2019. augusztus 6., kedd

Szép vagy... vagy mégsem


Már megint az internet sötét bugyraiban kalandoztam, így találkoztam egy olyan bejegyzéssel, ami egy beszavazós társ partnerkereső oldalról szólt. Meg is néztem magamnak, bár nem regisztráltam fel rá.


A lényege az oldalnak, hogy szép emberek regisztrálnak, aztán eldöntik rólad, mint friss húsról, hogy elegendőek-e a külső kvalitásaid ahhoz, hogy te is regisztrálj, tag legyél, és szép társra találj. Egy átlagosan szépnek mondott csaj van a kezdőlapon agyonphotoshoppolva „elégszépvagy” hashtaggel. Azért felböffent az agyamban, hogy ki indította el? Ő szép? És mivel ő az admin (vagy többen), ők mi alapján döntötték el a már tagokról, hogy szépek-e vagy sem?* Meg mások hogy jönnek ahhoz, hogy ítéletet alkossanak rólam?
Töltsem fel a legjobb fotómat, amin szép vagyok. Aha. Hat kiló vakolat, belőtt haj, csücsöri száj, műszempilla, szexi póz, és már szép leszek ehhez az oldalhoz?


Naponta találkozom kívülről szép, belül rohadó vagy üres emberekkel. Szép emberekkel valahogy nem jövök ki, mert egy idő után elkezdenek félni tőlem**.
Az is tény persze, hogy a külső egy olyan jobbára szexuális inger, hogy dugnék-e az illetővel, vagy nem, következésképpen, megüti-e a szép-mércémet, vagy sem?
Olyan, mint a cipő. Amelyikre ránézel, és tetszik, jó lesz, ahol vacillálni kell, az már kétséges.

Nem regisztráltam. Egyrészt, mert nem akarok, másfelől, mert erre nekem nincs szükségem. Nem kellenek a megcsinált emberek beállított fotói ahhoz, hogy tudjam a határaimat. Most próbálkozzak meg úgy ezzel, hogy az életem egy életre kelt Dove-reklám?
- Az orrom nem horgas, csak hangsúlyos.
- A homlokom a magas intelligencia jele, és csak véletlenül Pangea méretű.
- Az arcom nem csontos, csak karakteres.
- A szám vékony, de legalább formás.
- stb.

Mi a garancia arra, hogy szépnek tartanak? Mi a szépség mércéje? Én egyáltalán akarok tetszeni a többi embernek?
Ez egy baromi nagy paradoxon az emberek életében.

Másrészt, egy olyan világban, ahol azt hallod, tojjál magasról arra, mit mondanak mások, de azért legyél tele komplexusokkal, mert mindenki más fancy, te meg alulról súrolod a nagy átlagot, húzd le jó mélyre magad, mert egy halom szépnek mondott ember azt fogja rólad gondolni, hogy csúnya vagy.
Szóval, most akkor számít mások véleménye, vagy sem?

A szépség manapság eléggé karakteres kérdéssé nőtte ki magát, és ez egy mai nőnek igenis fontos. Mert az egyetlen, amivel igen mély vágást lehet ejteni a lelken, ha a külsejét kritizálják meg az embernek. S elküldenek oda, ahol jönnek a retardáltak, és a halál előtti állapotomban csak tovább rontanak a helyzeten.
A szépség relatív. Más nekem a szép, és más másnak. Múltkor kolléganőmmel a magyar színésznőkről beszélgettünk. Az én mércém szerint Varga Izabella szép, mire ő azt mondta, hogy nem csúnya, de neki más fogalmai vannak a szépségről. Sőt, aki nekem bejön a vevők közül, az a kolléganőmnek nem, és fordítva. Mert neki az a szép. Nekem szép egy Vasarely kép is, míg másnak csak vonalak. Más Rembrandtra izgul fel.
Az Elittársat még megértettem, mert jobbára egy diplomás nem az úttúró munkást fogja keresni, aztán persze lehet, hogy mégis. A szép ember talál szép embert máshol is. De azt kéne megérteni, hogy amikor virágkorát éli a bodypositive, amikor minden sarkon azon agyal legalább egy nő, hogy elég szép-e, amikor az folyik a médiából, hogy szép vagy, minden rendben veled, ne hallgass másokra, akkor kell ez?

Az is kétségtelen, hogy mindig a fotók alapján fogunk dönteni. Ahogy az utcán is a külső marad, mint elsődleges jelző, de legalább nem jelenik meg a fejem mellett egy emoji, hogy mit gondolok xy-ról, nem alázva meg a női/férfi mivoltában.
Ember vagyok. Nő vagyok. Én is megnézem, ami szép, legyen az egy kidolgozott testű, félmeztelenül futó ember a Margitszigeten. Sőt, egy nőt is megnézek, ha az én szép-mércémmel szép, és beindul a nabaszdmeg a fejemben utána.
De csak pillanatokra.

Nyilván, én nem így fogom megtalálni életem párját. S bárki bármit mondhat, én sem Quasimodóra hajtok, sem az Ördögre, mert azért annál jobbnak tartom magam. Azt is tudom, hogy egyszer meg fogok öregedni, csúnyább is leszek, ráncosabb, és akkor már tényleg az marad, ami belül van, de addig is, én szeretném úgy eltölteni az életemet, hogy legyen egy ember, aki szép nekem, és én is neki, és nem egy halom kitalált karakter dönti el, passzolunk-e vagy sem***.

Én a magam mércéje alapján szeretnék szép lenni, és nem az alapján, hogy mondjuk ti, mint olvasók mit gondoltok rólam.
Nyilván, az öltönyös, szofisztikált borozgatónak nem lennék szimpatikus. Sem a maori tetkós medencés srácnak, ahogy a papucsos-musztangos képen levőnek sem.

De, ha nem választanak be, mehetek a többi méltán híres párkereső oldalra csorgatni a nyálam, vagy ismerkedni azzal a tudattal, hogy oda nem voltam elég szép.

Hajrá diszkrimináció! Hajrá ego! Hajrá hallgassálmindenkire!

*nyílt beszavazásos volt az első tagoknál.
**ez megér egy külön bejegyzést.
***hány olyan pár van, ahol az egyik „csúnya”, a másik „szép”? Rengeteg!

Kép forrása:
deviantart.com/elfgrlshizuka

1 megjegyzés:

  1. Nahát kinek a fejéből pattant ki ilyen ötlet, hogy létrehozza az oldalt? :) Állítólag a szépeknek azért nehéz párt találni, mert sokan a szépségükért szeretik őket, nem hiszik el, hogy többek, esetleg okosak is lehetnek, hallottam ilyen panaszokat. Na engem legalább ez a veszély nem fenyeget.
    Volt A galaxis őrzőiben is ez a szösszenet, hogy mondta Drax az érző csajnak, hogy szerencséje, hogy csúnya, mert legalább saját magáért szeretik :)

    VálaszTörlés