2019. április 8., hétfő

Normafától Budakesziig


Egy kis személyes gondolatmenettel akartam indítani a bejegyzést, amit aztán valahogy mégsem éreztem ide illőnek, úgyhogy a másik oldalon (ITT) teszem közzé.

Rengetegen kérdezik, hogy tudok ennyit menni, szinte megállás, pihenő nélkül. Sőt, van, hogy hulla vagyok, mégis, ha alkalmam adódik, akkor szabadulni vágyom. Ki a természetbe, mert ott megszűnik egy halom zavaró tényező. Ez jobbára a menekülés. Sokáig önmagam elől, most viszont a valós problémák elől, amivel nem akartam szembenézni, csak úgy voltam vele, inkább kint, mint a négy fal között.

Ez volt most hétvégén is. Rágtam Andris fülét, hogy tegyük át a heti egy szeánszunkat szombatra, mert egy héten általában a csütörtök a mélypont. Nagyon örültem, amikor mondta, hogy hozzunk össze egy kis kört.

Így esett, hogy elsétáltunk Normafától egészen Budakesziig, azt is átszeltük keresztbe.


Nincs sok mesélni vagy látnivaló. Le akartam írni, hogy juttok el ide, vagy, hogy menjetek ezen az útvonalon, de mivel túrajelzés vagy nem volt, vagy le volt kopva, annyit tudok leírni, Normafánál át a székely kapun, és Virágvölgy irányában csak lefelé, ameddig bele nem futtok a piros kereszt jelzésbe.
Gyakorlatilag menj keresztbe az erdőn, és könnyű, mert folyton lefelé mentünk csak.




Budakeszin azért próbálkoztunk a Vadasparkkal is, de az most több szempont miatt kimaradt.
Viszont, a háztáji minipark az ingyenes, így csak ott simogattam kecskét.








Én: Mekkora nyuszi!
Andris: Mennyi pörkölt lenne belőle!

(picivel később)

Én: Szamár!
Egy kislány: Nem szamár, hanem Pörkölt! Ez a neve! Pörkölt.
Én: A bácsi szerint a nyulakat hívják így.



Lö kecske, a legnagyobb arc.
Mondtam neki, ne mozdulj, nézz a kamerába, és mosolyogj. Összehozta!



Havas Boldogasszony-templom

Református templom

Himnusz szobor





Aztán hazabuszoztunk. Másnap pedig, családdal mentem el jó messzire, azt is hozom hamarosan.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése