2019. március 31., vasárnap

Zebegény


Kicsit elmaradtam.

Múlt hétvégén voltunk családdal Zebegénybe. Sokáig úgy volt, hogy Kékes, aztán apu felvetette, hogy vagy Zebegény, vagy Komárom lesz az úti cél. Persze, mikor ez utóbbit kimondta, beindult a vezérhangya a fejembe, hogy oda kell menni, mert ott könnyű átlépdelni a határon. Végül Zebegény maradt, s mivel ott se jártam még, nekem aztán halál mindegy volt, hol töltöm a napot, csak kint legyek a szabad levegőn.

Annak rendje és módja szerint, találkoztunk, autóba be, és robogtunk is a cél felé.

2019. március 17., vasárnap

Káposztásmegyeri kiserdő

Még november végén voltunk a Farkas-erdőben. Nagyszerűen kitaláltam, mert szerettem volna olyan helyre menni, ahova még nem mentünk el Pesten belül. Kicsit unom a körutakat már, és akkor még volt némi jó idő, meg időm.
Úgyhogy, Andrist a hónom alá csapva mondtam, ma nem fogunk bent punnyadni a városban.

2019. március 16., szombat

Philip Zimbardo – Robert Johnson – Vivian McCann: Pszichológia mindenkinek


„Pszichológia mindenkinek 1.”
„Agyműködés – Öröklés – Észlelés – Fejlődés”

Azóta rágom Andris fülét érte, mióta megvette, aztán tavaly ősszel kölcsön kaptam tőle, és mostanra sikerült kiolvasni. Mindig is érdekelt a pszichológia, szívesen tanulnám is, de még egy időre maradok a konyha-agyturkász üzemmódban. Másrészt, olvastam már Zimbardótól, hallgattam előadásait online, kíváncsi voltam.