2019. február 11., hétfő

Fogyiprojekt: Ne foggyá má tovább*


Eléggé foghíjasan írok ebben a témában, de még mindig úgy gondolom, akkor osztom az észt, ha már nagymester vagyok fogyás-ügyben. Igazság szerint, nem hiszem, hogy valaha is guru leszek benne, és nem szeretném fotózni magam, miközben totál tökéletesen kitartok egy pózt, és jól leírom, hogy mit csináltam.
De most nem is erről regélnék, inkább csak egy régi-új tapasztalatról.


Szerintem azt már korábbi posztjaimban is említettem, amikor elkezdtem ezt a sorozatot, hogy nem mindig vagyok elégedett önmagammal. A világgal való összhangom nagyban befolyásolja, hogy gondolkodom a testemről, hogyan érzem magam benne. A lelkemben mindig is a „kövér kislány” maradok, legyek bármilyen súlyú vagy kinézetű. Negyven kilósan is azt láttam, nem vagyok annyi, hanem jóval több. Ha fogytam, minimum egy ember azt mondta, híztam, és fordítva, s már itt kikristályosodott, hogy az én gondolataim és a környezetem gondolatai köszönőviszonyban sincsenek egymással.

A decemberi sérülésem óta egy fűszálat nem tettem keresztbe. Januárban is csak párszor jógáztam, de azt hittem, ott gebedek meg a padlón, mert néha még benyilallt az oldalam. Az izmaim letapadtak, nincs tartásuk, ugyanakkor, én úgy érzem, nem éheztetem magam. Néha keveset eszem, néha sokat, attól függ, épp milyen kedvem van. – Egy ismerősöm egyszer azt mondta, hogy rapszodikus viszonyom van a kajával jutalmazás-büntetés terén. Utólag belátom, hogy igaza van. De nem tudok többet enni annál, mint ami jól esik.


Lényeg, hogy az utóbbi időben megszaporodtak a soványságra való felhívások.
Apukám is megjegyezte, hogy le vagyok fogyva nagyon, biztos nem eszek rendesen. Viki barátnőm is megjegyezte már többször, főleg, amikor megölelt, hogy csontos vagyok. Megint más ismerős csak annyi megjegyzést tett, hogy beesett az arcom.
Ezzel nincs semmi baj. A baj az, hogy ezeket akkor szúrják oda, amikor már-már jól érezném magam a bőrömben.

Én is látom, hogy az eddigi felsőim lötyögnek rajtam. A nadrágjaim legalább 10 centire elállnak a derekamtól, és kétszer beleférek némelyikbe. Sőt, legutóbb felvettem a bőrkabátom, és még apukám is befért volna mellém.
De, és ez egy nagyon nagy de, én nem látom ennyire vészesnek a dolgokat. Most mondanám azt magamra, hogy átlagos testalkatom van, és nekem nagyon is tetszik így. Lehet, hogy mások dundibbnak szoktak meg, de nem érzem magam éhesnek, sem rosszul, amikor tükörbe nézek. Még csak soványnak sem látom magam. Még a kórházi zárójelentésben is az szerepel: jól táplált.


Csak hogy is mondjam. Mindenki etetni akar állandóan. Illetve, ha azt mondom, még nem eszek, mert nem vagyok éhes, tuti odaszúrják, hogy „ne is egyél”. Meg „éhezzél, az biztos jó”. Alapvetően szeretek enni, szeretem az ízeket, és ezzel már majdnem sikerült elérniük azt, hogy utálok asztalhoz ülni. Batár nagy adag kaják, lelki terror, ha ott hagyom a felét, mert sok.
Ha már érzem az illatokat, attól ugrik össze a gyomrom, hogy megint enni kell, mert mások ezt várják el.
De könyörgöm. Inkább egyek, hogy ők jól érezzék magukat, miközben én gyomorfájással küzdök az ágyon nyüszögve?!

Eszem is, de nem zabálok. Mert nem akarok. Akkor eszem, amikor jól esik. Tudom, ez hogy hangzik, illetve, minek tűnnek a fenti sorok. Merő tagadásnak. De ha nem tudok, vagy nem akarok enni, annak mondjuk, lehet, hogy oka van. Betegség, vagy lelki probléma, és senki, egyik sem kérdezi meg, amúgy miért áll ez fent? De lehet, hogy tervem van vele, csak nem beszélek róla. Amúgy egyik sem áll fenn.


Mindig mindenki betegséget sejt a dolgok mögött. Nem feltétlenül van így.
Szeretek mozogni, és kíváncsi vagyok, ha újra elkezdem, akkor ki mit fog szólni?!

Én sem teszek más evési kultúrájára megjegyzést, más se tegyen az enyémre.
Jó lenne, ha elfogadnák, hogy most így jól érzem magam. Ha ez fogyással jár, akkor ez van. Nem kell pánikba esni, vagy megsértődni, felháborodni, ha valamit csinálok. Meg kéne érteni a miértjét, és békén hagyni.

Zörögni sosem fognak a csontjaim, és az nem is célom.

*A címet direkt írtam le így.

6 megjegyzés:

  1. Szerintem tök jól nézel ki. A te döntésed különben is.

    VálaszTörlés
  2. Őszintén szólva...régebben a hozzád hasonló kinézetű emberek miatt éreztem rosszul magam a bőrömben...mert jó alakod van, én meg ovis koromtól hallgatom, hogy piszkafa meg hurkapálca vagyok (egyébként anyukám, és nagymamám is nagyon vékony volt mindig)...És hát volt egy időszak - gondolom mindenkinek van - amikor csak másokhoz hasonlítgattam magam, és az egyiknek a bőrét, a másiknak a formáját, a harmadiknak a haját szerettem volna, a negyediknek a magasságát...Szerencsére ezen túl vagyok, de mások kizárásával is szörnyen kritikus vagyok magammal szemben...

    Szóóval visszakanyarodva szerencsére a békés elfogadás állapotában vagyok, és már abban hiszek, hogy mindenféle testalkattal lehet az ember csinos...Bár tényleg látványos a régebbi képekhez képest a változás (mivel személyesen nem ismerlek, csak a képek vannak), úgy gondolom csinos vagy így is...és eddig is az voltál, csak "másképp"...:)

    És bármikor bármi is legyen a célod, ne hagyd magad eltántorítani tőle...mert a nap végén nem ők, hanem te leszel a saját testedbe zárva...és akkor már érdemes a lehető legkényelmesebben "berendezkedni", hiába börtön...:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. :)

      Szeretném ezt az állapotot megőrizni, mert nekem jó így, és így érzem jól magam, csak, ha ez nem jön ki, akkor meg pukkancs leszek rövid időn belül.

      Szerintem hosszabb-rövidebb időszaka mindenkinek van, sőt, visszatérő dolgok ezek, s attól, mert ez van, még nem kell boldogtalannak lenni.

      Törlés
  3. Hát legfeljebb kitörlöd, de most pont az evési kultúrára tenném a megjegyzést. Túl központi téma. Azért eszünk, hogy életben maradjunk, esetleg még élvezzük is, ha valami jót eszünk. Reggel-délben-este, amennyi jól esik, meg esetleg kicsit közben is, tízórai, uzsonna. Kell a rendszeresség, a szervezetnek is. Biztos nem ennék szívesen olyanokkal, aki beszólogatnak evés közben, elrontják az élményt. Gyerekkoromban szekáltak engem is az evéssel, már leültem az asztalhoz, levert a víz attól, hogy meg kell enni a kaját, mert mit szólnak, ha nem eszem meg, főleg rokonoknál. Nyugodtan mondd meg a beszólogatóknak, hogy akkor kell enni, ha éhes az ember, úgy egészséges. És nem téma a súlyod más számára. Divat, hogy a nők ostorozzák magukat, hogy ők de kövérek, már mondtam, hogy nálam ez nem téma, nem érdekel, egyrészt tényleg nem, másrészt meg nekem esik rosszul, amikor vki saját magát ócsárolja. Biztos csinos voltál teltebben meg most is.

    VálaszTörlés
  4. Készakarva még nem töröltem hozzászólást, véletlenül már igen.
    Egy halom „gyerekkel” vagyok összezárva, és az a baj, ha szépen mondod, semmi foganatja, ha csúnyán, sértődés van, de rászoktam arra, hogy inkább bent eszek a szobában, és csendben elvonulok, ha nem tetszik a helyzet.
    Sokszor volt már rossz viszonyom a kajával, és megint megyek szép lassan efelé, azt meg nem szeretném.
    Köszönöm.
    A súlyommal nem foglalkozom, mindig más foglalkozik vele, és sokszor jön velem szembe ez.

    VálaszTörlés