2019. január 20., vasárnap

Filmturmix


Ismét kicsit elmaradtam. Nemrég kezdtem egy új helyen, próbálok beszokni, és mivel a hereverésnek vége van, esténkéntre maradtak az általános dolgok, illetve az asztalfióknak írt szerzeményeim dédelgetése. Azért filmek vannak dögivel, és ha vasárnaponként (meg máskor sem) lennék lusta, akkor több bejegyzés látna napvilágot.



Zéró páciens (Patient Zero, 2017)
Miután egy ismeretlen vírus zombit csinál a népességből, tudósok próbálják megtalálni az első fertőzöttet, mert benne sejtik az ellenszert.
Nem volt rossz, csak rövid. Jó lett volna első résznek, mert még talán egy folytatást megérdemelt volna, legalább a többi GoT szereplőt is lehetett volna szerepeltetni. Nem hagyott mély nyomokat, és valahol már próbálkoztak az okos zombival, és van benne pár olyan rész, amit kétkedve hiszek el. Tudom, film, de akkor is. Ne volt rossz. Egy vasárnap esti agyzsibbasztásnak jó volt. Csak, szerintem nem használták ki a történetet rendesen, sem a megoldásokat.



Vonat Busanba - Zombi express (Train to Busan / Busanhaeng, 2016)
Dél-Koreában zombi vírus üti fel a fejét, ezért a megmaradt emberek vonatok igyekeznek elhagyni azt, ám az utasok között is van fertőzött.
Olykor félek a keleti filmektől. Biztos valaki szereti őket, biztos, hogy megvan a maga értelme a túljátszásnak, én mégsem tudok vele mit kezdeni, és üdítő ráeszmélés volt, hogy ebben nem volt ilyen. Jó film, és még a temérdek agyzabáló mellett mondanivalója is van. Pont az tetszett benne, hogy nincs az a nyálazás a végén, amit általában az amerikai filmek elkövetnek, nincs happy end, már-már reális. Egy kidolgozatlan szálat érzek csak benne, viszont ez nem von le az élvezeti értékéből. Ez egy jó film.


Haverok harca (Tag, 2018)
Pár középiskolás barát megfogadja, hogy folytatják a fogócskát még felnőtt korukban is, ám egy napon híre megy, hogy a városba érkezik az a fickó, akit még nem sikerült megfogni.
Kellemes csalódás volt, végig jól szórakoztam rajta, és imádtam a lassított felvételeket, az azok alatti narrációt. Jó csapatot verbuváltak össze. Igazság szerint, jó, ha az emberben benne él a gyerek, tény, hogy megőrülnék egy életen át tartó játéktól. Nagyot dob a sztorin az is, hogy igaz történetre épül. Szerintem a műfajban vannak ennél jóval trágyább, hulladék filmek, amiket az egekig magasztalnak. Én azt mondom, tegyetek vele egy próbát, egy délutáni röhögésnek minimum megteszi.


Escobar (Loving Pablo, 2017)
A legendás drogbáró birodalomépítéséről és bukásáról szól, egy szeretője, a szép médiaszemélyiség, Virginia Vallejo tollából.
Nem szeretem az életrajzi ihletésű filmeket, mégis megnéztem, és jó volt. Nézhető, nem unalmas, a szereplők kiválóak. Nem azt mondom, hogy a legjobb film, viszont láttam már rosszabbat is. A történet azért marasztal, mert ez az igazság volt, és nem olyan, amiben teljesen a románcon van a hangsúly, még ha dühből, dacból, bosszúból és sértettségből is született az eredeti mű.


Világok őre (A Rough Draft / Chernovik, 2018)
Egy videojáték tervező levetkőzi identitását, hogy egy olyan kapu őre legyen, mely különböző dimenziókat köt össze.
Szégyenszemre, ezt sem olvastam, de félek az orosz íróktól a mai napig. Felvettem az olvasmánylistámra azért. Megmosolyogtam valahol, hogy még mindig nem tudunk kilépni a sarló-kalapács árnyékából, persze megértem, miért. Az alapötlete nagyon jó, bár a kivitelezés hagy némi kívánnivalót maga után. Most az, hogy nem olyan színvonalú, amit várnék, oda se neki. A vége is tetszett, hogy gondoljak, amit akarok a folytatásról, és az olvasáshoz is meghozta a kedvemet.


Hologram a királynak (A Hologram for the King, 2016)
Egy bukott ügynök, cégének termékét próbálja eladni a Közel-Keleten, miközben az egészségi állapota miatt megváltozik az élete.
Tom Hanks-nek kevés rossz filmje van a szememben. Ez sem volt rossz, bár eleinte nem értettem, mire megyünk rá pontosan, mert sok minden volt a kalapban, végül persze rájöttem. Illetve, az orrom alá dörgölték. Aranyos, jó humorú film, sok konklúzióval, amit utána levonhatsz magadnak. Meg persze, a miliő is olyan, hogy tátogtam rendesen. Persze, lehet érezni, viszont kevésbé jön ki itt az, aminek ki kellene, méghozzá, hogy a filmben a különbségeken igen nagy hangsúly van.


Otthonunk (Nosso Lar / Astral City –A Spiritual Journey, 2010)
Egy életében talán nem is olyan jó orvos, André Luiz mindennapjait követhetjük nyomon, miután emberként meghal, és Nosso Lar városba jut.
Na, ez egy olyan film, amit mindenkinek bátran ajánlok, mert rengeteg kérdést felvet. Ismerőssel napokon keresztül kattogtunk rajta. Nem, nem nyom meg, de elgondolkodtat sok mindenről. Nekem tetszett, amilyen a világ felépítése, benne az emberek, még a technikai megoldásai is, bár azok szegényesek. De mivel nem ezen van a hangsúly, ezért úgy gondolom, aki érdekelt lehet Dante poklában, akkor tegyen ezzel is egy próbát. Nem pörgős, lehet unalmasnak hat, de nem az.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése