2018. december 1., szombat

Egy nap a sürgősségin


Még friss az élmény, gondoltam, leírom nektek.


Teljesen más jellegű problémával elmentem orvoshoz, aki felírt gyógyszereket, és ágynyugalomra intett. Két vérzéscsillapítót kellett szednem, mint utóbb kiderült, az indokoltnál nagyobb dózisban, és a görcsön kívül semmit nem szüntetett meg. Minekután elmúltak a görcsök, az oldalam kezdett fájni.
Pihentetésre, melegre reagált, jobb is volt, mígnem, egyik reggel kibotorkáltam a konyhába kávét inni, és sem megmozdulni, sem levegőt venni nem sikerült.

Persze, mi is féltünk, hogy trombózistól valami elzárult, tüdőembóliám lesz, vagy a gyógyszerek miatt megreccsent a májam, ugyanis, a májam tájékán jelzett a testem. Úgy volt, hogy aznap délután irány a háziorvos, viszont megtörtént a baj. Ott álltam a konyhában, hívtam barátnőmet, hol van a fájdalomcsillapító, ő meg mindent otthagyva a munkahelyén, robogott haza, és taxival vitt be a legközelebbi sürgősségire.


A dolog első pikantériája az volt, hogy hazafelé hívta az ügyeletet, ahol az életunt bácsi fennakadt azon, hogy ő még nincs velem, minek telefonálgat. Én is hívtam az ügyeletet, negyedik nekifutásra fel is vették, de mivel 8-ig lehet őket hívni, ha 7:55-kor telefonálsz, már nem jönnek ki, menjél be a háziorvosodhoz, vagy a sürgősségire.
Mint utóbb kiderült, más is járt így, hogy hiába telefonáltak az ügyeletre, nem mentek ki.

Mindegy. Becsattogtunk a sürgősségire, ahol a betegfelvételnél azon rugóztak, miért nem a lakhelyem szerinti sürgősségire mentem, miért oda. Mert mondjuk, az volt közel??? Mivel barátnőm ott volt, ő volt a két lábon járó lakcímigazolóm, viszont, a sürgősségin nem lehetett bent velem. Neki is, mint bárki járóbeteg hozzátartozójának, kint kellett maradnia az előtérben, mi betegek a sürgősségi várójában. Ez akkora hülyeség, már csak azért is, mert mekkora megnyugvás, ha van ott valaki veled.
Tiszta lelki betegek voltunk, hogy szétválasztottak minket.

Aki felvett, és elmondtam, mi a panaszom, ő is húzta a száját a gyógyszeradagjaimra. De lényeg, hogy felvett, vettek vért, csináltak EKG-t. Alaposan kikérdeztek, és egészen jó hangulatban töltöttem ott az időmet.
Aztán felküldtek ultrahangra, de mivel először voltam ott, nem tudtam, merre az arra. Aki vitte a véremet a laborba, elkísért. Odafelé is eltévedtem, miután magamra hagyott. Egy kétfelé ágazó folyosón, ennyi van kiírva: „ultrahang ->”. Köszi.
Az UH-ra várva betoltak egy nénit, aki hányni kezdett. Mászkáltak ott orvosok, nővérek, beteghordók, senki rá nem nézett a nőre, pedig segítségért könyörgött. Mi adtunk zsepit, és kopogtunk be a vizsgálóba, hogy van egy kis probléma, ahol még minket oltottak le, hogy ne zavarjuk a rendelést kopogással.
Egy órát vártam a soromra, mindenkit behívtak, aki utánam jött. Kétszer is szóltam, hogy a sürgősségiről küldtek fel. Végül csak beengedtek, s mint egy értelmi fogyatékosnak, azt magyarázták oda-vissza, hogy hol van a beutalóm lentről. Mondom, poharat és kémcsövet kaptam a pisihez, de ők kötötték az ebet a karóhoz, hogy kellett volna papír. Befeküdtem, és jöhetett az UH, ahol mondja a nő, hogy forduljak balra. Mivel kuuuurvára fájt az oldalam, nehézkesen ment, erre rám ripakodott, hogy tudom, melyik a bal oldalam? Forduljak már arra. Mondom, oké, de nehezen megy. Aztán ugyanezt eljátszottuk jobbra is.
Az UH nem mutatott ki semmit. Kérdezték, minek vagyok ott? Elregéltem, mire az lett a központi probléma, miért nem mellkasi röntgent kérnek? Mondom, mert nem mellkasi fájdalmam van. Lényeg, hogy már itt mondta a vizsgáló orvos, hogy bordaközi idegbecsípődés.

Ezután gyorsan elosontam vécére, ahol mozgásomban korlátozva megpróbáltam a pohárba célozni. Átöntöttem a kémcsőbe, aztán jöhetett a fejtörő. Juss vissza a labirintus elejére. Vagy három embert kérdeztem meg, hogy jutok vissza a sürgősségire, de egyik sem tudott válaszolni, pedig ott dolgoztak, így keveredtem be véletlenül a patológiára.
Onnan már elirányítottam magam, és megtaláltam a sürgősségit.
Aztán várakoztam.


Vicc amúgy, hogy elküldenek egyedül a kórházba bolyongani. Mi van, ha menet közben leszek rosszul? Meg használjam az ajtókat nyugodtan, csak éppen, mindegyik csippantós, nehéz volt ki-be mászkálni. A sürgősségi várójában van a mentőbejáró, amit mindenki előszeretettel használt, kihűtve ezzel az egész teret. Kabátban ücsörögtem.
Közben meg, szolgáltattam az infót a kint rekedteknek, mert senki nem mondott nekik semmit. Ők nem jöhettek be, mi meg ki. Így voltam egész nap étlen-szomjan.

Ja, és azt mondták, UH után kimehetek a rokonomhoz. Leadtam a vizeletet, kérdeztem, kimehetek-e, mire jött a válasz: aki beteg, nem megy ki. Így a zöld fesztiválszalagommal (zöld karszalag, kevésbé sürgős) leültem a padra várakozni.

Végül kikötöttem a betegszobán, ahol még pár vizsgálatot elvégeztek rajtam.
A dokinő alaposan kikérdezett, kicsit már untam ugyanazokra a kérdésekre válaszolni. Kezdtem nyűgös is lenni, mert nem ettem, nem ittam, ráadásul a fájdalomcsillapító is kezdett kimenni. Kaptam is, görcsoldót nem, mert pirulában nem volt, a folyékonyat meg nem tudták beadni, mert nem volt kanül, és nem akartak újat szúrni.
A dokinő elment, hogy megnézi a laboromat, majd közölte, hogy bár az égvilágon semmilyen jel nem utal az epémre, azért menjek fel sebészeti konzíliumra, mert lehet, hogy epegörcs. Jó, tolószékkel felvittek.
Vártam, mert a dokiknak sürgetőbb volt megbeszélni, kinél sütögetnek hétvégén. Addig végignéztem, ahogy a hozzátartozók sírnak, elvisznek valakit egy fémtepsin, kisbabákat hoznak-visznek… brrrr…

Becsoszogtam a dokihoz. Lefutottuk ugyanazokat a kérdésköröket, ott is alaposan megvizsgáltak, majd a második doki megkérdezte, mi a francot keresek én ott, nem ír elő műtétre, ha nincs panaszom. Megnyugtattak, hogy nem nyesnek meg, ők is mondták, hogy a korábban szedett gyógyszerem abban a mennyiségben izomgörcsöt tud okozni, és visszaküldtek a betegszobára.
A hordár meg eltűnt valahol. Már a végén ott ácsorogtam a folyosón, mert én ugyan még egyszer el nem indulok, hogy a patológián kössek ki.
Plusz, a lépcsőzés sem a barátom, a páternosztertől meg félek.
Aztán csak visszakerültem a sürgősségire.

A doktornő csodálkozott egy sort, hogy nem fognak megműteni, és mondta, konzultál a főorvosasszonnyal. Abban maradtak, majd lejön, megvizsgál, és ő fogja eldönteni, maradok, vagy hazamegyek. Három órát vártam rá a vérnyomásmérőre kötve.

Néha üres szobában voltam egyedül. Volt, hogy egy fuldokolva hörgő nő volt ott felügyelet nélkül. Egyszer megkérdezték, fáj-e még a hasam. Fél óránként vérnyomást mértek. Felültem, felálltam. Nem bírom a kórházszagot, és már a pulcsimon is éreztem. Minden bajom volt, éreztem, hogy kezdődik a hiszti. Főleg, amikor mindenki otthagyott méla magányomban.

A nap végén a főorvos is megtapogatott, kikérdezett, és azt mondta ő is, amit az UH-n és a sebészeten mondtak. Valószínű, idegbecsípődés. Vény nélküli izomlazító, fájdalomcsillapító, görcsoldó, masszázs, pihi. Ha olyan, akkor kontroll a háziorvosnál. Megírták a zárójelentést, és kiszabadultam.


8-9 kellemes órát töltöttem a kórházban azért, mert valószínű az van, amit mondtak.
Nem vagyok rossz véleménnyel, pusztán vannak dolgok, amiket nem értek.
A pozitívum az volt, hogy kedves és segítőkész volt mindenki. A beteghordókkal és az ápolókkal beszélgettem.
Mivel sok időt nem töltöttem ott (napokat), így az állapotokról nincs véleményem, meg igazán nem is azzal voltam elfoglalva.

A negatívumok között első helyen szerepel a doki, aki szar dózisban írt fel gyógyszereket. Bár, neki semmi köze az intézményhez, pusztán azért, mert éppen szar napja van, találomra mondok gyógyszereket, mert nincs kedvem dolgozni. – Elgondolkodtam, hogy megelőzhető lett volna-e mindez, ha ő nem úgy ír fel fogamzásgátlót, hogy nem nézett hormonokat, illetve, ha normálisan áll hozzám (mert talicskával viszem hozzá a zsét annak ellenére, hogy nem vagyok várandós), akkor is ezeket és ilyen adagban írt volna fel?

Minek hívják sürgősséginek, ha nem sürögnek? Mert 10-15 ember volt ott, és néha sehol egy kórházi dolgozó. Ténylegesen sürgős beteg kettő, ha volt. Megérteném a várakozást, ha olyan tumultus lenne, mint a Vészhelyzetben, de itt csak lézengett mindenki, és fejetlenség volt mindennek ellenére is. Eltűnt ágyak, takarók, betegek…stb.
Nem számolnak azzal, hogyha valaki még nem járt ott, akkor hiába mondják, hogy a vizsgáló a másodikon van, az épületből se talál ki.
Másrészt, megértem, hogy szétválasztják a beteget a kísérőtől, de ha már így, akkor adjanak tájékoztatást, másrészt, nem hiszem el, hogy egy ember nem lehet ott. Sőt, volt olyan cukorbeteg, akinek a gyógyszere a hozzátartozónál volt, és nem engedték be, jelszó, ha a beteg bebólint, akkor majd megkapja a gyógyszerét. Persze, csak, ha éppen várakozik valahol, nem biztos, hogy rá fognak nézni, minthogy engem is magamra hagytak.
Plusz, sürgősségi… négy órás várakozási idővel. A nyolcadik óránál már kivoltam, főleg, hogy a váróterem nem fűtött, és ha kell, ha nem, a mentőbejárót nyitogatta mindenki. De nem is ez a lényeg, hanem a súlyosabb esetek is ugyanennyit vártak. Sőt, volt olyan, aki hozzám hasonlóan zöld karszalagos volt trombózis gyanújával.
Egy beteget pedig rossz helyre szállítottak át. – Ezt csak hallottam.

Másrészt, hatszor elmondtam, hogy mozgásra erősödik a fájdalom, de az izomzatommal senki sem törődött. Legyintettek, az így nem fájna. Kérdem én. Akkor mi fáj?
Este kicsit kezdtem pánikba esni, ha még elküldenek valahova, és azt fontolgattam, hogy saját felelősségre távozom, bármit mondanak is.

Egy szó, mint száz, nem szeretnék visszakerülni oda semmilyen körülmények között. Kiváltottam a gyógyszereket, remélem, jobb lesz. Még majd szereznem kell májvédő teát, mert úgy tele vagyok gyógyszerrel, hogyha még egyszer vért vesznek tőlem, egy komplett patikát kapnak eredménynek.

Az viszont megnyugtatott, hogy nem találtak semmit se a laboromon, sem sehol máshol.
Óvatosan mocorgok itthon, mint egy lassított felvétel.

10 megjegyzés:

  1. Hát, a magyar egészségügy...... A háziorvosok aztán tényleg felírnak bármit. Nekem év elején tüdőgyulladásom volt, három csomag szélesspekrtumú antibiotikum felborította a bélflórát, egy igen veszélyes bélfertőzést okozott, és végül ezzel kerültem be a sürgősségire (nálunk le a kalappal előttük), majd a klinikára. És, ha a háziorvos a köhögéses tüneteimmel rögtön elküld egy mellkasröntgenre talán nem kellett volna kísérletezni az antibiotikumokkal, vajon melyik használ. Ez februárban történt, a tüdő nagyjából regenerálódott (múlt héten voltam), de a bél még mindig nem. )-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdekesen adják elő. Megvan a magam véleménye az egészségügyről, ami kevésbé szalonképes.
      A te történeted is komoly. Sőt, nagyon komoly. Egyszerűen keresem az állam a padlón.
      Mielőbbi jobbulást kívánok! Remélem, minden részed rendbe fog jönni!!!

      Törlés
  2. Jobbulást kívánok!Sajnos,a magyar egészségügy ilyen,az ember ha lehet,ne kerüljön be...Mert sajnos,ha valaki hosszabb időre ott ragad,nem biztos,hogy kijön.
    Anyukámnak már kétszer is rossz dózisban írt ki gyógyszert a háziorvosa .Elfelejtett arról szólni,hogy csak max.3 hónapig lehet.A betegnek kell az orvosának szólni,hogy mit csináljon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem szeretek orvoshoz járni, meg gyógyszert szedni, és alapvetően úgy voltam vele mindig is, hogy bárhova, csak ide ne. De most a szükség vitt rá, én örülök, hogy nem kellett osztályra feküdnöm.
      Amit én szedtem, az érszűkítő, és igen, májkárosodást okozhatott volna, illetve izomgörcsöt. Hála az égnek, hogy "csak" ez utóbbi lett belőle, mert túl sokat kellett szednem, illetve azt se mondta, meddig.
      Sokszor olyan, mintha a hozzá nem értők többen lennének, és mintha az iskolában kettessel átmentek is praktizálhatnának.
      Remélem, anyukád jól van azóta?!

      Törlés
  3. Ez embertelen. Remélem, jobban vagy.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az. Bár a hallottak alapján lehetett volna rosszabb is.
      Igen, köszönöm. Már majdnem a régi vagyok. :)

      Törlés
  4. Jobbulást. Őrült sok időt töltöttél ott. Balesetin viszonylag gyorsan mennek a dolgok, de oda sem kívánkozom vissza.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!
      Nagyon sok a nevéhez képest. Volt, aki jóval korábban ért be, mint mi, és még ott ült vizsgálatra várva, amikor én eljöttem.
      Megértem, szerintem ember nincs, aki ilyen helyre visszavágyik.

      Törlés