2018. október 24., szerda

J. R. Johansson: Álmatlanság


„Az Éjjeljárók első könyve”

Szerintem ezt a könyvet hasraütésszerűen választottam ki még a Könyvhéten. Valamelyik olcsó sávból halásztam ki, tetszett a borító és a fülszöveg, de jobbára az dominált, hogy a lelkes könyvkínálónak nem tudtam azt mondani, semmit többet nem veszek ott. Elkezdtem nézelődni, s bár teljesen kétségbe vontam, hogy valaha is elolvasom, mégis bevándorolt a táskába, jelszó, biztos lesz üresjáratom.
Most volt.


Fülszöveg:
INSOMNIA
Book 1 of The Night Walkers

A lány szemei megmentették az életét.

A lány álmai szabadjára engedték a Sötétségét.

Négyévnyi teljes alvásmegvonás után a gimnazista Parker Chipp úgy érzi,
már nem bírja sokáig. Éjjelente alvás helyett belép azon személy álmaiba,
akivel aznap utoljára teremtett szemkontaktust. Parker tudja: ha nem sikerül
záros határidőn belül aludnia, meg fog halni.

Azután találkozik Miával, akinek békés, csodásan egyszerű álmai végre
lehetővé teszik számára a nyugodt pihenést. Ám ami véletlenszerű,
megváltó találkozásnak indult, rövidesen megszállottsággá fajul: Parker
tomboló vágya az után, hogy mindennap sikerüljön Mia szemébe néznie,
egyre szélsőségesebb és bizarrabb tettekre sarkalja. Az iskolában mindenki
azt hiszi róla, hogy teljesen bekattant, még a legjobb barátai is. Amikor
pedig Miát fenyegetni kezdi egy igazi perverz kukkoló, mindenki meg van
róla győződve, hogy Parker az, ráadásul különös emlékezetkiesési miatt
már ő maga is kezdi komolyan megkérdőjelezni a saját ártatlanságát…


Eredetileg: INSOMNIA. Book 1 of The Night Walkers (2013)
Szerző: J. R. Johansson
Kiadó: Főnix Könyvműhely (2014)
Fordította: dr. Sámi László
Oldalszám: 282
Műfaj: YA

Kedvenc idézeteim:
1)
Éreztem, ahogy a mások rémálmaiból származó sötétség befurakszik az agyamba. Vajon mennyi idő még, mielőtt megváltoztatja azt, aki vagyok – és az elképzelésemet arról, hogy mi a normális?
    Vagy netán máris megtette?

2)
Az idő nem igazán volt része a Boldogságnak. Különálló, és jelentőségében messze túlértékelt tényező volt csupán.

3)
Mindannyian veszélyesek vagyunk.
Állandóan bántunk másokat, ég úgy is, ha nem akarjuk.

4)
Hallani és figyelmesen hallgatni valakit, az két külön dolog.


Gondolatok
Kellemesen csalódtam ebben a könyvben, mert a YA az vagy nagyon jó, vagy nagyon rossz, én még közteset nem olvastam, igaz, nem is az én műfajom. Elolvasva, ez lehetne egy jó pszicho thriller. Szeretem a paranormális történeteket, melyek az egyén pszichológiáját veszik alapul. Hozzáadott a szerző némi krimit, pici érzelmet, és meg is érkeztünk. Néhol azt éreztem, hogy alapvetően nem tudunk mit kezdeni azzal, ha valaki bipoláris, skizofrén esetleg, ezért belehelyezzük egy remek ötletbe, jelesül, lássa mások álmait. Ez egy eredeti és inspiráló ötlet volt, ami a könyv közepéig érdekesnek tartottam.

Ott volt némi padlóra ülés, mert picit olyan volt, mintha nem tudta volna a szerző eldönteni, melyik irányba menjen tovább. Maradjon paranormális teljes egészében, vagy csaljon a történetbe egy kis misztikumot. Sokat voltunk egy helyben, ami a Miás szálat és Parker önmagát illeti, aztán ismét megindult a cselekmény.
Valószínű, ezért is volt olyan, hogy olvastam is, de veszett lassúnak éreztem.

A nyomozás tetszett, az jól fel volt építve, akárcsak az álmok, melyekbe Parker belép. Amúgy is mindig érdekelt az álmodással kapcsolatban minden, újszerű megfogása volt a témának.
Viszont a végét nem sejtettem. Egy részét igen, viszont a legvégét nem, és az valahogy összecsapott is lett. Egyszer csak megjelenik a főgonoszunk, és vége. Ott néztem egyet, hogy és mi, és ki és miért???

A karakterek semmilyenek Addie-n és Finn-nen kívül.
Még Parker is olyan volt, mint egy kétszersült. Igaz, ő a narrátorunk, de akkor is keveset tudtam meg róla. Miával kapcsolatban is így érzek. Történet és a trilógia szempontjából, az előbbi nem biztos, hogy baj.
A háttértörténet is hiányzik. Kapunk cseppeket és a végén egy szép ígéretet, hogy majd a következő részben kiderül, aztán ez vagy igen, vagy nem. Az érzelmek szépen váltják egymást, nem belekötős írás. Az is tetszetős, ahogy a két szál kibontakozik, mint Parker átka, és Mia zaklatója.


Mindenkinek van egy belső Sötétsége, amitől fél, hogy egyszer felszínre kerül, hogy átveszi felette az irányítást. Parker sötét oldala ezt hivatott bemutatni, hogy milyen egy ember mételyes oldala, mennyire meg tudja mérgezni a hétköznapokat. Ha erre rálicitál egy stressz faktor, élesebben kirajzolódik, és talán a környezetet is tönkre tudja tenni.
Az, ami Parkerrel történik, jelesül, hogy két személyiségűnek látszik végig, ijesztő. Főleg, amikor az elején beszél az orvossal, és elmondja, mire számíthat kialvatlanság, avagy alvásmegvonás esetén, és legjobban a pszichózistól fél, amit végül a Sötétség valóra is vált.
Még mindig borsódzik tőle a hátam.

Nagyon sok a megakasztó tényező a könyvben, de így visszagondolva jó volt ez így, mert legalább annyira összezavarodtam, mint Parker.

Nem mondom, hogy most azonnal rányúlnék a folytatásra, bár nem lenne gond, ha itt lenne a polcon…

Ajánlom azoknak, akik szeretnének más köntösben olvasni egy hagyományos krimit.

Képek forrása:
moly.hu
https://www.youtube.com/watch?v=KZqIKhDTcfE
http://societyforpsychotherapy.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése