2018. október 28., vasárnap

Filmturmix


Az elmúlt két hétben a tévében is egy halom olyan film ment, amit nagyon szeretek. Az dühített egyedül, hogy át van szinkronizálva az összes. Nemcsak a hangok mások, de néhol a szövegek is, és ezáltal elvész a régi élmény. A zenebirodalom visszavág ilyen volt, és most nézem a Grease-t, s hasonló cipőben járunk.

Gyakorlatilag hat filmet hoztam, elméletileg hetet, de az utolsót képtelen voltam megnézni, így nem mondanék róla semmit.




MINDENKI (2016)
Zsófi bekerül új iskolájának kórusága, ám a tanárnő arra kéri, csak tátogjon, mert ha ő és ég pár gyerek énekel, nem nyernek a versenyen.
Ez a magyar rövidfilm ékes példája annak, hogy vagy mindenki dolgozik, vagy senki, ha egy csapatról van szó. Megmutatja, mennyire függünk attól, akinek hatalma van, és mit tesz meg az egyén a boldogságáért. Kis mese az összetartásról. Kissé azért nyomasztó fél óra volt, de kellemes csalódás. Bőven lehetne vitatkozni a film aspektusairól, de most ebbe nem mennék bele.



GHOSTLAND – A RETTEGÉS HÁZA (Incident in a Ghost Land, 2018)
Egy kétgyermekes családanya a megörökölt házba költözik lányaival, de az éjszaka közepén rájuk törnek, és vége az idilli békének.
Két szálon futó történet, és zseniális a csavar benne. Nem gondoltam volna, hogy az lesz a film, ami lett végül. Lélektanilag és látványra is kemény, beteg, és végre nem „szellemes”. Szerintem jó, hogy nem folyik benne a vér, mégis borsódzik a hátam végig.



HANG NÉLKÜL (The Quiet Place, 2018)
Bolygónkon a hangra támadó lények az uralkodók, egy család előlük bujkál, elnyomva minden lehetséges zajt.
Nem rossz ötlet, még működő koncepció is lehetett volna, ha nem lett volna benne a terhesség, meg a baba. Érdekes volt, hogy alig párbeszédekkel is, ment, érdekes volt a világ, a megoldások, viszont pár dologban klisés. Mondjuk horrornak uncsi, thrillernek megvett. Nem gondolom, hogy többször megnézném, de van ennél rosszabb.



A VÍZ ÉRINTÉSE (The Shape of Water, 2017)
A hatvanas évek Amerikájában a néma takarítónő találkozik egy titkos kísérleti alannyal, aki csak vele kommunikál.
Romantikus tündérmese az elfogadásról. Kiszámítható film, politikával és romantikával. Ez utóbbi nekem könyvben működött, a filmen kevésbé. A hangulata ugyanakkor megkapó. Az Oscar szerintem itt nincs jó helyen, mert innen-onnan elvettek, kapott jó sok körítést, összegyúrták és van Biztos, hogy meg fogom még nézni, de nem lesz kedvenc.



THE TITAN (2018)
Egy csapat különleges kiképzésre vállalkozik, hogy részt vehessenek egy expedícióban, ám a legénység közben hullani kezd.
Az eleje érdekes, aztán megjelenik a „medvedisznópókmajomhal” ember, és ülsz a képernyő előtt, hogy he?! Illetve, azért felvetette azt a kérdést, ha ilyen formában ekkora manipulációra vagyunk képesek, akkor miért ez a cél, miért nem a bolygó megmentése, de mindegy. Az alapötlete nem rossz, de a megvalósítása több sebből vérzik. A forgatókönyvön látszik, hogy fing fogalmuk nincs, mit akarnak ezzel a filmmel. Nem rossz, csak a titán minden formája hiányzik belőle.



KIÉHEZETTEK (The Girl with All the gifts, 2016)
Az emberiség nagy része egy pusztító gomba áldozatává vált, mégis vannak gyerekek, akik részben megőrizték emberi mivoltukat.
Mikor lesz vége a zombis dolgoknak? Ez azért, mert zombis, nem horror, inkább sci-fi mese agyevőkkel, de a gondolkodós mélységei megvannak. Elszórakoztatott, elgondolkodtatott és megmosolyogtam a végét. Melanie helyében én is ugyanezt tettem volna. Biztos lesz olyan, aki kikapcsolja, elunja viszont vannak benne jó megoldások. Picit másmilyen zombi.



MENEDÉK (Marrowbone, 2017)
Az édesanyjuk halála után a testvérek egy farmon bujkálnak furcsa dolgok között.
Ez volt az a film, amit elsőre átaludtam, másodjára áttekertem, harmadik nekifutásra kikapcsoltam. Rég láttam olyan filmet, ami számomra ennyire érdektelen. – Mivel nem láttam, nem írnék róla többet.


Képek forrása: imdb

2 megjegyzés:

  1. A Mindenkit én is láttam még régebben.
    Ezek közül annyira nem fogott meg egyik sem. A rabbi meg a lánya, ill. Haverok harca volt, amit láttam legutóbb, eléggé eltérő filmek, de kellett a nehezen emészthető után egy vicces. Ja, meg a Nejem, nőm, csajom, amit láttam, elfogult vagyok a magyar filmekkel, mondjuk, hogy nézhető, bár a lezárás nekem csodaszámba ment minden párnál.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Haverok harca a következőben lesz benne, azt nemrég néztem meg.
      A magyarnak utána fogok nézni.

      Törlés