2018. szeptember 12., szerda

Anna Maxted: Műkörömszakadtáig


Az egyik barátomnál lomtalanítottunk, amikor odaadott pár könyvet, jelszó, talán érdekel. Így került ez is hozzám. Nem azt mondom, hogy lerágtam érte a körmömet, de úgy voltam vele, potya könyvnek nem nézzük a milyenségét. Aztán egy sci-fi után azért jó volt valami mást olvasni, és mivel ránéztem, az agyam pedig megszólalt, hogy „ez kell neked!”, úgy voltam vele, miért ne?


Fülszöveg
London egyik elegáns kertvárosában, saját lakásában él a csinos, fiatal és sikeres Natalie. Egyszer csak azon kapja magát, hogy minden összeesküszik ellene: pasifronton egyik csapás a másikat követi, anyja egyre a kalóriákat tömné belé, bátyja semmibe veszi, a munkahelyéről kirúgják, a haja hullik – és tetejébe legjobb barátnője, Babs pofátlanul férjhez megy.
Úgy érzi, elérkezett a mélypont, ahonnan már csak fölfelé vezethet az út.
Mi van akkor, ha álmaink pasija albérlőnek költözik a lakásunkba? Mi van akkor, ha az ember lánya egyszer csak kinyitja a száját, és beolvas az anyjának? Mi van akkor, ha minden titokról föllebben a fátyol? Önismeret és gyógyulás? Vagy anorexia és bulímia? Natalie számos mulatságos kalandon és súlyos megpróbáltatáson át keresi a választ, az utat önmagához, és ahhoz a férfihez, akivel leélheti az életét.


Eredetileg: Anna Maxted – Running in Heels (2001)
Szerző: Anna Maxted
Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó (2004)
Fordította: Csáki Judit
Oldalszám: 478
Műfaj: romantikus

Kedvenc idézeteim
1)
De hát, nem pötty volt. Hanem egy varasodó-keményedő vörös folt. Olyan sérülés, amelyet egy borostás áll heves és tartós odadörzsölése okoz. Dugásmellékhatás.

2)
Az őrületnek három szintje van: az üvöltözős, a köpködős meg a néma. A néma őrjöngés a lelki kínzás kifinomult formája.

3)
Kokain, az önbecsülés hiányának gyógyszere! Csalás!

4)
Az egész életed arról szól, hogy nézel ki! Erről a női cirkuszról szól minden pillanatod! Te a magad számára is csak a férfiak által létezel! Csak mint a férfipillantások tárgya, úgy létezel! Az önbecsülésedet csak a pénisz táplálja!

5)
De hisz az igazság éppoly gusztustalan, mint a félreértés.

6)
Ennek nyomán könnyedén jutok eladdig, hogy nem érezhetem magam különlegesnek, ha én magam vagyok a légüres tér.

7)
A legtöbb pasi, akit ismerek, egy beépített törlőgombbal képes törölni minden információt, pontosan húsz másodperccel azután, hogy a lelkedet, mint valami gránátalmát, szélesre tártad előtte.

8)
A pasi fő baja a kefélés utáni gyávaság, tetézve az azt követ generális gyávasággal.


Gondolatok
Az Ulpius rengeteg trash (aka rohadt gyenge ponyva) könyvet kiadott, és ezt is valamilyen szinten oda sorolom, mert a Bridget Jones történetén edződött szerzőnő gyatrább változatban megírta ugyanazt a történetet.
Persze, akkor virágkorát élte a szingli nő, mint olyan, a problémái, az élethelyzetei, és nem is kimondottan azzal van a bajom, hogy ez is kiadásra került, vagy hogy már olvastam ilyen korábban. A fordítás, a korrektúra jó, viszont úgy a századik oldalig nem sikerült eldöntenem, a főhősünknek mi a foglalkozása. Másrészt, a tömbszövegnek az a hátránya, hogy elvesztem, mikor vagyunk. Sokszor elkezdett valamit mesélni, aztán valahol máshol folytattuk, sőt, rengetegszer éreztem azt, hogy pontosan nem értem, miért azok a szereplők beszélgetnek, akik, amikor két oldallal korábban az adott probléma még mással volt kapcsolatos.
De ez a szerző hibája.
Illetve az is, hogy az eleje slendriánabb, mint a vége, ha a fogalmazást nézzük.

A címet és a történetet végképp nem tudom összekapcsolni.

A főhősünket jó párszor meg tudtam volna ütni, mert ilyen szerencsétlen ember nincs. Mármint úgy szerencsétlen, hogy sokszor nem értettem, mit miért csinál, mit miért mond. Elveszett, állandóan belső viharral küzd, amiből a bajai 90%-a származik. Szöttyög, sajnálja / sajnáltatja magát.
A többi szereplővel kapcsolatban nem alakult ki egy fikarcnyi érzelem sem. Mel idegesített nagyon, Frannie szarkavarását nem értem, miért jó, a többiek olyan típuskarakterek, akikkel alapjáraton körbe vagyunk véve.

Van egy-két komolyabb mondanivalója, a fő irányvonal az evészavar, a stílusa könnyed, néhol humoros, mégis kissé nehezen olvastam, mert nem kötött le teljesen.


Az evészavar kapcsán kétkedve hiszem el, hogyha valaki maga sem veszi észre, mit művel magával, és minden hülyeségét megmagyarázza, akkor két beszélgetés, esetleg ordibálás, meg tükör elé hurcibálás segítségére lesz. Jó, lehet mondani, hogy ez egy segélykiáltás, és csak időszakos, de én úgy gondolom – a saját bőrömön tapasztaltam -, hogy igen karcsú. Akinek az önértékelése alacsony, és akinek igen torz a testképe, nem lehet elintézni annyival, hogy helyreáll a világ rendje. A kisördög ott fog motoszkálni a fejében még jó sokáig, nem beszélve arról, hogy szerintem komolyabb segítség kéne hozzá. Szerintem ez csak egy rossz periódus testi leképeződése, semmint az evészavarra alkalmazott kollektív, baráti ejnye-bejnye.

A függőség is megjelenik a regényben, Natalie egyik barátja kapcsán. Ide citálom, hogy az őrület szintjeinek nulladik lépcsőfoka a függőség. Tök mindegy, milyen, lehet Facebook, lehet drog, a lényegen nem változtat.
A barátok meg csak figyelik, hogy ki hogyan merül alá a saját poklában. Ki hangosabban, ki halkabban, de vannak emberek, sőt, szerintem a legtöbb ilyen, hogy segítséget akar, de a segítő kezet nem fogadja el, inkább más megoldások után néz.

A harmadik, amit én is tapasztalok az ismerősi körben, hogy csak a férfiak által tudja magát meghatározni, elhelyezni a világban. Tőlük várja a sült galambot, boldog, ameddig megkapja, de amint valaki nem úgy reagál, ahogy elvárja, egyből beül a sarokba sírni. Az egész életét áthatja, hogy a másik nem mit gondol róla.

Mindemellett, van benne szó a szülő-gyerek, barát-barát kapcsolatokról, hogy a felmerülő véletleneket, félreértéseket hogyan kezelik az eltérő típusú emberek, mindemellett szerelemről és a barátságról is lehet olvasni benne.

Ajánlom azoknak, akik szeretik a hasonló típusú történeteket, a romantikus nőregényeket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése