2018. július 21., szombat

Tapasztalat alapján


Tegnap elmentem szórakozni, ha már kaptam jegyet, akkor kihasználom, mert persze Useme volt. Előtte azért lement a szokásos hisztim, főleg azért, mert egyedül kellett mennem, és nem szeretem, amikor nincs hátvéd, és olyan könnyen sem tudok elsétálni. Végül elmentem.


Az jutott eszembe, illetve nem is ez a jó szó rá, hanem, hogy elgondolkodtam azon, mikor és miért kanászodtak el a „férfiak” annyira, hogy azzal próbálkoznak be, hogy fizetnek nekem egy piát, de akkor én is csináljak velük ezt-azt? Vagy ez csak a tapasztalat, mert a legtöbb csaj kapható erre?
S ha már valaki egyedül megy le koncertre lány létére, hátha ilyen?

Az egy dolog, hogy a barátnők is egyből azt mondták, menjek csak, legalább ismerkedek, és hátha hazaviszek valakit. Sose voltam ilyen, nem szeretem, ha itt van egy idegen, és én sem libbenek fel senkihez totál ismeretlenül.
Gondoltam, hogy lesz valami, de pár tenyér rávándorolt a fenekemre, és nem a sajátom. Aztán volt, aki simán bekérdezte, hogy csinálunk-e valamit, mások a qui pro quo elv alapján próbáltak lavírozni, ráadásul – és ez számomra pöppet ijesztő volt -, az egyik tőlem lemaradva hat méterrel a buszmegállóig kísért, annyira haza akart jönni velem.

Legyezi a női hiúságomat, hogy próbálkoznak. Hülye, vagy hazudik, aki azt mondja, nem hízik ettől a mája húsz kilót. Nem is az a baj, hogy ismerkedni akar.
De helyből a szex?

Tudom, és mondták is, hogy van egy kisugárzásom, még ha nem is teszem ki a melleimet a kirakatba. Erről nem tehetek, nem én alakítottam így. Ezt dobta a gép. Azt is tudom, hogy egy lány egyedül péntek este komoly felhívás keringőre.

Már attól kész vagyok, amikor megtudják, hogy egyedülálló vagyok, egyedül élek egy lakásban, akkor már azt hiszik, hogy nyitott kapun döngetnek. Attól is, hogyha vörös a hajam, akkor már bővérű vagyok. Hányszor énekeltem ezt már meg itt? Sokszor. Meg attól is, hogy vagy frigid vagyok, vagy ribanc. Csodás választások, nem mondom.

De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy mikor ferdültek el annyira a dolgok és miért, hogy egy lány csak és kizárólag szexre kell, ráadásul úgy, hogy „hé, hallod, fizetek egy pofa sört, gyere már velem a kukák mögé”?
Mert biztos a pofátlanabbja ezt meghúzza, de tegnap mondjuk úgy, tízből tíz ez volt.

Szerintem ebben az a szomorú, hogy erről nemcsak a pasik tehetnek, de azok a csajok is, akik a fenti ajánlatra igent mondanak. S ha azt hiszik, ez bejön, akkor nem kevés a pozitív tapasztalat.

(amúgy mindenkinek azt mondtam, hogy foglalt vagyok, mire a reakció az volt, amiről a párom nem tud, nem fáj)

2 megjegyzés:

  1. Igen, a legtöbb kiscsaj erre kapható, mert úgy gondolják, hogy akkor szeretik őket, ha lefekszenek velük. A pasiknak csak jó, egy bizonyos korig.
    Mondjuk tiniknél még elhiszem, hogy működik a sok pia, alacsony önértékelés miatt, de most komolyan, még kurvának se néz, mert azt legalább megfizetik, de EGY ITALÉRT feküdj le vele??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, ez az! Én is ezen csodálkoztam a legjobban, hogy van, akinél ez bejön? Mondjuk, biztos van.
      Illetve, ezek szerint, ez nemcsak a tiniknél működik, meg a hozzászólásod első fele, nemcsak ott működik (ez baráti körös tapasztalat).

      Törlés