2018. július 23., hétfő

Hosszú út tükrökkel


A minap az egyik ismerősömmel beszélgettünk arról, hogy a lemondás és a változtatás tényleg ugyanaz-e? Ő is, én is keressük a lelki békénket a magunk módján. Ő jelen pillanatban elment egy meditációs tréningre, amit 21 napos böjtnek kellene követnie, ezt három napig bírta. Csak ültünk a konyhában, tőmondatokban beszélgettünk erről, illetve, csak ő, mintha szégyen lenne, hogy nem sikerült ez a pár nap. Megbukott?

Szerintem nem. Csupán vannak olyan helyzetek, amikor akárhonnan nézem, akárhogy nevezem is, nem működik a váltás, mert annyi lelki terhet cipelünk, hogy képtelenség még valamit lenyesni a boldogságzónánkból.
Ugyanis, egy böjt miről szól? Megvonsz magadtól dolgokat. Általában azt, ami fontos neked. Húst, tojást, cigit, csokit, szexet, tök mindegy. Nem egyszer próbálkozott egy barátnőm letenni a cigit. Mikor? A legnagyobb lelki válság közepén. Nem ment neki.


Hiába határozzuk el magunkat, hogy hétfőtől / holnaptól / elsejétől másképp lesz minden, ha egyszerűen nem megy, mert egyszerűen annyira elaprózódunk a dolgaink, érzéseink között, hogy képtelenség még egy szeletet nélkülözni.
Kicsit olyan ez, mint egy önsanyargató fogyókúra. Ha görcsösen el akarsz érni valamit, és hirtelen megvonsz magadtól mindent, az éhség sóvárgássá kövül, és rendesen megüli a gyomrod, az elméd és a szíved. Mi lesz belőle? Megadás. Feladás.

A lemondás egy kényszerállapot. Mert el KELL hagyni bizonyos dolgokat. De biztos, hogy boldogsághoz vezet az, hogy kiiktatunk mindent, ami fontos? Ráadásul egyszerre? A változás lassabb és tudatosabb szerintem. Az már fél siker, ha meghatározod a problémát, és netán hangosan ki is mondod. Akkor már ott vagy az út elején, már csak rá kell lépni. De ki mondta, hogy gyorsan kell a lelket megtisztítani? Senki. Mi van, ha csak szép sétatempót követünk? Semmi.
Aki rohan, mindig megbotlik és elesik akár egy kőben, akár a saját lábában.

Rengetegszer voltam már ebben én is. Legutóbb tavaly kellett egy kis áramszünet. Én egy folyton zsezsgő lélek vagyok, mindig csinálnom kell valamit, mert minden nyugiban töltött perc mehet a levesbe, fölöslegesen pazarolt idő, amit fordíthattam volna másra is. Észrevétlenül került ki a gyeplő a kezemből, és fel sem tűnt, hogy másokhoz igazodva élem az életemet.
Ennek kellett egy megálljt parancsolnom. Ennek itt is nyoma volt, mert rengeteg leállás volt az oldalon is. Egyszerűen betelt az agyam, a lelkemet kivarrták az események, és elvesztettem önmagam. Legalábbis, úgy éreztem, hogy már azt sem tudom, ki vagyok én.

Csak feküdtem a padlón a csendben, szótlanul, és elhatároztam, egy-két dolognak meg kell változnia. Ez valahol idén következett be. Akik ismernek, annyit jegyeztek csak meg, hogy sokkal, de sokkal nyugodtabb kisugárzásom van.
Nem vagyok guru. Nem szeretnék észt osztani. Majd, ha már tíz éve sikerrel csinálom, és van tapasztalatom, akkor majd tanácsot is adok, vagy írok motivációs bejegyzéseket. De ezek a változtatások az életemen a lelki diétám részei. Sajnos, rajtam hamar meglátszik – a külsőmön, a szervezetemen -, ha valami odabent nincs rendben.
Úgyhogy, döntöttem. Nem lemondtam dolgokról, hanem szelektálok.

>>> Mozgás <<<
Ez volt az egyik legfontosabb. Sokan nem értik, miért vagyok egyedül, amikor edzek, vagy netán elmászok futni. Azért, mert így vezetem le a stresszt, így van időm kiadni a feszültséget, rendezni a gondolataimat, és nem szeretnék azzal foglalkozni, hogy a másik mit csinál, csináljuk az ő tempójában…stb.

>>> Jóga <<<
Világéletemben utáltam, mert unalmasnak tartottam. Csendben, vagy nyugodt zenére nyújtózkodni, amikor mást is tehetnék. Ez a legnagyobb változás a meditációval együtt. Reggelente jógázok (nem vagyok jógás két ászanától, tudom), meg vasárnap, esetleg, ha egy kiadós túrán vagyok túl. De megnyugszom tőle, és jól indulnak tőle a reggelek. A reggeli rutinom: átmozgatás, jóga, kávé zenével, aztán jöhet a többi. A vasárnapi énidőm része lett ezzel párhuzamban a meditáció. Fél óra – óra, ahogy sikerül, és csak befelé figyelek, kiürítem az agyam.

>>> Olvasás / filmezés <<<
Az utóbbi időben az előbbi elmaradt, az utóbbi alatt meg mindig mókoltam valamit. Két hete szorítottam rá magam arra (egy film hatására), hogy végigüljem, vagy végigfeküdjem a filmeket. Az olvasás pedig lassan, de biztosan visszatér a minimum napi ötven oldalhoz.

>>> Kirándulás <<<
Szeretem, amikor kiszakadhatok abból, hogy folyton emberek vesznek körül. Hogy folyton cseng a telefon. Van, amikor az akut emberundorom kicsúcsosodik, és ilyenkor bevetem magam az erdőbe, a fák közé, hogy csak úgy együtt lélegezhessek a természettel. Egy túratársam van, de vele meg jó tölteni az időt, mert olyan dolgokról tudunk elmélkedni, amikről kevesekkel vagyok képes.

>>> Írás <<<
Abszolút háttérbe szorult mostanság. Illetve, most kezdek öntudatra ébredni, mint a Skynet, de ha őszinte vagyok, akkor alig írtam valamit. Az is munka, és az is kényszeredett volt. Nehéz volt, de picit félretettem. Sajnos, amit kényszerből kell csinálnom, az jobbára kihal belőlem egy idő után.

>>> Kapcsolatok <<<
Azokkal foglalkozom, akik foglalkoznak velem. Mással nem nagyon. Nem fogom a kapcsolataimat, csak párat, de alapvetően nem gondolom, hogy csak nekem kéne életben tartanom barátságokat, vagy egyben tartanom embereket. Igen, van, hogy a szárnyaim alá veszek párat, de azért, mert voltam a helyzetükben, és tudom milyen, amikor egyedül vagy. Amúgy ennek a félig nyitott, félig zárt állapotnak az lett a végeredménye, hogy lett egy fogadott nagymamám a szomszéd néni személyében.

>>> Énidő <<<
Szabadnap, de leginkább a vasárnap. Nem mindenki tartja ezt tiszteletben, de ez van. Ezeken a napokon csak magammal vagyok, zenét hallgatok, pakolást teszek a hajamra, maszkot az arcomra, és elmerülök egy kád vízben, miközben olvasom a magazinjaimat. Legutóbb főztem, és mivel a nagy szingliségemben ez hiánycikk, valóságos örömet okozott.

>>> Egészség <<<
Ez a következő lépés, mert ebben vagyok most a legrohadékabb, ha szabad így fogalmaznom.

>>> Tanulás <<<
Ott látta mindenki, hogy baj van, hogy elkezdtem finnül tanulni. Ez volt a mentő lépés, hogy ne poshadjak teljesen magamba. Ezzel úgyis csak több leszek, nem kevesebb, s emellett még pianóban elkezdtem mást is.

>>> Pszichológus <<<
Ciki vagy sem, kértem segítséget, illetve, már nem hagyományos rendeléseken veszek részt, hanem sokat beszélgetek egy, mondhatni barátommal, aki nem mellesleg remek pszichológus, és sokat segített.

Eddig az egésznek az lett a folyománya, hogy nyugodtabb lettem, és közlékenyebb az emberekkel face-to-face. Az utolsó ponttól eltekintve ez a folyamat egy éve zajlik. Szép lassan találok vissza magamhoz, a hangomhoz.

A fent említett ismerősnek is azt mondtam, hogyha egyszerre akar mindent, és fél is önmagával szembenézni, akkor nem fog sikerülni. A tükörbe nézés mindig félelmetes, mert pontosan azt mutatja, mit csinálunk önmagunkkal. S hiába pingálom ki a tükröt, hiába fedem le egy fátyollal vagy törölközővel, a tükörképünk ott marad alatta mit sem változva.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése