2018. június 27., szerda

Andy Weir: Artemis


Mióta A marsit elolvastam, ezt is el szerettem volna. Részemről én nem vártam semmit, így csalódni sem tudtam. Az ember óhatatlanul összehasonlítja a két könyvet, főleg, ha ugyanaz a szerző, főleg, ha az előző eszméletlen volt.


Fülszöveg
Jazz Bashara bűnöző.
Vagy valami olyasmi. Az élet ugyanis elég kemény Artemisen, a Hold első és egyetlen városában, hacsak nem vagy gazdag turista vagy excentrikus milliárdos. Némi ártalmatlan, de tiltott áru becsempészése nem eget verő bűn, ugyebár? Főleg, ha különböző adósságokat kell törlesztened, mivel a hordári munkádért kapott fizetés a lakbért is alig fedezi.

A dolgok akkor kezdenek megváltozni, amikor Jazznek páratlan lehetősége adódik a tökéletes bűntény elkövetésére, amely akkora nyereséggel kecsegtet, hogy képtelenség lenne visszautasítani. A lehetetlen végrehajtása azonban még csak a kezdet: ráébred, hogy egyenesen egy összeesküvés kellős közepébe csöppent, amelynek célja nem kevesebb, mint átvenni a hatalmat egész Artemis fölött.

Ha pedig túl akarja élni, bele kell mennie élete legbrutálisabb játszmájába, olyan tétekkel, amelyek már egyáltalán nincsenek az ínyére.

A marsi sikerlista-vezető szerzője, Andy Weir újabb lenyűgöző főszereplőt alkotott, Jazz történetét pedig a rá jellemző humorral és tudományos alapossággal írta meg. Az Artemis filmes jogai már a könyv bejelentésének napján elkeltek, a 20th Century Fox és a New Regency máris dolgozik az adaptáción.


Eredetileg: Artemis (2017)
Szerző: Andy Weir
Kiadó: Fumax (2017)
Fordította: Rusznyák Csaba
Oldalszám: 318
Műfaj: sci-fi kalandregény

Kedvenc idézeteim
1)
De egy város nem állhat kizárólag gazdag turistákból és excentrikus milliárdosokból, szüksége van munkásosztályra is. J. Nagyember Gazdagfasz III mégse tisztíthatja a saját vécéjét, nem igaz?

2)
(…) a Hold felszínét nézegettem. Sosem értettem, mit esznek rajta. Az egész egy nagy…semmi. Ezek szerint pont ez tetszik benne az embereknek? Ez valami zen szarság lenne? (…)
A város úgy ragyogott a napfényben, akár egy rakás fémcici.

3)
Agyam egy rég elfeledett, racionális része vékonyka hangon megszólalt. Biztos jó ötlet ez?

4)
- Picsába! Baszki! Rohadjon meg! Hogy a kurva életbe! – A változatos trágárkodás nagyon fontos. Ha túl sokszor használod ugyanazt a szitokszót, elveszíti az erejét.

5)
Elég hátborzongató élmény lenne a vonaton ülők számára, ha hangokat hallanának a falon kívülről. A Rossz Döntéseket Hozó Holdnő Támadása.

6)
Az a szar az élet-halál helyzetekben, hogy baromi unalmasak tudnak lenni.

7)
Még egy pisztollyal a kezében is képes volt nagymamás lenni. Meg se lepődtem volna, ha ad egy tejkaramellás cukorkát, mielőtt meglékeli a fejemet.

8)
- Kétféle ember él ezen a világon. Az egyik EVA-ruhában van, a másik sírokat ás.


Gondolatok
Van olyan jó, mint A marsi? Nincs, de nem is azonos kaliber. De azért jó? Naná, hogy az. Nehéz az olvasónak és az írónak egyaránt az a faramuci helyzet, amikor az első könyvvel nagyot dobbant a szerző, és nyilván van benne egy félsz, hogy meg tudja-e ugrani azt a szintet, s ugyanígy van az olvasó is ezzel, mert várakozik, hogy megüti-e a lécet? Nos, ez a könyv nekem nem hasonlít az előzőre, mert míg az egy elbaltázott helyzetben, inkább az ember belső világával, túlélésével foglalkozik sci-fi köntösben, ez számomra egy kalandregény az űrben. Gördülékeny, humoros, könnyen olvasható, viszont sokkal több szereplővel, és kényelmesebb alaphelyzettel.

Ezúttal Artemis egy holdváros, kupolákkal, gyárakkal, ahol főszereplőnk, Jazz csempészként egészíti ki a fizetését. Nem marad senki hátra a Hold kietlen szürkeségében, viszont, ha van kupola, akkor van olyan dolog, ami el is romolhat, illetve veszélyt jelenthet. Számomra az volt inkább előtérben, hogy maga a főszereplő hogy vélekedik a világról és önmagáról – nem kell komoly mélységekre gondolni -, a problémák is kémiai jellegűek voltak, nem idézték Mark problémáit, illetve, a technikai megvalósításokon túl a cselekményen volt a fő hangsúly.

Ami Jazz-t illeti. Egészen addig, ameddig a szerző le nem írta a papírra, hogy nő, én esküszöm nektek, egy kis köpcös fickóként láttam magam előtt, aztán valahogy sehogy sem tudtam őt elképzelni. Persze, néha bevillant egy-két kép, de sosem lett annyira egységes sem belsőre, sem külsőre, mint egy női szereplő. Mondjuk, az sem egy könnyű dolog, hogy férfiként női karaktert írj, és fordítva, ugyanis, nem mindenkinek megy.
Karakterfejlődése van, mert el kell azon gondolkodnia, hogy hogyan tovább, akár az otthonát, akár saját magát nézzük, viszont az események jó katalizátorok ahhoz, hogy rendezzék az életét. Már, amennyire sikerül ez neki.
Eleinte még csak szimpatikus sem volt. Olyan, kicsit michellerodriguezes. Nem azért, amiket csinál, hanem a gondolatai, és a kimondott szavai, a viselkedése miatt. Ha már gondolatok, azt pontosan nem értem, miért beszél az olvasóhoz, ettől nem jönnek közelebb, valamint annyiszor ismétel el dolgokat, hogy picit én éreztem magam butának.
(nem mellesleg, Jazz karaktere benyal az összes kisebbségnek)

Az apukája merev, de el van magyarázva, miért. Sőt, az összes karakterrel kapcsolatban szépen ki van bontva a viszonya. Imádtam Svobodát, Dale egy kicsit távoli, és Rudy sem jutott nekem annyi szerephez, mint amennyi benne van. Egyébként felületesek, de a maguk módján érdekesek.

Lassan induló regény, viszont a közepe tájékán bepörög, és nem tudtam nem olvasni. Piszkálta a fantáziámat, mert minden fejezet ott volt elvágva, ahol már kezdett izgalmassá válni, és még többet szerettem volna tudni.

Sokszor az a baj, hogy sci-fiben a női akcióhős tud baromi hiteltelen lenni, vagy inkább férfias. Én elhiszem, hogyha Weir továbbra is mainstream akar lenni, akkor kevésbé fogja a tudományon hagyni a hangsúlyt, és inkább a szórakoztatás felé fog menni. Filmen abszolút megállná a helyét, még valamiféle Emlékmást – az eredetit – is vizualizálhatnék magamnak. Néha kell ilyen sci-fi is, és ezzel nincs semmi baj, de ha ez nem a Holdon lenne, akkor csak egy kalandregény.
Ehhez képest A marsi egy letisztult kötet volt. Ez egy kissé kaotikus.


Hjaj, de nehéz nem összevetni őket. S tudom, ebből az jön le, hogy mi a rossz, de tényleg nem rossz, csak más.
Itt is lehetne filozofálgatni, hogy az embert mi hajtja előre és miért, vannak-e visszatartó erők, mennyire, miért és milyen kompromisszumokat vagyunk hajlandóak kötni, a sajátságos apa-lánya viszonyoktól kezdve az ökoterrorizmusig – már, amennyire a Holdon lehet ökoterrorizálni -, azon keresztül, hogy furakszik be a maffia, vagy hogy épül fel a gazdaság, viszont semmibe nem megyünk bele mélyen, hiszen folyik a regény, és a cselekmény elviszi azt, hogy innen-onnan gondolatmorzsát csipegessek fel.
Pedig, benne vannak, csak míg most nem egyedül kamillázik Jazz egy porgolyóbison, jobbára másokhoz beszél, akik reagálnak, A marsi eszköztára nem működik.
Nincs rosszul megfogva, de valahogy mégsem áll össze, pedig tényleg élvezetes volt olvasni.

Az viszont jó volt nagyon, hogy a holdváros működését leírja úgy, hogyha nincsenek illusztrációk a kötet elejében, akkor is el tudom képzelni, sőt, szinte mozgásban láttam az egészet. A felépítését fizikailag és gazdaságilag is.

Amit tudok javasolni mindenkinek, aki a kezébe fogja ezt a könyvet az, hogy egyáltalán ne vegyétek komolyan, és amennyire lehet, vonatkoztassatok el az előzőtől. Összességében egy kellemes olvasmány, és örülök, hogy nem egy „A marsi 2” lett belőle.

Ajánlom bárkinek, aki ki szeretne kapcsolódni egy pörgős sci-fivel.

Képek forrása:
moly.hu
elomagazin.com
http://csakugyirkalok.blog.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése