2018. május 7., hétfő

Önsorsrontók


Múltkor voltam egy társaságban, ahol mindenki egyetemista volt, ráadásul ugyanazon az egyetemen, ugyanazon a szakon. Éreztem már rosszul magam, de ritkán megyek össze borsónyira. Hallani és látni, hogy nevetséges az intézményem és a szakom, piszok rossz érzést szült bennem. Úgy a harmadik kérdés után beindult a menekülési ösztönöm, és az agyam felvillantotta a kérdést: Mit keresek én itt?


Felnőtt koromra megtanultam elhagyni azokat a helyzeteket, melyekben nem érzem jól magam. Szelektálok az emberek között is. Próbálok úgy élni, hogy nekem jó legyen, persze nem mindig sikerül. Ilyenkor kerül elő a fenti kérdés. Innen tudom, hogy nem vagyok jó helyen, jó időben, jó emberekkel körülvéve.

Mindenkinek vannak korlátozó tényezői, de sokszor eszünkbe sem jut, hogy a korlát csak a mi fejünkben létezik. Mi gátoljuk magunkat, mi romboljuk a saját világunkat ahelyett, hogy a fejlődésre, a fejlesztésre koncentrálnánk.
Ez feltölt minket egy örök belső feszültséggel, s rengetegszer érezhetjük magunkat zavaró tényezőnek.


Nemrég írtam egy melankolikus üzenetet egy ismerősnek, mit véssen fel a sírkövemre. Ez volt az eredménye annak, hogy folyton rágódtam. A fejemre nőtt a körülöttem levő világ. Miért nem jönnek össze a dolgok? Miért nem úgy, ahogy szeretném? Miért hibázok mindig?
S mielőtt bárki beszólna, tudom, hogy mindezt én okozom magamnak, és csak én tudok változtatni rajta. Nincs szükségem okoskodásra, és viccesnek szánt, rosszmájú megjegyzésekre.
Ahogy neked sem, és senkinek sem.
Ezektől csak felmegy bennünk a pumpa, tehetetlennek érezzük magunkat, dühössé válunk.

Érdemes megállni egy pillanatra, és befelé figyelni. Mert az egy dolog, hogy a környezet próbál az uralma alá hajtani, állandóan szembesít és követelőzik. De érdemes megvizsgálni, te mit tehetnél ez ellen. Biztos a környezet késztet feladásra, vagy a te kezedben van a gyeplő, amivel fékezed magad?

Belesétálok csapdákba. Ember vagyok, hibázok. Ettől függetlenül követem a saját stratégiámat, s olykor mantrázom magamnak az egyik kedvenc filmem idézetét (A Zenebirodalom visszavág):
„Ne hagyd, hogy megtörjenek, buli van!”
Vagy egy Depresszió dalszöveget (Lásd! c. szám):
„A testem megtöröd, a lelkemet soha”


A belső megérzéseimre hallgatok. Meghallgatom a másikat, de az ő véleménye nem én vagyok.
Nem veszem fel mások problémáját annyira, hogy engem nyomjon meg.
Nem ismételgetem a hibákat.
Nem tartom életben a múltat, a sérelmeket és a sebeket.
Nem kattogok fölösleges dolgokon.
Nem megyek bele olyan helyzetbe, amiről tudom, hogy hátráltat.
Igyekszem kerülni az embereket, akik leszívnak mind lelkileg, mind szellemileg.
Nem vagyok hajlandó mindent elfogadni és lenyelni csak azért, mert a másiknak úgy tetszik.

Az élet hozza magával a helyzeteket és az embereket. Kikerülhetetlenek. A legtöbben nem mernek elindulni az útjukon, ezért maguk mellett akarnak tartani, hogy ők ne legyenek egyedül. A terv szép, de sokszor bukás a vége. Viszont, ha el merünk rugaszkodni, hogy ne a másik, hanem a saját dallamunkra keringjünk, akkor a változás is megtalál minket.

Kellett segítség. Egy támogató barát, aztán meditáció. Most már elég, ha elmegyek sétálni, vagy a természetet járni. Becsúszik némi buli és napi sport, hogy kieresszem a fáradt gőzt.
S a támogatómnak hála, a terv egyelőre működik.

képek forrása
memecenter.com
http://mindset.co.hu

2 megjegyzés:

  1. Ne haragudj, de felnevettem (kínomban, kimerült vagyok xD)...most annyira úgy érzem, hogy hasonló helyen vagyok...És annyira egyet értek. Szerintem a "listádról" (kép alatt) sokat már én is magamévá tettem...és általánosan azt mondanám, hogy így jobb...Mondjuk tegnap pont nagyon hülye napom volt...nem stresszes, de nem tudtam hova tenni, szóval emlékeztetnem kellett magamat, hogy össze kell kapnom a dolgaim...na jó, igazából miután kipanaszkodtam magam egy ismerősömnek, és megláttam, hogy mennyit írtam, utána jött a felismerés, hogy ez nem a "jó" út...
    És remek az időzítése a posztodnak, mert itt van egy csodás emlékeztető...(Vagy mivel ez még elég gyorsan jött, sokkal inkább egy alátámasztó bejegyzés, mert ennyi idő alatt még én se felejtek el dolgokat...:D)

    Amúgy meg mindenki hibázik...ki nagyobbat, ki kisebbet...van, ami másokra is hatással van, van ami csak az adott ember életére...nem ez számít, hanem hogy az ember onnan hogy lép tovább, vagy ha olyan hiba volt, amit jóvá lehet tenni, mit tesz az érdekében...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem haragszom. ;)
      Mindenkinek van B-napja, nekem is viszonylag sok. Legalább felismerted, hogy valami nem klappol.
      Az utolsó gondolatoddal teljesen egyetértek, csak már azt annyiszor leírtam, hogy nem akartam még egyszer. :)

      Törlés