2018. május 23., szerda

J. R. Ward: Az angyalok jussa

„A bourbon királyai 2.”

Igazából karácsonyra kaptam meg, és el is olvastam egy ültő helyemben, csak eddig porosodott a pendrive-on ez az ajánló. Bocsi. Lesz még ilyen.


Fülszöveg

Egy déli dinasztia magával ragadó sagája

A Bradford család Charlemontban a felső tízezer krémjéhez tartozik – csakúgy, mint az exkluzív bourbon, melyet gyártanak. Bonyolult életüket és hatalmas birtokukat diszkrét személyzet igazgatja, melynek tagjai elkerülhetetlenül belebonyolódnak a család ügyeibe. Ez most különösen igaz, amikor a családfő látszólagos öngyilkossága egyre több kérdést vet fel a családon kívül és belül egyaránt.
A gyanú árnyéka mindenkire rávetül – főleg a legidősebb Bradford fiúra, Edwardra. A közte és az apja közötti ellenségeskedés nyílt titok volt mindenki számára, és Edward is tisztában van azzal, hogy ő az egyik legvalószínűbb gyanúsított. Miközben a halálesettel kapcsolatos nyomozás előrehalad, ő az italban keres vigaszt – valamint korábbi lovásza lányának társaságában. Eközben a család vagyonának jövője egyik üzleti ellenlábasuk tökéletesen manikűrözött kezében van, egy olyan nőében, aki magának akarja Edwardot.

Mindennek van következménye, és mindenkinek megvannak a titkai. És csak kevesekben lehet megbízni. A család végső szétesésének küszöbén valaki, akiről azt hitték, örökre elveszett, újra megjelenik: Maxwell Bradford hazatér. De vajon a megmentőjük lesz… vagy a legelvetemültebb mindannyiuk között?


Eredetileg: The Angel’s Share (2016)
Szerző: J. R. Ward
Kiadó: Art Nouveau Kiadó (2017)
Fordította: Varga Zsófia
Oldalszám:432
Műfaj: romantikus

Kedvenc idézeteim
1)
- Csinálhatjuk nehezen, és még nehezebben – folytatta Shelby.
- Egy egész csokornyi választási lehetőséget nyújt nekem. Milyen nagylelkű magától!

2)
De a szerelem furcsa módon rávesz arra, hogy higgy abban, aki viszontszeret. És az életben semmire sincs garancia, sem a vagyonra, sem az egészségre. Este úgyis pőrén bújunk ágyba… és egy jó ember karjai között vagyunk a lehető legjobb helyen.

3)
A balszerencse olyan fertőző társadalmi betegség, amely ellen nincs védőoltás.

4)
Ahogy az esőcseppek záporoztak a szélvédőre, mintha Isten haragudna rá, de semmi jobb nem akadna a kezébe, amit hajigálhatna.

5)
- Tényleg sajnálom. Ő egy… nagyon bonyolult ember volt.
Ami úgy értendő, hogy egy igazi seggfej.


Gondolatok
Nem tudom, mit gondoljak erről a könyvről. Sokkal jobban tetszett, mint az első része, ami abban nyilvánult meg, hogy nem tettem félre. Amint a kezembe vettem, nem tudtam másra gondolni, mint hogy olvasnom kell. Nem tettem félre, és hagyta magát olvasni, ebben már volt jó pár részlet, ami nem hagyott nyugodni. A karakterek is elértek számomra egy mélységet, amiért olvasni akartam róluk, kíváncsi voltam arra, mi történik velük.

Hihetetlenül jól ír a szerző, imádom a stílusát. Egyszerűen annyira úgy tűnik, mintha érzésből mesélne, hogy öröm hallgatni. Picit féltem tőle, mert alapvetően ez a műfaj közel áll, de bíztam a történet átadásában, s végül kellemeset csalódtam.
Egyedül a fülszöveg olyan, mint a megjelenés előtti kritikák. Mintha csak figyelemfelkeltés lenne, minden mögöttes tartalom nélkül. De, valahogy ezért nem szoktam elolvasni, csak átfutni a fülszövegeket.


A Bradford-fiúk valahogy nem varázsoltak el. Lane egyáltalán nem áll közel hozzám, mint a legkisebb fiú, akire minden felelősség hárul, és kicsit olyan, mint a népmesékben a legkisebb fiú, aki valamiféle csodát visz végbe. Edward már sokkal érdekesebb karakter, mint a kálváriáját, mind a Sutton-höz való érzelmeit nézzük, és az a többszörös áldozathozatal, amit tanúsított a testvéreiért… azok a fajankók meg sem érdemelték. Maxwell meg túl keveset szerepelt benne ahhoz, hogy bármit is gondoljak róla. Megjelent. Nagyszerű. És?
Gin komoly karakterfejlődést tanúsított. Őt nagyon utáltam az első részben, itt már más a leányzó fekvése, eddig a legtöbb tanulság az ő történetszálában van. Amúgy baromira sajnálom Richard miatt, az egy szociopata, akinek semmi sem szent. A lánya, Amelia pedig, bár messze esett a fájától, de majd a következőkben kiderül, ez a messze valójában milyen messze.
Miss Aurora továbbra is szimpatikus, amolyan „mindenki nagymamája”.
A többi szereplő a maga nemében szimpatikus, főleg Sutton és Shelby, illetve Lenghe is olyan cuki mackópapa a szemem előtt.

Az öreg bourbon-király, William, a családfő még mindig egy sötét árny, egy folt a tiszta égen. Elmondják, hogy semmire sem volt jó, mindenkivel rosszul bánt, és mint a legtöbb modernkori király, gerinctelenséggel érte el vágyott helyét. Nos, nem izgat, mert tetteinek következményét látjuk.
Számomra az abszolút negatív karaktert, Gin férje, Richard Pford testesíti meg. Remélem, a következőkben valaki kinyírja… fájdalmasan.


A függővég még mindig ezernyi kérdést hagy maga után, mert vannak momentumok, melyek rettentően izgatják a fantáziámat, például Gin további élete, és az Edwarddal történtek is túl evidensek ahhoz, hogy így történjenek.
A családi titkok szépen derülnek ki, akárcsak az üzletiek, és olyan megoldásokkal operálunk, melyekre én nem gondolnék. Úgy forr a levegő, hogy nem történik minden oldalon valami erotikus dolog. Nem mellesleg, visszavettünk abból, hogy telenyomorgassuk a könyvet márkanevekkel. Azt már tudjuk, hogy Easterly lakosai kőgazdagok (voltak).

A cselekmény rövid időn belül pörög le, és ott folytatódik, ahol az előző véget ért.
S őszinte tiszteletem az írónőnek, amiért ennyi szálat képes mozgatni egy időben. Hihetetlenül zseniális.
A többi gondolatomat tartom, amit az alábbi linken érhettek el, és amit az első részről írtam.

Ajánlom mindenkinek, aki szereti a sorozatba oltott családregényeket.

Az első részről ITT.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése