2018. május 6., vasárnap

Filmturmix


Azt olvastam, hogyha egy rossz filmet meg tudok nézni, akkor mindent meg tudok. Nos, én ezt megfordítanám. Mindent megnézek – legalábbis megpróbálok -, amit az orrom alá dugnak, és ebben a kosárban gyakran van rossz film is, illetve olyan érdekes alkotások, amikre a hétköznapi halandó azt mondja, bitang rossz.

Nos, a mai hét filmet beletettem egy kalapba, majd nekivágtam a jótól rosszig skálámnak. Alaposan szórnak.


Tökéletes hang 3 (Pitch Perfect, 2017)
A Bardem Bellák a nagybetűs életben próbálnak helyt állni, ám rájönnek, mégsem könnyű egyedül. Egy nagy lehetőség reményében még egyszer összeállnak.
Még friss az élmény, és ilyenkor teszem fel a kérdést: miért, miért, miért? Az első részét imádtam, a második elment, ez meg hm. Elvesztette minden csajos báját, erőltetett lett rettentően. Főleg Fat Amy, akire ráépítették az egészet, de nem volt jó. Sok volt, és már nem bugyuta. Félre ne értsetek, tudtam rajta röhögni, de valahogy már nem volt meg a varázsa. Viszont, zeneileg sokszínűbb lett, mint a korábbi két film, köszönhetően a cselekménynek.



Az alapító (The Founder, 2016)
Ray Kroc megismerkedik a McDonald fivérekkel, akik egy újfajta gyorséttermet üzemeltetnek. Az üzletkötő felismeri a helyben a lehetőséget, így hozva létre a legnagyobb étteremláncot, a McDonald’s-ot.
Michael Keaton még mindig zseniális. Kicsit félek általában az igaz történeten alapuló filmektől, ám ebben az esetben alaptalanul. Nem unalmas, végig fenntartotta a figyelmemet, az érdeklődésemet. Érdekes filozófiai, etikai kérdéseket felvető film. Nem mintha gondolkodtam volna a Meki történetén, de nem gondoltam volna, hogy ez így történt, ahogy. Nem tudom, hogy a testvérpár esetében hogy jártam volna el, hogy viselkedtem volna, annyira tenyérbe mászó meg nem vagyok, mint Kroc – ahhoz túl dühösnek kellene lennem. Nem egy egyszer nézős film.



Rubber (2010)
A kaliforniai sivatagban öntudatra ébred egy kiszuperált autógumi, hogy ámokfutásba kezdjen. Bárki, aki az útjába áll, azt meggyilkolja.
Ez az a film, ami első ránézésre a „Jézus ereje” kategória. Mégis, egy fokkal magasabban áll a benne rejlő humor miatt a gyilkos csigák és paradicsomok seregénél. Igen butácska, de ha követed a film eleji instrukciót, akkor élvezhető. Nézd végig úgy, hogy az értelme: „csak mert”. A maga hülyeségével egészen jó, talán még elgondolkodtató is lehet, ha az értelem nélküliséget vizsgáljuk.  A végén megborultam a csavartól. Még azóta is dekázok a kész katasztrófa és a zseniális között.



Egyenesen át (Flatliners, 2017)
Pár egyetemista azzal kísérletezik, meddig maradhatnak halottak, és ez az állapot milyen hatással van az életükre. Nos, nem olyannal, mint amire számítottak, ugyanis furcsa dolgok történnek velük.
Az eredetije, ha jól emlékszem, 1990-es. Emígy megmosolyogtam Kiefer Sutherland vendégszereplését. Alapvetően köze nincs az előző filmhez, nagyon a mostani befogadókra szabták a filmet. Számomra az eredeti sokkal jobb volt, mert a mondanivalót nem rágták a számba. Horrornak nem az. Az elején még próbál tudományos lenni, aztán áthajlik valami Sikoly-szintbe, megspékelve a jól bejáratott nyikorgó szellemekkel. Nem sikerült jól ez a remake. Maradok az eredetinél, de egyszer érdemes megnézni.



Márkák háborúja (Branded, 2012)
A jövő Moszkvájában egy olyan világba csöppenünk, ahol az emberek életét a marketing és a reklám határozza meg, irányítja. Egyetlen egy férfi próbálja felvenni a harcot a márkákkal.
Nem egy pörgős mozi, de megéri megnézni, van benne egy-két igen magvas gondolat. Lassan indul be, de a vége miatt érdemes megnézni (nem egy orosz alkotással jártam már így). Ahogy felismered a mai márkákat, nyilván torzítva, és belegondolsz, hogy mennyire határozza meg az életedet az, amiket használsz. Igazából a cégek rivalizálását nem is gondolnám, hogy ennyire befolyással van. De van benne valami. Nem a legizgalmasabb és legjobb képi világgal dolgozik, de egyszer érdemes ránézni. Egy-két mozzanatát újranéztem párszor.



Tánc életre-halálra (Dance to Death / Tantsy nasmert, 2017)
A jövő Oroszországában viadal folyik a túlélésért a fiatalok között. Az menekül meg, aki jobban ropja, s tovább a parketten marad.
Bőven elfér a Konvergens (a Beavatott) és a fecsegő poszáta (Éhezők viadala) mellett, mert szellemiségében hasonló. Eredetiségében már kevésbé, viszont meglepő dolog, hogy elszórakoztatott amellett, hogy ez a legkevésbé elképzelhető forgatókönyv a jövőre nézve. Képi világában és karaktereiben remek, a párbeszédek eléggé szűkre szabottak, de annyi baj legyen. S veszettül jól táncolnak. Nem maradt meg sok a filmből, de ha őszinte akarok lenni, ezt csak a kíváncsiság miatt néztem meg.



Gyilkosság az Orient expresszen (Murder on the Orient Express, 2017)
Hercule Poirot egy bűntény felderítése után az Orient expresszen utazik, ahol egyszer csak gyilkosság történik, s az összes utas gyanúsítottá válik.
Sok rosszat olvastam erről a filmről. Szerintem nincs vele semmi baj. A karakterek jók, bár egy-két színész lehetne jobb is, de oda se neki. Nem is pörgős, de könyörgöm, egy Agatha Christie feldolgozásban mi legyen??? Egyszer bőven nézhető – nekem tetszett -, szerintem nem szentségteleníti meg a könyvet. Nem gondolom, hogy annyira rossz, mint beállítják, inkább csak eltér a ma megszokottól, és könnyebb a hibáira figyelni, mint belemerülni. Ennyi.

Nem ezeket akartam hozni, viszont, amivel mára készültem, az csak felibe-harmadába van kész még, úgyhogy muszáj ülnöm rajta még egy kicsikét. Össze kell kapirgálnom a címeket, történéseket és a gondolataimat is, majd sorba rendezni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése