2018. május 22., kedd

A tisztelet hiánycikk


Tudom, mindenhonnan szurikáta folyik… vagy a királyi menyegző, de az nem hozott lázba. A tévéből, a netről az állatos történet ömlött, az utcán az emberek kedvelt beszédtémája lett seperc alatt – ilyenkor gondolkodom el azon, hogy az össznépi gyűlölet jobb összetartó erő, mint a szeretet, vagy a közös ellenségtől való félelem.

Dióhéjban: a Kecskeméti Vadasparkban egy kisiskolás miatt lelte halálát egy vemhes szurikáta. Erre pedig megjelent az agresszió, véresszájú kommentek formájában. Mindenki ki akar valakit végezni.

Lehet azt mondani, hogy túlzás, ami megy (a hype), meg az „csak egy szurikáta” volt, és egy állat, de az elkövető ember, ráadásul gyerek, és jogok és kötelességek és következmények és blablabla.


A gyermeket "nem hibáztatom", hiszen egy rossz reakciót adott egy szituációra. Igaz, többször is figyelmeztették, ki is volt írva, hogy ne inzultálja az állatokat. Mégis megtette. Ki a tettes? Ki a hibás? Mennyire az? Hol a megelőzés? No, akkor beszélgessünk.
Hozzáteszem, eleinte én is beálltam volna a lincselők sorába, de aztán eszembe jutott egy eset, amikor a szüleimmel már nem is tudom, hol voltunk, lényeg, hogy volt ott egy hörcsög, és én előszeretettel nyúltam be hozzá. Hiába mondták a szüleim, hogy ne, mert répának nézi az ujjamat, meg fog harapni. Csak piszkáltam, csak megkapott. A saját bőrömön tanultam, és ha a szüleim azt mondták ezután, ne csináljam, nem csináltam.

S itt jön előtérbe az, hogy a szüleim megtanítottak más, a más tulajdonának és a természetnek a tiszteletére. Ha rossz voltam, megkaptam a magamét. Ha azt mondták, valamihez ne nyúljak, nem nyúltam. Ha mégis, akkor megvárták, míg a saját káromon tanulok (lásd a fenti szösszenet). Kértem és kérdeztem.
Így nőttem fel, és nem bántam meg a szüleim hozzám állását, mert „normális” gyerekkorom volt, traumák nélkül, ráadásul, szerintem sikeresen felnőttem.


Én az a fajta ember vagyok, akinek a szíve fáj az ártatlan állatokért, függetlenül attól, milyen a PR-je az adott állatnak. Értsd, mindegy, hogy kígyó, béka, gorilla, víziló vagy szurikáta az.
Sírok egy sima természetfilmen, amikor a jegesmedve elkap egy fókát (igen, sírok, ilyet is tudok), a poloskákon kívül pohárban mentem ki a bogarakat a lakásból, és bármennyire is undorodom tőlük, a csigákat sem pusztítom el. Eszembe nem jutna piszkálni egy vemhes lajhárt, sem tigrist ölelgetni, mert szép és puha kiscica, zoo csemegét veszek, ha állatsimogatózni szeretnék.
Érdekes módon, azt a fajta nevelést, ami nekem megvan, azt manapság nagyon keveseknél látom.

Igen. Ami megtörtént, azon nem lehet változtatni. De vegyük már figyelembe, hogy ezek az állatok, bármennyire is jól vannak tartva, nem a természetes közegükben vannak, fogalmuk nincs az emberi mivoltunkról, s azért, mert valamelyest hozzánk szoktak, még van bennük egy természetes ösztön.


Több ember felelős. Nem boncolnám fel élve a gyereket, mert ő is hibás, de inkább elszenvedője az emberi hülyeségnek. Megtanítanám a természet tiszteletére, és a szabályok közti szabadon élésre. A tanárok/tanítók/nevelők is jobban figyelhettek volna, ámbár sokszor látom, hogy üvölt a gyerek után, aki se kép, se hang, megy a saját feje után. Meg nem nevelheti (nem is az ő dolga). A gond az, hogy otthon sem nevelik a viselkedésre, mert nem szabad szabályozni a gyereket, hadd tegye, amit akar.
                A kis parasztból ezért lesz egy tahó, problémás felnőtt.
Meg ugye, ki van írva, hogy ne etesd szendviccsel az állatot, rengeteg anyuka, nagyika dobálja a párizsis zsemlét az állatoknak. De mondok egy jobbat. A Margitszigeten ki van írva, hogy a póni harap. Mégis csak ott kell nyúlkálni, aztán a pónival ordítoznak, hogy miért harap?! Mit tanul el a gyerek? Hogy mit számít, mi van kiírva, nehogy már az állatnak pont az én szendvicsemtől fájjon a hasa! Vagy, a vízilókölök nehogy pont az én piros labdámtól kapjon bélcsavarodást!

Nem vagyok sem az autoriter, sem a lassez-faire nevelés pártján. Egyrészt, nem mindenkinél működnek, másrészt, nekem kellett némi szabályozás egy bizonyos ideig, utána a liberális, de rám sosem hagytak semmit. Nem voltam kiskirály, nem volt birodalmam.
Bár, szerintem manapság liberális nevelés nincs, csak szabadelvű és szabályállító. Az arany középút nincs meg.
Én is meglepődtem, amikor barátnőm lekevert egyet a gyereknek az Euronics közepén, de legalább nem borította le a plazma tévét. Csak ugye, nem szabad hangosan beszélni, egy nyaklevest adni meg végképp nem, mert a lelkét tönkrevágjuk vele, és mit fog szólni a szomszéd Icuska, ha meglátja?
Semmit!


Ez az eset a tisztelet hiányáról mond sokat. A felnőtt nem tiszteli a gyereket, a gyerek sem őket, sőt, az igazából semmit sem. Minden érte van, és ez természetes, neki nem kell tisztelnie senkit, hiszen ezt nem látja, és a felnőtt sem adja ezt vissza neki.
Nem csodálom, hogy mindenkinek csak joga van, de kötelezettsége nincs. Hogy nem értik azt, mi az etikus, és mi nem az. Hogy ott tartunk, ahol. A felnőttek elveszetté váltak, a gyerekek eleve elveszettek.

Senki sem tanítja meg őket viselkedni, gondolkodni, egyszerűen csak vannak, de sajnos, nem is lehet elvárni, hogy tudják, mi a helyzet. Én sem tudtam, mi a helyes vagy a jó, egy ideig igenis megmondták a szüleim. Később már el tudtam dönteni, mit szabad, és mit nem.

Visszatérve az esetre. A szülőket venném elő. De őket sem lincseléssel. Persze, vannak kevésbé humánus, demokratikus gondolataim velük kapcsolatban, de úgy gondolom, a gyereknek meg kell tanulnia azt, hogy nem véletlenül vannak szabályok. Kapjon büntetést. Így is az élete végéig fogja ezt cipelni magával, jobban megnyomorítani lelkileg nem kell. Azt majd az élet elvégzi. Az állatnak volt eszmei értéke, azt meg nyögjék ki a szülők, mert feltámasztani a kis szőrmók családot sajnos nem lehet.
A gyereket nem kell bántani, mert védtelen, mint egy szurikáta. De a szülei felnőttek, és ők hibáztak nagyot, amikor elfelejtettek valamit megtanítani neki, bár ez az emberiség nagyjánál hibádzik.

A tisztelet hiánycikk.

*Hozzáteszem, fogalmam sincs a családi körülményekről, ez az én véleményem, a megjelent cikkek ismeretében komponáltam meg.

2 megjegyzés:

  1. Belegondoltam, hogy elmegy a gyerekem állatkertbe, nem nagyon jut eszembe azt mondani neki, hogy ne piszkáld az állatokat, mert valahogy ahová eddig jártunk, nem voltak az állatok hozzáférhetőek. Szóval, amihez hozzá lehetett érni, az simogatóban volt, a többi elzárva, mert veszélyes vagy értékes. Nem is voltam ott a vadasparkban, szóval nem tudom, mi történt. De ha ki van írva, közlik egy ekkora gyerekkel, hogy NE, akkor nem tudom azt mondani, hogy a gyerek nem hibás, mert nem kétéves. Egy ovis és egy iskolás is már tudja, mi az a NEM, csak mondjuk nem érdekli valamiért. Most meg a neten is meg ezer fórumon kering a sztori, szóval tudja mindenki, vagy tudni véli, mi történt, nem lehet csak úgy elhallgatni, remekül áramlik az infó.

    A többiben igazad van, félrecsúszott a nevelés. Nincs a gyerekeknek feladata, kötelessége, úgy gondolja, mindenki az ő szórakoztatására van. Hát egy frászt. A legrosszabb, hogy el is várják a szülőktől, hogy vegyen meg mindent a gyereknek, tegyen meg mindent a gyerekért, mert különben rossz szülő. Holott a gyereknek azt kellene megtanulni, hogy egy család része és nem a gyerek diktál, nem is alkalmas rá, mert gyerek. Nem tudom, hogy lehetne ezen változtatni, de nagyon kellene.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tény és való, hogy nem kisgyerek. Abban igazad van, hogy hibás. A szó szoros értelmében mégsem gondolom úgy, hogy csak és kizárólag ő a felelős. Az a lincshangulat, ami van, a szemet szemért, ahogy nagyon sokan hőzöngenek, azért túlzás. Csak nem tettem idézőjelbe, hogy nem hibás, de úgy gondolom, amolyan közmunkafélével (nem ez a jó szó rá) meg lehet büntetni, minthogy igenis, kell neki a tanulópénz. Azzal is tanult persze, hogy megharapta az állat.
      Nagyon sok helyen az állatkertben, vadasparkban sincsenek elzárva az állatok. Például a fent említett margitszigeti vadaskertben is tőled két méterre költenek a gólyák, van egy sípcsontig érő „korlát”, de senki nem megy oda megsimogatni őket, vagy elvenni a picit. Az állatkertben is van simogató saját felelősségre, de ott sem lógnak be a szurikátákhoz derékig, és a lajhároknál is ki volt írva, amikor kölykeztek, hogy ne nyúlj hozzájuk, mert harapnak. Nem is nyúltak hozzájuk az emberek. A gyerekek akartak, de anyuka fogta a kezüket, hogy nem szabad.

      A másik, hogy nem akarja érteni, miért nem szabad. Nem kellene eddig elfajulni a dolgoknak, megelőzhető lett volna ez a szerencsétlen baleset.
      Rendesen félrecsúsztak a dolgok.

      Törlés