2018. április 4., szerda

Ready Player One


Még nem olvastam a könyvet, ezért féltem, hogy olyan lesz, mint a fecsegő poszáta (Éhezők viadala), vagy a konvergens (Beavatott). Csupán a trailer látványára tudtam hagyatkozni, nem olvastam kommenteket, kritikákat, reménykedtem, hogy jó lesz.

A moziban először röhögtem, amikor felfedeztem egy piros lufit a plafonra tapadva, Andris meg is jegyezte, ha ordítva-hörögve fut felénk egy bohóc, mi sikítva fogunk rohanni. Azaz, csak én. Aztán láttam életem egyik legrosszabb trailerét, mert a film érdekelne „dvd-n”, viszont kapartam az arcom, hogy legyen már vége. Ilyen unalmas beharangozót ritkán látok.

No, de jöjjön a film, ami határozottan többször nézős.


Ready Player One
amerikai sci-fi akció, 140 perc, 2018
Rendező: Steven Spielberg
Forgatókönyv: Zak Penn
Író: Ernest Cline

Szereplők:
Tye Sheridan – Parzival / Wade
Olivia Cooke – Art3mis / Samantha
Ben Mendelsohn – Nolan Sorrento
Lena Waithe – Aech / Helen
Simon Pegg – Ogden Morrow
Mark Rylance – Anorak / Halliday
Philip Zhao – Sho
Win Morisaki – Daito
Hannah John-Kamen – F’Nale Zandor


Az OASIS virtuális világának megalkotója elhalálozik, örökségül egy játékot hagy az univerzumának felhasználói számára. Ha egy játékos megfejti a feladványokat és megtalálja a húsvéti tojást, megkap mindent, amiről álmodott.


Gondolatok
Hozzáteszem, még nagyon friss az élmény, dolgozik bennem a film adrenalinja, de határozottan többször nézős történet ez. Várva vártam, Andris mikor ejti ki a száján, hogy megyünk és megnézzük, ez most jött el, és teljesen odavagyok meg vissza. Olyannak, aki hasonló hozzám, azaz szereti a sci-fi, fantasy történeteket, a számítógépes és szerepjátékokat, azoknak ez a film orgazmus. Gyönyörű tisztelgés a régiek előtt a lehető legfogyaszthatóbb köntösben – azért is szeretném megnézni majd még, mert kíváncsi vagyok, mi kerülte el a figyelmemet. Vannak benne nagy, de egészen biztos vagyok abban is, hogy apró meglepetések is. Mint amikor Goróból kijön a mellkasroppantó. Haláli.

Másrészt, a zenéjét imádtam, olyan dalok vannak benne, melyek mennek a filmhez, mégsem a mai agyonhallgatott dolgok.


Nem tudom, mennyire kell ismerni a könyvet, hogy értsük a filmet, vagy mi maradt ki, viszont nekem így is egy kerek egész volt, szemben azokkal az alkotásokkal, melyeket nem olvastam, de láttam, és már eleve a filmmel is vannak gondjaim. Itt erről nincs szó, egyszerűen nem tudok belekötni semmibe, ha akarnék, se tudnék.

Féltem attól is picit, hogy manapság oly’ jellemző a mozira, hogy tartalom nincs, látvány annál több van. Látvány volt, nem is utolsó, nekem nagyon tetszettek a fények, a színek, és igen, volt története. A dialógusok is a helyükön voltak, s ami tetszett, hogy nem volt benne az a tipikus amerikai nyálazás, vagy a kötelező romantikus elem, amit csak azért erőltetnek bele a filmbe, hogy a csajok is beüljenek rá, ne csak a geek fiúk.


Ez a „hazamegyek WOW-ozni” továbbfejlesztett változata. Mert mi van benne? Adott egy disztópikus világ, ahogy mindenki menekül a dobozokba – szó szerint egy rakáson élnek – zárt valósága elől az OASIS által teremtett virtuális világba, ahol mindenki az lehet, aki csak akar lenni. Ismerős?
Nincs is semmi baj ezzel. Én írni, olvasni, filmezni szoktam, más játszik.
Ezt spékeljük meg azzal a fiúval, akinek nincs senkije, és ebben a világban talál barátokra, holott azt sem tudja, kik ülnek a karakterek másik végén. S igen, kell valami, amitől még így is fontosnak érzi magát az ember, mégpedig az, hogy számíthat valakinek valamit, ismert lehet, elismert, híres vagy hírhedt. Igazából a filmek, és az egész YA arról szól, hogy előtted a világ, fogd meg, és az lehetsz, akit te kreálsz magadból. Te is különleges vagy (még ha valójában nem is), vagy valaki. S akkor itt lehet egy picit csavarni a történeten. Hogy a totál haszontalannak tűnő képességek, hibák, bakik is szükségesek lehetnek egy ponton. Sosem tudni, miből lesz a cserebogár.

Ezt az egészet össze kell gyúrni, egy bármikor fogyasztható köntösbe önteni, és íme, megkapjuk ezt a filmet.


Itt is van ellenségkép, bár az mindig kell.
Az IOI igazgatója a főgenyó, aki szintén meg szeretné kaparintani a kincset, hogy saját gazdasági-marketinges énje minél több pénzt tudjon keresztüláramoltatni magán. Az ő csapata a hatosok, a seregének tagjai csak számokkal jelzett emberek.
A Nyestek, és azok, akik az IOI ellen lázadnak azok az emberek, akikkel igazán tudunk azonosulni.
A fentieket nézve, Wade, a főszereplőnk 18 éves, egész életét a játéknak szenteli, és az ismeretei segítik abban, hogy elérje célját.
Plusz, Art3mis, aki egy különc, tökös lány. Aech, egy féldroid ember, és egy ninjapáros.
Egyenként is mind jó karakter, mindben van valami szerethető, amivel lehet azonosulni, és öt teljesen különböző személyiséget kapunk általuk.


Ezek után kíváncsi lettem a könyvre, és arra is, mennyi változtatás történt. Bár, ha jól olvastam, az író is benne volt a forgatókönyvben, ami dicséretes, és ha a film szempontjából jobb változtatásokat eszközöltek, akkor emelni fogom a kalapom. Megmosolyogtam az Aliens, a Jurassic Park, King Kong, Vissza a jövőbe és a Battlestar Galactica filmekre utalást. Vagy a Doom bolygó nevét, a Tini Ninja Teknősként harcoló fiatalokat, és az iskolásokat, akik a játékban Halo katonák. Jó tisztelgés ez a 70-es, 80-as és 90-es évek eleji dolgai előtt.

Most, hogy megírtam - és remélem volt, aki végigolvasta ezt a fangörlinget -, megyek, és csinálom az esti rutint, ti pedig, nézzétek meg! Megéri!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése