2018. április 26., csütörtök

Miniszobrok és sztorizgatás


Mondtam, hogy lesz még egy miniszobros poszt, amikor felfedezzük őket. Arra jó, hogy el van tolva az ember napja, hogy bátran odakozmálhat a betonra, és este vigyorogva veszi tudomásul, zebracsíkos lett.


Gondoltam, kicsit lányosabbra veszem a figurát, és betekertem a hajamat hullámosra, feltűztem. Minden ego nélkül, emlékeztettem magam valami görög istennőre, főleg, amikor a fejbúbomra tornyoztam a hajam, hogy süssem az alját. Mivel 27 fokot mondtak, előbányásztam egy sárga nyári ruhát. Amikor kimentem a lakásból, mindenki hosszú nadrágban volt, kardigánban vagy farmer kabátban. Gondolkodtam, hogy ezt lehet, elrontottam. Úgy két órával később rájöttem, mindenki más rontotta el, mert konkrétan a bőrömet akartam lekaparni. Ha 10 fok fölé megy a hőmérséklet, nekem már melegem van.

Találkoztunk, és felderítettük magunknak a Galaktika irodáját, mert Andris meg szerette volna venni a Fraktálherceget. El is hoztuk az utolsót, a Kauzalitás angyala viszont már gyakorlatilag beszerezhetetlen. – Igen, ha valakinek megvan, és nem kell, gondoljon ránk! Köszi!


Imádtam ezt a csengőt. Nem bírtam nem röhögve ácsorogni az ajtóban.


Előtte még a régi Moszkván* felderítettük a kis szobrokat, amik a térdíszítés mellett arra jók, hogy a deszkások nem siklanak jobbra-balra.

*Erről mindig az jut eszembe, amikor anyukám mondta, hogy „menjek villamossal az Emke térre”. Mondom, hova? Apukám felhomályosított, hogy a Blaha régi neve az. Én a Széll Kálmán térrel vagyok így. Nekem az mindig Moszkva marad. No de, szobrok.
Számtalan kismadarat, csigát formázó alkotás bújik meg a téren, egy esernyő, egy kitámasztott gördeszka, és egy pénztárca is.
Utóbbit kerestük, az nem volt könnyen fellelhető, de a többi igen.

Mivel sütött a nap, halvány fogalmam sem volt, milyenek lesznek a képek. Szerintem, tűrhetők.


Kismadarak. :)




Pici csigák… meg Andris árnyéka.
Hihetetlenül fotogén. :D


Esernyő.


Gördeszka.


Buksza.
A kép nyomokban Andris lábát tartalmazza.

Kisunnyogtunk a szigetre is, tettük egy karikát. Sok képet nem csináltam, mert minek?! Csak kis színes virágok. A gólyák költöttek, a páva iszonyatosan fotogén volt. Egy nő fotózta, az meg pózolt; hol lehajtotta a fejét, hol kidüllesztette a mellkasát, hol a farktollát mutogatta.


Hazafelé pedig, a Kieselbach galériából hoztam el egy aukciós katalógust, nem, mintha képet szeretnék venni, mert pénzem sincs rá, de ha lenne, sem három pöttyre költeném el. Csak a művészet miatt hoztam el… meg mert ingyen volt. A másik könyv csak kölcsönben van nálam.

Ráadásul tegnap nagyon szőke voltam. Andrisnak vittem vissza a kajás dobozait, és amikor kiléptem itthon a kapun, akkor beledobtam a zacskóba a kulcsot, jelszó, majd a KöKiben elteszem. Általában berejtem a táskámba, és a plázában a belső zsebbe zárom. Úgy megörültünk egymásnak, hogy azzal a lendülettel átadtam neki a zacsit. Hazafelé meg is kérdeztem, megvan mindenünk? Pendrive? Igen. Könyvek? Igen. Oké. A Blaháról még lesétáltam a Corvinig, amikor felsejlett, hogy „de hol a kulcsom?!” Gyakorlatilag egy hugyos padra kiborítottam a táskám tartalmát, kulcs sehol. Aztán felhívtam Andrist, valószínű, nála maradt a lakáskulcsom. Újratervezés. Vissza a KöKibe, ott kulcsátadás, aztán haza.
Nem is én lennék.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése