2018. március 25., vasárnap

A Horror Mesterei


Most, hogy a reggelim készítése közben leégettem a kesztyűmet, gondoltam, itt az ideje bejegyzést írni.

Múltkor nem is tudom, kivel, arról anekdotáztunk, hogy mostanság nem igazán készülnek jó horror filmek. Aztán csak találtunk mégis olyat, ami tetszik, s megállapítottuk, hogy nyilván, megnövekedett az ingerküszöbünk, és ezért nem tudunk reálisan véleményt formálni egy-egy műről.
Nos, hogy ezért van-e az, hogy elunom magam egy-egy filmen, nem tudom, mindenesetre, kijelenthetem, hogy ez a sorozat a második évadra kissé kifulladt, pedig ebben is volt pár gondolatébresztő (írás szintjén) darab. Lássuk!

Lehet, hogy spoileres, vagy saját felelősségre olvasandó, ezt mindenki döntse el maga.
Második évad.



Valami gonosz (r: Tobe Hooper, The Damned Thing)
A gonosz mindig akkor csap le, amikor villámlik és mennydörög. A családapa későn tudja meg, a borzalmas lény miért üldözi a családját.

Ez az a rész, amit láttam, de nem tudok belőle visszaidézni egy percet se. Na jó, talán egy percet igen, de számomra ez akkora katyvasz lett, hogy néztem, hogy most mi van. Érthető, csak éppen olyan furcsán mégsem egy egységes egész. Jól indul, és egy-két részt leszámítva rossz. Ha mondjuk visznek bele egy kis Stephen King utánérzést, még jó is lehetett volna. Évadnyitónak vodkával elmegy.


Csontleves (r: John Landis, Family)
Egy fiatal pár költözik az egyedülálló férfi szomszédjába. Az agglegény hullákat preparál ki, így teremtve magának családot. Nem is sejti, hogy új kiszemeltjei nem pont azok, akiknek hiszi őket.

A gyilkos első érzetre nekem kicsit John Haigh-re hajazott, a sorozatgyilkosra, ami a módszerét illeti. Az őrülete meg teljesen Pszicho.  Amúgy tetszett a csavar a végén, meg az egész légköre, nem állítom, hogy ez a kedvenc részem ebből az évadból, viszont a második helyen végzett. A szereplők jók voltak. Ötletes is, meghökkentő is, néhol megmosolyogtató. Ebben az esetben jobb cím a magyar, mint az angol.


V, mint vámpír (r: Ernest R. Dickerson, The V Word)
Két fiatal fiú a ravatalozóba megy, mert barátjuk segítséget kért. Ott nemcsak hullákat találnak, hanem egy élő vámpírt, aki egyiküket megkaparintja magának, s üldözni kezdik a megmaradt fiút.

Hm. Csalódtam Michael Ironside-ban. Annyira nem méltó hozzá. A film nem egy hű, de nagy szám, viszont a véres jelenetek egészen jók voltak, nyilván, a horror, mint olyan, ebben merült ki ebben a részben. Hiába sötét, nincs borzongató atmoszférája a filmnek. Nem a legrosszabb rész, de hagy némi kívánnivalót. Vámpírfronton mindenképpen. Az blőd volt nagyon.


Hangzavar (r: Brad Anderson, Sounds Like)
A férfi elveszti fiát, és ezután képtelen mit kezdeni a szuperhallásával. Még azt is hallja, ami nincs is ott, míg végül az alvó felesége felett olyan döntést hoz, ami megváltoztatja életét.

Nem feltétlenül horror az, ami az őrületbe visz, viszont végig fenntartotta a figyelmemet, mert kíváncsi voltam, mi lesz ennek a vége. Egy részét sejtettem, aztán mégsem az lett, amire tippeltem. A főszereplő játéka lehetett volna másabb, hitelesebb, de így sem volt kukadarab. Igazából, ez egy dráma a thriller elemeivel.


Sátánfattyú (r: John Carpenter, Pro-Life)
Egy fiatal lány kér segítséget az abortuszklinikán. Csakhamar édesapja is megérkezik, akihez az úr beszél. Míg a lány mindenáron el akarja vetetni a babát, az apuka Isten parancsára meg szeretné védeni. Közben a lánynál beindul a szülés.

Lehet vitatkozni az eredeti címen, és lehet párhuzamot vonni az abortusz kérdéskörében, és arról, ez mind hogy jön ehhez a részhez. Történet van, mélyebb gondolkodnivaló van, vér és borzalmas dolgok vannak, színészi alakítás nincs sok, és feszültség se sok, bár ez attól függ, kinél mekkora az ingerküszöb. Ez nálam olyan középkategóriás fikció.


Prémek (r: Dario Argento, Pelts)
A híres-hírhedt szőrmeárusnak különleges bundákat ajánlanak fel, ám, bárki, aki megérinti a szőrmét, önmagára és a környezetére is veszélyessé válik.

A maszkok és véres jeleneteken látszik, hogy Argento, és a beteges vonalvezetésen. A sztori nem nagy valami, ellenben eléggé morbid, főleg, amikor nyúzzák magukat az emberek. Jajj! A halálnemek, amikor magukat nyirbálják az emberek, azok jók voltak. Amúgy valamiért a főszereplő férfi miatt találtam undorítónak az egészet. Csóri Meat Loaf.


Vírus (r: Joe Dante, The Screwfly Solution)
Furcsa vírus üti fel a fejét a Földön, és egyre terjed. A férfiak irtják a nőket, mígnem csak egyetlen egy nő nem marad a világon.

Utálom a hisztis gyerekszereplőket, hála az égnek, meg is kapta, ami ját neki. Amúgy meg kamilláztam, hogy he?! Ez is jól indul, és a végére leül, mint az iszap. Utána olyan gyerekes az egész, de ettől függetlenül az egyszer nézős kategória nálam. Kicsit lezáratlan nekem, mert olyan hirtelen és értelmetlen a vége, és nyitva is van, de mégis tudod, mi lesz a vége, és az űrlények szerepe is olyan volt is, meg nem is.


Valerie a lépcsőn (r: Mick Garris,Valerie on the Stairs)
Az ifjú író egy íróknak fenntartott házba költözik, s egyre-másra látni kezd egy fiatal lányt, akit állandóan egy szörnyeteg ragad el. Az írások talán életre kelnek, talán csak az elme játéka ez.

No, ez lehetne egy Lovecraft-ba hajló epizód, és talán ezért is tetszik, ez is dobogós nálam. Sőt, igazából azt mondom, mivel nem tudtak egy másik Lovecraft novellát szerezni, alkottak egy béta verziót az előző évad boszorkánylakos példáján. Nem nagy szám, de nekem tetszett, főleg, mert nem sokkal ezelőtt foglalkoztatott ez a téma, ami alapvetően benne van, mint író embert. De egyébként Clive Barker történetét dolgozza fel, csak hozzá meg a Hellraiser szintet kötöm.


A szerelem lángja (r: Rob Schmidt, Right to Die)
A feleség rájön, a férje megcsalja, majd autóbalesetet szenvednek. A nő csúnyán megég, ám amikor lekapcsol a gépekről, visszajár a férfit kísérteni, s mindenáron új bőrt akar magának.

Nem, már megint a nyikorgó szellem, csak szénné égett hullával, és nem jump scare. Alapvetően nem volt rossz, mert voltak benne jó megoldások, de voltak pontok, ami már a morbiditás-küszöbömet átlépték. A horrorokban a sebes-mosdatós részeket nem bírom. Wah! A csavar tetszett, ami benne volt, végre egy jó fej kísértet, aki kreatív bosszút áll.


Jégrém (r: Tom Holland, We All Scream for Ice Cream)
Pár fiú elbánik a környék fagyiárusával, aki ezután visszajár őket kísérteni, hogy revansot vegyen.

Kurva bohóc! Hiába szeretem a jégkrémet, de még azzal sem – csokival sem – tudna odacsalogatni magához. Amúgy nem lett volna rossz, meg az alapötlete sem rossz, de valahogy mégsem áll össze az egész. Nem volt feszültség benne. Nekem kicsit gagyi volt.


A fekete macska (r: Stuart Gordon, The Black Cat)
Edgar alkohol- és írásproblémákkal küzd, miközben a felesége vért köhög fel egy éneklés közben. A helyzetet tovább rontja a család fekete macskája, aki csak idegesíti az írót.

Elfogult vagyok, de imádom. Novellában és ebben a részben is imádtam. Izgalmas és jó hangulatú rész volt, teljesen beleéltem magam, bár a macska és az akasztófa hiányzott, de remek feldolgozás lett, az évadból az abszolút kedvencem lett. Edgar A. Poe-val szerettem meg a horror műfaját. Abszolút bele tudtam élni magam. Imádom ezt a novellát, már csak az Áruló szív hiányzik… meg az Ovális arckép… stb.


Elnöki lakoma (r: Peter Medak, The Washingtonians)
Egy férfi nagymamája temetésére érkezik a családjával. Egy megörökölt okirat szerint George Washington kannibál volt, és az ő és eme szokásának éltetői meg akarják őrizni ezt a furcsa hagyatékot.

Ez mi a szar?! Ez nagyon gáz volt, az abszolút mélypont az egész évadból. Egyrészt, meghökkentő egy elnökről ilyen fikciót kitalálni, de a színészi megoldások, erőltetések is inkább gagyi humorra voltak kalibrálva, semmint félelemre. Idegesített is, ezt konkrétan végigszenvedtem. Ha úgy oldják meg, mint a Wicker Man-t, akkor még talán tetszett is volna.


Álomutazás (r: Norio Truruta, Dream Cruise)
A fiatal férfi irtózik a víztől, mégis hajóra száll egy japán üzletfelével, és annak feleségével. A hajó pedig lerobban a víz közepén, a lehető legrosszabb ponton. A múlt kísérteni kezdi őket.

Már megint egy japán, megint a nyikorgó szellem, és miért van mindig egy hulla, ami négykézláb mászik? Az előző évad japános részéhez képest ez számomra messze elmarad. A főszereplő nem egy színészgalaxis, meg úgy az egész nem jött nekem fejben össze. Utolsó résznek ez soványka volt.


Egy ideig azon mosolyogtam, hogy majdnem minden részben volt cici vagy popsi, vagy meztelen ez meg az. Aztán azon gondolkodtam, hogy még több Lovecraft, Poe, Bradbury vagy Barker jó lett volna, vagy esetleg a Darázsgyárnak egy jelenete.

Legközelebb filmeket hozok, vagy a Sci-fi Mestereit, még nem tudom. A horrorból egyelőre ennyi volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése