2018. március 18., vasárnap

A Horror Mesterei


Stephen King bácsiról mondják azt, hogy a horror királya, mert a rémálmokat, félelmeket írja meg. Valahol a horror filmeknél is azt várom, hogy ebből a két szempontból hasson rám. Ezért van az, hogy a legtöbb horrort ki szoktam fikázni valamiért, mert nem borzongok, csak megijedek, ijedezni pedig nem szeretek.

Most megnéztem A Horror Mestereit, úgyhogy ebben a rendhagyó filmes posztban gondoltam, az első évad részeit mutatom be, némi kommentárral. Azzal a résszel kezditek, amelyikkel akarjátok, nem összefüggő.
Horrorról van szó, és bár semmi olyat nem véltem felfedezni ebben a bejegyzésben, ami figyelmeztetésre adna okot, de csak saját felelősségre.



Elöljáróban
A sorozat 2005-ben indult, azt hiszem, nálunk két évvel később kezdték sugározni. Tizenhárom részből áll az első évad. Az epizódok nem összefüggők, más alkotók dolgoztak rajta, ügyelve arra, hogy a horrorban jártas rendezők kezei alól kerüljenek ki, így találkozhatunk Tobe Hooper, John Carpenter, Dario Argento vagy John Landis keze munkájával is.
Nem minden rész tetszett, valami elvarázsolt, valamit csak lámpafénynél néztem, és utána még megnéztem pár videót, hogy aludni tudjak. Kaotikus, és hullámzó benyomásom van.
Lehet, hogy némelyik spoileres.


A hegyi út titkai (r: Don Coscarelli; Incident On and Off a Mountain Road)
Egy nő kénytelen félrehúzódni az úton, amikor egy kopasz, hörgő férfi egy védtelen nőt húz maga után összekötözött kézzel. Csakhamar rájön, hogy a férfi gyűjti az áldozatait, akiknek elsőként a szemét veszi ki, majd meggyilkolja őket, torzóikat a ház körül állítja be. Meg kell küzdenie az ellenségével, amiben régi házastársa furcsa szokásai segítenek.

Ez a rész para, kicsit a Halálos kitérőt jutatta eszembe. Hogy is mondjam, klisé a vége, de nem volt rossz, talán még élveztem is. Nem ijesztő, még csak nem is félelmetes, hanem úgy belegondolni abba, hova tűnnek el néha emberek, és hogy vagy miért lesz az ember maga is elkövető.


Rémálmok a boszorkánylakban (r: Stuart Gordon; H.P. Lovecraft’s Dreams in the Witch-House)
H. P. Lovecraft világába kalauzol el minket, amiben egy végzős egyetemista csendes helyre vágyik tanulni. Szobájában viszont dimenziókapu nyílik, ahonnan egy boszorkány jár át, hogy vele vérszerződést kössön egy gyermek áldozati bemutatására. Senki sem hisz neki, mindenki azt mondja, csak képzelődik, és a stressztől omlott össze.

Abszolút kedvenc részem, már csak Lovecraft miatt is, szeretem a tökéletes őrületbe hajló műveket, és ennek a világnak ez a vonzereje. Egy pillanatra sem vettem le a szemem a képernyőről. De ez a rész horror volt a javából, mégsem folyt a vér benne… na jó, de.


A holtak tánca (r: Tobe Hooper; Dance of the Dead)
A világ pusztulásra ítéltetett, s miután a megmaradt emberek két táborra szakadnak, egy anya igyekszik megvédeni a lányát azoktól, akik a kisvároson kívül élnek, bűnös bandákba verődve. Mégis megtalálják a lányt, aki szörnyű titkot fedez fel a holtakkal táncolók bárjaiban.

Érdekes posztapokaliptikus világ, önmagában nem rossz, és abszolút elképzelhető. Ebben sem a zombitáncoltatás volt a rossz, hanem, amikor kiderül, a csaj nővére hogy került a színpadra. És ilyenkor mindig elgondolkodom, a Robert Englundhoz hasonló színészek, hogy tudjak egy bizonyos szint alá süllyedni?


Jenifer (r: Dario Argento; Jenifer)
Egy rendőr megment egy torz arcú nőt. Mivel ő végig kitart a nő mellett, a családja elhagyja, nem lesz munkahelye. Egy csendes, erdei házba húzódnak vissza, amikor is rájön, nem marad más választása, mint megölni a nőt, mert egy veszélyes kannibálszerűség.

Nem tudtam, hogy sírjak vagy röhögjek. A nő szinkronja idegesített, amúgy ijesztő volt a szeme jobban, mint a fejszerkezete többi része. Először másra számítottam, valami boszorkányos történetre, ehhez képest, gyakorlatilag semmi rémisztő nincs benne.


Csokoládé (r: Mick Garris; Chocolate)
Egy férfi eleinte csak álmaiban, majd napközben, ébrenlétkor is képes rácsatlakozni egy nőre, aki kénytelen megölni a szeretőjét. Először azt hiszi, ő a nő maga, majd később rájön, hogy nem. A férfi beleszeret a nőbe, egészen addig, míg már nem tudja megkülönböztetni a valóságot a képzelgéstől.

Ez már majdnem lélektani volt. Számomra ez a rész olyan semmilyen volt, talán ez a legkevésbé horrorisztikus rész nekem, amin untam magam. Megmondom őszintén, így egy hét távlatából nem sok maradt meg belőle nekem.


Hazatérés (r: Joe Dante; Homecoming)
A folyamatosan elharsogott kérés valósággá válik, amikor a halott katonák felkelnek sírjukból, hogy szavazhassanak a választásokon. Mikor megtették, ami a befejezetlen ügyük, meghalnak. De végül segítséget hívnak, mert rájönnek, átverték őket, ugyanis a szavazatuk nem számít.

Szavazni kívánó zombi. No komment. Ezt valaki komolyan gondolja?!


Szarvasasszony (r: John Landis; Deer Woman)
Egy csodaszép nő férfiakat csábít el, hogy aztán egy csendes, félreeső helyen szarvas énje halálra taposhassa őket. A rejtélyre csak egy rendőr jön rá, aki szembeszáll az életre kelt indiánmítosszal.

Ez volt az abszolút mélypont. A szatír indiánnő, aki félig nő, félig szarvas. Miért nem kérdez rá senki arra, hogyha beszél egy nőhöz az csak idiótán vigyorog, az miért van? Meg azok a humoros képzelgések, amik a zsarunak voltak. Na, az mentette az egészet, amúgy fantasy volt, semmint horror. Mondjuk, az is tuti, hogy nem futkosnék, miután mellbe rúgott egy szarvaslábú csaj.


Izzó cigaretta / Tébolyító (r: John Carpenter; Cigarette Burns)
Egy rosszul működő mozi tulajdonosát felkérik, kerítsen elő egy filmet, amiről mindenki hallott, s ami olyan borzalmas, hogy a premierjén elszabadult a káosz, majd aki megnézi, maga is megbolondul. A fiú útjára indul, megtalálja a kópiát, és meg is nézi.

Na, ebbe beleéltem magam, mondjuk, ebben volt is jó színészi játék végre. Ráció ebben sem sok van, leginkább egy lázálomhoz tudnám hasonlítani, mint mondjuk a Lovecraft műveket, mert itt is egy misztikumhoz kerülsz minél közelebb, és annál jobban kakukkolnak az elmédnek.


A szőke hajú gyermek (r: William Malone; Fair-Haired Child)
Egy pár elveszti gyermekét egy tragikus balesetben, viszont, hogy visszakapják lepaktálnak az ördöggel, ezért a pincéjükben fiatalok tűnnek el, akik falfeliratokat hagynak maguk mögött, mint „óvakodj a szőke hajú gyermektől”. Utolsó áldozatuk azonban beteljesületlen marad, mert Tara összetalálkozik Johnnyval.

Ez nekem para volt. Főleg a lény benne, ezután néztem videókat még. Nem szeretem a jump scare cuccokat, mert az adrenalinomat feltolja a negyedikre. Alapvetően jó rész volt, nem az lett a vége, amire számoltam az elején, de jó volt. Nem tudtam nem nézni, bárhogy is rettegtem a szobám sötétjében.


Furcsa lány / Beteg lány (r: Lucky McKee; Sick Girl)
Az entomológus nő barátnőjét megcsípi újdonsült bogara, s szép lassan a lány beteg lesz, akárcsak a furcsa bogár tulajdonosa.

Ebből sem az lett, amire gondoltam. Mert voltak vízióim a történettel kapcsolatban, ami lassan bontakozott ki, és nyerte el értelmét. Az volt a baj csak, hogy nem annyira sötét, mint amennyire annak szánták.. Hm, a bogarak nem a kedvenceim, ezután sem lesznek azok.


Elviszel? (r: Larry Cohen; Pick Me Up)
Egy busz lerobban egy út szélén. Az utasok egyik felét egy kamionos veszi fel, de nem jutnak el a célig. A másik egy stoppossal találkozik, de végül senki se beszél róla. Az utas, aki maga indult neki az útnak, két sorozatgyilkos játszmája közepén találja magát.

Ebben a részben megtanulhattuk, hogy ne stoppoljunk, menjünk gyalog és ne álljunk szóba idegenekkel. Ez egy sima, szeletelős horror is lehetne, de a véres jeleneteket nem mutatják, általában csak a végeredményt, és az benne az idegizgató, hogy végiggondolod, hogyan. De a vége poénos, nagyot nevettem.


Haeckel története (r: John McNaughton; Haeckel’s Tale)
Romero közreműködésével, Clive Barker novellája alapján készült film az 1850-es években játszódik, amikor is egy orvostanhallgató arra készül, hogy kitanulja a szemfényvesztésnek titulált halottkeltést.

Romero és Barker. Kell ennél több? Elfogult vagyok Barkerrel, szóval, némi előnnyel indul a történet. Imádtam a légkörét, ahogy felépült, és bár sejtettem, mire számíthatok, mégis picit meglepődtem rajta.


Lenyomat / Rémkép (r: Takashi Miike; Imprint)
A 19. században egy amerikai turista visszatér Japánba a lányért, akinek azt mondta, visszajön érte. A lány addigra halott, de nem egészen.
A japános rész. Bah. Nem szeretem a japános cuccokat. Zseniálisak némely dolgokban, de a legtöbben betegek. Ebben a részben is. Nem undorító nekem, meg ilyesmi, egyszerűen csak túlcsinált, értelmetlen, túljátszott…stb. BDSM-be oltott, szadista krimis-drámás, egy csipetnyi bosszúval. De becsokiznék, ha egy kéz-mutáns nőne ki a nőm fejéből, az tuti. Elsőre nem tetszett, de ez a legdurvább rész.

Az első 5-6 rész szinkronos, a többi nem, ezt csak azért mondom, mert van, akinek számít. Már fenem a fogam a második évadra.
Néztem persze filmeket is, vasárnaponként majd csepegtetem őket, mint szoktam.

6 megjegyzés:

  1. Eljutottam abba a borzasztó korba, mikor meglátom John Carpenter nevét, és megszólal a fejemben a Halloween főcímzenéje...és nem múlik el...Hát...úgy érzem ma nem fogom leadni az első pár oldalt a szakdolgozatomból, ahogy a konzulens kérte...eddig a kinti zajoktól nem tudtam figyelni, most a bentitől...Utálom a dallamtapadást...x'D

    Amúgy nem emlékszem, én végül miért nem kezdtem bele...most megint kedvet kaptam hozzá, de tudom, hogy ismerem a sorozatot, és valami miatt sose néztem "végig" (mármint szerintem még egy önálló részt se néztem végig xD). Na mindegy, ha lesz időm, nekiülök, és kiderítem...Vagy, ha felnőttem eléggé a "feladathoz" lehet még élvezni is fogom már...:D
    Vagy nem, de akkor legalább emlékezni fogok, hogy miért kerülöm évek óta...:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a furcsa, hogy amikor elkezdtem nézni, volt egy-kettő jelenet, ami ismerős volt, szóval, valószínűleg én is láttam belőle valamennyit régebben, de abszolút nem maradt meg. De szerintem ez ilyen is, főleg a komolytalanabb részek (Hazatérés például).

      Amennyit ismerek belőled a blogod és a kommenteid alapján, szerintem ugyanazok fognak lekötni, mint engem. A John Carpenteres rész, a Lovecraft és Barker művei alapján készültek. Ezek biztosan. Aztán van az, amit csak a rendező miatt néztem meg, a maszkokban fellelhető a stílusa, és van a borzongató.
      Mindenképpen írd meg, hogy mire jutottál, ha megnézed. :)

      Törlés
    2. Na igen, Lovecrafttal nehéz mellélőni, mostanában nem sok jó atmoszférikus horrort láttam...Meg Carpentert a dallamtapadás ellenére kedvelem - mármint a Halloweentől elvonatkoztatva is, bár tény, hogy a Halloween az egyik kedvenc filmem.

      Mostanában egyébként nagyon a '80-as évekre álltam rá (vagyis az utóbbi pár hónapban), amúgy is az meg a '90-es évek horror filmjei a kedvenceim, de az elmúlt félévben nem néztem "új" filmet. Szóval üdítő lesz valami "frissebbet" nézni (bár lehet idő szűkében csak az általad dicsért részeket nézem egyelőre, majd nyáron szenvedek a komolytalanokkal). :D

      Törlés
    3. Lovecraft történeteinek alapvetően a 20-as évek állnak jól szerintem, viszont van egy-kettő, mint ez a rész is, amiben jól megoldották. A légkörét megteremtették rendesen.

      Nekem a '80-90-es évek horrorjai jobban tetszenek,mint a maiak. Teljesen más a légkörük. Ha tudtam volna (jobban utánanézni nem merek sosem, mert nem szeretném, ha befolyásolnának a kommentek), hogy melyikben mire számíthatok, máshogy kezdem, mondjuk, teljesen random módon. Nemsokára jön a második etap. ;)

      Törlés
    4. Nekem is...volt ismerősöm, aki közölte velem, hogy mindenki tudja, hogy a horrorból az új a jó, mert a régi unalmas. (Nagy szavak egy olyan embertől, aki amúgy nem is szereti a horrort...meg nem is ismeri a műfajt...vagy a "régi" horror filmeket...és amúgy is ezt arra válaszolta, mikor Péntek 13 maratont tartottam, és elmondtam neki, hogy mennyire örülök, hogy van elég időm végig nézni őket...megkérdezte, hogy minek, mindenki tudja, hogy az szar...oké, vágom, szar az ízlésem, jövök, Jason!...de ő azért elvárja, hogy végighallgassam a Star Wars beszámolóját, amiből egy filmet se láttam soha, sőt még számon is kér, hogy én mégis miért nem nézem meg az összes SW filmet, hogy neki legyen kivel beszélgetnie róla. Amúgy csak említenem kellett, megint meg akarom nézni az első részt. Nyáron olyan jó kis horror maratont fogok tartani magamnak, az összes kedvenc filmem végig nézem...megint. Remélem. :D)

      Törlés
    5. Régebben szerintem kétfajta horror volt. Az egyik, ami borzongatott, a másik a trancsírpancs volt, most meg igazából én nem érzem, hogy a vaksötét filmek felizgatnának, és nem szeretem azt, hogy rám ugrik bármi a sarokból hangos zene kíséretében. Persze, ízlések és pofonok.
      Filmekről nehezen tudok beszélgetni, mert sokan vannak az ismerősi körben, akik nem néznek filmeket, és amikor én mondom, hallom/érzem, hogy ciripel a tücsök a vonal másik végén.
      Neked is azt kell mondani, hogy nem érdekel. A Star Wars filmeket szeretem (nagyon is), de ez is olyan, hogy a rétegből hogy lesz mainstream.
      Remélem, sikerül a maratont megtartani majd! ;)

      Törlés