2018. március 29., csütörtök

Hogy tudunk mi ennyit menni?


- Na, és ma merre jártatok?
- Elmentünk burgerezni (Arany János utca), aztán kisétáltunk a Vörösmarty térre, hogy megnézzük az éttermet, aztán kitaláltuk, hogy lesétálunk Újpestre, de rájöttünk az Árpád hídnál, hogy mégsem megyünk ki odáig, mert minek, aztán inkább kétszer körbekarikáztunk a Margit-szigeten, átmentünk Budára, lecsorogtunk a rakparton a Boráros térre.
- Ti állatok vagytok!

Ez egy általános beszélgetés nálunk. Mert bár már ti is tanúi lehettetek párszor annak, hogy miket tudunk betúrázni, ha olyanunk van, telente inkább csak rójuk az utcákat csillagpontszerűen, mert a kiindulási pontunk mindig ugyanaz. Lemozogjuk a káros, de annál finomabb hamburgert.

2018. március 26., hétfő

Arany János utcai kiserdő


Szombaton nem volt kedvem a négy fal között kuksolni. A zsigereim érzik, hogy tavasz van, csak valamiért az időjárás áll ellen egyelőre. Még nem merek egyedül nekivágni egy nagyobb túrának, és arra gondoltam, visszamegyek oda, ahol tavaly októberben Zsófival fotóztunk, illetve őt fotózták, én csak balfékeskedtem egy sort.

Számtalanszor eljöttem már az erdő mellett autóval, de valahogy sosem ébredt fel bennem a vágy, hogy közelebbről is megvizsgáljam, mi is van ott. Most, hogy mehetnékem volt, gondoltam, miért is ne?

Felkeltem, felöltöztem, átsétáltam itthonról Csepelre a buszhoz, elbuszoztam az erdő előtti lakótelepig, aztán kóvályogtam bent a fák között. Amikor kikolbászoltam magam, akkor buszra fel, el a végállomásig, onnan haza. Elvoltam három órán keresztül szombat délelőtt.

2018. március 25., vasárnap

A Horror Mesterei


Most, hogy a reggelim készítése közben leégettem a kesztyűmet, gondoltam, itt az ideje bejegyzést írni.

Múltkor nem is tudom, kivel, arról anekdotáztunk, hogy mostanság nem igazán készülnek jó horror filmek. Aztán csak találtunk mégis olyat, ami tetszik, s megállapítottuk, hogy nyilván, megnövekedett az ingerküszöbünk, és ezért nem tudunk reálisan véleményt formálni egy-egy műről.
Nos, hogy ezért van-e az, hogy elunom magam egy-egy filmen, nem tudom, mindenesetre, kijelenthetem, hogy ez a sorozat a második évadra kissé kifulladt, pedig ebben is volt pár gondolatébresztő (írás szintjén) darab. Lássuk!

Lehet, hogy spoileres, vagy saját felelősségre olvasandó, ezt mindenki döntse el maga.
Második évad.

2018. március 21., szerda

Terry Pratchett: A mágia színe


„Korongvilág 1.”
„Széltoló 1.”

Megerőszakolták a kedvenc műfajomat, persze a lehető legjobb módon. Nem gondoltam volna, hogy ilyen élmény lesz ez a világ. Egy fantasztikus világokkal foglalkozó könyvben olvastam erről az univerzumról, már ott megmozdult a kis ördög a vállamon, hogy ebben bizony el kell merülni. Sikerült is.

2018. március 20., kedd

Általános humorzsák

Mentünk, mentünk, mendegéltünk, és már halvány zöld fogalmam nincs arról, hogy lyukadtunk ki a témához. Azt tudom, hogy amikor találkoztunk, Andris már kinyilatkoztatta egyik mondásomat, a „ritka, mint a white goth” címűt. Amúgy rá van valamiért kattanva a goth szubkultúrára, ne kérdezzétek, miért.

De az alábbi kis kikarikírozást nem sértésnek szánjuk, pusztán egy miniáldozat a humor oltárán. Plusz még egy-kettő az utóbbi időből.

2018. március 18., vasárnap

A Horror Mesterei


Stephen King bácsiról mondják azt, hogy a horror királya, mert a rémálmokat, félelmeket írja meg. Valahol a horror filmeknél is azt várom, hogy ebből a két szempontból hasson rám. Ezért van az, hogy a legtöbb horrort ki szoktam fikázni valamiért, mert nem borzongok, csak megijedek, ijedezni pedig nem szeretek.

Most megnéztem A Horror Mestereit, úgyhogy ebben a rendhagyó filmes posztban gondoltam, az első évad részeit mutatom be, némi kommentárral. Azzal a résszel kezditek, amelyikkel akarjátok, nem összefüggő.
Horrorról van szó, és bár semmi olyat nem véltem felfedezni ebben a bejegyzésben, ami figyelmeztetésre adna okot, de csak saját felelősségre.

2018. március 17., szombat

Sajtos rudak


Barátnőmnek pattant ki a fejéből, hogy ő megcsinálja a kaját, amikor hazajön az ünnepekre, s mivel én szeretek sütni, ezért rám maradt a készülődésnek ez a része. Tudom, hogy teljesen inadekvát innen kezdeni így március közepén, de ez volt az alapja.
Általában édeset szoktam sütni, ám most kitaláltam, hogy legyen valami sós is, mert barátnőm annyira nem szereti az édességet. Egyszerűen nem édesszájú. Kérdezte, tudok-e ilyet?

Mondom, megoldjuk. Előkotortam nagyim sós rúd receptjét, és leutánoztam. A legjobb dolog pedig az volt, amikor két pofára tömte be, és közben azt próbálta elmondani, ez pont olyan, ahogy az ő ősei készítették. Hihetetlenül jól esett.

2018. március 15., csütörtök

Papp Diána: Szerdán habcsók


Én és a romantikus könyvek, az három. Igazság szerint, egyet már olvastam a szerzőtől, abban nem csalódtam, és most érkezett el a második ideje, mert leszedáltam magam két nehezebb sci-fi történettel, meg egy pszichológia könyvvel, és nem tudtam, mit olvassak, erre esett a választásom.
Nem bántam meg.

2018. március 14., szerda

Az idő rövid


Fekete nap virradt ismét. Elment a világ egyik legnagyobb koponyája.
Sajnáltam és tiszteltem egyszerre. Sajnáltam, mert amit mindig mondunk, hogy ahol az élet ad, ott el is vesz, az nála markánsan látszott. Tiszteltem, mert nem adta fel az életének körülményei miatt.

Nemrég néztem végig A sci-fi mesterei sorozatot, majd írni is fogok róla, és az elején rövid monológot adott a részekhez. Élveztem, akárcsak Az idő rövid történetét, az elérhető előadásait, az általa narrált dokumentumfilmeket, vagy a cameo-szerepeit.

Szóval, ez most amolyan kis megemlékezés lesz részemről Stephen Hawking elméleti fizikusról.

2018. március 6., kedd

Tanárokat a Taigetoszra



Alaposan megforgattam magamban, amit mondani akarok. Az a baj, hogy nem viselem jól az igazságtalanságot. Amikor egy ismerősömmel történik, akkor vérszemet kapok.

A következő mondanivalóm nem lesz tanárbarát. Sőt. Pont jól fog illeszkedni a morgóblogomba, de egyszerűen, erről beszélni kell.

2018. március 5., hétfő

90. Oscar



Nem szerettem volna az Oscaros ruhákról írni, írnak a divatguruk eleget szerintem a héten, mégis, megláttam két ruhát, meg a bio-ruhafogasok, bocsánat, színésznők többségét, és nem tudom megállni.
Ez amolyan képnézegetős bejegyzés, semmi hozzáfűznivalóm nincs, hogy ki mit hordott, utána lehet nézni.

2018. március 2., péntek

Csak egy kis sztori



A kedvenc helyeimmel általában úgy járok, hogy messziről figyelve tök üres, ha bemegyek, akkor elkezdenek szállingózni az emberek. De attól félek, ha megépül a Kopaszi-gáton a bádogrengeteg, akkor idővel ki fogják nyírni a kedvenc bisztrómat.
A kedvenc dolgok valahogy mindig eltűnnek.