2017. november 13., hétfő

Alpári



Szombat este azt hittem, megütöm a párom lakótársát. Amúgy is érik egy-két pofon egy-két embernek, de neki inkább egy baltát állítanék a fejébe, vagy én nem tudom. Értem én, hogy a pasik rendetlen életformák, de mindennek van egy határa.

Nem, nem arról beszélek, hogy széthagyja a zokniját, az ilyen horderejű mutatványok nem érdekelnek, sőt, az sem, hogyha megkérem, valamit tegyen be a fiókba, de közbe magyaráz, és csak az asztalra / polcra teszi le. Letojom, hol nyomja meg a fogkrémes tubust – én se a végén nyomkodom -, lehajtja-e a vécéülőkét, vagy széthagyja a hajszálait.
Ezek apró, hétköznapi rigolyák, amikkel lehet együtt élni, ha akarunk.


De az Ember lakótársa egy durván rendetlen homunkulusz. Lehet, hogy soha a büdös életébe nem volt rászorulva, hogy rendet tartson maga körül, meg anyuci kinyalta a valagát, és kishercegként sosem tett keresztbe egy fűszálat, de mindezek ellenére, elámulok az emberi igénytelenségen.

Majd’ egy hónapja kávét akartam inni, sehol egy kiskanál. Bemasíroztam a szobájába, ahol vagy 25 bögre volt, belekövült teafilterekkel, és odaragadt kiskanalakkal. Kajás tányérok ételmaradékkal, rászáradt csuszpájzzal, amibe aktív porcicák költöztek.

Minden iváshoz, evéshez egy új bögrét, tányért vesz elő. Ha teázok, és ugyanazt iszom, akkor nem mindegy? Miért nem jó ugyanaz a bögre?
De volt már olyan, hogy 2-3 napig ázott a teafilter. Inkább kiöntöttem, mielőtt koffein vagy tein mérgezésben megpatkol.

Egy hete főztem, és keverőtálat kerestem. Bent volt nála, persze dzsuvásan. Gyerekek! Döglött halszag volt a szobájában. A paradicsomos lötyiben ázó ruszlis konzervek szerteszét, és még ki tudja. Felmarkoltam a tálat, és mondtam az Embernek, zárjuk be a büdöst. Basszus! – Csajok! Ha fiú gyereketek van, és szeretnétek, hogy egyszer boldog párkapcsolata legyen, az ilyen viselkedésről szoktassátok le, neveljétek le róla, tanítsatok meg neki mást!!!
Inkább művészien hagyja szét a gatyáit a lakásban, mint ez:

S ami még jön…
… főzni akartam levest, az egyetlen épkézláb lábast visszatette a szekrénybe olajosan.
… a fáradt olaj a tűzhelyen van két hete egy oda nem illő serpenyőben.
… megpenészedett kávé… a sárga penészen már jött ki a kék…
… a használt kenőkésről a vajat a saját ingébe törli.
… bármi, amibe beleragadhat a talpad, jó ott a padlón.
… csak azt mossa el, amit használ… majd bent rohasztja magával egyetemben a szobájában… vagy a szemem elé teszi, hátha elmosogatódik magától, vagy tőlem.

No, de ezért akartam megütni. Értem, hogy nincs keret mosogatószerre. Uraim! Mosópor! De ha már ez sem, és megvárjuk, míg női kéz teszi be a lábát a lakásba, legalább ne lenne az, hogy megvárja, hogy kiganézzam a konyhát. Aztán kioson, széthasznál mindent, és ott hagyja. Mert elmosogattam szombaton majdnem mindent, erre nagyságos kijött és használt pár cuccot, amit ott is hagyott. Háromszor jött ki a szobájából, három bögrét vitt el, majd tett ki a pultra mértani pontossággal.
… és ne rúgjam meg…


De amúgy annyi nincs, hogy köszi. S rendetlen, mint állat. Nem arról van szó, segítek, ha megkérnek. Múltkor Emberrel takarítottunk, hazajött, közölte, szerinte nem kell ennyire komolyan venni a főbérlők érkezését, majd bement a szobájába, és ott maradt.

Ebben az egészben az zavar, hogy én igényes vagyok a környezetemre. Nem vagyok OCD-s, rendmániás – elég, hogy az Ember az valamennyire -, általában hétfőtől péntekig én is kupis vagyok, de nem esz meg a kosz. Felporszívózok, felmosok, mosogatok, rend van magam körül. Néha megunom, hogy ülök a papír-könyv halmok között, és rendszerezek. Nem is értem, hogy tud valaki úgy létezni, hogy kosz van körülötte, meg kupi, meg ez, amit fent leírtam.
Nem tudnék egy ilyen emberrel együtt élni, mert takarítson az anyja helyette, ha már elcseszte.

Nem értem, hogy lehet valaki ennyire igénytelen mind magára, mind a környezetére?
Megmondom őszintén, amikor megláttam a rohasztott kávét, kedvem lett volna egy cetlit hagyni rajta egy „Gratulálok!” felirattal, de ha ez így folytatódik, akkor lehet, hogy szétcsapok közte. Szétcsapom őt.

Esküszöm. Találkoztam már pár érdekes emberi képződménnyel, de a lakótárs-rém túltesz mindenkin.
Kényeskedőnek tűnhetek, de lépjetek bele ti is mezítláb valami ragacsba. Meglátjuk, mit fogtok hozzá szólni. Őrület. Ezen kiakadtam, mint a kakukkos óra.

2 megjegyzés:

  1. Volt pasimnál volt nyáron a dinnye majdnem megrothadva a konyhába meg még pár cucc a mosogatóba. Bele vágtam egy szemetsbe és mondtam vugye le. Amúgy szerintem is gusztustalan meg idegőrlő...mondjuk akkor voltam utoljára a lakásán,szóval képzelheted ez is közre játszott...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az is szép lehetett, és elhiszem, hogy nem vágytál oda vissza.
      Nem is csodálom, ha ez a srác, akiről én írtam, a párom lenne, szakítanék vele, de párom se bír vele. Úgy mindent elenged a füle mellett, pedig kértük szépen, csúnyán... nem számít.

      Törlés