2017. november 22., szerda

Tim Davys: A halállista



Más szemmel fogok ezentúl nézni a plüsseimre. Van jó pár, akiknek az évek folyamán személyiséget adtunk. Itt van Kistrudi, a kacsa, aki híres akar lenni, de hihetetlenül beszari. A bélpoklos Fogatlan, a tudós Kisbagoly, aki döglött bogarakat gyűjt a fagyasztómban, vagy az identitást tévesztett Vakond, aki a lelke mélyén zsiráfnak született. Közülük igazán Kistrudi van lélekkel ellátva.
Ezután a könyv után nem érzem olyan nagy balgaságnak ilyesmit „játszani” a plüssökkel, illetve, egy ideig úgy fogom az embereket szemlélni, milyen plüssök lennének egy hasonló világban.

2017. november 20., hétfő

Virágnyelv # 3.



Rémlik, hogy 2015-ben írtam utoljára virágnyelv bejegyzést? Mert én most ébredtem rá, ám sajnos, ez sem egy olyan dolog, amit csontig rágnék, mondjuk, mint egy időben az idegőrlőt. Ez alkalommal némi segítséget nyújtok a pasiknak a nőkhöz, ugyanis, nem mindig azt gondoljuk, ami kiesik a szánkon.

Főleg az utóbbi idők tapasztalatai után készült. Akit megsértek vele, bocs, csak előtte nézz magadba.
Barátnők után szabadon, bár  tuti, hogy Kifli is bólogat.

2017. november 19., vasárnap

Filmturmix



Teljesen belemerültem egy könyvbe, pedig már délelőtt ki szerettem volna tenni ezt a bejegyzést. Aztán rajtam szundizott barátnőm kutyája, így képtelenség volt laptopot az ölembe venni. Most legépeltem a gondolataimat a heti hét filmről, aztán szerintem megyek, és olvasok még pár oldalt (mondjuk az egészet).

Hétköznapokon pedig, teljesen ráfüggtem az Alfa Holdbázisra. Imádok vele nosztalgiázni.

2017. november 16., csütörtök

Cixin Liu: A Háromtest-probléma



„3/1”

Szeretek könyveket kapni, de amikor megláttam, hogy kínai, pici megingott a bizalmam. Életemben eleddig egy kínai könyv fordult meg a kezemben, egy verseskötet. Egy idő után valahogy úgy tűnt, a tőlünk keletre leledző emberek irodalma nem lesz a szívem csücske.

Ahogy az oroszokkal átfordított valamelyest Pelevin és Szorokin, most a kínai science fiction is megdobogtatta a szívemet.
Az alábbiakban próbálom a gondolataimat rendszerezni.

2017. november 14., kedd

Íráskényszer, mint alkotói válság



Azt hittem, az a rossz, ha nincs ihletem. De nem. Rosszabb, ha van, és nem tudom leírni. A szikrát viszonylag könnyen utolérem, viszont soha nem gondoltam volna, hogy ez elő fog fordulni velem.

Az alaphelyzet, hogy tudom, írni akarok, de képtelen vagyok papírra vetni a gondolataimat. Nem csak történeteket, de még jegyzeteket se. Az utóbb 5-6 hónapban különösképpen. Ötletem van, csak éppen, mintha elmacskásodtam volna. Eltunyultam, kiestem a ritmusból, valami baj van, valami nem kerek.

A minap ültem a laptop előtt, mert már éreztem a csít, ám a leírt szavak értelmetlenek voltak, merev mondatok lettek, szájbarágós gondolatok. Úgy éreztem, hogy a belső kényszer hatására előbb változok vérfarkassá telihold nélkül, mint hogy valami emészthetőt monitorra vessek. Nyomasztó érzés ez a láthatatlan gát az elmém és az ujjaim között.

A Pókember új része alatt bőven volt időm ezen gondolkodni, hogy miért lehet ez most így? Mi változott? Hogy lehet ezen túljutni?

2017. november 13., hétfő

Alpári



Szombat este azt hittem, megütöm a párom lakótársát. Amúgy is érik egy-két pofon egy-két embernek, de neki inkább egy baltát állítanék a fejébe, vagy én nem tudom. Értem én, hogy a pasik rendetlen életformák, de mindennek van egy határa.

Nem, nem arról beszélek, hogy széthagyja a zokniját, az ilyen horderejű mutatványok nem érdekelnek, sőt, az sem, hogyha megkérem, valamit tegyen be a fiókba, de közbe magyaráz, és csak az asztalra / polcra teszi le. Letojom, hol nyomja meg a fogkrémes tubust – én se a végén nyomkodom -, lehajtja-e a vécéülőkét, vagy széthagyja a hajszálait.
Ezek apró, hétköznapi rigolyák, amikkel lehet együtt élni, ha akarunk.

2017. november 12., vasárnap

Filmturmix



Tudom-tudom. Azt írtam valamikor, nem is olyan régen, hogy itt nem fogok filmes posztokat közzé tenni a jövőben, hát, mint az lenni szokott, megszegem a korábbi kijelentésemet. Igazából lusta vagyok kiírogatni a szereplőket, a forgatókönyvírót, a rendezőt, meg tartalmi leírást gyártani egy mondatban, de az se nagyon a kenyerem – mivel nem vagyok függöny -, hogy amikor nézek valamit, azonnal kitegyem a blog Facebook oldalára.

Ugyanakkor, még a nyári leállásnál gondolkodtam, olvasgattam másokat, és már nem is tudom, ki vetette monitorra, hogyha több elért embert szeretnék, akkor valamire fel kellene fűznöm a blogot, de valahogy semmi említésre méltó témakört nem tudtam választani, felhajtani, ami keretbe foglalná a kicsi oldalamat.
Így ezeket összevetve, maradok a vasárnapi kaptafánál, magyarul a filmes bejegyzéseknél, csak most kicsit másféle módon. Ha valakit bővebben érdekel, miről szól, akkor cím alapján keressen rá*.

2017. november 11., szombat

Csorgatom a nyálam vol. 2.



Szombat reggel. Nehezen indul be, mondjuk az egész hét a fejfájás jegyében telt, meg forgolódva alvással. Bár nem pihentető egész éjjel grillcsirkézni. Írás helyett filmnézéssel tartom víz felett magam, illetve ruhákat nézegetek. Mentegetem azt, ami tetszik, megtalálom őket más oldalon akciósan, olcsóbban, aztán vigyorgok, hogy megszólal az agyam hátsó fertályában az Aladdin című meséből a jól ismert szólam: „Ébredj, Dzsinni! Bilibe lóg a kezed!”

2017. november 10., péntek

Keddi kilométerhiány



Rendkívül szeretek bolyongani erre-arra, de hisz’, ezt tudjátok. Időről-időre jönnek ilyen mászkálós bejegyzések, bár most ritkábbak a családi szeretem-nemszeretem dolgok miatt. Irdatlan távolságokat vagyok képes megtenni gyalog, s mégsem vagyok csavargó – Hadházi mondta egyszer, hogy aki három méternél többet tesz meg a két lábával, az már az.

Olvastam valahol, hogyha ki akarsz szakadni a mókuskerékből, akkor irány a természet. Én ezt tartom. Szó szerint feltöltődök tőle, a fantáziám pislákolni kezd a koponyám sötétjében. Olykor, még olyan szavakat is használok mondatban, amiket amúgy nem. Én ezt úgy aposztrofálom, ilyenkor kreatív, értelmes lénnyé avanzsálok. Általában tart ez addig, míg fel nem szállok a buszra, és hozzám nem dörgölőzik valaki a tömegből.

2017. november 9., csütörtök

Völsunga saga



„Északi források – Fontes Boreales sorozat”

Nem tudom, kinek mennyire furcsa a környezetemben, hogy teljesen rá tudok függni egy-két dologra, és ha igazán érdekel, akkor tanulok, olvasok, mélyebbre ásom magam az adott témában. Időszakos hóbortnak tűnhetnek, én inkább azt mondanám, amikor lehetőségem adódik egy-egy dolgot megismerni, akkor miért is ne?

Így van ez a skandináv mitológiával, történetekkel is. A legtöbb ismerősöm, akinek említettem a szóban forgó könyvet, akkor két részre szakadtak. Az egyik tábor nem értette, miről beszélek, mert tőlük távol áll, hiszen megálltak az iskolai görög-római mondák világában. A másik tábor meg felböfögött valami olyasmit, hogy a skandináv történetek szürkék, mert csupán az van benne, hogy Odin fejére ráesett egy parittya, megsértette a bőrét, és vérző homlokkal vonult be a Valhallába a kedvenc vikingjei oldalán.
Ez valahol szomorú, mert azt jelenti, nem foglalkozunk eléggé és kellőképpen ezzel a mondakörrel, pedig illene, ha már hajlongunk a déli testvértörténetek előtt. Ezért is örülök minden ilyen könyvnek, és ezért is köszönöm az élményt.

2017. november 6., hétfő

Aranyköpetek # 8.



Szeretem a körülöttem lévő embereket, mind agyament. Legtöbbször kreatív hülyék, de pont ezen egyezőségünk miatt viseljük ilyen jól egymást. Szemelvények mindennapjainkból.

2017. november 4., szombat

Késés, eltévedés, találkozás, fotózás



Találkoztam Zsófival. Nem most, még október végén, ám, ahogy neki is írtam, kissé punnyadt vagyok mostanában, és alig írok valamit, mert nincs elég energiám és épkézláb gondolatom hozzá. Úgyhogy, megkésve bár, de törve nem, íme a nap az én szemszögemből.