2017. szeptember 18., hétfő

Hemümön át a világ: A szingliket lelövik, ugye?



De le ám!
Valaki kimondja, valaki nem, de mindenkinek van egy elképzelése a szingli nőkről. Valaki elítéli őket, más szánja, más cikisnek tartja, s megint más élvezi, kalapot emel. Mint egyedülálló oldalborda a másik oldalról nem nyilatkozom. Nem is szeretnék. Ez az oldalborda dolog is olyan, hogy azt feltételezi, nem is tudok létezni a gazdatest nélkül, így a sárból gyúrt párosra szavazok. Ugyanakkor, a többi csontparazita ezt előszeretettel köpködi meg, mert az egyedülálló egy furcsa csodabogár: túlél minden nap önerőből, önmagára támaszkodik, s mély depressziójában ő a gaz csábító, aki minden szembejövő pasit a combjai közé szorít, függetlenül attól, hogy az illető kapcsolatban van, vagy sem.

Vigyázat, erősen szubjektív bejegyzés lesz.


A fentieket figyelembe véve, a következő típusokkal találkoztam az utóbbi két évben.
- a férfi, aki, ha megtudja, hogy egyedülálló vagyok, potenciálisan a dugható kategóriába tesz. Nem kapcsolatként számol velem, csak szórakozásként tekint rám. Érezzük jól magunkat felkiáltással él.
Ennek a féregnyúlványa az, amelyik ezt ki is nyilatkoztatja, hangoztatja. Nem is az a baj, hogy ajánlatot tesz valaki, mert mindenki próbálkozik, de aki paraszt, az menjen a földekre krumplit szedni. A másik vakbélgyanú, amikor megtudják, hogy egy lakásban élek egyedül, és akkor szabad a pálya, és nem kell otthon az asszonynak bevallani, meg szobabérlést fizetni, vagy kocsiban csinálni… bah.
- A férfi, aki hiánypótlót keres, mert nem bírja az egyedüllétet, így keres egy szinglit annak reményében, hogy együtt durrogtassák a patronjaikat. Ha nője lesz, egyből elfelejt, és hülyének néz, amiért te nem kerestél mást, hiszen „ő nem hitegetett”.
Ezek általában rém magányos emberek, rémes személyiséggel, válófélben.
- A férfi, aki meg akar menteni, és nem érdekli, hogy neked van egy kialakult világod, úgy tép ki belőle, hogy öröm nézni.
- A nő, aki rohadtul féltékeny rád, mert őt a pasija semmibe veszi, önbizalomhiányos, nincs rendben önmagával, ezért képzeleg. Hiába mondod, hogy a srác több szempontból is tabu a számodra, a saját bizonytalanságát rajtad vezeti le.
- Az ember, aki lenéz / lesajnál / szán a szingliség miatt.
- Az ember, aki lépten-nyomon össze akar hozni mindenkivel / aki gyakorlatilag ajánlgat téged másoknak.
- Az ember, aki szaftos történeteket vár tőled minden nap.
- Az ember, aki poént gyárt az egyedüllétedből.
- Az ember, aki látja a melleden a skarlát betűt.
- Az ember, aki hülyének néz, mert szerelemre, kapcsolatra vágysz kiadós dugatonok helyett.
- Az ember, aki szerint csakis búskomor napjaid lehetnek, mert nincs kapcsolatod meg gyereked.
- Az emberek, akik szerint színjáték az egész. Ha boldog vagy, az, ha szomorú vagy, akkor meg az.
- Az emberek, akik meglapogatják a hasad, hogy mikor lesz már gyerek, és ha visszakérdezel, hogy kitől, ők azt mondják, bárkitől. Na, az ő és az összes pofavágása.

Hja. Ezekből van rohadtul elegem. Ugyanis, ömlik rám az önmegvalósítás, az individualizmus, az egoizmus, hogy egyedül is milyennek KELL lennem, mit KELL gondolnom, éreznem, tennem. Mert ez mellőz mindent, aki én vagyok, és pont azért hányok a fenti típusoktól, mert képtelenek arra, hogy megértsenek.


Szeretek egyedül lenni, nem vagyok elkeseredve, és igen, inkább vagyok egyedülálló, mint egy olyan nő, aki csak azért van benne egy kapcsolatban, meg szül gyereket, hogy legyen valakije. Majd jön az én MR-em, ha akar, de nem erőltetem. Viszont, elvárják, hogy boldog legyél úgy, ahogy vagy, de közben csak odaszúrnak, hogy de azért mégse legyen már neked igazad, mert az ember társas lény.

Igen, van, hogy elkeskenyedem. Elegem van abból is, hogy férfiszerepeket kell felvennem. Ugráltatnak, szerelek, cipekedek. Gátlásokkal és félelmekkel vagyok tele, csak erről nem p.c. beszélni. Pedig, baromira nem esik ám jól, hogy a nagyanyám vigyorogva közli, nekem ez úgyse fáj, mert engem mindig csak elhagynak, és úgyis minden hétvégén kielégülök különböző pasikkal. Vagy, amikor a családom rám süti, hogy szabados életet élek. Vagy, amikor mindenki osztja az észt, hogy egy szinglinek milyennek kell lennie (mert ő is valamilyen volt). Vagy az ismerősök azon kérdése, miért nem jövök össze ezzel-azzal, legalább nem lennék egyedül. Vagy csak szexeljek, mert ha nem teszem, fonnyadt kóró vagy vérengző őrült leszek idővel.
Én meg csak ülök és nézek ki a fejemből: he?!

Volt korábban egy egyedülállós korszakom. Akkor nem vetettem meg a lehetőségeimet, de akkor sem szálltam virágról virágra, még szingliségemben is hűséges voltam. Tapasztalatokat szereztem. Ma már ennek hála, benőtt a fejem lágya. Mást akarok, másra vágyom. Tudom, hogy sem akkor, sem most nem vagyok előrébb. Pusztán most még élni akarok, de úgy, hogy van mellettem valaki, akitől nem kapok hülyét öt perc után. Akivel minden(t) szabad, akivel önmagam lehetek.
Csak, nem minden áron.


Tudom, hogy az egyedüllét káros az egészségre, és minden nap picit meg is rokkanok a keresésben. Nekem nem éri meg viszont, hogy feladjam magam a kalandokért. Egyedül is bőven jól elvagyok, kapcsolatban is jól ellennék. Én ezt tudom, aki meg mást gondol rólam – minden mindegy nekem alapon -, mint szingli nőről, az szopjon le egy halat.

Mert ők nem tudják, hogy vannak esték, amikor őrlődöm. Hogy félek, nem leszek szerelmes újra. Hogyha mégis megtörténik, bántani fognak újra (lásd ITT). Hogy sosem fog szeretni senki. Hogy azért vagyok egyedül, mert nem vagyok szerethető / címlapszökevény. Félek a testem változásától, az emberektől, a másikban való megbízástól, a dolgoktól, amiket nem éltem még meg, a holnaptól, és hogy úgy fogok meghalni, a létezésem senkinek nem jelentett semmit se. Hogy olyan életunt, kiégett személy leszek, mint egy-két ismerősöm.

Szó se róla, én is szeretnék egy esős napon valakihez odabújva filmet nézni. De miért annyira furcsa, hogy magamban is tudok élni? Létezni? Hogy történnek velem jó dolgok, néha elérem a boldog zen állapotot magam is? Hogy nem kesergek folyton azon, milyen szar egyedül, és a dolgok csak páros dolgát istenítem?


Ugye, mindenki csak egy szeletet lát belőlem, mint ahogy, mindenki csak egy részletet ismer a másik emberből. Általában, amit látni akar a saját torz tükrén keresztül. Csak az nem feltétlenül a valóság. Szóval, mielőtt egy egyedülállóra dobálnánk sarat, vagy sztereotipizálnánk, próbáljuk megérteni, megismerni őt.

Elvégre, nyíltan vagy sem, mindenki szeretne „valaki Gerry-je lenni”.


*Cím: Szex és New York, 2. évad, 4. rész: A szingliket lelövik, ugye?
                        Sex and the City, se: 2, ep 4: They Shoot Single People, Don’t They?

2 megjegyzés:

  1. Nagyon tapintatlan emberekkel vagy körülvéve. Sajnos ez van. Már az ovist is kérdezik, hogy van-e szerelme. Nem normálisak az emberek. De nehogy azt hidd, hogyha lenne pasid/férjed/gyereked, akkor nem lenne mivel szekálni téged. Ugyanúgy megkapnád ezektől az emberektől az osztást, csak más témában.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezzel nem mondtál újat, és azt is tudom, ha meg lenne valakim, akkor találnának mást. Azt is merem valószínűsíteni, milyen témában. Legalábbis, ennyire ismerem a környezetemet.

      Törlés