2017. szeptember 4., hétfő

Gabriella Eld: Remények Jordan számára



„Ikercsavar krónikák II.”

Nem is tudom, hol kezdjem.
Talán ott, hogy ide a következőt! Most! Azonnal!
Ez is azon kevés könyvek egyike, melynek a világába teljesen bele vagyok bolondulva, legalább úgy promózom, mintha a sajátom lenne. Nem tudtam letenni, akár még a fejemen pörögve is olvastam volna. Egyszerre akartam a kötet végére érni hamar, és szerettem volna, hogy minél tovább tartson a történet.


Fülszöveg:
Jordan Norris minden.

A világ lángokban áll, a barátai rabságban
nyomorognak, az egyetlen élő rokonát pedig
a kegyetlen kínzómester tartja a markában.

Az emberek, akik annyi éven át védték és imádták
őt, most szenvednek és nem maradt senki más, akitől
segítséget kérhetne, csak a síkurak. Vízbe kell fulladnia,
hogy láthassa a Víz magatehetetlen úrnőjét, átkelni
a semmi földjén, hogy segítséget kérhessen a vakmerő
Tűztől és le kell győznie mindközül a legrosszabbat
is. A Levegő királya megfoghatatlan, érinthetetlen
és különösen ravasz; esze ágában sincs segíteni.

Jordannek nemcsak a saját démonaival és a pánok
királyával kell megküzdenie, de maga mellé kell
állítania az elemeket is, hogy sikerrel járjon.

Csakhogy az ideje rohamosan fogy.

Eredetileg: Gabriella Eld – Remények Jordan számára / Ikercsavar krónikák II. (2017)
Szerző: Gabriella Eld
Kiadó: Colorcom kiadó (2017)
Oldalszám:353
Műfaj: fantasy

Kedvenc idézeteim
1
- Munka van, Montgomery! – kiáltotta élesen és megrángatta mindkét vállam, majd hóna alá csapott sétapálcáját a kezébe véve utat tapogatott magának a lakásomba.
- Na, ne szopass! – búgtam mérgesen és egyáltalán nem tetszett az ötlet, hogy kimozduljak itthonról. Egyszerűen csak aludni szerettem volna egy kicsit. – Irritál a jelenléted, szóval ha nem tudsz aludni, Mackó, akkor húzz innen a picsába.
(…)
- Tizenhárom lélek, Gok, tizenhárom!
- Tizenhárom lélek? – ismételtem bután, és addigra már úgy meredtem rá, mint az istenre. – Várj, amíg felöltözöm!

2
- Milyen odalent a Pokolban?
(…)
- Leginkább unalmas – felelte szája szélét húzogatva – Csak ül a Pokol tanácsa és vitatkozik, marják egymást, mint a gyerekek. (…) Odalent csak abban tudtak megegyezni, hogy mivel sújtsák az emberiséget: vulkánkitörés legyen vagy járvány? Repülőbaleset vagy vonatok rohanjanak egymásba?

3
- Én nem sietek. Az örökkévalóságot kaptam ajándékba – motyogta a vámpír elmerengve. – Talán ez az ára a halhatatlanságunknak: megkaptuk az éveket, de a szívünk sohasem maradhat ép maradéktalanul. Talán a begyógyulatlan sebek az ára annak, hogy huszonhat éves maradhattam örökre.

4
Soha életemben nem szerettem, ha meghajolnak előttem. Akkor sem éreztem magam többnek senkinél és most sem.

5
- A halandók olyan szórakoztatóak a számomra – kacagta vidáman. – Azt hiszik, övék a világ minden tudása.


Gondolatok
Még mindig nem tudom, hol kezdjem.
Imádom a világot, amibe mindkét alkalommal belecsöppentem, amikor kinyitottam ezt, vagy akár az előző részt. Igazság szerint, nagyon tetszik, hogy az írónő önmaga tudott maradni, stílusában hasonló, viszont jóval sodróbb lendületűre sikeredett ez a kötet, mint az előző. Fejlődtünk a karakterekben is, hiszen minden fejezet más karakterek szemelvényeiből áll, váltva látjuk az eseményeket a szemükön keresztül, és most már jobban elhatárolódtak az egyes szereplők. A történet folyamatosan mozgásban van, a karakterek mélyültek, cselekedtek, és fejlődtek!

Egyszerre egy átlagos fantasy, egy csipet Hearne, és egy ici-pici Gaiman. Komolyan. Azon gondolkodtam, hogy éppen olyan varázslatos és lidérces, mint Neil Gaiman Sosehol című műve, csak könnyedebb, és máshogy „sötétebb”.
A mérleg pozitív oldalát erősíti még, hogy mernek a karakterek kimondani szavakat, megtenni dolgokat, és a szerző is bátran bánik velük, amiket ők meghálálnak.

Továbbra is Gok az abszolút kedvenc, nyomában Rióval. A harmadik hely még kiadó.
Valamiért kettejük története az, ami megérint, tartalmat hordoz igazán a számomra, és bevallom, akárhányszor ők kerültek szóba, láttam két alakot a szemem előtt, de szerintem ők köszönő viszonyban sem voltak velük.
Gok sok megmosolyogtató pillanatot szerzett, míg Rió inkább az érzelmeimre hatott, nála sokszor szorult össze a szívem.

Ami az ikreket illeti, valahogy nem állnak közel hozzám még mindig, teljesen olyan, mintha mellékszereplők lennének, holott tudom, hogy nem azok, de annyira távol vannak tőlem, hogy képtelen vagyok őket előtérbe helyezni. Nem alakult ki bennem érzelmi kötődés egyikükhöz sem.
Robin, Sid folyamatosan piszkálta az agyam, és ami azt illeti, Evon is. Na, a vele történtekért ütni akartam.

Síkurak.
Delbard a köpönyegforgató számomra, viszont nem baj, hogy olyan, amilyen.
Ingeborg világa nagyon bejött, főleg, ahogy el lehet jutni hozzá, és azért, ahogy fel van építve. Egy filmrészletet láttam magam előtt végig, míg kibontották a vízmélyről, hogy rákényszerítsék a küzdést.
Freya ijesztő. Borsódzott a hátam, csak a korával voltak problémáim. Őt könnyen el lehetne tenni láb alól. Bár lehet, hogyha megállna velem szemben a fekete szemével, sikítva futnék tova.


Owen sztorijában kissé elvesztem, annak kétszer futottam neki.

Odell olyan főgonosz, aki picit olyan, mint a Mátyás király mesékben a lány. Van is, meg nincs is. Tudjuk, hogy gonosz, látjuk, hogy gonosz, érezzük, hogy gonosz, mégis, mintha nem lenne az teljesen, pedig egy velejéig romlott személyről beszélünk.

A síkurak világa, és Erdőmély is nagyon tetszett, láttam magam előtt minden helyszínt annak ellenére, hogy se több, se kevesebb információval nem voltam ellátva, mint amennyi kellett. Pont annyit bízott az elmémre és adott, amennyi nem terhes. Főleg Ingeborg és Freya világa fogott meg.

Mindezzel együtt úgy gondolom, hogy mindenki a helyén van, pont annyit kapunk belőlük, amennyi kell. Logikailag szépen fel van építve, belekötni nem tudok továbbra sem, és nem is akarok.
Csak a vége… és Nestor?!?!?!?!
De a vége… el kellene beszélgetnünk, kedves írónő!

A mérete és szedése változott, ami csak azért „rossz”, mert túl hamar vannak a sorok egymás után, és volt, hogy jojózott a szemem. A változtatás nem volt szerencsés. Inkább legyen egy könyv vastagabb, de normális betűmérettel. Én ennek a pártján állok, nyilván, ez így költséghatékonyabb.
Sajnos, még mindig vannak (gépelési) hibák, hol kicsik, hol nagyok; eltűnt betűk, melyek máshol megjelennek. De olvasható és nem zavaró.

Szóval,
Ajánlom mindenkinek, aki olvasta az első részt, sorrendben kell haladni.

Az első kötetről ITT.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése