2017. szeptember 5., kedd

Az én jeleim, az én meséim



XY: Van tetoválásod?
Én: Nincs.
XY: Miért nincs?
Én: Mert annyi minta tetszik, hogy nem lenne rajtam elegendő bőrfelület a felvarrásukhoz, ezért félő, a szemgolyóm hátulján is tinta lenne.

Hangzott így egy beszélgetés egészen eddig. Ez igaz volt. Rengeteg minta volt tetszetős számomra, hirtelen jelentett valamit, érzelmi felindulásból varrattam volna. Volt olyan is, ahol nem bíztam meg a tetováló szakiban, és olyan is, ahol a tű és a tinta volt kétes számomra.
Viszont, most nyáron bekattant ez a régóta dédelgetett dolog. Először csak azt vettem észre, egyre több tetovált embert nézek meg az utcán, mígnem a strandon is kocsányon lógó szemekkel vizslattam a tetovált férfiakat. Nem a testüket, a mintákat rajtuk. Merő lázadásból, vagy én nem tudom, megfogalmazódott bennem a gondolat, nekem idén tetoválásom lesz. Helyből kettő.


Az egyik egy olyan személyt jelez, aki nekem nagyon fontos szerepet játszik az életemben. Az ő karjára is felkerült a minta, akárcsak az enyémre, a bal alkarunkra. Illetve, a lábszáramon díszeleg a saját mintám, ami már régóta tetszett, szóval, viselném, és számomra jelentést hordoz magában.

Apukámnak először csak az egyiket vallottam be, a lelki társamnak meg egyáltalán nem mondtam el, csak egy nappal előtte. Míg az előbbi öt perc barátkozás után rábólintott, az utóbbitól kaptam egy adag fröccsöt, miszerint, kik hordanak tetoválásokat. A többiek vegyes lelkesedéssel voltak a dolog irányába, és meglepődve vettem tudomásul, hogy ez engem egyáltalán nem érdekel.
Ezek az én jeleim, az én meséim, és büszkén fogom viselni őket.



A tetoválásokat mindig is szerettem. Tisztán emlékszem, amikor a nagybátyám kivarratta magát, nem mutatkozott előttünk rövid ujjú pólóban, vagy meztelen felsőtesttel. Nyáron is fekete garbóban ment el otthonról, mígnem egy nap én mentem be a szobájába ébreszteni őt, és akkor láttam azokat a furcsa jelképeket, mintákat a karján. Egy ujjamat benyálaztam, hogy lejönnek-e, de biz azok nem mozdultak. Kicsi voltam, ez volt az első találkozásom a tetoválásokkal. Onnan ő is szabadabban mutatkozott.
Mivel neki szalonja van, ő maga is tetovál, gyakran voltam ott, vagy a tetkós magazinjait lapozgattam, és tervezgettem, mit szeretnék. Szeretem a szép tetoválásokat, mert sajnos van olyan, amit nem értek, és szerintem nem is szép, nem is jó.

Volt egy kolléganőm, aki szinte már-már férfiasra van varrva. Ne kérdezzétek miért, de amikor ránéztem a hátára, akkor az jutott eszembe, ez tiszta férfias. Sőt, nekem vannak méretek, minták, bőrfelületek, ahova nőként nem varratnék, de ez nyilván az én heppem. Neki ez volt az önkifejezése.
Anno volt egy csoporttársnőm, akinek az volt a becsípődése, olyan helyekre akar tetováltatni – például térd alá -, ahova az emberek általában nem. Meg is csináltatta mindet, persze nála is a mellére varrt sárkány a szívvel, megemészthetetlennek bizonyult számomra. De nem nekem kell tetsszen, hanem neki, mert ő fogja viselni egy életen keresztül.


Ismerős is felvetett pár érdekes gondolatot, hogy kik tetováltatnak. Én ezt nem látom annyira fekete-fehéren, mint ő. Szerinte egy bizonyos IQ-val ellátott csoport viseli, ami szerintem baromság. Tetoválást számos ok miatt visel az ember. Emlék, ember köti hozzá, tartozik egy közösséghez, kulturális, spirituális, tradicionális vonatkozás miatt, vagy csak azért, mert egyszerűen szép, sőt lehet, hogy azért, mert valaki más is viseli. Önkifejezésnek tartom, és annak, hogy ezzel elhelyezik magukat a világban.
Sőt, biztos van olyan is, aki érezni akarja a fájdalmat (megküzdöttem valamiért), és azt, hogy él (kibírja a fájdalmat).

A test egy vászon, amire az alkot, akit mi művésznek tartunk. Ha belegondolok, amikor jön egy váltás az ember életében, valamit változtat magán. Edzeni jár, vagy zabál, hajat fest, máshogy sminkel, lecserélni a ruhatárát, másfajta körömformát választ magának…stb. Megint más pedig, tetováltat. Egy új kezdet, egy jelentéstartalom, az irányítás deklarálása.

Én inkább arra helyezném a hangsúlyt, hogy az a nem mindegy, a tetoválásod divat vagy sem. A divatot egy idő után megunja az ember, megbánja, ami viszont őt jelképezi, azt nem. Ha mélyebb a kötődésem a mintához, nem tudok akkorát változni, hogy eltávolításhoz folyamodjak.

Rengeteg megítélést hallottam a ribanc-rendszámok miatt mások irányába, és legalább ennyiszer jött velem szembe a kérdés, mi lesz, ha megöregszel? Vagy szülni fogsz? Nos, nem fogok olyan helyre tetováltatni, ami markánsan meg fog változni rajtam, például a hasam alsó része, comb.
A szüleim mindig azt mondták, ha normális munkát akarok, akkor olyan helyen legyenek a minták, amiket el tudok takarni. Nagymamaként őrült menő leszek, és nem hiszem, hogy a tetoválásaim fognak dönteni, ha munkára lesz szükségem. Ha meg igen, nem a testemmel, a másik fejével vannak problémák. Plusz, nézzük meg, Sissi meddig jutott,  pedig az ő testén is volt firka.

Azt tudom mondani, ameddig kétségeid vannak, ne tetováltass. Azt meg fogod bánni. Sőt, azon se agyalj, fájni fog-e? Igazából fogalmam nem volt, milyen érzés lesz az első. Fájni fog, vagy elég magas hozzá a fájdalomküszöböm tizenkét évnyi epilálás után? Vagy nagyon fogok vérezni? Begyullad-e?
Érdekes élmény volt.


A karomat meg sem éreztem, hamar gyógyult. A hagyományos (fóliás-krémezős) verzióval ápoltam. Nincs is olyan érzés, amihez társítani tudnám. Mintha egy gombostűvel többször átkarcoltam volna a karomat. De a lábam. Ott volt ínyencség.
Először is, Béla – aki készítette – elengedte a fantáziáját, így némi változtatással készült el. Nagyobb lett, színes lett, árnyékolt lett. Feltettük a mintát a lábamra. Elkezdte. S jött egy pont, valami ideggóc, ami fájt, de azt hittem, ott sírom össze magam. Négy órán keresztül csinálta, igaz, beszélgettünk közben, jöttek érdeklődők, de effektíve egy pisiszünetem volt. De van egy három centis vonal, ami a fájdalomcsúcsom volt, viszont letoltuk egyben. Ezt már műbőrrel borítottuk, most meg csak krémezgetem.

A kezem kissé 3D-s, a lábam, ami még a mai napon is vedlik, teljesen sima.

Igazából én személy szerint nem az egyediségre hajtok. A mintáim engem jelölnek, se többet, se kevesebbet. Már megvan a következő kettő fixen, de azok majd csak jövőre lesznek esedékesek. Egyen meg még billegek. Egy meg iszonyatos mértékben távoli.
Hm. Van abban valami, ha az ember ráérez az ízére, képtelen abbahagyni.

Nagyon örülök nekik. Hihetetlenül. Napokig el sem hittem, hogy az már onnan nem jön le. Még néha most is azon kapom magam, hogy vigyorgok, miközben arra gondolok, tetkóm van.


10 megjegyzés:

  1. UUUUh...és igaziak? :O
    Kíváncsi leszek a következőkre is, a lábadon lévő nagyon szép lett! :O
    (Vagyis gondolom a karodon lévő is jól sikerült, de a másik kidolgozottabb, és "érdekesebb" külső szemlélőként. Vagyis anélkül, hogy konkrétan tudnám, hogy mi a "jelentésük". :))

    Egyébként anyukám is meg van győződve róla, hogy bizonyos IQ szint felett az ember nem csináltat se tetoválást se piercinget...és nagyon szívesen emlegeti is - mármint, ha meglát valakit, akinek van valamelyik, utána mindig végig kell hallgatnom...Ez ilyen, akármekkora "trend" lesz a tetoválás, az emberek jelentős része meg fogja kérdőjelezni morálisan és/vagy intellektuálisan az azt viselő embereket...:D

    Amúgy érdekes, hogy a lelkitársad ennyire eltérően - és "elutasítóan" -
    vélekedik a tetoválásodról, míg apukád elfogadó(bb) volt...Általában a szülők azok, akik kevésbé értékelik, ha a kis gyerekük (aki akár 80 éves is lehet, ha elég szerencsés, és még a szülei élnek xD) valami végleges változtatást eszközöl magán. :O

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, matricák. :D De igen, igaziak. Azok már onnan nem jönnek le. :)
      Igen, én is így vagyok vele. Ha tudnám, az első napokban ölelgettem volna, teljesen belezúgtam a kis szitakötőmbe. :) Oda fogok visszamenni a többivel, ahova a lábamat csinálták. Még egy dalszövegem lesz, meg a csillagjegyem. :) De tényleg majd csak jövőre. Egy hét alatt húztam be most ezt a kettőt. Most kis pihi jön.

      Persze, minél nagyobb a trend, annál inkább lesznek ilyenek. Most is olvastam egy bejegyzést valahol, hogy a személy azért bánta meg a tetoválását, mert mára divat lett. A lelki társam sem teljesen elutasító, mert megértette, megbékélt vele. Neki nincs, nem is szeretne, nem is tetszik neki, viszont jött velem, végignézte, és a végén rábólintott. Mondjuk, nem tőle tettem függővé, hogy lesz-e vagy sem.
      Apu tudta mindig, hogy szeretnék, neki csak azzal volt "baja", hogy ki csinálja. De miután mondtam, ki az, milyen volt, már kérdezte, mi lesz a következő. Szerencsére, csak akkor szól bele az életembe, mióta az eszemet tudom, amikor iszonyat nagy hülyeségre készülök. :)

      Törlés
    2. Akkor ne nyálazzam be az ujjam, hátha lejön a monitorról? :P
      (Viccet félretéve, olyan aranyos lehettél, mikor megpróbáltad nagybátyádat megszabadítani a sajátjaitól - plusz valszeg minden harmadik ember rá fog kérdezni, hogy igazi-e...xD)

      Mondjuk én a "megbántam, mert trend lett" embereket se értem...Csak azért csinálták, mert "különlegesek" akarnak lenni?
      Vagyis nekem speciel a te hozzáállásod tetszik a legjobban - a nem egyediségre hajtasz, hanem téged jelölő mintákat varratsz - de el tudom képzelni, hogy valaki 1. csak trendből csinálja (végleges dolgot divatból szerintem hülyeség mondjuk, de ő dolga) vagy 2. csak azért, hogy a fentebb említett "norma követő" embereket kiakassza, és "húdemenő" lehessen. És ehhez nem a saját magukhoz közel álló, hanem a célnak leginkább megfelelő mintákat választják.

      De amúgy nagyon szimpatikus apud hozzáállása. :)
      És kíváncsi leszek az újakra is, ha még itt leszek/itt leszel - mármint a blog közelében...sose tudni. :D

      Törlés
    3. Ha a monitorról lejönne, kérném a receptet, hogy csináltad. XD
      De nem, nem fog lejönni rólam egyik em.

      Szerintem olyan elsős forma kislány voltam akkor, és tényleg az első találkozásom volt vele, nem értettem. Akkoriban egy színes bőrű emberhez is odamentem megnézni, hogy megfogja-e a bőre az ujjamat. :D

      A leggyakoribb kérdés tényleg az, hogy igazi-e, a másik, hogy fájt-e?

      Szerintem sokan vannak úgy vele, hogy egyediek szeretnének lenni, de szerintem ez kivitelezhetetlen, mert a nagy számok törvénye alapján is, legalább egy emberen vissza fog köszönni valamelyik mintád. Meg a tetoválás nem amolyan kiváltság, vagy nem is tudom, minek nevezzem, hogy olyan kifejezőeszköz legyen, ahogy gondolják. Szerintem attól nem lesz senki egyedi vagy egyéniség, hogy tetoválva van. Az egyéniségéhez kell passzoljon a minta.
      Mi is poénkodtunk azon, hogy a végén még lesz egy koponya a szitakötőm mellé, meg két muffn, amit egy csillagromboló fog az árnyékból lelőni, de nyilván, az nem én vagyok, nem is menne hozzám. Csak annyit agyaltunk a változtatásokon, hogy vicces volt ebbe belegondolni. Varrathatnék magamra bármit, ami nem én vagyok, el is ütne tőlem. – Vadidegenek is azt mondják az utcán, hogy megy a kisugárzásomhoz.
      Találkoztam már olyan emberrel, aki csak azért varratott a hasára csillagokat, mert a kedvencének is ott és olyan csillagai voltak.
      Nem tervezek sehova se menni innen, meg remélem, te sem hagyod abba!!! Vagy, ha igen, legalább olvasni fogsz?!

      Törlés
    4. Ismerőseimen látom, hogy a harmadik "és megfoghatom?"...lehet felétek értelmesebbek az emberek? :D
      És nem jött le a monitorról, mert tényleg igazi volt...:/
      De azért próbálkozok, ha sikerül, mindenképp megosztom veled is. :D
      A muffinos csillagromboló milyen jól mutatott volna, és hogy olyan senki máson nincs, az is biztos! :P

      Amúgy én se tervezek menni, illetve ha az írás menne is, olvasni biztos maradnék még. :D
      De a mai napomon végignézve az is lehet, hogy elüt a villamos, amíg alszok...Meg ki tudja, mi következik be az ember életében, hogy internet vagy mondanivaló nélkül marad. De legyünk pozitívak addig is. :D

      Törlés
    5. Pesten értelmes ember? Tű a szénakazalban. Minden „normálisra” jut ötven idióta. :D

      Egy gyenge pillanatomban lehet, hogy elkészül, de igazából más SW motívum játszik, mint titok tetkó. Szóval, ha meglesz a másik karomon a szöveg, akkor felkerül ez a mini is. ;)
      Vagy itt, vagy a honlapon, vagy a másik blogon elérhető leszek mindig is. Csak kellenek hosszabb-rövidebb szünetek. Téged nem fog elütni villamos. Tessék kikapcsolni!!!

      Törlés
  2. Nagyon jól tetted, hogy meglépted :)

    Nagynéném ment neki mostanában a tetoválás témának, maga tervezi őket, gyönyörű, egymáshoz illő mintákat, eszméletlen dögös és nagyon illik hozzá. Őt látva néha nekem is megjön a kedvem, de nem hiszem, hogy csináltatok... nem jut eszembe semmi, amit tényleg szívesen viselnék egy életen át.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az, amelyik még egy távoli terv, az pusztán azért, mert azt én szeretném megrajzolni magamnak, és reménykedem, hogy Béla felvarrja majd. :D
      Neked is azt tudom mondani, ameddig nem biztos, addig ne, mert azt megbánnád. Nekem is volt olyan, amikor iszonyú sok minta pörgött a fejemben, és olyan is, amikor semmi. Megértem rá, úgy gondolom. :)

      Törlés
  3. Nahát, szépek. Nekem nem jutott még eszembe csináltatni, ami tetszik, az a karkötő, ill. gyűrűtetoválás, semmi más, de biztos már az is elcsépelt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!
      Nem gondolom, hogy van olyan, ami elcsépelt lenne, viszont azt mondom, ha ez a gondolat felmerült benned, akkor tényleg ne tetováltass. Megbánnád. A karkötők tudnak szépek lenni, a gyűrűvel az a baj (barátnőmnek van), hogy sanszos, hogy át kell ütni, és elég kellemetlen.

      Törlés