2017. szeptember 29., péntek

Sherrilyn Kenyon: Szenvedélyes éjszakák



„Sötét vágyak vadásza 9.”

Fogalmam sincs, hogy hol láttam, de azonnal berezonált a vezérhangya az agyamban, hogy nekem kell ez a könyv. Halomban várnak az olvasatlan kötetek a polcaimon, mégis van olyan, ami felülírja az összes többit. Aztán ezekkel leülök, fogom a kis kakaómat, és úgy, ahogy vagyok, befalom az oldalakat szép sorrendben. Most is ez történt, mert még a buszmegállóban állva is olvastam a tűző napon, mert nagyon fúrta az oldalamat a kíváncsiság.

Persze tudtam, hogy ezzel a kötettel is úgy fogok járni, mint a Síron túli szeretővel. Azért fog a szívemhez nőni, mert egyrészt a főszereplőt „akarom”, másrészt, mert megint egy olyan életszakaszban vagyok, amikor sokat jelentenek a kinyomtatott sorok.

2017. szeptember 28., csütörtök

Darkling TAG



Az utóbbi időben rettentően kevés blogot olvasok. Rendszeresen legalábbis csak azokat, akikre régóta fel vagyok iratkozva, újakat gyakorlatilag nem. A minap azon is mosolyogtam, hogy egyetlen YT-csatornát bámulok, ha van rajta valami új, a többit nem bírom végignézni. Nem bírok ki egy 10-30 perces videót úgy, hogy ne kezdjek neki valaminek, akkor meg már nem arra figyelek. S sok blog is olyan lett, hogy átpörgetem, mert termékteszt, meg termékteszt, meg termékteszt, ami valahol hasznos, csak éppen, én azokat nem használom.

Szóval, a kis világom eléggé beszűkült, és ahol ezt a TAG-et is kiböktem, ott is írtam, hogy tőle lopkodom most ezeket. Szóval, a Perelin blognak köszönöm, hogy serényen töltöget, mert így néha én is felelek a kérdésekre.

Ami ez esetben azért volt mulatságos számomra, mert én nem tudom magam bekategorizálni, billegek a rocker vagy metálos között – fingom nincs a különbségekről -, de goth utoljára gimiben voltam, ha voltam igazán egyáltalán. Attól meg, mert szeretem ezt a fajta zenét is, meg van fűzőm, nem tenném bele magam ebbe a csoportba.
Szóval, ennek tükrében jöjjenek a válaszok.

2017. szeptember 25., hétfő

Body szubjektív 2.



Megszenvedtem a második etappal. Igazából nem szeretném csűrni-csavarni a fogadd el magad témát, szerintem múltkor átment a lényegi üzenet. Remélem.

Most csak kiegészíteném azt, amit korábban írtam.

2017. szeptember 24., vasárnap

Charles Willeford: Springer testvér fekete miséje



Múltkor, amikor császkáltunk a városban, beszédültünk a kedvenc antikváriumunkba, hátha találunk valami kis morzsát magunknak. Persze, amikor nincs pénzem, akkor tuti, hogy dömping van jó könyvekből, így ez, és egy másik olcsó regény jött haza velem.

Tény és való, hogy a fekete mise szópáros fogta meg magának a szemem, utána a fülszövegtől kezdtem heves mosolygásba, és sétatársam orra alá dugtam azzal, hogy ez a regény a fülszöveg első négy mondata alapján az én életem regénye is lehetne. S mivel elég szerencsétlennek tűnt, be is tettem a kosárba.

2017. szeptember 23., szombat

Body szubjektív 1.



Eddig nagyon nem foglalkoztam vele, mert valahol nem érintett meg, de ami az utóbbi időben szemet szúrt, az a pozitív test mozgalom. Mondjuk, negatívban eléggé hülyén néznénk ki a magunk kis két dimenziójában. Viccet félretéve, a pozitív test mozgalmáról egyre inkább az jut eszembe, ezt is, mint a többit kezdjük kicsit kifordítani önmagából. Én személy szerint azt látom, hogy van egy halom olyan lány, akik lobogtatják ennek az egésznek a zászlaját, de nem azért, mert ők ezt elfogadják, hogy magukat, a testüket tisztelik, hanem azért, hogy mások tegyék ezt. Aztán, miután kitették a képet, vélhetően elvonulnak bőgni egyet.

2017. szeptember 21., csütörtök

AZ



Én: Eljössz velem moziba?
Andris: Mit nézünk?
Én: Azt.
Andris: Mit?
Én: Az AZ című filmet.
Andris: Miért kellek én ahhoz? Nem is látványfilm.
Én: Mert egy k**va nagy emberevő, gonosz bohóc van benne, és félni fogok.

Így is lett. Nem maga a film félelmetes annyira, hanem a tudat, hogy egy teremben vagyok egy bohóccal. A csigáktól is irtózom, szóval, igen. Némiképpen ez elfogult ajánló lesz… ez az AZ egy könyv King bácsitól, amit igazán szeretek.

2017. szeptember 18., hétfő

Hemümön át a világ: A szingliket lelövik, ugye?



De le ám!
Valaki kimondja, valaki nem, de mindenkinek van egy elképzelése a szingli nőkről. Valaki elítéli őket, más szánja, más cikisnek tartja, s megint más élvezi, kalapot emel. Mint egyedülálló oldalborda a másik oldalról nem nyilatkozom. Nem is szeretnék. Ez az oldalborda dolog is olyan, hogy azt feltételezi, nem is tudok létezni a gazdatest nélkül, így a sárból gyúrt párosra szavazok. Ugyanakkor, a többi csontparazita ezt előszeretettel köpködi meg, mert az egyedülálló egy furcsa csodabogár: túlél minden nap önerőből, önmagára támaszkodik, s mély depressziójában ő a gaz csábító, aki minden szembejövő pasit a combjai közé szorít, függetlenül attól, hogy az illető kapcsolatban van, vagy sem.

Vigyázat, erősen szubjektív bejegyzés lesz.

2017. szeptember 16., szombat

Üzenet a fiatal énnek



BlackFairy vetette fel, mi lenne, ha üzennék fiatalkori önmagamnak. Sokszor eljátszottam már a gondolattal, mi lenne, ha megpiszkálnám a sors kerekét. Sok olyan változás lépne mozgásba, amitől én nem lennék én, és nem lenne ez a levél sem.
Nem szeretnék más ember lenni, így azt sem szeretném, ha máshogy tennék dolgokat.
14-16 évesen visszahúzódó voltam, megvesztem mások szeretetéért. Álmodozó voltam, s ez mind kihatott az életemre. Némelyik a mai napig. Mondogatom magamnak, mit csinálnék másképp, de a szívem mélyén nem változtatnék semmit. A személyiség-fejlődésem így van rendjén.

2017. szeptember 15., péntek

Füvészkert



Úgy döntöttem, idén szeretnék olyan helyeken kalandozni, ahol még nem jártam, s mivel most csak hétközben tudunk összefutni, a választásunk a Füvészkertre esett. Múlt héten is eloldalogtunk az ELTE botanikus kertjéhez, csak pont rossz időben értünk oda, ezért erre a hétre halasztottuk.

Másfél órát tekeregtünk benne, mondjuk, jó társaságban repül az idő. Mire átrágtuk magunkat a nézett filmeken, az olvasott könyveken, és megvitattunk pár elméleti sci-fis dolgot, azt vettük észre, a kert végére értünk.

Igazi kis nyugalom szigete a város szívében annyi zöldséggel, amennyit elsőre talán be sem tudsz fogadni. Majd jövőre visszajövünk tavasz végén, nyár elején, mert bár így is voltak virágzásban levő növények, azért több volt a zöld.

2017. szeptember 13., szerda

Instant ökörnyál



Szombaton ablakcsere volt nálunk, ami azt vonta maga után, hogy a délutánunkat takarítással töltöttük el. Csak tudnám, minek a takarófólia a szakembereknek, ha nem használják rendeltetésszerűen?! No, de este valami könnyűre vágyva, betermelünk egy-egy pizzát, somlóit és ittunk egy kis agyzsibbasztó cidert. Jó kajához viszont, dukál a szuper szombat esti program, az X-faktor válogató.

Bevallom, ameddig lehet röhögni a hülyéken, addig szoktam magam szórakoztatni vele, már, ha el nem felejtem, hogy megy. Hihetetlen, hogy az emberek mennyire bekajálták és életük részévé tették a „valósítsd meg önmagad” szólam minden betűjét. Évről évre csak fogom a fejem, hogy van ember, aki a rémes kárálásáról elhiszi, hogy ő tud énekelni? Elmebeteg vagy ennyire buta, netán süket, esetleg fizettek érte, nem tudom, mindenesetre, botrány néha.

2017. szeptember 12., kedd

Önismereti TAG



No, most, hogy felkentem a hajfestéket*, gondoltam, kitöltöm a Perelin blogon olvasott önismereti kis kérdéssort. Addig se röhögök azon, hogy úgy festek ebben a pillanatban, mint egy Clive Barker regényből szabadult pokolszökevény, aki nemrég gyilkolt, és a ruhájára fröccsent áldozatának vére. Imádom a vörös hajfestés minden mozzanatát. Azt már kevésbé, hogy nem találom sehol az eddigi színt, így kénytelen vagyok valami újat keresni.

Ám, most nem ez a lényeg. Elütöm töltögetéssel a következő fél órát.

2017. szeptember 5., kedd

Az én jeleim, az én meséim



XY: Van tetoválásod?
Én: Nincs.
XY: Miért nincs?
Én: Mert annyi minta tetszik, hogy nem lenne rajtam elegendő bőrfelület a felvarrásukhoz, ezért félő, a szemgolyóm hátulján is tinta lenne.

Hangzott így egy beszélgetés egészen eddig. Ez igaz volt. Rengeteg minta volt tetszetős számomra, hirtelen jelentett valamit, érzelmi felindulásból varrattam volna. Volt olyan is, ahol nem bíztam meg a tetováló szakiban, és olyan is, ahol a tű és a tinta volt kétes számomra.
Viszont, most nyáron bekattant ez a régóta dédelgetett dolog. Először csak azt vettem észre, egyre több tetovált embert nézek meg az utcán, mígnem a strandon is kocsányon lógó szemekkel vizslattam a tetovált férfiakat. Nem a testüket, a mintákat rajtuk. Merő lázadásból, vagy én nem tudom, megfogalmazódott bennem a gondolat, nekem idén tetoválásom lesz. Helyből kettő.

2017. szeptember 4., hétfő

Gabriella Eld: Remények Jordan számára



„Ikercsavar krónikák II.”

Nem is tudom, hol kezdjem.
Talán ott, hogy ide a következőt! Most! Azonnal!
Ez is azon kevés könyvek egyike, melynek a világába teljesen bele vagyok bolondulva, legalább úgy promózom, mintha a sajátom lenne. Nem tudtam letenni, akár még a fejemen pörögve is olvastam volna. Egyszerre akartam a kötet végére érni hamar, és szerettem volna, hogy minél tovább tartson a történet.

2017. szeptember 1., péntek

Makk Károly emlékére


Furcsa, mert valamelyik nap írtam az átcímkézendő nők a nagyvilágból rovatomat, és egyáltalán nem a francia színésznőről szerettem volna írni, hanem Dajka Margitról, mert azelőtt megnéztem a Liliomfit. Erre a minap hozták a hírt, hogy a film rendezője itt hagyott minket.

Hazudnék, ha azt mondanám, ismerem a munkásságát, mert nem.
Szóval, amolyan emlékféle lesz ez itt most.