2017. augusztus 24., csütörtök

Kinizsi-vár



A második megállója a sajátos apja-lánya napnak Nagyvázsony volt. Autópályán mentünk oda, és akárhányszor láttam egy bizonyos táblát egy bizonyos felirattal, kiabálni és mutogatni kezdtem, ami csak akkor vált igazán parádéssá, amikor elhaladtunk egy autó mellett, és a vezető mutogatni kezdett, hogy miért tartom fel neki ordítva a középső ujjamat. Mire mutogattam, hogy nem neki szól.

Ja igen. Lehúzott ablakkal repesztettünk, mert egyikünk se bírja hosszútávon a klímát. Ettől viszont bedugult egy idő után a fülem. Akkor zárt ablakokkal haladtunk, és Iron Maident hallgattunk. Jó lehetett száznegyvenes tempónál két hülyét látni, akik rázzák a fejüket, mint a rumbatököt.

Közben elkezdtünk beszélgetni arról, hogy hova kellene még nem is feltétlenül idén elkirándulni.

Nagyvázsonyban is voltam már, bár emlékeim annyira megkopottak, hogy több kiló por és pókháló keveredik rajta. Valamikor akkor voltam ott, amikor még igencsak kislány voltam.
A Kinizsi-várban pedig, most jártam először.


Megálltunk, rossz felé indultunk el, majdnem elhoztam magammal egy macskát, ám végül megtaláltuk, amit kerestünk némi GPS-es segítséggel.


Amíg apu elment felderíteni, mennyiért is engedik be az embereket, én hallottam, hogy várjátékok vannak. A szerencsés magas növésű emberek átláttak a várfalon, amin én naná, hogy nem. Elmentem egészen a másik oldalára, ahol volt némi sanszom bekémlelni a falak közé.
Eszembe jutott, hogy felülök a várfalra, amiről később derült ki, hogy balesetveszélyes, és tilos.

Nos, a várjátékból keveset láttam, annál többet hallottam, de azért lőttem pár képet.



A rondella kapuján át lehet bemenni, ahol egy patkó alakú bástya (?!) gyilokjárójára lehet felmenni. A lakótorony mellett több kisebb építmény található, amivel számomra kicsit feldarabolódik a vár. Van lovagterem, börtön (én csak kínzókamrának hívom), s bennük emeletenként kiállítások. A négy emeleten a szuper kilátásig egy keskeny csigalépcsőn lehet fel- és lejutni, ami olyan szempontból bajos, hogy mire lejutsz, hatszor állsz ki, míg várod a felfelé igyekvőket, vagy fordítva.
Ha jól tudom, nem lehet tudni, hogy pontosan mikor épült, a XV. század valószínűsíthető leginkább. Alacsony területre épült, ebben a kor több fontos szempontja is szerepet játszott. A Vezsenyi család megbízásából épült, akik az 1400-as években kihaltak, így Hunyadi Mátyás Kinizsi Pálnak adományozta a várat. Várárkok, és a kápolna is az ő jóvoltából kerültek kialakításra. A XVI. századtól a Zichy család tulajdonába került. Az épület lassan pusztulásnak indult, az ötvenes években kezdődött csak el a feltárása és a helyreállítása.






Kiságyú, annyira kis aranyos volt, csak kár, hogy nincs mivel megtölteni.


Forrás a várárokban, ami a farkasvermet és a víztárolót táplálja mostanság is.


Várkápolna, vörösmárvány síremlék.

Ez egy kis helyiség volt a kápolnának tűnő kőtörmelék-terem oldalában. Azért az ablak adta magát. Hörögve, sziszegve nyúltam ki rajta, amin pár nem magyar turista elkezdett vigyorogni.



Kiságyú kettő.

 Ennyi maradt a várakban található – általában kedvenc helyem – kínzókamrából, ami inkább börtön ez esetben. A kalodába beletettem magam, ahol csak annyit tudtam megjegyezni, hogy ez nem valami kényelmes. Interaktív, mert sok dolgot ki lehet próbálni. Nyilván nem piszkavasat és hüvelykörtét, de akkor is jó szórakozás.


Igen, ez is. Nem tudok ellenállni.
Volt egy másik játék is, amikor egy farúdon levő hordóra felülsz, és egy kötél segítségével húzod magad A-ból B-be. Na, én nem tudtam megcsinálni. Apu azzal nyugtatott, ki van kopva az egész. Kedves tőle. :D




Ez a „Történelmünk nagyjai” kiállítás.


EZ A RUHA NEKEM KELL!!!!!



Makettek. Az első a kolostorrom (kép alább), a másik a kastély.


Kiültem a 25 m magas lakótorony egyik vájatába. Apu vagy hatvanszor mondta el, hogy ne üljek kijjebb, és ne essek le, ha egy mód van rá.

Ezután átmentünk a pálos kolostorromhoz, ami gyakorlatilag pár falnak nevezhető kőrakás így a modern korban. A temetőn keresztül mentünk át, nem kerültük azt meg. A romnál kicsit összeszorult a szívem, mert az egyetlen felismerhető része sem átjárható, ugyanis, a pici lépcsőt elbontották, gazos a területe.



Igen, a falnál az a pici fekete pont én vagyok.



 A kolostorról magáról pár szóban.


Ez a temető és a rom közti átvezető csapás.

Miután magunk mögött hagytuk eme középkori látnivalót, Révfülöp felé vettük az irányt. Ott a mólón nyaltunk csavaros fagyit, láttunk két nagy hattyút hat picivel, s tovább álltunk Szigliget felé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése