2017. július 9., vasárnap

Viki, hopp!



Az utóbbi pár hét piszok nehéz volt lelkileg. Történt pár olyan dolog, amit minden jel szerint nagyon nehezen dolgozok fel. Egy ember pedig elintézte, hogy mindennek tetejében totálisan megpadlózzak. Ezért heveny, kétoldali emberundorban tengetem a mindennapjaimat. Ebbe a szerencsétlen nihilbe érkezett meg Viki, aki szabira jött haza. Féltem egy kicsit, mert ő még a mételyes oldalt nemigen látta élő-show keretein belül. Tudjátok, nem szerettem volna lehúzni, mégis vártam haza, mert ő azon kevesek egyike, aki ismer, mint a rossz pénzt.


Vikibogár már nem barátnő, gyakorlatilag tesók vagyunk. Nekünk már nagyanyáink is együtt készítették a málnaszörpöt, anyáink együtt kártyáztak éjszakába nyúlóan, és itt vagyunk mi, a harmadik generáció, akik együtt küzdenek a túlélésért. Furcsamód, minden szarral együtt, ő az egyetlen, akivel kitartunk egymás mellett, és most, ebben az egy hétben is pontosan úgy voltunk, mint mindig: sírva röhögtünk, mint a borsó meg a héja.


Csak azt sajnálom, hogy nincs videó és hanganyag. Megérné bekamerázni a lakást, mert egyszerűen nem tudom átadni azt az eseménysorozatot, ami megtörténik néha.

Amikor megérkezett, örömködtünk egy sort egymásnak, kaptam egy rakat gumicukrot. Én előző nap rendet tettem ott, ahol a papok táncolnak, meg készítettem kaját. Kipakolt, és elkezdtük tervezni, mi a péket fogunk csinálni másnap. Valamiért mindenáron a patikába akart menni, de még akkor is, amikor teljesen másról volt szó:
Vikibogár: Elmegyünk a piacra, meg pénzt is kell váltani. Ami nálam van euro, bemegyünk a patikába, és beváltjuk.
Én: És mit fogsz mondani? Kérek egy Cataflamot, meg száz euróért forintot?

A péntek viszonylagosan csendesen telt. Csak hülyeségeket beszéltünk, ha kell, ha nem. Meg persze, bementünk az állatorvoshoz.
Vikibogár: Te is bejössz a dokihoz?
Én: Igen.
Vikibogár: Téged is megvizsgál.
Doki: Csak négykézláb másszál fel az asztalra, úgy ismerem ki magam.

Szombaton kimentünk a piacra lángosért… meg vásárolni. Kint megkésett apák napját tartottak, úgyhogy jó ebédhez szólt a szar nóta. Cigányok húzták a talpalávalót, ami minden számmal egy kicsit melankolikusabb lett. A végén már ültünk a kis lángosunkkal az útpadkán – mert csak ott volt hely -, és halkan dörmögve vonyítottuk mi is a szöveget. Aztán volt lángosevő verseny, ami annyiból állt, hogy a frissen sült lángost felfűzték egy damilra, és onnan kéz nélkül kellett leenni. Élvezetes volt nézni, ahogy négy pasinak tulajdonképpen leég a nyelve a forró tésztától, ám végül meglett a nyertes.
Találkoztunk ismerőssel, vásároltunk annyi lecsónak valót, ami egy egész hadseregnek elég lett volna.

Megismertük Zsiráfot, mert lecseréltetjük idén az ablakokat, hogy ne fagyjunk be a lakásba télen. Érdekes pasi, kinek szimpatikus, kinek nem. Én az utóbbi csapatban játszom.

Vasárnap Viki egy másik ismerősét ismertem meg. Rájöttem, hogy még mindig nem értem el a gödröm alját, rengeteg embernek öngerjesztő folyamat a rossz élet. Az én kollégám példáján pedig, megtanultam, hogy igen, néha gyomlálni kell az ismerősök között. Nekem is van valamilyen életem, ami most perpillanat vegetáció, de én mindenkinek vagyok, nekem nincs senki. Úgyhogy, a vasárnap több szempontból is tanulságos volt számomra. De nem volt rossz, mert legalább egy emberrel több ismerős.

A héten én nem voltam szabin, én elmentem reggelente dolgozóba. Hétfőn délután mentünk a fodriba, hogy megcsinálják Viki haját szépen. Összetört álmaim egyik színhelyén megvártam, míg Viki felfrissül. Livi annyira szépen megcsinálja a haját mindig. Fényes, puha, egészséges, ott röhögtem rajta hazafelé menet, mert dobálta, mint a holivadi filmeken.
Kedden randiszerkót vadásztunk unokahúgának. Szeretek vásárolni, ha én szeretnék venni magamnak valamit, de amúgy csak nyűg a tömegnyomor és az „egyik boltból ki, a másikba be”. Aztán Viki, kiszabadította magát a helyzetből, mert elment porszívót vásárolni, míg én ott maradtam egy tanácstalan, low budget kislánnyal. Húztam magammal, melyik boltot próbáljuk meg, már háromszor ránk telefonáltak, hol vagyunk, ugyanis időközben megérkezett apu is. Mi meg álltunk a sorban, ez számlát kért, az reklamált, de még menjünk vissza ide-oda. Szép vesszőfutás volt az idővel. Szerintem a kamerák felvételén annyit lehet látni, két hülye rohan a pláza elejéből a végébe, majd vissza, de mégsem, majd megint igen, aztán nem, de végül mégis.

A szerda, csütörtök, péntek olyan hamar elment, mintha nem is lett volna. De azért örültem, hogy az egyetlen szomszéddal, aki nem idegesít halálba, elmentünk pizzázni. Ittunk limonádét, fagyiztunk, csak éppen, kimozdulni nem volt kedvem. Érdekes volt Attist becsiccsentve látni, ilyenkor hihetetlen figura tud lenni.

Szombaton ismét a piacon kötöttünk ki. Itt már röhögtünk, mert a héten másodszorra öltöztünk össze. Egyszer, amikor kajálni mentünk, feketében voltunk, mint a gonoszok, most meg kutyaséta után gyorsan átöltöztem. Oda se figyeltem, mit veszek ki a szekrényből, de amit mindig megköpködök, azt most sikerült teljesíteni: a csajokon látszik, ha barátnők, mert ugyanúgy öltöznek fel. Mi is. Fekete szandi, fekete bőr táska, kék farmer rövid nadrág, rózsaszín (!!!) felső.
Összekalamoltunk egy csomó dolgot a piacon, és úgy gondoltuk, este iszunk.

Nos, ebből a nagy lerészegedésből annyi lett, hogy Viki kidőlt kábé egy óra után, magyarázott. Megcsináltam az ágyát, lefektettem kétszer is, én meg vissza kiültem a konyhába. Egymagamban fogyasztottam el: Sangria, vodka, becherovka, fehérbor. Nem vagyok rá büszke, és igazán szánalmas, hogy a tervem az volt, hogy segg részegre iszom magam búfelejtőnek, és kihányom az utóbbi hetek összes ártó dolgát. Nos… nem sikerült. Ennyi után is még full józan voltam. Egy óra környékén elmásztam lefeküdni, de csak a sötét plafont bámultam, nagyon „vidám” zenéket hallgattam.

A másnap reggel viszont, világi volt. Vikibogár halványan emlékezett az előző estére. Rekordot döntött berúgásban. Az sem rémlett neki, hogy leágyaztam, hogy párszor visszakísértem, de legalább jól indult a vasárnap reggel, mert a mementóktól sírva röhögtünk ismét.

Szép és jó egy hét volt, azt hittem, már sosem fogok újra őszintén röhögni. De azért volt pár megmosolyogtató jelenet. Amikor Vikibogár beszáguldott az ágy alá. Le akart az ágyamra ülni, csak nem volt teljesen kihúzva a kanapé, ezért megbicsaklott a lába, és berepült a dohányzó asztal és az ágy közé, ahonnan nem bírt felállni. Hozzáteszem, csak ezután ittunk, itt még szín józan volt. Én meg jó baráthoz mérten, nem bírtam abbahagyni a röhögést, és nem segítettem, hanem fényképeztem.

Volt sok helyzetkomikum, ami sajnos csak nekünk poén, és így leírva nem az igazi, főleg, mert egy-kettőhöz kellene előzetes ismeret is.


Vikinek adtam két fekete ruhámat, mert kiimádkozta a gardróbomból. Cserébe én is kaptam tőle egy ruhát, amiben volt némi sikerem. Az a furcsa, hogy kicsit kellemetlen viselni, mert a komfortomtól távol esik, ám nem rossz. Pózoltam is, amiből szintén annyi lett, hogy negyed órán keresztül hajlongva fogtuk a hasunk a nevetéstől, és nem haladtunk… csóri kutya meg csak topogott mellettünk.


Limonádézás. Attist nem kérdeztem meg, feltehetem-e a hármas képet, így csak egy kis kettes. Harminc év alatt elkészült rólam az első olyan fotó, amin pia van a kezemben, de nem alkoholos.
Viki a tőlem kapott ruhában van, ami mélyen dekoltált, és sikerült olyan képeket lőni, ahol a szívószál a mellvonalába esik… érdekes játék pasiknak. Keresd a szívószálat.


Lángosevés a piacon, ahol ültünk a padkán, mint a verebek.



Kifestettem kétszer a körmét. Lilát szeretett volna, így ezen a héten kis virágos manikűrrel szaladgált, aztán szombaton festettem neki mást, mert megy Guns koncertre. Kézzel pisztolyt… meg rózsát.
Kijelentette, hogy minden alkalommal fog kérni valami ilyesmit. :)


Sütöttem sütit… kevés sikerrel.


Lábaink.


Az első laza estét a Somersby támogatta.
Itt még csak énekelgettünk, teli torokból üvöltve egy kis Intim Tornát, meg Péterfy Borit.
Másnap reggel pedig, az ablakban táncikáltunk énekelve Open Stage-re.


Vikibogár: Neked is olyan huncut mosolyod van, hogyha arra egy pasi nemet tud mondani, az egy fasz!
Én: Hát, pedig tud.
Vikibogár: Mert egy fasz!


Ragadnak rám a jó ötletek. Áztass vodkába gumimacit. Izgalmas kémiai kísérlet, ahol a legnagyobb problémám az volt, hogy ha a gumimacinak vodka íze lesz, vajon a vodkának gumimaci íze lesz-e? Betömtem egy gumiférget, ráittam a vodkát, az sem volt rossz. De egy nappal később lett kész a maci:


Próbáltam halászni kézzel, majd villával. Mit ne mondjak, eteti magát.


Piac után, mint az ökrök… akarom mondani, ikrek.



Totóval is sétáltunk. Néha nosztalgiáztunk a susnyásban, de vittem egyedül is. Meg is kapott egyszer – fáj a kisujjam -, de akkor is. Ilyen a mi szerelmünk.


Fontam is a haját.


Mert mindenki álarcot visel.


Ezt itt mind be akartuk termelni, legalábbis én. Vikibogár nem alkesz, mint én. Meg is látszott rajta. Csóri. Másnap reggel:
Vikibogár: Azt te mind megittad?
Én: Meg én!
Vikibogár: Te nem vagy másnapos?
Én: Nem.
Vikibogár: Be se rúgtál?
Én: Nem.

Aztán azért elregélte, hogy senki nem látta még részegen, mondjuk engem sem. Csak szerinte azért, mert ő nem iszik, én rajtam meg nem fog. Engem azért kellene a Zacher dokihoz vinni, mert nem hat rám a pia.
Arra sem emlékezett, hogy frankón toltuk a BSB-re, meg ismét énekelgettünk, és az sincs meg neki, hogy ennek a képnek a szövegét ordítottuk ki az ablakon:


Meg az sem, hogy a Baszd meg! – Ruby! szólamot is kikiabáltuk az ablakon. Aztán Viki Supermannek képzelte magát, és elaludt az ablakpárkányon.
A szomszéd Marika néni csak annyit mondott, hallani lehetett a vonyítást, meg a röhögést.

Hahaha, a többit fél lábbal betoljuk az emlékraktár megbecsült részlegébe. Nem p.c. a képek zöme, sem a sztorik.

*részegen:
Vikibogár: Hol van a kutya?
Én: A szobában.
Vikibogár: Ott nincs. Szerintem elveszett.
Én: Nem. Biztos a szobában van. Amikor feljöttünk, még megvolt.
Vikibogár: Nem zártuk ki?
Én: Bejöttünk az ajtón, még itt volt
Vikibogár: Levittem sétálni?
Én: Igen.
Vikibogár: Akkor tuti megvan?
Én: Tuti.
Vikibogár: Biztos?
Én: Biztos.
Vikibogár: És te is ott voltál?
Én: Ott.
Vikibogár: Akkor jó. De megkeresed, ha nincs meg?
Én: Persze.

Vikibogár kijön részegen a konyhába, miután lefektettem. Nekikoccan az ajtófélfának, meg a lambériának.
Vikibogár: Te még ébren vagy?

Vikibogár: Te még józan vagy.
Én: Igen.
Vikibogár: Ennyi pia után?
Én: Igen.
Vikibogár: Baszd meg! Te beteg állat!

Vikibogár: Meg akarok hallgatni egy számot.
Én: Melyiket?
Vikibogár: Nem tudom. Az a refrénje, hogy fly with you, fly with you (ritmus nélkül persze).

Vikibogár: Paprikás Sangriát büfögök.
Én: Az csak gyomormurci.
(bágyatagon rám néz)
Vikibogár: De az én gyomrom nem morci. Miért lenne morci?


*másnaposan:
Vikibogár: Melyik is az a szám, ahol a macska megy a háztetőn?
Én: Passz.
(elkezdi énekelni)
Én: Ja, Péterfy Bori, Hajolj bele a hajamba.
Vikibogár: Az!

Vikibogár: Az összes jó csatorna le van klokkolódolva. Kódolva.

Ennyit a barátnős hetemről. Viki ma visszaautózik Osztrákiába, én meg visszapunnyadok a lelki posványomba. Hiányozni fog nagyon.
Azt sajnálom, hogy többet láttam a feje búbját, mint a szemeit, meg hogy baromi rövid volt ez az egész. És ha olvasod, bocsi, hogy paraszt voltam fos hangulatban. :)

4 megjegyzés:

  1. Ahw....nekem is van héjam. Vagy borsóm, bár mi csak 9 évesek vagyunk. :3
    De olyan jó érzés másoknál is látni...
    És nem is tudom mit emeljek ki...a vicces részeket, azt hogy csinos vagy (csinos vagy :D), a cuki kutyát, a "jó programot" (hát...leszámítva a lelkileg nehéz hét részét), vagy hogy mintha sötétebb lenne a hajad...Áh...na mindegy, sikerült egy hosszú mondatba tömörítenem mindent...xD
    Bár én az első alkoholmentes képedet lehet a berúgós sztorik és a vodka után tettem volna...(akarom mondani a Viki-berúgatós sztori után).xD
    Úgy viccesebb, de értem én, időrend...:D
    De egyébként még olvasni is szórakoztató volt, hogy jól éreztétek magatokat. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)
      Most meggypiros vagyok, azt hiszem. Igen, sötétebb.
      Azért sem írok, mert nem érzem jól magam. Ha elkészül majd az emlékraktár, talán jobb lesz.
      Ha a padlón fekvő képre gondolsz, ott még józan volt. :)
      Örülök, hogy tetszett. Ilyen emberekre mindenkinek szüksége van.

      Törlés
    2. Jaa, hogy tényleg az ágyra ülését örökítetted meg? Valamiért meg voltam győződve róla, hogy az egy "későbbi" kép, csak azzal illusztráltad, és viccből írtad, amit írtál előtte...x'D
      Erről most viszont eszembe jutott, mikor legjobb barátnőm ráugrott egy (kupakkal lezárt) flakonra, egy "flaakooon" felkiáltással, olyat seggelt...xD
      Mi se bírtuk abba hagyni a röhögést, de én nem fényképeztem le...én mellé ültem nevetni. x'D

      Amúgy jól áll az új hajszín is! :)

      Remélem minél hamarabb jobban leszel - ha írás nélkül is, az előző bejegyzéshez későn jutottam, oda már nem akartam odaírni utólag. :/
      Viszont kitartást! :)

      Törlés
    3. Köszönöm, kedves vagy. :)

      Az is jó. Én is ültem, és ha eszembe jut a jelenet, még mindig röhögök. :D

      Írni írok, csak most olyan posztmentes az időszak.

      Törlés