2017. július 27., csütörtök

Nő vagyok... vagy mi



Gubóztunk. Mindig kihasználom, ha Ádám itthon van. Átjön, dumálunk, eszünk, iszunk. Most csak tévéztünk néma csendben. Hozzábújtam, átkarolt, ujjait a derekamon kulcsolta össze. Egyenletesen lélegzett. Tulajdonképpen, azon kevés emberek egyike, akihez szeretek odabújni, megölelni, néha már magamtól adok neki puszit. Csak akkor rándult össze, amikor én is, ugyanis, a teljesen romantikus, ámde totálisan balga Anaconda című horrornak titulált valami, valahanyadik részét néztük. Ujjammal csavargattam az egyik hosszú, fekete tincsét.
- Elbizonytalanodtam. – motyogtam ásítva, amikor reklám volt, és amint meguntam a fejemben kavargó gondolatokat.
- Szexuális téren? – utalt egyik kedvenc filmünkre.
- Hülye. Nem. – pillanatra elhallgattam. – Hanem, hogy tényleg nő vagyok-e? Lányos lány, vagy lányos nő, nőies nő, vagy nőies lány, vagy valami. Érted?
- Mondanám, hogy igen, de nem. Mire gondolsz?
- Hogy külsőre persze az vagyok, de bennem nincs semmi csajos. Tudod. Csicsergés, meg nem teszem-veszem magam, meg úgy érzem, nincsenek lányos dolgaim.
Mély levegőt vett, emelkedett vagy fél métert a fejem a mellkasával együtt.
- Na ide figyelj, kisbogár. Be nem áll a szád, ha olyanod van, néha imádkozom egy szájpecekért, szóval, ha ez a nőiség mércéje, akkor átmentél. De teszed-veszed magad, csak nem látványosan, és de igen, vannak lányos dolgaid.
- Tényleg?
- Igen.
- Mik?
Puszit nyomott a fejem búbjára, és elregélte, amit az alábbiakban szedtem pontokba, a könnyebbség kedvéért E/1.-ben.

2017. július 25., kedd

Mackóval az élet



Volt egy lakótársam egy hétig, Frigyes, a vak spániel személyében. Nekem annyira nem illik rá a neve, hogy taktikusan Macinak vagy Mackónak neveztem. Vigyáztam már állatkákra a baráti körben, tőle mégis egy picit tartottam, mert nem lát. Ilyen helyzetben még életemben nem voltam, s gondoltam, ha esetleg más is kerül ilyenbe, akkor most olvashat róla egy kicsit, saját tapasztalatok alapján.

2017. július 23., vasárnap

Tiszadobi Andrássy-kastély



Hétvégén hivatalosak voltunk Tiszadobra, mert házasodott egy rokon. S mivel olyan messze kellett menni a világ pélójának kicsi szegletébe, gondoltuk a családdal, megnézzük az Andrássy-kastélyt, mint szabadfoglalkozás két program között.

Sok időnk nem volt ott csámborogni, mert majdnem zárás előtt voltunk már, úgyhogy valószínűleg, vissza fogunk menni majd oda valamikor, hogy rendesen körülnézzünk.

Eldöntöttem, ez lesz a nyári rezidenciám, ha egyszer világuralomra török, mert olyan dög meleg volt kint, hogy amikor beértünk, mondtam az egyik tárlatvezetőnek, hogy ha nem is tudok körbemászkálni, a lépcsőt már szeretem, mert hűvös.

2017. július 9., vasárnap

Viki, hopp!



Az utóbbi pár hét piszok nehéz volt lelkileg. Történt pár olyan dolog, amit minden jel szerint nagyon nehezen dolgozok fel. Egy ember pedig elintézte, hogy mindennek tetejében totálisan megpadlózzak. Ezért heveny, kétoldali emberundorban tengetem a mindennapjaimat. Ebbe a szerencsétlen nihilbe érkezett meg Viki, aki szabira jött haza. Féltem egy kicsit, mert ő még a mételyes oldalt nemigen látta élő-show keretein belül. Tudjátok, nem szerettem volna lehúzni, mégis vártam haza, mert ő azon kevesek egyike, aki ismer, mint a rossz pénzt.