2017. május 12., péntek

Szabó Győző: Toxikoma



„Tíz év drogvallomásai”

De drogos! Szétszívta az agyát! Képtelen normális gondolkodásra! Gyerekes hülye! Megint betépett! Szétcsúszott! Ezek a mondatok, időről-időre visszatérnek a telefonbeszélgetéseinkbe. Múltkor mondtam barátnőmnek, gyakorlatilag nincs olyan ismerős, aki ne inna vagy füvezne újabban. Főleg az utóbbi. Vagy csak jobban keressük és megtaláljuk ezeket az embereket, mert valami miatt rá fókuszálunk?

Lehet jajongani, lehet sajnálkozni, sőt, leköpni is a függőket, de előbb álljunk a tükör elé, és mondd ki őszintén, te nem vagy függő. Ha megtetted, most hazudtál egy nagyot. Mert a drog az rossz, fúj, de a kávé és a cigi, vagy netán a folyamatos partnerkeresés rendben van.


Fülszöveg
Nem akarod, hogy drogos legyen a fiad? Függő a lányod? Vagy te magad szeretnéd tudni, megéri-e tisztának maradni? Szabó Győző felkavaró őszinteséggel meséli el, mennyire kalandos az út a pokolba – visszafelé viszont annál gyötrelmesebb. Hány embert veszített el az ismert színész, mire megtalálta önmagát és az édes életet? Ezt a könyvet el fogod olvasni!

„Büszke vagyok Győzőre, hogy meg merte írni azt, amivel manapság mindenkinek szembe kell néznie. Aki drogos, akinek ismerőse, barátja drogozik, akinek gyereke lesz vagy nő fel éppen, és annak is, aki úgy tudja, semmi köze ehhez az ügyhöz. A drog itt van körülöttünk, itt van bennünk. Győző kiírta magából. Le a kalappal, tesó.”
- Hajós András

„A pokoljáráshoz tiszta lélek kell és naivitás, épp olyan, mint a fiatal Szabó Győzőnek volt. Ilyen pakkal lehet igazán hosszan haláltáncot járni. Győzőé egy példátlanul szép és fölemelő élettörténet, mely nem a karrierről, hanem az esélyről, a reményről, a mélységről szól. Vannak jelei a lélek mögül.”
- Grecsó Krisztián

„Te, Győző, nagyon hálás vagyok neked! Azért is, hogy ott voltam veled az osztályon, meg azért is, hogy most ezt a pár sort én írhatom a könyvedben. Ja, meg az életnek!”
- Dr. Csernus Imre

Eredetileg: Szabó Győző – Toxikoma / Tíz év drogvallomásai (2012)
Kiadó: Libri Kiadó (2012)
Oldalszám: 264
Műfaj: életrajzi

Kedvenc idézeteim:
1)
Ha moziban vagyok, akkor benne vagyok a filmben. Mindenestül. Mindig az a hangulat tölt el, ami éppen a vásznon van. Mindig azzá válok. Nagyon együtt tudok lélegezni a szereplőkkel. Átélek szituációkat. És még a film után is sokáig benne ragadok.

2)
Kezdetben, mondjuk, még nem volt elvonás. Amikor még nem volt, azért rohantunk, hogy jó legyen; amikor meg már volt, akkor azért, hogy jól legyünk. Ha már nem hallod azt a bizonyos csengőt, akkor válik ez lényegi különbséggé.

3)
Olyankor, amikor pedig egy teljes nap sem volt elég, jöhetett a B terv: bassza meg a kurva élet!

Gondolatok
Kezdjük ott, hogy szerintem sem egy könyvtől, sem egy filmtől nem változik az ember nézőpontja markánsan, ahogy nem is okolhatók azért, amiket az emberek következményképp létrehoznak a „hatásukra”. Igazából ez fejben dől el, hogy akarod-e vagy sem, mindemellett, nagyon súlyos ez a kötet. Nem is a leírt szavak miatt, hanem, hogy belegondolsz, emberek hova juthatnak el a saját kíváncsiságuk, gyengeségük, naivitásuk miatt. A függőség minden esetben az, tök mindegy, mire függünk rá. Csokira, hernyóra, fűre, Facebookra, írásra, játékra vagy a másik ember társaságára. A lényege mindnek ugyanaz. Nagyon vékony a határ az én és a függőség között. Egy idő után azt se vesszük észre, hogy már nem mi irányítunk, s hiába ordítja minden és mindenki a fejünkbe, hogy vészfék, vészfék, vészfék, csak megyünk, mert majd én megmutatom. Ja, megmutatom, hogy kell lejjebb és lejjebb csúszni.


A függőségben egy pocsék dolog van, hogy megadja a jót, a boldogságot. Ugye, hajtjuk, folyton, és boldogok akarunk lenni, és jót akarunk az életünkbe. Örökre, folyamatosan, bár szerintem ez mission impossible. Miért? Mert ez egy pillanatnyi állapot, nem lehet tartósan fenntartani – ej, de szép -, és amire rátekeredünk, az megadja azt az érzést, amit az életünktől elvárunk. Boldogságot, jót, önigazolást, lazítást, „nincs semmi baj” vagy „leszarom” érzést. Ezért nyúlunk hozzá folyamatosan. Szóval, egyrészt szétrombol minket, de ugyanakkor jók is. Ez az, amiért egy pocsék parazita, és egy nehezen kiirtható kis csótány.

Nekem sok függőségem van, nagyon rosszak, és kevésbé rosszak. Próbálom kerülni azokat a dolgokat, melyek függőséget okozhatnak. A környezetemben van pár olyan ember, akikért aggódom ezek miatt, nekik az orruk alá dugnám. Ámbár félő, hogy egészen más célt érnék el vele. Így is hiába veszítenek el szépen sorban mindent és lassan mindenkit, hiába kiabálnak rájuk, ők nagy boci szemekkel néznek, hogy ne szólj bele, majd én azt tudom. Végül is, minden zsarnokot csak megbuktatni lehet, leváltani nem, mert egy rosszabb lép a helyébe. Üdvözletem, zöld kis barát!
Másfelől, felnőtt ember, szóval, ha belemászik, hát hajrá. Mindenkit kicsinál, mindent tönkretesz, kifogás mindig lesz, megoldás meg… leginkább nincs. Mert mástól várják, pech, hogy igazán csak magára támaszkodhat az ember.

Furcsa dolog ez az egész, mert a fejlődésünk során, iszonyat sok minden hatással van ránk, és sosem látjuk, éppen mivel tömködjük be a lyukakat a ladikon. Csak egy idő után minden rongy átázik, és mindenhol befolyik a víz. Ha olvasom ezt a könyvet, látom a pasi élettörténetének egy szeletét, a fontosabb, ide vezető állomásokat, akkor körvonalazódik, hol siklottak félre a dolgok, és a miértek is szépen le vannak írva.
Olvasni olyan volt, mintha a szerző velem szemben ülne, és köntörfalazás nélkül elmondaná, mi játszódott le benne, mikor mi történt. A doki jegyzetei csak habpamacsok voltak a tortán.


Győző, mint színész, tőlem távol áll, amiben láttam, nem érintett meg, sőt. Igaz, ez nem az embernek magának szól, hanem a játszott szerepnek. Viszont, ezzel a könyvvel valahogy máshogy kezdtem nézni rá. Arcot és nevet adni a termékünk mellé nagy dolog, s még nagyobb, ha ez egy önvallomás, és óriási bátorság kell mindezt leírni, bevallani.
Minden eufóriát és mélypontot meglovagoltat az olvasóval. Érdekes utazás volt az addikció világába.
Volt egy pont, ahol nagyon megsajnáltam – kapdbeegyház -, viszont drukkoltam neki végig. Piszkosul szerencsés fickó, hogy él és lélegzik, és azért is, mert maradtak emberek az életében, akikre számíthat. Ezt pedig egy-egy függönyködés után nem mindenki mondhatja el magáról.

Hiteles? Csernus doki hozzászólásai miatt igen. Nyilván a többiben is, de ott inkább azt mondanám, őszinte. Ezek az oldalak kiestek Győző fejéből minden szépítés nélkül.


Jól van megírva, sodró lendületű, kellemes csalódás volt ez a könyv. A veszélyes benne az, és ezért nem tudom, hogy megváltoztathat-e egy gondolkodást, hogy voltak pillanatok, melyek olyan élvezettel voltak leírva, hogy azt mondtam, ide egy mákgubót, de azonnal. Persze, nem, de volt egy-két olyan megmozdulás, ahol egy pillanatra eljátszottam a gondolattal. Kuss, kisördög!
Alapvetően, hamar elszaladnak az oldalak, ugyanakkor van mit emészteni.
Maradtak bennem kérdések, ám a válaszoktól azért nem mászok a falra.

Ajánlom
Igazából tanulságos könyv, ajánlom mindenkinek, nem csak olyanoknak, akik droggal kapcsolatban akarnak elmélkedni. Mindenkinek, elvégre, „kis geci drogosok” vagyunk mindannyian.

3 megjegyzés:

  1. "Mert a drog az rossz, fúj, de a kávé és a cigi, vagy netán a folyamatos partnerkeresés rendben van."-nos a drog még mindig illegális, a többi meg nem. Kicsit önmagunk mentegetése, hogy jaaa, persze, én drogos vagyok, de más meg kávézik, ne már :D
    A drog rossz és kész. Szerintem ebben nem kellene engedékenynek lenni, én speciel nyugodtabb lennék, ha a fiam kávéfüggő lenne vagy csokifüggő, mintha hernyózna, de én ugye merev vagyok a témában.
    Szabó Győző nem semmi, hogy könyvet is írt, lejött a szerről. Csernus könyveit is olvastam 15 éve, a Drogma kifejezetten jó könyv, pont azért hiteles, mert tudja, miről ír, megjárta mindkét oldalt.
    Ha ennyire jól ír a drogról, na akkor pont nem kellene elolvasnom, nem kellene kedvet kapnom a mákgubóhoz, anyósom kertjében elég sok van :) A gyógyszerekről nem is beszélve.
    Ez a függőség valami olyasmi lehet, mint a depresszió. Nem tudsz kívülről segíteni, ha ő belülről nem akarja. Nem tudsz helyette cselekedni, akarni, ezért is nagy dolog, ha valakiben fény gyúl és erős marad és lejön a szerről. Szóval le a kalappal Győző előtt és remélem, még sok jó filmje lesz!!
    (Még a Mi kis falunk sem tetszett???)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem egyik függőség sincs rendben. Bizonyos szempontból mind rossz, viszont van, amelyik kevésbé vagy máshogy káros. Nem ítélek el senkit, ugyanakkor azt gondolom, igenis, a megítélése a dolognak alapvetően megengedő csomó addikcióval szemben, míg a drog az igazi feketelistás. És ezzel nem azt mondtam, hogy a droggal kapcsolatban megengedőbbnek kell lenni, hanem a többivel kellene kesztyűsebb kézzel bánni.
      Sok minden agyban dől el, és bizonyos helyzetekből, ebből is akarni kell kitörni, mert csak a külső segítség nem használ. Valamennyire biztos, de a benne szenvedőnek is akarnia kell a változást.
      A Mi kis falunkból 20 percet bírtam. Hozzáteszem, amikor belenéztem nyűgös voltam, szóval, majd teszek vele egy próbát még, egyelőre pihentetem.

      Törlés
    2. "a többivel kellene kesztyűsebb kézzel bánni"-ezt mire érted?
      Valóban sok függőség nincs rendben, de van, amiről könnyen le lehet szokni, pl. ételről, ha valaki intoleráns lesz vele szemben vagy eltiltja tőle az orvos, kávéról is akár, de van ami csak szokás és nem igazi függőség, mint a cukor túlzott használata, de a megvonást azért érezni.
      A dohányzás nem eléggé káros ahhoz, hogy tiltsák, meg hát pénz van benne. De mit kezdesz egy kapcsolatfüggővel? Helyrehozod a neveltetését? Sokan azért is vannak együtt valakivel, mert manipulálva vannak vagy csak nem bírják kifizetni egyedül a rezsit. Sok dologba nem látunk bele.
      Hát igen, agyban dől el sok minden, de nem tudjuk, a másik milyen kiúttalan helyzet miatt nyúlt a drog után, lehet, mi sem lennénk jobbak, ez olyan, mint az öngyilkosok, az ő fejével, életével lehet, mi is ugyanúgy döntenénk.

      Törlés