2017. május 16., kedd

Retró túra



Szombaton voltunk egy kis retró túrán Gyöngyösön. Azt gondolom, annak mindenki utána tud nézni, aki szeretne rajta részt venni, hogy miként megy ez. 130 éves a mátrai turizmus, és ennek köszönhetően egy élménnyel gazdagabb lettem.

Amikor apuék közölték, hogy mi bizony kalandozni megyünk, akkor nem tudtam mire vélni, mitől is lesz retro a történet. Aztán persze kiderült, és volt Manci néni, kiskacsák, betyárok, kilátóvá vált olajfúró, és nem kevés jégeső.


Reggel annak rendje és módja szerint elkészültem, és felkerekedtem. A Puskás Ferenc Stadion mögül indultunk egy olyan busszal, ami egyszerre tűnt játéknak, és működésre képtelennek. Illetve, inkább úgy fogalmaznék, old timer volt a drága, tüneményes kis kék-fehér Ikarus busz, ami még az előző századból maradt ránk.
Ő lenne az:




Már ez egy élmény volt. Imádom az ilyen kis tütüket, szóval, amikor beindult, és még kiabálva is alig hallottuk egymást, vagy a totál sima úton elkezdtünk az ülésben pattogni, én sírásig röhögtem magam. Főleg, hogy apukámmal nem kevés poént sikerült gyártani, amiben a két lány is részt vett. Aludni nem tudtam, ahhoz pörögtem, olvasni sem, mert ahhoz meg rázkódtam, mint a rumbatök. – Biztos megvan sokatoknak az Ace Venturának az a jelenete, amikor a „kicsi kocsi bumm-bumm”-ot végigtolja. Na, olyan volt, csak nem hülyéskedésből.
A lámpa pedig, csak akkor működött, amikor beindították a motort.
Ami kicsikét negatívum volt, hogy járó motornál az animátorokat se nagyon lehetett hallani hátul.

Nagyon aranyos volt látni, ahogy még a rendőr is fotózni kezdte a buszt, mindenki megállt, és nézte, tény, nem mindennapi látvány. Látni lehetett, kinek érdekesség, kinek emlék, rá volt írva az emberek arcára.

Aztán begördültünk Gyöngyösre, ahol érkeztek az animátorok. A hátsó négyesbe ültek le, ami Manci néni terrorjával kezdődött. Apuék nem tudták, min röhögök. Jó, én láttam, hogy készül valami, hol a bot, hol egy kendő, ők nem láttak hátrafelé, csak azt, hogy potyognak a könnyeim.


Később átvedlettünk betyárba. Vámot szedtek az áthaladásért, ami mosoly volt, és jó kedv, az óvatlan túrázókat kikapták a sorból, bevonva őket így a játékba. Nem vagyok ennek a híve, de nagyon jól szórakoztam. Mind a műsor, mind a puskadurrogás, mind az ostorcsattogtatás. És, kérem, de ezt a kék ruhát felpróbáltam volna:


A szabadidőközpontnál szabad programban vettünk részt, ami magába foglalta, hogy bejártuk az egészet, felmehettünk egy valamikor volt olajfúró torony tetejére, ami ma már kilátóként üzemel, ugyanis nem felelt meg a szabványnak. Az 53 méter magas vasépítménynek komoly kilengése volt a legtetején. Illetve, elmentünk besétálni a tanösvényt.


Kiskacsák.







Apu: Az ott mi?
Zsuzsi: Szerintem kalandpark.
Én: Szerintem egy k***a nagy vihar.





Én a kilátó tetején. Itt még nem találtam a szemüvegem.


A kilátó csigája alulról fotózva.




Még több kiskacsa.


Igen. Elvan a gyerek, ha játszik. Igazából hintáztam is.
Elvéve a romantikus lehetőséget egy pártól, akik szintén a hinta felé vették az irányt, viszont én üvöltve szaladtam át a mezőn, hogy kifejezzem, ez a lehetőség márpedig az enyém. Bocsi, srácok!
Itt éppen egy parányi favasútban ücsörgök.



A tanösvény vége, a forrás.

Ebédet is kaptunk, gombás vaddisznó pörkölt volt a menü, sztrapacskával. Rettentően finom volt, szép adagot adtak, és azt hiszem, életemben először találkoztam vargányával (ebben nem vagyok biztos).

Az eredeti terv szerint kisvasúttal mentünk volna tovább, ám az műszaki okok miatt kimaradt a programból, helyette a Szent Bertalan templom kincstárát látogattuk meg, ahol kelyheket, ruhákat, misekönyveket, leveleket, iratokat lehetett megtekinteni. Itt már lógott az eső lába, sőt, erőteljesen csöpögni kezdett az égi áldás.
Átmentünk a Mátra Múzeumba, ahol megnéztük a tárlatot. – Tolongtunk bent rendesen, egyszer csak lehetett hallani, hogy iszonyat nagy kopogás van kint. Az emberek eltűntek, és azon kaptuk magunkat apuval, hogy látjuk egymást a terem két végében, mert sehol egy ember. Mindenki a jégesőt bámulta. Furcsa dolog ez a katasztrófa turizmus, hiszen az állatok gyakorlatilag innentől senkit nem érdekeltek, mindenki a jeget nézte. Hihetetlen. Kiélveztem, hogy enyém a múzeum.
A másik szárnyban volt mamut csontváz, és ásványkiállítás is.

A kincstár kincsei:




Ezt az igazi Jay és Néma Bob rajongók értékelni fogják (remélem)


Múzeum







Világító ásványok.



Csontváz, ami még tiniként se pici.



Sok képet csináltam, száznál is többet. De úgy gondolom, ízelítőnek ez is elég. Mindenkinek azt javallom, menjen el rá. Azt sajnáltam, hogy a program egy részét – borfeszt – elmosta az eső, így pár kép elmaradt. Nekem azonban így is teljes volt, nagyon élveztem, és annyira kisütöttem magam, hogy hazafelé a buszon behúzták a lábtörlőt.

Adós vagyok egy filmes bejegyzéssel, hamarosan jön. Gyanítom, mire legépelem, kettő lesz. Most hétvégén pedig, vigyázz Körmend, jövök!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése