2017. május 29., hétfő

Alien: Covenant



Mikor? Mikor tanulják meg az emberek a két legfontosabb dolgot, ha idegen bolygóra mennek?
1) Nem válunk szét, főleg, ha hullanak a társaink.
2) Nem nézünk bele tojásokba.
Mondjuk, ezt most már kiegészíthetjük a harmadik legfontosabb dologgal.
3) Ne higgy a robotoknak.

Megveszek az Alien könyvekért és filmekért, szívfájdalmam, hogy nem mernek a jó sztorikhoz, ötletekhez hozzányúlni, hanem maradni akarnak a kaptafánál, mintegy biztonsági játék. Ezt a filmet is nagyon vártam, mégis féltem tőle.
Picit SPOILERES bejegyzés lesz.


Alien: Covenant (2017)
amerikai sci-fi horror, 122 perc
Rendező: Ridley Scott
Forgatókönyv: Jack Paglen, Michael Green, John Logan, Dante Harper (Dan O’Bannon, Ronald Shusett)
Szereplők:
Michael Fassbender – David / Walter
Katherine Waterston – Daniels
Danny McBride – Tennessee
Billy Crudup – Oram
Carmen Ejogo-Karine
Jussie Smollett – Ricks
James Franco – Branson
Guy Pearce – Peter Weyland


Egy telepeseket szállító űrhajó meghibásodik, ezért a legénység tagjait a rendszer feléleszti, ám a kezdeti sokk után senkinek nincs kedve további hét évre visszafeküdni. Úgy döntenek, ha már találtak egy Földnek megfelelő, azonosítatlan bolygót, leszállnak, és körbenéznek. Ám nem csak a valaha volt Prometheus roncsaira bukkannak, hanem egy letűnt civilizációra, és annak elpusztítóira.


Gondolatok
Ismertek, nagy Alien-fan vagyok, egy lényt a keblemen ölelgetnék, ha nem tépné át az agyamat, amikor éhes. Úgy gondolom, hogy ahogy nő a pénz, a bevétel utáni vágy, ahogy mindenkinek meg akarnak felelni, ahogy az üres lovestory-kanalazó nézőket is meg akarják hódítani, úgy romlik a minőség, ami ebben az esetben egyenesen BOTRÁNY!

Nem vagyok 100%-ig elégedett, mint összekötő film, tény persze, hogy nekem a nyolcadikutas és a bolygóneve az alap kettős, aminek a hangulatát hiányolom. Már csak azért is, mert a tiszta, rideg és borzongató sci-fi horror helyett olyan akciófilmeket kapok, amik kissé távol állnak tőlem, és szerintem az Alien-világ a negyedik filmmel kezdett igazi hanyatlásba. Másfelől, nagyon látszik, hogy próbálnak belecsempészni ezekbe a filmekbe némi popcorn-elemet, mint túlzott érzelmekre ráhatás, és inkább akcióelemek, mintsem valami sötét és borzongató légkör. Szerintem ezeknek a filmeknek inkább az utóbbi kellene.
Megértem, hogy a telepesek egymás párjai, szomszédjai, de hogy a legénység minden tagját is úgy válogatják, hogy akkor építsetek fel együtt egy szebb jövőt, furcsa, mert minden „hiszti” főleg a pár valamely tagjának elvesztésére fűződött fel. A színtiszta kiborulás – lásd Lambert vagy Hudson – nem jelenik meg.



James Franco új csúcsot állított be főszereplőként egy moziban, csúnya vége lett öt perc után a Zöld manónak. A főszereplő, Daniels meg nem a szerepéhez illő. Nekem amúgy sem szimpatikus a színésznő, de az a naiv, kisfiús, ártatlan, mindentől félek arckifejezése, amiben még a világ összes fájdalmát hordozza, nem tetszett. A többi szereplő meg… ha más játssza el őket, akkor sem lett volna másabb. Igaz, a csapatnak jónak kellene lennie, hiába fogyóeszközök. Igazi karakterek sem voltak, inkább azt mondanám, hétköznapi srácok űrutaztak. Danny McBride-ért még szorítottam, mert alapvetően tetszik a fazon, de őt is kiherélték.
Tetszik vagy sem, de egy jó csapat, jó szövegek és a film második felében beinduló vadászat adja ezeknek a filmeknek az esszenciáját. Ha ebből valamelyik rossz, akkor borul az egész.
Nekem még mindig az abszolút kedvencem a pszichopata érzelmi világú David, a robot. A legjobb szövegei, helyzetei neki voltak. Fassbender remek színész, és kész pont. Ritka az olyan gonosz a filmekben, akinek célja van, és nem csak a hullák királyságára akar törni, hogy ő legyen a f*skirály a sz*rhegyen. Úgy lett túl emberi, hogy megmaradt a roboti hidegség.
Egy ponton pedig picikét hitlerizáltuk Davidet és az alieneket.


Furcsa, hogy Davidben látszik az emberi romlás leginkább. Az, hogy mindig csúcsra akarunk törni, semmi nem elég, és egy pici, hibás programozás miatt, félresiklik egy emberi élet. Gondolok itt arra, hogy merő nárcizmusból, megalomániából simán áttaposunk mindenkin, fűszerezve azzal az elemi önzőséggel, ami kiben jobban, kiben kevésbé mutatkozik meg. Mindig több kell, mindig jobb kell, és a kísérletért bármit megteszünk, a lelkünket eladjuk. Ösztönösen bennünk van a teremtés és a rombolás utáni vágy, csak valaki meglépi, más nem. David egyenesen a romlás virága a szememben. Valahol megértem, és ahogy a nyolcadikutasban Ash is mondja, tisztelem a tisztaságát.
Istenek akarunk lenni mind, és a restnek az ördög ad munkát.
S nem véletlenül adtam volna alcímnek inkább azt, hogy David, semmint Covenant – ami a hajó neve -, mert David ámokfutásáról szól az egész tulajdonképpen.


A másik mondat, ami megfogott, az a szeretet és szolgálat. Te, mint egy programozott droid, szeretetből vagy egy másik mellett, vagy azért, mert úgy érzed, erre teremtettek. A kettő között vékony a határvonal, és ameddig rá nem kérdeznek a kis tükrök körülötted, fel sem merül egy másik lehetőség, csakis a szeretet. Ez a beszélgetés a filmben jó pár ismerősömnek lehetne elgondolkodtató.


Ami azt illeti, hogy ez a film összeköti a Prometheust és a nyolcadikutast, szerintem csak félig valósult meg. Voltak finom kis elemek, mondatok, jelenetfoszlányok, zene, arctámadók külleme és mérete, amik arra mutattak, később az LV426-on hogy a pékbe lesznek a lények, és persze, voltak toldaléknak érzett jelenetek, amik az előző filmre mutattak vissza. Az első lényeknél féltem, hogy kapunk egy életképtelen embalient ismét, aztán csak megjelent a banánfejű csontváz, viszont, teljesen jó lett volna, ha mondjuk a vége az, hogy hogyan szaporodnak el az idegenek a világegyetemben – SPOILER – mondjuk, David szétszórja őket a bolygókon, mert ugye, később gyakorlatilag bármerre mennek, ott vannak a xenomorfok.

Ami igazán bajom volt ezzel a filmmel azon túl, hogy időbeli és logikai bakik vannak benne az, hogy az eleje vontatott. Nekem talán túlságosan is, bár lehet, hogy azért, mert ha jól tudom, a Prometheus három részes lett volna, és most egy filmben összecsapták az egészet. Sok minden volt, jelenetek egymás mögé helyezése, de a film eleji ez is meghal, az is meghal, ennek is fáj, annak is fáj, ez sír, az sír momentumok alatt vártam, hogy történjen már valami.
Illetve, némiképpen ismerem ezt az univerzumot, és vannak ellentmondásos dolgok, finom részletek, amire oda kellene figyelni jobban, mert így csak egy nagy katyvasz az egész.
Ja, és csak egy kérdés. Egy robotnak hogy a pékbe nő meg a haja?! Vagy egy űrhajó hogy tud felfelé zuhanni?

A vallást és a hitet ebbe a filmbe kár volt beleerőltetni. Semmi köze hozzá, bár én úgy gondolom, a vallás és a tudomány két különböző dolog, együtt nem férnek meg sokáig egy agyon belül. Alapvetően nem lenne rossz dolog egy ilyen stílusú filmet vallási alapokra helyezni (David és az áruló csók), viszont ennyire szájba rágni nem kellene. A tudósok mind retardáltak, faszán ért mindenki mindenhez, még az utolsó űrhajó-takarító ember is. De ezt inkább nem folytatom, mert csak lehúzom saját magam. Szó, mi szó, ez most több sebből vérzik.


Csalódás volt ez a film valamilyen szinten nekem. Meg fogom még nézni, de korántsem annyiszor, mint az első kettőt. Nem volt jól megírva, bénák voltak a párbeszédek, és hagyott kérdéseket és űrt maga után. Igaz, azt sem tudom, hogyha a Neil Bootcamp féle Alien5-öt láttam volna, azzal meg lennék-e elégedve?!... Igazából nem is a filmben csalódtam… a forgatókönyvíróban és a rendezőben.

Ez a film viszonylagosan fog bejönni azoknak, akik szerették a Prometheust – én igen -, és még ennél is kevésbé, akik az eredeti Alien-filmekhez húznak. A filmgyártásnak el kellene fogadni, hogy ebből a sorozatból nem kell a mai átlagnak megfelelő mozit csinálni, és inkább azon kellene elgondolkodni, hogy lehetne átültetni folytatásnak Steve Perry hármasát, illetve a játékokat – Amanda Ripley-vel érdemes lenne kezdeni valamit a jövőben. Úgyis szükség van most már egy új Ripley-re, merni kellene bátornak lenni.

Kiszámítható, nem mély, nem izgalmas, nem köt le. Még az AVP második része is jobban elszórakoztatott.
Az a baj, hogy egyfelől lehetne úgy is nézni, hogy ez lezárta a Prometheust, és egy új sorozatot indított, tisztelegve mindemellett a nyolcadikutas és a bolygóneve előtt. De akkor is. Ha ismered az univerzum akár csak nagyon kicsi szeletét, nem állja meg a helyét.

Jó öreg mozizótársammal pedig, nem épen értünk egyet mindenben. :/

Ajánlom azoknak, akiket érdekel, de szerintem ne nagy elvárásokkal üljetek be a moziba.

Ja, és kis manó őrzi az álmotokat!

2 megjegyzés:

  1. A Prometheustól agybajt kaptam, és ahogy olvastam a bejegyzésed, meg elmeséltettem a párommal is a sztorit, finoman szólva sem vagyok elragadtatva... :/ és fájó látni, hogy pont Scott az, aki erre viszi az egészet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Prometheus nekem tetszett, leszámítva a túlzott vallásos vonulatát, és azt, hogy a tudósok (főleg kettő) majrésak, és nem hajtja őket a tudásvágy. Számomra vannak szerethető elemei.
      Jól megfogalmaztat. Pont ő. Sajnos.

      Törlés