2017. április 23., vasárnap

Filmturmix



Miközben tegnap Szegeden cirkuláltam, rájöttem, hogy abszolút rapszodikus viszony alakult ki bennem a filmnézés, az írás és az olvasás kapcsán. Rohadtul tud nyomasztani, hogy hanyagolok mások miatt olyan dolgokat, amik engem életben tartanak. A hétköznapokon dolgozom, és amikor hazajövök, akkor torna, főzés, telefonok, s mire odajutnék, hogy leülök, ragad le a szemem. Azért vezetem újabban hányaveti módon ezt a felületet is.
Tegnap este megnéztem egy filmet, és örültem neki. Ma reggel elkezdtem olvasni a Neil Gaiman könyvemet, amit a könyvfesztiválon vettem, és ennek is örültem. Apró boldogságcseppek az életben.

Mert ugye, bár elmondtam mindenkinek, a hétvége csak az enyém, nincs szabadidőm, amit magamra tudnék fordítani. Valaki mindig duruzsol a fülembe, mert úgy van vele, hogy csak őrá nem vonatkozik az, hogy hagyjon békén mindenki. Ebből meg az lett, hogy nem változik semmi. Eddig nem voltam bunkó, de most már az leszek. Ha nem ért senki a szép szóból, akkor más eszközökhöz folyamodok. Nem veszem fel a telefont, ha nem akarom, aztán vagy megérti, vagy nem.

Így esett, hogy a mai hét film helyett csak négyet hozok. Minél tovább húzom, annál keservesebb lenne a dolog, és annál inkább fakulnak meg a benyomások, amiket hozzájuk csepegtethetnék. Úgyhogy, ha egy film lesz, akkor annyi, ha több, akkor annyi. Bocs, srácok!


A boldogság nyomában (The Pursuit of Happiness, 2006)
Rendező: Gabriele Muccino
Forgatókönyv: Steve Conrad
Szereplők: Will Smith, Thandie Newton, Jaden Smith
Egy utazóügynök egyedül marad a fiával, és minden lehetséges módot kitalál arra, hogy nehezen is, de megéljenek, míg végül eléri megérdemelt helyét a saját életében.
Ezt a filmet véletlenül néztem meg. Kerestem valamit, és azt hittem, ez az, viszont nem bántam meg, hogy megnéztem. Dráma, tehát nincs benne semmilyen izgalom, egyszerű, mint egy szög, mégis, ha ihletet kell meríteni a kitartáshoz, ez a mozi erre jó. Nem gondolom, hogy egy életrajzi ihletésű film kimondottan tanító jelleggel készül, viszont egy picit eltöltött bizalommal, hogy bármennyire is ránk szakad az élet, mindig van tovább, csak meg kell ragadni a lehetőségeket. Az emberről szól ez a megindító, ámde szép történet. Nem azt mondom, hogy teljesen lekötött, de nem tudtam nem nézni, az apa-fia páros pedig, jól alakított. Igazából ékes példája annak, hogy előbb el kell érni az alját, hogy a jó dolgokat igazán értékelni tudjuk.

Érkezés (Arrival, 2016)
Rendező: Denis Villeneuve
Forgatókönyv: Eric Heisserer, Ted Chiang
Szereplők: Amy Adams, Jeremy Renner, Forest Whitaker
Amikor egy idegen faj érkezik a Földre, akkor az elsődleges cél, megfejteni a nyelvüket, hogy kommunikálni tudjuk, a kérdés, ki mit hajlandó megtenni érte, s a nehézségek hogy hidalhatók át.
Nem izgalmas film, de érdekes. A lények kifejezetten tetszettek, mert intelligens kis űrmoszatok, de egyáltalán nem emberiek. Leginkább egy kézfej jut róluk az eszembe, akik kicsit lábasfejű jószágok. Másfelől, a kommunikáció nehézségére film még nem helyezett hangsúlyt, és érdekes volt végigkísérni, hogy a pékbe vennénk fel a kapcsolatot más világok szülötteivel. Az pedig, mire összeáll a történetbe ékelődött másik szál, zseniális. Alapvetően a fő szál, az vontatott, mondjuk, azt máshogy nem lehet megkreálni. A társadalomkritikai részek tolják a filmet előre, mozgásban tartva az alapszálat. A figyelem fenntartására pedig, a gyerekes szál szolgál, amit a film végén értesz meg igazán. Amúgy szerintem, ez a filmet többre értékelik, mint amennyi van benne.

Váratlan szépség (Collateral Beauty, 2016)
Rendező: David Frankel
Forgatókönyv: Allan Loeb
Szereplők: Will Smith, Edward Norton, Kate Winslet
Egy férfi tragédiája, három másik ember életére is rányomja a bélyegét. Négyük történetét meséli ez a film, hogy találnak rá életük valódi szépségére.
A párosítások jók, és ezt spoiler nélkül nem tudom leírni, ezért nem is részletezném. Winslet és Norton a kedvenceim, akárcsak Mirren, szóval, valamilyen szinten elfogult is vagyok. Érzelmileg kevésbé érintett meg a fő szál, inkább a másik háromba tudtam jobban beleélni magam mindazonáltal, hogy Smith karakterének útja kellett a filmbe. Mindenki kihatással van a másik ember életére, csak meg kell tanulni fontossági sorrendet felállítani. Ugyanakkor, hogy változás álljon be, másként kell látni a környezetet, anélkül nem megy, csak a borús oldal van. Amin azóta is gondolkodom, a vége, amikor az Idő, a Szeretet és a Halál állnak a hídon. Ez tulajdonképpen a „minden fejben dől el” esetének elmesélése, s erről a gondolatról hosszasan lehetne vitázni. Eléggé erős érzelmi töltetet visz magában a film, újra fogom majd nézni, de nem most. Megéri rászánni az időt.

Elzárva a világ elől (The Disappointments Room, 2016)
Rendező: D.J. Caruso
Forgatókönyv: Wentworth Miller, D.J. Caruso
Szereplők: Kate Beckinsale, Mel Raido, Duncan Joiner
Egy család saját tragédiájuk után egy vidéki házba költözik, ahol az anya olyan dolgokat lát, melyek talán nincsenek is ott. Idővel nem tudja megkülönböztetni a valóságot a képzelettől veszélybe sodorva ezzel a családját.
Féltem, hogy megint nyikorogni fog a szellem, de a végére egészen jó kis pszichológiai thriller lett belőle. Nem egy izgalmas, feszített történetről beszélünk, szürke és színtelen úgy a szereplők, mint a történet, viszont az utolsó 15-20 percért megérte a szenvedés, mert ott lesz egy aha-reakciód. Nem tudtam eldönteni, ez most inkább dráma, vagy inkább thriller, és tényleg a vége mentette számomra a dolgokat, mert a szellemes filmek eszközeivel operál, de nem azon van a hangsúly. Tény, ha átélsz egy traumát, akkor körülbelül ilyen lelkiállapotba kerülsz – akár évekre -, aztán ember legyen a talpán, aki ezt kibekkeli. Az is tény, hogy ki van elzárva és hova, az megint egy más kérdés, mert lehet erről is vitázni. Alapvetően, egy szokásos holivadi témának az újrafeldolgozása kicsit jellegtelenebb külsőben, mint azt megszoktuk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy többször beletekertem a filmbe menet közben, mert untatott.

4 megjegyzés:

  1. Szeged gyönyörű város, annyira más, mint a Dunántúl.
    Heti hét filmet én nem is tudnék megnézni, örülök, ha heti 1-2 összejön. Ezeket nem is láttam, de végre sikerült megnézni A Lány a vonaton c. filmet, nagyon tetszett, könyvben is olvastam.
    Az Éjszakai ragadozók viszont nem. Pasi sok év után ír az exfeleségének egy regényt, amiben jól kinyiffant mindenkit, szegény nő meg csak olvassa, meg még el is megy a randira, hát ott vágtam volna a fószer képébe a könyvet, mit képzel magáról. Ha nem működött a házasság, akkor nem kell erőltetni, pasi azt hitte, hogy vele valami óriásit vesztett a csaj, hát szerintem nem. Igaz, a másik házassága sem maga a tökély, de ez nincs azzal összefüggésben, hogy az első sem volt az.
    A Könyvelő, na az tetszett, bár kissé fantasztikus volt pont az autizmus miatt, de ugye mit tudhatom én. A vége nagyon jó volt :)
    Sajnos sok ismerős nem érti, hogy attól még, hogy te otthon vagy, az nem azt jelenti, hogy a rendelkezésére akarsz állni azonnal. Már harmadszor erőltette a szomszéd velem is a találkozást, nem érti meg, hogy pocsék passzban vagyok, nem akarok embert látni meg társalogni, mert pont amiről ő beszélni akar, arról én nem, neki meg úgysincs hozzá lövése sem, a szörnyülködés meg nem hiányzik. Csak úgy beállítanak, képzeld. Szóval hogy téged felhívnak, hát örülj. Legalább nem az ajtóban állnak. De pont a héten volt, főnök kérdezte telefonon, otthon vagy? Mert akkor megyek, most, oda hozzátok. Ah, csak felhúzom magam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szeged tényleg kis ékszerdoboz, nagyon egységes a városkép, nem úgy, mint mondjuk Pesten, ahol egymásra vannak hányva a modern és régi épületek. Ott valahogy minden illik egymáshoz. De majd ma teszek ki bejegyzést ennek kapcsán.
      A Könyvelőt felírtam a megnézendők listájára.
      Nem is az, de nem akarom másokhoz idomítani minden időmet. Ahogy sejtettem is, ezt sokan nem értették meg, viszont azon tudok mosolyogni, amikor elmondom legalább kétszer, de az mondja, én ezt nem mondtam neki. Ezért kérdezem, hol vagyok én? Meg sok dolog van most, ami amúgy is lopja az időmet, úgyhogy, némi átszervezésre szorulnak az emberi kapcsolataim. Ez van. A szomszédokat is építem úgy, ahogy nekem tetszik, halálom, amikor kopogás nélkül be akarnak jönni, vagy beszélgetni szeretnének, amikor sietek. A munkát sajnos nem tudom kikerülni.

      Törlés
    2. A lány a vonaton sztem konkrétan borzasztó rossz film... Az éjszakai ragadozókban meg azért ott volt a "metafora" anya és lánya halálával arra, h a nőnek való életben abortusza volt. Végén a pasas is meghal, szimbolizálva lelki állapotát. Michael Shannont meg imádom. Simán 8-as az a film, de 7-es mindenképp.

      Törlés
    3. Értem az abortuszt. De ez a könyv sok évvel a válás után íródott és elküldte a nőnek. Nem tudta a pasi feldolgozni, hogy a nő otthagyta. Szerintem ez önsorsrontó viselkedés. Ha neki az terápia, hogy jól kinyírt mindenkit a könyvben, legyen. De hogy ezt még az exe orra alá is dörgölje, hát minek, ha nem bosszúból. Nekem ez nem szimpi. Meg az sem, hogy másnak vagyok a felesége, de az exszel akarok randizni. Nekem ezek a viselkedésminták nem férnek bele a világképembe. Ha meg ez a pasi tényleg ilyen eszement alak, hát jobb, ha nincs tőle gyerek.
      A nő gazdag családból származott, megélt volna a saját lábán is vagy kereshetett volna még másik, harmadik pasit is, nem az írót, nem azt, aki megcsalja, hanem harmadikat vagy akivel boldog.

      Mi a borzasztó A lány a vonatonban? Szerintem életszerűbb és számomra megfoghatóbbak a karakterek. A könyv kimondottan szórakoztató.

      Törlés