2017. április 2., vasárnap

Az akárhol bárhol



Eltévedtünk, ismét. Mondjuk, ez nem nagy feladat, főleg, hogy hiába nézzük meg az útvonalat, megyünk, amerre látunk, ám minden kirándulás úgy jó, ahogy van.

Most is gondoltunk egy nagyot, hogy ebéd után elmegyünk kirándulni valahova. Választásunk Sukoróra esett, ott is a körsétára. A nagyobbik karikát akartuk megtenni, de csak a kisebbikre futotta, mert a leírásban szereplő jelzéseket nem találtuk, térképen pedig, képtelenek voltunk belőni, mi hol van, de főleg, hogy mi hol vagyunk.



 Kilátás az első megállónknál. Ennél csak szebb volt.





Éva forrás. A többit nem találtuk, csak árkokat.
Számomra ijesztő ez a kőfej.






Állok a sziklán, mert muszáj volt (le kell fogynom).




Apu: De hát, tanultuk, hogyha kinyújtod a kezed, akkor az ujjaddal meg tudod mondani, milyen messze van tőled az adott dolog.
Én: Pont egy ujjnyira.


Apu: Meg a karod távolsága is számít, mert a vállad és a csuklód között hatvan centi van.
Kinyújtom a kezem.
Apu: Rád ez nem igaz, mert törpe vagy.
Én: Kössszi.


Ezt a sziklát is meg kellett másznom.


Ott állok a „biztonságos” tetején, és kémlelem a susnyát.


Amennyire érzelmileg és szellemileg hullámzó hetem volt, ez a majdnem hét kilométerecske kellett a kis testemnek. Nem adtam ki a feszültséget, de jó volt sétálni az erdőben. Lassan viszont, néznem kell rövid túranadrágot, mert amilyen meleg volt arrafelé, hosszú nadrágban nem volt éppen kellemes.

Legközelebb a nagy körsétán megyünk végig, és láttunk egy kilátót is a messzi távolban. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése