2017. április 10., hétfő

A szépség és a szörnyeteg

Utálok minden bejegyzést úgy kezdeni, hogy meg vagyok csúszva mindennel, pedig így van. Múlt szerdán voltunk munkatársakkal moziban, és vasárnap délelőtt még úgy gondoltam, túra után jó kislány leszek, és megírom a bejegyzés, majd kiteszem. Aha. Olyan hulla lettem, meg pakolgatni is kellett itthon, hogy valahogy elmaradt.

A mozi ötlete amúgy egyszer csak kipattant a fejünkből, és ezt vágtam rá, hogy nézzük meg. Kellett egy kis mese, fantasy vagy romantika a lelkemnek, illetve, most más nem volt, amit szívesen megnéznék a többiekkel, amúgy persze, lenne film. Élet és hasonlók.


Beauty and the Beast (2017)
amerikai musical, 129 perc
Rendező: Bill Condon
Forgatókönyv: Stephen Chbosky, Evan Spiliotopoulos

Szereplők:
Emma Watson – Belle
Dan Stevens – Szörnyeteg
Luke Evans – Gaston
Josh Gad – LeFou
Kevin Kline – Maurice
Hattie Morahan – Agathe
Ewan McGregor – Lumiere
Emma Thompson – Mrs. Potts


Belle, a különc, olvasott lány egy napon apja után indul, akit egy szörny börtönében talál meg. Magát ajánlja az apjáért cserébe. Szép lassan összebarátkozik az elvarázsolt kastély elvarázsolt lakóival, s általuk jobban megismeri a férfit is, aki akarata ellenére fogva tartja.


Gondolatok
Sok minden eszembe jutott a film kapcsán. Nyilván, nem keresem mindenben a filozófiát, de óhatatlanul is arra gondoltam, már csak a barátnőm múltkori megjegyzése kapcsán, hogy szeretjük a szörnyetegeket. Van bennük valami titokzatos, vonzó, rosszfiús dolog, az, hogy meg akarjuk őket hódítani, megszelídíteni, azt akarjuk, hogy akarjanak minket. Barátnőm is annyit talált mondani, amikor megkérdeztem, mi lenne a negyedik alteregóm, hogy Belle, mert mindig szörnyetegekbe zúgok bele. Alapvetően van egy távolságtartó, örökké vágyódó természetem, keresem a misztikumot, a különbözőséget, a nem hagyományost. Mentalitásra, nyilván mások ezért mondják, hogy tetszenek a pszichopaták. Bár lehet, hogy a pszichopata beállítódású érzelmeim azt vonzzák. Lényeg, hogy ezzel sokan így vagyunk.
Mosolyogtam továbbá az ellentétek vonzzák egymást tézisen, amiben ott bujkál a hasonló a hasonlóval.
S valahol ott van még a külcsín és belbecs problémája. Nem tudhatod, hogy találod meg azt, amit/akit keresel, és ezért hajlandó vagy-e megkapargatni a felszínt. Persze, mint mindig, a külső számít, a csomagolás fog meg a csokiban is, ráadás, hogy finom is. Aki mást mond, az hülye vagy hazudik.
S nem mellesleg, amikor a választási lehetőségeid híján vagy, képes vagy-e jó döntést hozni? A jó döntésed a helyes döntés? Vagy ez egyáltalán az-e? Mert nyilván, van némi Stockholm-szindróma a párunkban, helyzetükben, érzelmeik alakulásában, valljuk be.
Megspékelve mindez a másság problematikájával.


Ezek kavarogtak bennem, elég erőteljesen felváltva.
Nyilván, amikor először láttam a mesét, tanese jellegű volt, és szerintem annyi jutott el a tapasztalatlan agyamig, hogy a jó elnyeri jutalmát, a rosszat meg csúnyán visszakapod. Amit most is felfedeztem benne. Csak ugye, eltelt jó pár év, és látok bele olyanokat, amik túlmutatnak számomra a puszta mesénél.


Egyébként aranyos, szép. Helyenként voltak problémák a fókusszal, mert akadt pár jelenet, ahol nem tudtam, mire kell nézni, csak egy nagy barna paca volt a kép. Mondjuk, a moziban a szemüvegesek elkezdték mondogatni, hogy a szemüvegük homályos-e, mások, hogy a gép elromlott. De nem. A 3D vagy nem is tudom, minek a hibája lehet, amikor Belle bemegy a szobájába először, ez a gond megvolt sajnos.

A hercegen kívül a szereplőket „ismertem”, viszont a herceg jobban tetszett szörnyetegként, mint emberként… ehj, ezek a rosszfiúk.
Emma Watson nekem nem Belle. valahogy nem illet rá a szerep, persze eljátszotta, nem volt karakteridegen, mégis, valahogy nekem ő nem Belle. Ettől függetlenül szeretem az ilyen kis szürkén lázadó női karaktereket.
Gaston meg gonosz, gerinctelen.
A többiek rendben vannak. Nem tudok, és nem is szeretnék belekötni.


Egy jelenete van a filmnek, amiben nem vagyok biztos, hogy a mesében benne van.
Igazából olyan volt, mintha élő szereplőkkel újranéztem volna a mesét, semmit sem változtattak meg benne.

Tényleg nem tudok mit ízekre szedni benne, remek kis musical. Akként kell kezelni, és akkor nem éri csalódást az ember, illetve, aki a mesét várja, meg is kapja. Ebben az esetben nem kell félni attól, hgy meggyaláznak egy klasszikust, kellemes csalódás volt számomra, hogy aranyos és jó ez a picivel több mint másfél óra.
Az biztos, hogy én meg fogom nézni még.


Ajánlom azoknak, akik nosztalgiáznának egy sort, akik szerették a mesét, vagy szeretik a zenés filmeket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése