2017. április 11., kedd

A költészet napja

1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én tartjuk itthon a költészet napját.
Ennek tiszteletére vagy margójára, gondoltam, egy kis magyar verset karcolok ide. Mondjuk, nem saját, mert az én tehetségem maximum a kamikaze haikuk írásáig terjed.

Igazából tavaly kimaradt, azelőtt azt hiszem, több verssel is megdobáltalak titeket.
Most csak eggyel, mert reggel óta ez jár valamiért a fejemben.



Simon István: KETTŐS ECETFA

Világra hajtott a kettős ecetfa,
Árnyékát házunkra veti.
Iker-törzse úgy nyúl az ég felé,
Mint földbeásott rabok
Könyörgő kezei.
Hallgat. Néma. Talán titkot őriz.
De én tudom,
Amit elhallgatna a könnyen feledő
Élő és elfeledne az idő is:
Egy sír van itt- katonatemető.

Halottakat ástak ide, halott
Katonákat az ostrom alatt;
Porladoznak gyökerednél, kettős ecetfa.
Jártam a világban, hol pompázva nyílt
Temetőkben a kegyelet virága:
Közömbös voltam itt.
De könnyezve sirattam, férfiasan, belül,
Ha láttam sok elfelejtett, füves katonasírt.

Vagy nem is volt sír az- rajtuk
A halmot simára faragták a serény napok.
Csak rozsdálló, repedt sisakjuk
Szólt: „Állj meg egy pillanatra most,
Bolyongó élő- én katona vagyok!
Ruhát hordtam, anyám van, ha él még valahol
Feleségem, szeretőm… azóta, jaj, nem is tudom…”
S úgy fájt a szóló némaság.
Megsirattam minden elesett katonát
A világnyi úton.

Mert milyen véletlen is az,
Hogy ők lettek az érettünk is halók.
Miattunk, halandókért, örökké élő
Anyaggá porladók,
S ma nő rajtuk a csalán, a réti gaz.
Ember az élet birtokosa,
De a halál joga már nem az övé!
Mégis a harc vad kézitusa
Áldozatai ők, kik békésen feküsznek
Egymás mellett, egymás kezétől elesettek,
S fa áll közös jelnek fejük fölé!

Gondoljuk el, kik így mentek halálba,
Egyszer példának előjönnek:
Az Egyenlítőre állva
Körülfoghatnák testükkel a Földet.
Foszforos csontjaik világnyi koszorúja,
Mint Tejút az éjszakában, úgy ragyogna,
Vagy, ha vonulni kezdenének
Jeltelen sírjaik felett a
Hallgatag növények:
Megindulna a földön minden fűszál s ecetfa…

Most csöndes, néma. Talán titkot őriz.
De én tudom,
Amit elhallgatna a könnyen feledő
Élő és elfeledne az idő is:

Egy sír van itt- katonatemető!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése