2017. április 30., vasárnap

Aranyköpetek # 7.



Gyilkoljuk reggel kicsit az agysejteket.
Hogy jól kezdődjön a vasárnap. Kellemes hétvégét mindenkinek!
 

2017. április 27., csütörtök

Neil Gaiman: Északi mitológia

Az északi mitológia szívem egyetlen csücskének csúcsragadozója. Akárhányszor visszatérek ebbe a világba, kiszorít onnan minden mást, pedig ez a csücsök egy igen nagy csücsök, aki ismer, az tudja ezt.
Alapvetően szeretem a mitológiát, legyen az bármilyen, de valahogy nekem mégis az északi nőtt a szívemhez, no meg, Loki. És nem, nem a képregény, vagy a Thor-filmek miatt, és köze nincs a Vikingek című sorozathoz, szerelmem már jóval korábban szárba szökkent.

Így kérdés sem volt, hogy amikor a fesztiválon megláttam, egyből rányúltam.

2017. április 24., hétfő

Szombaton Szegeden



Szombaton voltunk Szegeden a családdal, mint már csepegtettem erről információt, képet itt-ott. Az úton odafelé azon gondolkodtam, ahol én évekkel ezelőtt voltam az ismerőseimmel, az Szeged volt, vagy Szolnok? Amikor megláttam a víztornyot, akkor jöttem rá, hogy az bizony, Szolnok volt, úgyhogy, kénytelen-kelletlen voltam rádöbbenni, hogy én még az életben nem voltam Szegeden.

Nagyon kis cukorborsó város, annyira egységes, és szép. Az előbbi fogott meg leginkább, hogy bár vannak modern és régebbi épületek, a városkép egységes. Majd megyünk még elméletileg szerintem, gyűjtögettem akkorra is megnéznivalót magamnak.

2017. április 23., vasárnap

Filmturmix



Miközben tegnap Szegeden cirkuláltam, rájöttem, hogy abszolút rapszodikus viszony alakult ki bennem a filmnézés, az írás és az olvasás kapcsán. Rohadtul tud nyomasztani, hogy hanyagolok mások miatt olyan dolgokat, amik engem életben tartanak. A hétköznapokon dolgozom, és amikor hazajövök, akkor torna, főzés, telefonok, s mire odajutnék, hogy leülök, ragad le a szemem. Azért vezetem újabban hányaveti módon ezt a felületet is.
Tegnap este megnéztem egy filmet, és örültem neki. Ma reggel elkezdtem olvasni a Neil Gaiman könyvemet, amit a könyvfesztiválon vettem, és ennek is örültem. Apró boldogságcseppek az életben.

Mert ugye, bár elmondtam mindenkinek, a hétvége csak az enyém, nincs szabadidőm, amit magamra tudnék fordítani. Valaki mindig duruzsol a fülembe, mert úgy van vele, hogy csak őrá nem vonatkozik az, hogy hagyjon békén mindenki. Ebből meg az lett, hogy nem változik semmi. Eddig nem voltam bunkó, de most már az leszek. Ha nem ért senki a szép szóból, akkor más eszközökhöz folyamodok. Nem veszem fel a telefont, ha nem akarom, aztán vagy megérti, vagy nem.

Így esett, hogy a mai hét film helyett csak négyet hozok. Minél tovább húzom, annál keservesebb lenne a dolog, és annál inkább fakulnak meg a benyomások, amiket hozzájuk csepegtethetnék. Úgyhogy, ha egy film lesz, akkor annyi, ha több, akkor annyi. Bocs, srácok!

2017. április 19., szerda

Körmös kálvária



Nagyon nehéz megfelelő embert találni a szépségem ápolására. Különösen kényes vagyok régóta a hajamra, nem szeretek akárkit a közelébe engedni, ezért is örülök a mostani fodrászomnak, mert ha azt mondaná, guanót kenjek rá, kérdés nélkül megtenném.
Több mint egy éve simán beleültem a nyugiba a manikűrössel is, viszont idén kiderült, nincs velük szerencsém.
Kétszer váltottam embert ebben az évben, pedig még csak április van.

Akartam várni ezzel a bejegyzéssel addig, ameddig ki nem teszi Körmös3 magához a képet a volt és a jelenlegi állapotról, ám ez most elmarad, mert ő is csúszásban van, így anélkül írom meg.

2017. április 13., csütörtök

Vitányvár



Múlt vasárnap voltunk ismét kirándulni. A nap elején még nem sejtettem, hova fogunk menni, és kicsit olyan is volt az idő, hogy nem tudtam eldönteni, féljek az esőtől vagy sem, jó ruhát hoztam magammal, vagy túl alul fogok öltözni, és befagy a hegytetőn majd a fenekem, és hasonlók.

Megvolt a szokásos vasárnapi ebéd, és izgalommal telve öltöttem magamra a nem szokványos túracuccomat. Előző nap, szombaton, a kvázi húgom diplomaosztója után egy barátommal cirkuláltam egy sort a városban. Kimentünk a Margitszigetre, gyalog az Astoriától oda, majd onnan a Corvin-negyedig. Igen, elmeháborodottak vagyunk, hogy harminc méternél többet megyünk lábbusszal, de mi szeretjük. Annak ellenére, hogy szeles volt az idő*, mégis szakadt rólam a víz a kabát alatt. El is döntöttem, ha másnap ilyen idő lesz, én bizony rövid nadrágban megyek kóborolni, meg a nyári túra felsőmben.
Aha.
Meg, ahogy azt a kisvámpír elképzeli.

2017. április 11., kedd

A költészet napja

1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én tartjuk itthon a költészet napját.
Ennek tiszteletére vagy margójára, gondoltam, egy kis magyar verset karcolok ide. Mondjuk, nem saját, mert az én tehetségem maximum a kamikaze haikuk írásáig terjed.

Igazából tavaly kimaradt, azelőtt azt hiszem, több verssel is megdobáltalak titeket.
Most csak eggyel, mert reggel óta ez jár valamiért a fejemben.

2017. április 10., hétfő

A szépség és a szörnyeteg

Utálok minden bejegyzést úgy kezdeni, hogy meg vagyok csúszva mindennel, pedig így van. Múlt szerdán voltunk munkatársakkal moziban, és vasárnap délelőtt még úgy gondoltam, túra után jó kislány leszek, és megírom a bejegyzés, majd kiteszem. Aha. Olyan hulla lettem, meg pakolgatni is kellett itthon, hogy valahogy elmaradt.

A mozi ötlete amúgy egyszer csak kipattant a fejünkből, és ezt vágtam rá, hogy nézzük meg. Kellett egy kis mese, fantasy vagy romantika a lelkemnek, illetve, most más nem volt, amit szívesen megnéznék a többiekkel, amúgy persze, lenne film. Élet és hasonlók.

2017. április 3., hétfő

A név kötelez?



Furcsa dolog ütött szöget a fejembe, ami valószínű, azért furcsa, mert eddig nem gondoltam bele. A nagy sorozatomat most parkoló pályára tettem, és nekikezdtem egy új történetnek, ami mondjuk rá, Budapesten játszódik. A szereplőim viszont minduntalan angol nevekkel jelennek meg előttem, ami azért nem jó, mert hogy a viharba lehetne egy magyar városban ennyi külföldi nevű szereplő?!

Egyszer még régebben egy rokonom mondta, hogy nem tud magyar könyvet olvasni, csak angolt. Akkor legyintettem rá, mert mekkora hülyeség ez már? Aztán most, hogy közel hasonló dilemmába kerültem, elgondolkodtam.
Csak nem az olvasó, hanem az író oldaláról.

2017. április 2., vasárnap

Az akárhol bárhol



Eltévedtünk, ismét. Mondjuk, ez nem nagy feladat, főleg, hogy hiába nézzük meg az útvonalat, megyünk, amerre látunk, ám minden kirándulás úgy jó, ahogy van.

Most is gondoltunk egy nagyot, hogy ebéd után elmegyünk kirándulni valahova. Választásunk Sukoróra esett, ott is a körsétára. A nagyobbik karikát akartuk megtenni, de csak a kisebbikre futotta, mert a leírásban szereplő jelzéseket nem találtuk, térképen pedig, képtelenek voltunk belőni, mi hol van, de főleg, hogy mi hol vagyunk.