2017. március 1., szerda

Sütő Enikő: Törékeny szerelem



„Sötét mennyország 1.”

Soha ne mondd egy szerzőnek, hogy hamarosan írok a másik könyvedről is, főleg, ha tudod, hogy saját magad alá havazódsz. Ég a pofám, de, ami késik, az eljön egyszer.

Néha kell ilyen műfajból is válogatni, hogy legyen, ami gondolatot ébreszt, viszont ezt elkezdtem már egyszer, szégyen szemre be is fejeztem, ám annyi minden közbejött, hogy eltolódott az ajánló kitétele annyira, hogy azt se tudom, az első körös jegyzeteimet hova kevertem a tonnányi papírom között.
Újraolvastam, pedig ilyet nagyon nem szoktam csinálni.
Érdekes élmény volt.


Fülszöveg
A sors egymásnak rendelte őket.
Álompár voltak.
De a múlt mindig felszínre tör.
„”Úgy vágytam rá, mint éhező egy falat kenyérre. Minden vonzott benne a külseje, a hangja, a bűnre csábító sötét tekintete.
Akartam őt minden lehetséges módon, ahogy csak megkaphattam. Egy cél vezérelt csupán, hogy magamhoz láncoljam. Minden nap azért imádkoztam, hogy a kínzó múlt el ne szakítson egymástól.
Eközben észre sem vettem, hogy körülöttem talán senki sem az, akinek látszik.”
Ebben a történetben semmi sem olyan valóságos, mint a fellobbanó szenvedély.

Celina élete legnehezebb időszakán próbál túljutni, és nem vágyik kapcsolatra. Úgy érzi, soha többet nem fog tudni megbízni a férfiakban.
Egy nyaralás során megismerkedik a jóképű, magabiztos, zavarba ejtően kedves, és zárkózott Aidennel.
Hirtelen minden megváltozik körülötte, és magáénak akarja a férfit bármi áron. Vajon a férfi vonzalmát is csak a szenvedély mozgatja? Vajon van-e jövője a szerelemnek a megismert múlt árnyékában?
A váratlan fordulatokban bővelkedő regény választ ad minden izgalmas kérdésre.


Eredetileg: Sütő Enikő: Törékeny szerelem - Sötét mennyország 1. (2015)
Kiadó: Publio kiadó(2015)
Oldalszám:229
Műfaj: romantikus

Kedvenc idézeteim:
1)
El kell fogadjam, hogy a szerelem az egy természet adta érzés, ami egy pillantásból, szóból, vagy érintésből keletkezik. Nem lehet előre tervezni, csak jön, és beleeszi magát az ember szívébe, bőrébe, csontjaiba.

2)
Aiden valóban azt mondta szeret, de soha nem mondta, hogy többet akar, mint egy nyári románc. Én pedig már megszerveztem egy komplett esküvőt. Hát komplett idióta voltam, az biztos.

3)
- Néha úgy érzem, ha az élet ad valami jót, akkor el is vesz!

4)
Nem akartam egész életemben fél életet élni. Keresni valamit, amit már rég elengedtem. Mindenből a legjobbat akartam, mert hittem abban, jár nekem.

5)
Nem egy tündérországban élt, hanem egy saját maga által alkotott börtönben.

6)
(…) néha kérdezz is, mielőtt téves következtetéseket vonsz le! Tudom, hogy azt szeretnéd, ha mindig ezer százalékon égne a szerelem köztetek, de ez lehetetlen. Néha az ember elfárad, és csak törődést igényel.

Gondolatok
Nagyon emlékeztetnek az írónő történetei a régi kis pár oldalas történetekre, amik Romána, Júlia és hasonló címeken futottak, amikből néha kezembe akadt igen gyenge eresztés, és olyan is, amit azóta rongyosra forgattam.
Nem vagyok az ilyen fajta romantika feltétlen híve, így picit vontatottabban haladtam vele, mint mondjuk egy sci-fivel szoktam.


A cím hangzatos, a borító vonzza a szemet, olvasócsalogató mindkettő. A tartalom már megosztó lehet. Én speciel nagyon billegek, de elolvasnám szívesen a második részét, mert kíváncsi vagyok, mi lesz ebből. Függővéges, és remek helyen van lezárva.
A billegésemnek két oka van.

Az egyik a könyv végi csavar, mert egészen addig egy kerek egész a történet, viszont elmondják, mi is a titka Aidennek, és az addig felépített vár számomra borul. Annak fényében egy csomó dologra megkapod az „aha, ezért volt ez meg az” érzést, ugyanakkor a szereplők mondatai, tettei értelmetlenné válnak. Teszem azt, Aiden apjának terelő momentumai. Ha ilyen problémája lenne a fiamnak, nem biztos, hogy egy valakire hasonlító nőt kergetnék a kezei közé, inkább Aidennek irány a gumiszoba, Celina meg menjen haza egy vizes borogatásra. S ugyanez áll fenn a többi szereplővel szemben is – ha nekem hazudnának egy ekkorát, nem állnék jót magamért.
A másik maga Celina. Nem szeretem a picsa női karaktereket, ő pedig egy idő után rettentően idegesítővé vált számomra. Hiszti, hiszti hátán. Volt egy pont, ahonnan minden oldalon adtam volna neki egy pofont, hogy azért van a szád, hogy kérdezz!

Alapvetően nem hiszek az első látásra szerelemben, én azt inkább testi vonzódásnak, hormonoknak nevezném, semmint szerelemnek, és sokszor éreztem azt, hogy a szerelem egyetlen fizikai manifesztációja az, hogy bizsereg minden apró porcikánk a szerelemért. Celina és Aiden is hirtelen találnak egymásra, talán túl tündérmesés. S inkább vonzódás – később ragaszkodás -, mint szerelem.

A másik, ami eszembe jutott, hogy Celina az ékes példa arra, milyen tud lenni korunk sorozatokon edzett nője, aki felettébb függő és felettébb féltékeny személyiség. Eszembe jutott róla az, amit egy ismerősnek mondtam, a csajokkal az a gáz, hogy ők mindent „látnak”, de semmit se tudnak. Annyira félnek a válaszoktól, hogy nem kérdeznek, inkább kombinálnak, kódolnak, jeleket keresnek, jobb esetben megbeszélik másokkal, vagy, ami rosszabb, magukban fortyognak. A másik probléma, hogy ők a nagy játékosai az első látásra szerelemnek – mondjuk a többinek is -, mert ők tudnak idealizálni aztán igazán.
Nem veszik észre a nyilvánvalót, hanem elkezdenek magyarázni olyan dolgokat, amik nincsenek.
Harmadrészt, ha tudok egy viszonylagosan életveszélyes titkot, akkor nem hagyom rá a félőrültre, hogy elmondja, hanem játsszunk nyílt lapokkal. Ez a megvédem, ezért elhallgatom dolog nekem visszás a mindennapokban.


Ezek a dolgok visszaköszönnek az oldalakon, főleg, ami Celina gondolatait illeti. Néha kezdtem úgy érezni teljes mértékben paranoiás, meg hol szerette, hol nem Aident, illetve, a szemében a srác tépkedett egy képzeletbeli margarétát.

Ja, és tanuljuk meg, véssük eszünkbe!!!!!! A másik nem kényszerít bele érzelmileg valamibe. Azt mindig te kényszeríted magadra, elvégre, nem tart pisztolyt a koponyádhoz, hogy ezt kell csinálnod. Mindenki független személy, szóval, az érzelmi szenvedésért ne a másikat okold.

Aidennek jó a titka, és jó annak az adagolása is. Az apró elejtett momentumok, ahogy mind többet kapunk belőle. Ő a legjobban kidolgozott karakter a könyvben számomra. Ő megfogott, és az ő momentumai, epizódjai jobbak voltak, mint Celina gondolatai.
A mellékszereplők eléggé felületesek ahhoz, hogy ne nőjenek a szívemhez.
A múlt árnyainak megjelenése szükséges volt, talán felrázta a sztorit, és adott még egy kis löketet a tovább olvasáshoz.

Helyszínek tekintetében egyik tündérországból csöppenünk a másikba, már-már hihetetlenül tökéletes mindkét helyszín.

A második rész után mernék csak értékelni számszerűen, ha tenném. Mert alapjaiban nagyon érdekes történet lehetne, de egy picit gondolkodtam volna még, miből mennyit engedek bele ebbe a részbe.
Én, ha más nem is, akkor az asztalfióknak átformálnám ezt a történetet paranormális-romantikusra, csak hogy meglássam, úgy milyen. – Agyalós időmben, lehet megcsinálom egy fanficnek.
Vagy, mondjuk egy váltott szemszög. – Erre lenne most egy jó ötletem (de azt csak az írónőnek árulnám el).

Ajánlom a romantikus irodalom kedvelőinek, vagy, akik szeretnének az írónőtől olvasni valamit.

2 megjegyzés:

  1. Nem igazán értem a könyvet. Celina nem akar több pasit, de elég hamar esküvőt szervez gondolatban az első alakkal, akivel összeakad? Kapcsolatfüggő?
    A pasi meg pszichológiai eset? Hát miért nem könnyíti meg a saját dolgát és húz el a nő jó messzire? Szoktam régebben én is ilyesmiket olvasni, de azt hiszem, kiábrándultam. Persze biztos, hogy mindenkinek megvan az oka a kívülről érthetetlen viselkedésre, csak kérdés, hogy akarunk-e vesződni más múltjával vagy keresünk olyat, akinek kapásból el tudjuk fogadni az előéletét, mert mondjuk passzol a miénkhez. Engem kimondottan idegesítenek a titokzatos pasik, amikor a lényeget nem mondják el. Mert az még elviselhető titok, hogy tud ógörögül, na de ha ült a sitten az azért mellbevág.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazán nem éreztem az átmenetet, és hirtelennek tűnt az egymásba gabalyodás, mert nem vagyok a meglátni és megszeretni híve, ahogy írtam is. Igen, elég hamar ment neki a váltás. Kapcsolatfüggő? Nem hiszem, inkább csak érzelmileg önállótlan és partnerfüggő.
      Én úgy gondolom, hogy azért van a szám, hogy kérdezzek. Nyilván, mindenkinek van múltja, olyan nincs, akinek nincs. Ha ezzel nem tudok együtt élni, akkor lépni kell kifelé. De azt nem viselem, hogyha valaki oktalanul hisztizik, meg azt sem, amikor mások súlyos titkokat tudnak, mégsem mond senki semmit. A másik, hogyha van kérdés, miért nem lehet rá egyértelmű választ adni?

      Törlés