2017. március 11., szombat

Gabriella Eld: Emlékek Jordan számára



„Ikercsavar Krónikák 1.”

Annyira szőke tudok lenni, hogy az valami hihetetlen. Történt ugyanis, hogy este úgy döntöttem, ha már írni nem, olvasni azért fogok. Ledobtam a könyvet az ágyra. Megfürödtem, piszmogtam, és utána 15-20 percig kerestem a könyvet a polcon, a táskámban, mindenhol, míg végül belenyugodtam, hogy bent hagytam az irodában. Megráztam a paplant, és kiesett belőle. Ugyanis, pont ugyanolyan színe volt, mint az ágyneműmnek, szó szerint beleveszett, és annyira kész voltam, hogy a fekete betűk se ütötték meg a szemem.

No, ezután a kis balfék inro után, lássunk neki.


Fülszöveg:
Jordan Norris senki.

Iskolába jár, kosarazik és szeretne végre barátnőt szerezni magának.
Átlagos. Egészen addig, amíg be nem toppan az életébe egy
keménykalapos idegen, akit bár sohasem látott azelőtt, haza akarja
vinni. Utazás veszi kezdetét egy letűnt világba, tele ismeretlenül
is ismerős arcokkal, hogy Jordan visszakapja az emlékeit és újra egy
készülő háború élére állhasson, mint kilencvenkilenc évvel ez előtt.
Eljött az ideje, hogy elfeledje az eddigi életét és megvédje
mindazokat, akik régen fontosak voltak számára.
A rideg herceget, a bánatos fiút, az ezerarcú lányt, a félvér fenevadat,
a vágott nyelvű zongoristát, a viharszívű angyalt, no meg persze
a rejtélyes idegent, aki mindennél jobban szereti őt a világon.
De mindez elég nehéz feladat tekintve, ha nincsenek emlékeid.


Eredetileg: Gabriella Eld: Emlékek Jordan számára – Ikercsavar Krónikák I. (2016)
Szerző: Gabriella Eld
Kiadó: Colorcom Kiadó (2016)
Oldalszám:426
Műfaj: fantasy

Kedvenc idézete(i)m:
1)
Szeretem az életemet, szeretek mindent, amit kapok tőle, és mindent, amit beleadhatok.

2)
Úgy éreztem, mindenkinek elment az esze körülöttem, és képtelen meglátni az igazi világot.

3)
(…) Az érzelmeid elrejtése legfőbb gyengeséged – mondta Rio hűvösen. – De nekem nincsenek érzéseim, amiket elrejthetnék előled.

4)
Az emberek nem tudják megváltoztatni az érzéseiket. Aki mást mond, az hazudik vagy hülye.

5)
Alig van rólad emlékem. Kevés van, és amire emlékszem, az sem jó. Rossz dolgokat teszel magaddal, kínzod magad azért, ami vagy. (…) Miközben az ő emlékét üldözöd, megfeledkezel önmagadról, de én még emlékszem arra, mi is vagy valójában…

6)
Tiéd az idő, viszont a szív sohasem lehet a tiéd maradéktalanul. Valamelyiket mindig elveszíted. Valamelyiket mindig… elveszik tőled.

7)
- Csak azért, mert régen valaki voltál, nem kell eljátszanod, hogy most is az vagy – sziszegett vissza az angyal (…)

Gondolatok
Imádtam minden oldalát! Érdekelt végig, lekötött, és egyetlen mondatát sem szerettem volna elszalasztani. Tetszik a kitalált világ, hogy a mainstream lények csak részei a világnak, alapvetően viszont egy „új” faj dimenziójába keveredünk a szereplők által. Az elementálokat, tündéreket nagyon nem szokták szerepeltetni, viszont nagyon ötletes, hogy erre lett felfűzve, akárcsak az, hogy az emberek világa mellett három másik van még: az elementáloké, a Menny és a Pokol.

Igazán kemény vonalas fantasy-nak nem nevezném, viszont a YA-tól is távol áll számomra, valahol a kettő között helyezném el. Viszont, én szeretem az ilyesmit, nálam nagyon betalált.


A váltott szemszög is azért volt leginkább jó, mert ahol már nem lehetett tovább csavarni egy eseményt, onnan ugyanazt megkaptuk egy másik szereplő fejéből, pici kiegészítésekkel, s egy-egy fejezet így lett kerek egész igazán. A karakterek, bár E/1-ben beszélnek, érezhetően, ha nem lenne váltás is egy személyhez tartoznak. Jobban elkülönítettem volna őket, és nem csak úgy, hogy a gondolati világuk más. Mondjuk Gok kidolgozott és Rio is, viszont az ikrek nem, Evon és Sid a határon egyensúlyozik.

Meg lehet kövezni érte, számomra Gok volt az abszolút kedvenc, utána jött Rio, a többiek meg hol tetszettek, hol nem. Owen áll egyelőre a legtávolabb tőlem. De kettejükben – Gok és Rio – éreztem leginkább azt a finom kimunkálást, amitől egy karakter igazán élővé válik.
Nestor érzelmei néha túlcsordultak Jordan irányába, ám még mindig a józan ész határain belül.
Érdekes, hogy egyik karakter sem idegesített.
Odell-ből én többet akarok!

A jelenetek szépen kidolgozottak, ami a harcolós részét illeti a dolgoknak, vagy a helyek leírása is ide sorolandó. Pont annyit ad a szerző, hogy még éppen ne adja a számba, de tudjam magam színezni őket, és szerintem ez fontos, mert így von bele a történetbe.
Egyáltalában nem volt problémás a sok szereplő, sőt, az a rengeteg sok megemlített lény sem, aki benne van a történetbe, és ha valaki nem hányaveti módon olvas, annak érthető minden, tudja tisztázni azokat, akik szerves részei a sztorinak (vámpírok, fenevadak, angyalok, démonok, síkurak, dévák…stb). Hozzáteszem, ez egy komplex világ, ezeket szeretem. Elfogult vagyok.


Egyedi stílus, gördülékeny írás, tényleg olvastatja magát, és nem sok. Mindig történik valami, és nincs a végletekig tekerve, hogy a végén már csak azért olvassa az ember, hogy vége legyen. Ami a végét illeti: piszkosul jó helyen, piszkosul pofátlan szituációval lett vége.

Első könyves írótól zseniális munka. Le a kalappal! S ékes példája annak, hogy egy alapot ezer és milliószor lehet felhasználni. Nem baj, hogy a sablon ugyanaz, ha jól keverik a kártyákat. Nem a hányszor a lényeg, hanem a hogyan.

Ami Jordant illeti, pont olyan, mint ahogy sokan reagálnánk. Valahol belül mind tudjuk, egy másik világ szülöttei vagyunk, s amikor a helyünkre kerülünk, akkor az a kérdés, fel tudunk-e nőni hozzá, el tudjuk-e fogadni, s ha igen, akkor hogyan tesszük ezt. Persze, igaz ez valahol az élet viszontagságaira is, amikor jön egy új helyzet, megbirkózunk vele… valahogy.

Annyi pici meglátásom lenne, hogy kiadás előtt érdemes lenne elolvastatni egy bizalmassal, mert apróbb-nagyobb nyelvtani hibák vannak az írásban.

Ajánlom mindenkinek, aki szereti a fantasy-t, az átlagos szomszéd srác/lány valójában nagyobb dologra hivatott, és máshonnan jön, mint gondolnánk történeteket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése