2017. február 2., csütörtök

Tévelygések a szépségben



Láttam egy videót a női magazinokról, és eszembe jutott pár gondolat.

A videót megnézheted ITT, de azért összefoglalom pár szóban.
Úgy kezdődik, hogy két beauty magazint széttépnek tartalom-reklám alapján, és kiderül, hogy tetemes hányaduk termékreklámozás, s elmondják, hogy ezek a magazinok arra jók, hogy aki megveszi, az érezze rosszul magát.

No, ezt megnéztük az egyik kollégámmal, aztán dumálgattunk róla kicsit. Hozzáteszem, szerintem ez az az örök téma, ami sosem fog kimenni a divatból. Veszett nagy biznisz van benne.


Egy időben imádtam az ilyen magazinokat, sokat vettem anno a Maximát, a Joy-t, a drágábbakat pedig, inkább csak a szépségszalonban lapoztam át, vagy ameddig a bura alatt száradt a fejemre a festék, elolvastam azt a bolhafing mennyiségű cikket, amit leírtak benne. Nem érdekeltek a tippek, tanácsok ahhoz, hogyan izgassak fel egy férfit, vagy százalékos arányban ki öltözik jól egy héten, s ki nem.
Ezen túlmenően, egy időben rengeteg beauty blogot követtem, a divattal foglalkozókat se vetettem meg. Öltözködni szeretek, szép meg, szeretnék lenni.
Aztán egy napon azon kaptam magam, rettentően rosszul érzem magam tőlük, mert ha belegondolok, mind arról szól, hogy nem vagyok jó, így nem vagyok elég jó, vagy egyszerűen csak, nem vagyok elég, mások jobban csinálják, s próbálnak olyan mániákus fogyasztóvá tenni, aki elkezd versengeni más nőkkel, álmokkal, akik ezekben a magazinokban szerepelnek.

Nem vettem több ilyen újságot, nagyon sok helyről leiratkoztam, és most, hogy instafiók-tulajdonos vagyok, megnézem, de nem követem azokat, akiknek az élete a márka, a termék, a smink és a tűsarkú. Akik pózolnak minden fotón, és mosolyognak, és napjában hatszor sushit esznek, meg sztárbákiban kávéznak.

Semmivel sem vagyok kevesebb, mint ezek a csajok, nincs velem az égvilágon semmi baj, csak pont ugyanolyan hétköznapi lány vagyok, mint a modellek ezeken az eszközökön, smink, márkás ruha, és profi fodrász nélkül.
Nem vagyok buta, sem béna, sőt, érek annyit, mint egy másik lány/nő.

Ezek az információhordozó alkalmatosságok tolják belénk a kisebbrendűségi érzést. Egy kalap szar vagy, mert nincs homokóra alakod, mert nem jársz magas sarkúban a téli jégpáncélon, mert nincs Yankee Candle gyertyád, mert macska helyett kutyás vagy, mert megeszed a mekis hambucit, ha meg akarod enni, mert 8-12 óra munka után nem tip-top külsővel várod haza a palidat.

S mindenki harcol, hogy szeresd magad, fogadd el magad, mert hidd el, blablabla. Kardoskodnak a természetesség mellett, holott azt általában megköpködik, és az esetek 90%-ban nem az elfogadás jön veled szembe az utcán. Nemcsak a magazinok, közösségik oldalán éred el az érzelmi leégést, hanem, amikor sikerül magad összevakarni, hogy na, most én jól fogom érezni magam a bőrömben, tuti jön egy humanoidképződmény, aki letöri a szárnyaid. Az, hogy ez nő vagy férfi, az mindegy.


Hogy értsétek, miről beszélek.
Én nem szeretem a testem, de teszek azért, hogy ne úgy nézzek ki, mint megrágott, kiköpött nokedli. Felöltözve már néha csinosnak titulálom saját magam. De ültem a körmösömnél, ahol baromi kedvesen, magam elé engedtem a lány sógorasszonyát, akit szívem szerint úgy megkínáltam volna egy tockossal, hogy a takony menetet vág a nyakára.
Nem hazudok, negyven perc alatt leamortizált. Elmondta, hogy kövér vagyok, csúnya a mosolyom, nőietlen a bakancsom, férfias vagyok, szótlan és ronda, és különben is, a rózsaszín-barna sminkem úgy néz ki, mintha bevágtak volna.
Mondta ezt egy igen nárcisztikus nő, aki most töltötte be a 25-öt, van egy nyolc éves fia, aki nem hívja anyunak, sovány, izmos, tökig tetovált, mű a szája, a haja, a szemöldöke, a bőrszíne és a körme, pultosféle egy szórakozóhelyen, és ráér napi nyolcvankét órát edzeni, meg amúgy is madárcsontú.


Szóval, igen. A kampány jó dolog, és könnyű azt mondani, hogy mert a valóságban nem így van. Tiszta sor, a modellek nem úgy léteznek, ahogy látjuk őket, viszont az, hogy ki mit vár el tőlünk, nőktől, az már sajnos a magazinokhoz igazodik az esetek nagy többségében – komolyan, kincs az, aki álruha és maszk nélkül is észrevesz.

Sosem leszek gazella testű égimeszelő, és köszönöm, de enélkül is vannak problémáim, komplexusaim ez a faktor még pluszba nem kell.
Én gyerekkorom óta küzdök a testemmel, és igen, sosem fogom magam mögött hagyni a megjegyzéseket, bántásokat, sokat manapság is megkapok. Ha olyan embereket emelnék piedesztálra, akik maguk is küzdenek a szépségipar démonaival, akkor elkezdhetnék fejfákat nézni.
Úgy gondolom, attól nem vagyok kevésbé nő, mert nem vagyok olyan, mint a beauty-megszállottak.

Nem hiszem, hogy az határozza meg a mai nőt, ami a köztudatban van. Gondolok itt arra, hogy persze, aki anya, az a mai trendi mamihoz méri magát, s mindenki a saját kategóriájában válogat vetélytársakat a képekről (jobb esetben).
A nőiség, a szépség nem kellene, hogy mások vezérfonalára fűződjön fel. Nem hiszem, hogy olyanokról kellene példát vennünk, akiknek a test az egyetlen fegyvere, és az is csak úgy, ha elkészítik. Ez nem erély. Ez egy ostoba illúzió.


Egy ismerősöm oda van, meg vissza, hogy lelakottá vált a párja mellett. Szerinte ez a srác hibája, mert nem adott kellő visszajelzést. Kérdem én. A te fejedben, mi él a lelakottságról és a trendiségről? Ha nem tudsz enélkül is nagybetűs nő lenni, akkor mit akarsz? Kedves szavakkal, és kikészített külsővel jobban fogod érezni magad? Meddig? Ameddig egyedül nem maradsz, le nem mosod a sminked, és át nem öltözöl susogós otthoni játszóruhába? – Én is gondoltam így egy időben. Elfelejtettem csábító lenni, mert így is, úgy is tetszeni fogok. Aztán negyven kilóval kövérebben mutogattam a másikra, holott, ha magamba nézek, az én hibám, mert ÉN hagytam el magam, mert megengedtem magamnak azt a luxust, hogy veszítsek önmagamból. Testileg, lelkileg, mindenhogyan. Ahogy kimászni is csak én tudok belőle, úgy a belekerülésért is én vagyok a felelős. Én tehetek erről, és én tehetek érte.
Kifogás az mindig lesz, de az önbecsülésed is a béka valaga alatt marad.
Amúgy ebben az időben tört meg a lelkesedésem a beauty cuccok iránt, és innentől kezdtem el keresni az utat vissza a saját nőiségemhez. S amikor elkezdtem tenni azért, hogy én magam jobban érezzem magam a bőrömben, megváltoztak a dolgok.
S nem azért, mert ő akartam lenni, hanem azért, mert én, én akartam lenni.

Sok mindent átértékeltem, máshogy néztem. Más követendő példáim lettek, más céljaim, és ráléptem az útra a megvalósításhoz. Van, hogy kifestem magam itthon, ha egyedül vagyok, mert nekem jó érzés, és van, hogy unalmamban frizurákkal kísérletezek. De an, hogy smink nélkül fogadok vendéget. Arról és úgy beszélek másokkal, amiről akarok, és úgy, ami az én stílusom. A praktikum felülírja a trendeket. Mindenesetre, ahogy nem engedtem át a gyeplőt másoknak, és saját magamat követem, jobban érzem magam a bőrömben, és olyan visszajelzések érkeznek, amiket a nagy kényszerességben kerestem.


Miért?
Mert van egy olyan apró kis piramisocska, amit Maslow-nak tulajdonítanak. Arra a szintre, ahol már nem számítanak a környezet agysorvasztó hatásai, csak úgy juthatsz el, hogyha az alatta álló dolgok is fixen benne vannak az életedben. Az önmegvalósításba sosem lehet úgy belevágni, hogy na, most én önmegvalósítok. Ha az alatta levő stációk nincsenek meg, akkor a hézagok miatt össze fog dőlni az egész, ugyanis, a hazugságok sosem kézzel foghatók.
Ha hiányoznak az alapvető szükségleteid, azokat a hézagokat fogják kitömni a médiaszereplők.

Törekedj arra, hogy azt realizáld, aki vagy, és ne egy ideá(l)t.

16 megjegyzés:

  1. Megnéztem a videót. Bizonyos szinten naivnak kell lenni, ha valaki elhiszi, hogy ezek a nők így néznek ki mindig. Nem. Nekik az a foglalkozásuk, hogy így nézzenek ki, amikor fotózzák őket. Ennek érdekében, mint pl. a színészek, ha szerep van, szóval ennek érdekében esznek, alszanak, edzenek. Van egy alap szépségük, fog, haj, bőr, testalkat, erre erősítenek rá. Aki képes kiadni reklámanyagra, amit nem is lehet olvasni!! ennyi pénzt, az nem normális. Cosmo, Joy még pont az a kategória, amiben vannak cikkek is, na de az Instyle-ra kár pénzt kiadni. 40 évesen ilyet olvasni...hát nem tudom. Bizonyos mértékű megrekedtséget tükröz. Már évek óta nem veszek ilyesmit, mert nem mondanak újat, ráadásul a külföldi lapok másolatai! Évről-évre ugyanazok a cikkek és arcok. Ennyit a videóról meg újságokról. Még valami! Kate Winsletet is felsorolták az anorexiás- és evészavarosok között, meg Jessica Albát, hát nem tudom, pont jól néznek ki, Jessica meg elképesztően szép.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem alapvetően két probléma van. Az egyik, hogy széttolják a befogadók fejét azzal, hogy ilyennek kell lenned, és ez igazán – és ez a másik – arra van hatással, akinek valami nem klappol az életében. Legalábbis, én azt vettem észre, hogy aki valamilyen szempontból nincs rendben magával, az életével, ezekre sokkal nagyobb hangsúlyt fektet, mint kellene. S így ezeket az embereket könnyebb befolyásolni ezáltal. De abban igazad van, hogy kell ehhez egyfajta naivitás is.
      Egyiket sem olvasom, csak akkor, ha a fodrásznál várok a soromra, bár az is inkább átlapozás.
      Szerintem ők pont nem azok, arányosak. Azon én is meglepődtem amúgy. Valamelyik nap láttam egy képet, amin egy teljesen átlagos, igen jó külsejű, jó adottságokkal rendelkező nő pózolt. Őt kövérnek bélyegezték. Vannak problémák némely toronyban.

      Törlés
  2. Poszthoz.
    Azért ez szíven ütött, hogy van ilyen barom ember, aki közli a másikkal, hogy szerinte nem szép. És akkor mi van? Remélem, egy percig sem hitted el. Leállította a körmösöd?? Régebben mondtam is egy kolléganőmnek, hogy nem vagyok szép, mert hát nem, de szerencsére ettől még boldog lehetek, ő meg elkezdett ezen nevetni, hogy hát igen. Végülis lehet életcél, hogy szépek legyünk, de idővel vesztésre állunk, öregszünk, meg szerencsére nem a testemmel kell keresni a kenyeremet, szóval mindegy is, a lehető legjobbat ki tudom hozni magamból, a többi meg nem számít.
    Szerintem szép vagy, nagyon szép az arcod meg arányos is vagy, nőies, ez nem bakancsfüggő. És hát a hajad az szuper!!
    Egy ideje nem festem magam (szemgyulladás), csak lakkozni szoktam meg hajat vasalni, nem hiszem, hogy ettől kevesebb lennék. Saját örömömre szoktam festegetni magam, szerencsére megtehetem. Nálam nagyon nem is téma a fogyókúra, kinézet, talán azért nem hatnak rám ezek a megjegyzések. A fodrászom szokott siránkozni, nem tudok rá mit mondani, szerintem csinos. Ő pont olyan, hogy műszempilla, személyi edző meg fogyókúra nélkül nem élet az élet, ez nem az én világom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem foglalkoztam vele, csak annyit, amennyit muszáj volt, mert beszélt hozzám, én meg válaszolgattam neki, de amúgy különösebben nem hatott meg. Rosszul esett egy pillanatra, mert hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem, viszont hamar túltettem magam rajta. Szandi nem szólt bele semmit, de azért a tudtára adtam, hogy legközelebb olyat szólok, amit megbánok.
      Egy ismerősöm mondta azt egyszer, inkább legyen esze, mint szépsége. Az megmarad, a másik múlandó. Igaza van.
      De te is azért csinálod, mert neked jól esik, és nem azért, mert xy csinálja, vagy olyan akarsz lenni. Egyébként minden leírt szavaddal egyet értek.

      Törlés
    2. Nem kell mindenkinek válaszolni. Ő egy idegen volt, nem? Ilyenkor szoktam visszakérdezni, hogy miért érdekel? Miért kérdezed?

      Törlés
    3. Igazából az dolgozott bennem, hogy legyünk már túl rajta, meg se fordult a fejemben ez a kérdés.

      Törlés
  3. Csak nem bírom befogni. Szóval. Nem értem ezt a pasi mellett lelakott dolgot, nem pont akkor szokták puccba vágni magukat a csajok éjjel-nappal, ha van pasi? Akinek még pluszba akarnak tetszeni? Meg maguknak, ugye.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, de van az a típusú férfi, akit nem érdekelnek az ilyen dolgok. Legalábbis, szerintem látszólag, mert igenis, értékeli, ha csinos a nője, de nem mindenki ad neki hangot. Viszont, úgy gondolom, hibáztatni másokat azért, amit én teszek vagy nem teszek meg, butaság. Ez a lány, ahogy én is pár éve, beleült abba, hogy akkor, nem számít. Belekerült egy lejtmenetbe, amiből ki lehet szállni, ha akar, de azt akarni kell függetlenül attól, hogy érkezik visszajelzés, vagy nem. Halkan megjegyzem, mástól érkezett, a pasitól nem.

      Törlés
  4. Áh...nem megy...hozzá akartam szólni...de a végére annyira elragadott a téma, hogy nem megy...ez legalább a hatodik próbálkozás, igyekeztem rövid lenni és semmit se kihagyni - de biztos kihagytam valami fontosat így is...
    Én pont a másik oldalról tudnám megközelíteni, én az "anorexiás vagyok". (Itt nem tudok hízni, és bár egészséges vagyok, mindenki, aki nálam többet nyom lebetegez - mostanában a divat az az önelfogadás, ami egyenlő a skinny-shaming-gel, egyszer szeretnék erről írni, de nem tudom eléggé összeszedni magam hozzá, túl sok mindenre kell mostanában figyelnem, nem hiszem, hogy egy ennyire komoly témát össze tudnék fogni rendesen.)

    De annyira nem érdekel senki véleménye a külsőmről...amíg én jól érzem magam, lehet rajtam bármi, szakadt nadrágtól p*csaszoknyáig, jól érzem magam, akkor jól érzem magam, senki nem veheti el tőlem...(Én a hercegnő vagy csöves, átmenet nincs kategória vagyok, tehát ha olyan kedvem van, talpig kiöltözök, a magassarkú rajongó énemet szabadítom a világra, ha olyan a hangulatom, akkor örülhetnek az emberek, hogy egyáltalán - kinyúlt macinaci - van rajtam és megfésülködtem...és mindkettőben jól el vagyok egészen addig, amíg nem ütközik a kedvem a külsőmmel - ha kinyúlt felsőt akarok, és "csinosnak" kell lennem, az ugyanúgy megvisel, mintha csinos akarok lenni, de itthoniban kell lennem - itthon azért nem mászkálok magassarkúban a lakásban, kész életveszély anélkül is.)

    És te se hagyd magad, a te életed, olyan, mint a Sims...te szabod személyre a karaktered (magadat), a valóságban kicsit nehezebb kilót leadni-felszedni, vagy izmosodni, de ugyanúgy nem lehetetlen...És szerintem nincs baj semmilyen változtatással, amíg nem valami külső hatás (másik ember, magazinok) váltják ki...Én is változtatnék dolgokon, de nem azért, hogy másnak megfeleljek, vagy az újságoknak megfeleljek, hanem, hogy még jobban érezzem magam a bőrömben...Mondjuk ezek többnyire olyan változtatásigények, amikhez plasztikai sebész kéne, mert a genetikát nem tudom leküzdeni sok esetben...De miért fizetnék annyit, ha így is jól érzem magam? :D
    (Minden másra meg ott vannak a sminkjeim, amikre szintén sokat költök, de imádom őket...mostanában kicsit bántanak, de magát a sminkelést szeretem. :D)

    Szóval bárki bármit mond, csak arra figyelj, hogy a te "belső hangod" mit mond, mert emberek jönnek mennek, de TE mindig össze leszel zárva magaddal. :)

    /Azért az a nő elég bunkó volt, de a rosszindulatú emberekkel nem kell foglalkozni, lehet a saját komplexusait akarta rád is rád dobni, hogy ne egyedül érezze úgy, hogy tetoválás és plasztikai sebész kell, hanem te is érezd rosszul magad...ne legyen egyedül...és ez igazából sajnálatra méltó./

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem zavarnak a hosszú hozzászólások. :)
      Én csak azért nem foglalkozok a másik oldallal, mert még soványan sem tudtam soha azt nézni, persze, ettől függetlenül ott is áll minden ilyesmi kérdés. Kár, pedig, kíváncsi lennék arra a bejegyzésre, mindenféle csapongással együtt.
      Pont erre akartam kilyukadni, hogy az embernek magát kell jól éreznie magát, függetlenül egy médiumtól vagy egy másik embertől. Nem lehet kikerülni őket, persze, de attól még nem fogom magam rosszul érezni, mert azt csinálom, ami nekem jól esik. Hasonló típus vagyok én is.
      Én ezen már túlléptem igazából, de vannak emberek, akik addig tudják ragozni a dolgokat, amíg nem esik jól, de az is hamar elmúlik. Mondjuk múltkor egy ismerős megjegyzést tett rám, és hozzátette, hogy akarok magamnak pasit fogni, ha még a hátam is foltos. Pigment hiányos, de azt nem tudja, miért, és azt sem vette észre, hogy az adott kontextusban baromi rosszul esett. Fél órával később már nem játszott ez a kijelentése.
      Én hozott alapanyagból dolgozom, az is formálható. Nem olyan gyorsan, mint egy sebész keze által, de hosszútávon kifizetődőbb sok szempontból.
      Én ezt pontosan jól tudom, de a te szavaidat is ki lehetne emelni, mert a mai napig sokan másokra adnak, ahelyett, hogy ismernék önmagukat.
      Ennek a nőnek meg ez legyen a legnagyobb öröme az életében.

      Törlés
    2. Igazából csak elnapoltam, nem letettem róla, amint lesz rá kapacitásom, megírom, mert úgy érzem ez egy fontos dolog lenne. Itt a másik oldalt úgy értettem mondjuk, hogy nem "önelfogadás", hanem a "modern önelfogadás" ellenes oldalról nézem...(Modern elfogadás itt mindenféle "body-shaming", úgy beállítva, mintha ellene lennének.)

      Amúgy a soványságon gúnyolódás nem maga a gúny miatt zavar...Hanem mert az amúgy egészségesen vékony embereket LÉTEZŐ betegségekkel inzultálják. Ez olyan, mintha valakire, aki nem szereti a csokit, ujjal mutogatnának, hogy "haha biztos cukorbeteg vagy"...Szerintem ez a valóban betegekre (itt étkezési zavarokkal küzdőkre) nézve nem helyes; segítségre szorulnak, és a társadalom "beléjük rúg"...A problémájukat élcelődni használják, és ez lehet egy fajta üzenet is nekik, hogy "valami rossz velünk, szégyellnünk kell", és ha felismerik a betegségüket (gyakran nem szokták, de ha mégis) se mernek esetleg segítséget kérni, mert aki a betegségükön gúnyolódik az segíteni se fog. És mindez felszínes dolgokból kiindulva, gyakran a betegség ismerete nélkül...Őszintén szólva én se tudom, hogy egészen pontosan mit takar az anorexia, vagy mi vezethet oda. És általában hiszek az öniróniában, tök jól elviccelődök én is a súlyommal, a magasságommal, a hajszínemmel, a saját betegségeimmel akár...de nem az anorexiával, amihez semmi közöm nincs, azonkívül, hogy sértésnek használják rám. Ez nem helyes.

      Törlés
    3. Tényleg kíváncsi vagyok rá, és én is fontos dolognak tartom.
      Most már értem, mit mondasz, és egyet értek veled.

      Törlés
  5. Nagyon tetszett amit itt leírtál,főleg azért is mert nekem is lejátszódott ez az egész a fejemben már nagyon nagyon sokszor és mindig ugyanerre jutok én is.

    Annak idején én is próbáltam,hogy hát tippeket meg mi egyebet eszek a fasza kis trendi magazinokból,de aztán rájöttem,hogy kukába valóak- a reklámjaikról nem is beszélve.

    Meg én is imádom,hogy mindenki szajkózza ezt a légy önmagad, meg az önmegvalósításos dolgokat,de lényegében mindenki másol valakiről,mindenki hasonlítani akar valakihez és rögtön ott van,hogy az ilyen netes portálon baromira az vagy aki lenni akarsz. Ezeken lógnak,függenek az emberek és tényleg könnyű annak akinek ilyen olyan alakja van és éjjel nappal kondiban van, vagy aki a szüleivel él,stb.

    Mondjuk az azért meredek,hogy ez az illető akiről te írtál,így elhordott minden szarnak. Ehhez alapból nem sok joga volt és komolyan én ezeket kurvára nem hagynám. Azért mert valaki egy pláza biccs,még nem jelenti azt hogy neked előnytelen a bakancsod. Csak az előnytelen,amit az emberek nem képesek szívből hordani. Ahh, utálom az ilyet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem mondtam már neked, hogy nem is az a baj, hogy valaki másol, mert van, akinek máshogy nem megy. Sőt, eleinte tuti kell, hogy legyen egy cél. A baj az, hogy az esetek többségében rossz a cél. Mert teszem azt, te láttál már engem. Hiába akarok Angelina Jolie lenni, ha egyszerűen a testemben egy porcika sincs, ami akár csak feltételezné, hogy olyan leszek. Ezért váltottam Kate Winsletre. :D
      Igen, mindig az a probléma, amikor valamit nem tudunk viselni. :)

      Törlés
  6. Azt kell mondjam, egyet értek veled. Én is tudatosan kerülöm ezeket a lapokat. Néha még mindig úgy érzem, hogy szeretnék egy-egy számot átlapozni, de igyekszem magam lebeszélni róla. Elég gond az, hogy a mai tizenhat évesek akkora nadrágot hordanak, hogy egy átlagos testalkatú nőnek csak a térdéig megy fel. És ezzel szembesülünk napról napra a villamoson, a buszon, meg az utcákon. Én is rájöttem,h ogy nem akarom saját magam kínozni, megpróbálok tenni érte, hogy jobb legyek, de nem engedek a tökéletesség látszatának. Köszönöm ezt a cikket!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A mai fiatalok veszettül tudnak néha felöltözni. Nem azt mondom, hogy én követendő példa vagyok, de már csak az egészségem megőrzése érdekében sem öltöznék úgy, ahogy ők, ha tudnék. De nem tudok, mert nem is vagyok olyan alkat (nem is szeretnék olyan lenni).
      Ha már nem elégít ki az, amit megpróbálnak megetetni velem, akkor ott abba kell azt hagyni. Nem éri meg, mert csak magunkat készítjük ki vele, előrébb nem leszünk. Valakit biztos feltüzel, ám nem hiszem, hogy egy átlagos, hétköznapi életet élő nőt igen. S ha már rosszul érzem magam valamitől, akkor tudnom kell annyira tisztelni, becsülni és szeretni magam, hogy ki tudjam mondani: itt a vége.
      Át szoktam a fodrászatban lapozni ezeket az újságokat, viszont mindig rájövök, hogy minek? Semmi többletet nem kapok tőle – ezért szoktam át a várakozásnál a fodrászatos újságokra. Azokban szépek a hajak legalább. :D

      Törlés