2017. február 28., kedd

Game over, man, game over!

Szerintem, aki ismer, annak nem titok, hogy A bolygó neve: Halál című film a szívemhez legközelebb álló alkotás. Kívülről, oda-vissza tudom a történetét, a szövegeket. Azt már jóval kevesebben tudják, hogy a kedvenc tengerészgyalogosom Hudson volt. Igaz, még most is az, én, személy szerint nagyon szeretem Bill Paxtont, és ezért is vagyok nagyon szomorú, mert 61 éves korában elment közülünk.

2017. február 27., hétfő

89. Oscar-gála



Idén nem kakukkoltam végig a gálát, sőt szégyenszemre valahol el is felejtettem, mikor van. De ezt úgy kezelem, mintha nem ismertem volna be.
Ennek ellenére, a szokásos kis körképet felkarcolom magamnak a blog lapjaira, már csak azért is, hogy tudjam, mit kell iszonyatosan hamar pótolnom, habár a megnézendő filmjeim listája valahogy nem akar csökkenni.

2017. február 26., vasárnap

Filmturmix



Rendesen elmaradtam az utóbbi időben. Nem csak a bloggal, hanem úgy általában mindennel.
Nem sorrendben írom most a filmeket, mert még karácsonyról maradt bőven tétel a listán, de most nem volt őket kedvem kivesézni. Egy-kettő annyira megmaradt, hogy azt se tudom, mit akartam írni róla.
Tegnap is ahelyett, hogy friss filmre fanyalodtam volna, vagy bármely régebbire, ami fent porosodik a polcon, leültem nézni a Ragadozókat, aztán úgy maradtam.

Most is azon kattogok – amikor ezt körmölöm -, hogy hallgassak zenét és csináljak jegyzeteket, vagy nézzek filmet és fél szemmel készítsek jegyzeteket?!

2017. február 25., szombat

Zsezsegnek a zsigerek



Nem tudom, hogy az első tavaszkás napsütés miatt, vagy azért, mert a természet már javában hívja az elemi ösztönlényemet, de egy hete rajtam van a mehetnék. Mindegy, hogy hova, csak el. Míg mások a D-vitamin hiányától szenvednek, én attól, hogy már nagyon mennék túrázni, kirándulni.

2017. február 11., szombat

A sötét ötven árnyalata



Bele akartam először tenni a holnapi Filmturmixba, de rájöttem, inkább egy egész bejegyzést kap. A fikaáradat nem fér el hat sorban… sajnos.

Idén sem az én pénztárcámnak fájt a két mozijegy, ugyanis Évi barátnőm állt elő az ötlettel, nézzük meg a filmet. Valahogy így zajlott a telefonbeszélgetés.
Évi: Valentin-nap lesz.
Én: Tudom.
Évi: Szeretsz?
Én: Mmmmmm, jah.
Évi: Mégis, mennyire?
Én: Attól függ, mit akarsz?
Évi: Eljönnél velem megnézni a sötétötvenet?
Én: Annyira nem szeretlek.

Az elején még reméltem, ez sötétebb lesz, mint az előző rész. Aha. Sötétebb is. Bárgyúbb, butább, ostobább. A vége felé már látványosan szenvedtem.
(aki szereti, az inkább ugorja át a bejegyzést most)

2017. február 7., kedd

Aljas horoszkóp



Mindig meg tudok lepődni, és jót vigyorogni a saját hülyeségeimen, hát még másokén. Főleg, ha profán vagy vulgáris, persze ezeket sem tudom, csak kis mértékben elviselni.

Amikor ráakadtam az aljas horoszkópra, kíváncsian nyitottam meg, aztán a saját jegyemen sírásig röhögtem. Rettentően szemét, és nagyon kioszt egy-két jegyet, de lett légyen bármilyen is, van benne igazság. Főleg Bak részen… meg a sajátomon is… meg az Ikrekén is.

Bár, lehet, én ismerek ezekből a jegyekből túlnyomó többségében silány embereket… nem tudom.

2017. február 5., vasárnap

Aranyköpetek # 6.



Kicsit elmaradtam az utóbbi napokban… hát, ennyit az újévi fogadalmakról. Mást írtam, nem volt kedvem, témám, meg úgy semmim se, hogy befejezzem, amit elkezdtem, bőven volt, ami lekötötte a tekervényeket odabent.

S most megint az a bajom, hogy a legtöbb poént nem tudom átadni, mert hosszú-hosszú magyarázatra szorulnak. Illetve, amiket eldurrogtattam Facebookon, azokat nem másolnám be ide.

2017. február 2., csütörtök

Tévelygések a szépségben



Láttam egy videót a női magazinokról, és eszembe jutott pár gondolat.

A videót megnézheted ITT, de azért összefoglalom pár szóban.
Úgy kezdődik, hogy két beauty magazint széttépnek tartalom-reklám alapján, és kiderül, hogy tetemes hányaduk termékreklámozás, s elmondják, hogy ezek a magazinok arra jók, hogy aki megveszi, az érezze rosszul magát.

No, ezt megnéztük az egyik kollégámmal, aztán dumálgattunk róla kicsit. Hozzáteszem, szerintem ez az az örök téma, ami sosem fog kimenni a divatból. Veszett nagy biznisz van benne.