2017. január 4., szerda

Tóth Csaba: A sci-fi politológiája



Ezt a könyvet is ajándékba vettem, és el is olvastam, mielőtt odaadtam volna az illetőnek.
Természetesen, sétáltunk még utána, úgyhogy vakon beszélgettünk az egyes témákról. Úgy eloldalogtunk Pesten gyalogosan három órát, hogy észre sem vettük, hogy lesétáltunk a KöKitől az aluljáróig az Erzsébet királynén.
A, fel kellett volna vennem a beszélgetést, mert igen magasröptű volt, és most azt bemásolhattam volna ide nektek – bár úgy meg ez rettenet hosszú lenne.


Fülszöveg
Vajon a valósában is működhetne a Star Trek pénz nélküli
világa? Miért nem akart Katniss Everdeen a lázadás arca
lenni? Aligha van olyan sci-fi-rajongó, aki ne szeretne
még többet olvasni Luke Skywalkerről vagy a Dűne-sorozat
fűszeréről. Tóth Csaba politológus könyve visszarepít minket
kedvenc science fiction univerzumainkba, s elemzéseit
olvasva újra átélhetjük szeretett hőseink kalandjait.
Miközben a figyelmes olvasó azt is felismerheti,
hogy ezeknek a képzeletbeli világoknak bizony nagyon is
érvényes üzenetei vannak a mi ténylegesen létező,
mai politikai valóságunk számára.

Tóth Csaba politológus-szociológus, a politika és a science
fiction rajongója. Diplomáját az ELTE-n szerezte.
Dolgozott minisztériumban, pártkampányban és elemző
intézetben is. Jelenleg a Republikon Intézet nevű think tank
igazgatója és az ELTE-ÁJK egyetemi adjunktusa.
Egyetemi kurzusokat tart a politika és a science fiction
kapcsolatáról – próbálva közelíteni a valóságot és a fantáziát
mindkét területen.

A szerző: Tóth Csaba
Kiadó: Athenaeum (2016)
Oldalszám: 360
Műfaj: ismeretterjesztő

Kedvenc idézete(i)m:
1)
A science fiction világok megalkotói csodálatos világokat képzeltek el.

2)
(…) bizonyos esetekben nincs jó választás.

3)
Picard megfogalmazásában az emberek célja a jövőben önmaguk jobbá tétele.

4)
A kísérletezés, a saját út megtalálása olyan érték, amit nem szabad veszélybe sodorni.

5)
Ez távolról sem jelenti azt, hogy minden ember egyforma lenne; az idegenséget az emberi mutáció teremti meg.

6)
A Ki vagy, Doki? fontos üzenete, hogy a legtöbb esetben nincs olyan „faji ösztön”, ami megszabja, milyen legyen egy adott faj reakciója: a fajok megválaszthatják saját útjukat.

Gondolatok
Szerintem, ha az ember találkozna földönkívülivel, az mindenhogy elsülne, csak jól nem. Nem sok bizodalmam van az emberi fajban. Nem gondolom, hogy jönnek ide más galaxisok lényei, mert számukra nem vagyunk érdekesek, sem fejlettek. Ide maximum a Galaxis Főiskola kultúrantropológusai jönnek kutakodni, megfigyelni. De tételezzük fel, hogy nem csak ők jönnek. Akkor szerintem, úgy végeznénk, mint a Skyline című filmben, betakarítanának minket a francba. De ha lenne is megfelelő technológiánk, akkor sem a békére törekednénk, pontosan a „mi” és „ők” gondolatfonal miatt. Az „ők” ismeretlen, és amit nem ismerünk, az rossz, gonosz, „el kell pusztítani”.
Ha leesne nálunk egy csészealj, azt meg felboncolnák, kivéve, ha tojás lenne, benne egy Alien-királynővel, akkor azt szívnánk meg. Amúgy pedig, azt gondolom, hogy egy csomó, főleg vallásos embernek a világképe omlana össze, és kitörne a káosz, ami még inkább ráerősítene a fent leírtakra. Igaz ez a klónozásra is, transzhumanizmusra is.
Már csak azért is, mert az ember örökké a miértekre keresi a választ, és ha megkapná, hogy „azért tettük meg, mert képesek voltunk rá és mert ezért megtehettük”, nem tetszene neki, s már csak azért is elindulna a furkálódás, ellenségeskedés. Egymással sem férünk össze, miért tennénk egy idegen fajjal?


Ami a SW-t illet, a Birodalom homogenitását, és a Lázadók heterogenitását… összefoglalva és dióhéjban annyit tennék hozzá, hogy azzal együtt, hogy a csúf, gonosz, diktatórikus, nácikra hajazó Birodalom még mindig összeszedettebb, összehangoltabb, mint a Lázadók, akik a liberális anarchizmus csimborasszói, és képtelenek egyszerű kérdésekben is egységesen dönteni. Látszólag igen, de akkor is leveszik a kezüket a megoldásról, és megvárják, míg más elkezdi, s csak amikor már biztos a siker, akkor sorakoznak fel. A rasszizmus ellen kampányol akár a Lázadók csapata, akár Mos Eisley… csak nézzük már meg, a történet valójában milyen képet fest róluk.
A szabadság, egyenlőség, testvériség nem működik, mindig csak az egyik a járható út.


A Star Trek pénz nélküli világát sem tartom élhetőnek. Ameddig egy technológia új, addig az őszinte, gyermeki csodálat miatt működik. Ugye, először a harcászatban, aztán luxus a gazdagoknak, és legvégül érhető el a kis embernek. De! Ha nincs olyan eszköz, ami megfelelő cserealap, sőt, amitől megkülönböztetheti magától egy ember a másikat, akkor nem a pénz lesz a mérce, hanem más. Bármi más. Mert kell az ellenségkép, a felsőbb rendű sosem fogja megengedni magának, hogy integrálja maga közé a prolikat, de azt sem, hogy ő csússzon le egy bizonyos szint alá. Ego-kérdés.
S itt visszakanyarodhatunk az ember erőszakosságához, mert mindig lesz (mert kell) egy ellenségkép, és mindig is lesz megkülönböztetés. Aki mást mond, az hülye vagy hazudik.


Mindezzel együtt patent kis könyv ez. Én, aki nem vagyok a politológia szakija, még számomra is érthető. Négy olyan univerzumot boncolgatunk, amit ismertem, egyet, amiről most hallottam először, de azt is megértettem, mert minden fejezet elején van egy kis összefoglaló, illetve minden magyarázat úgy van alátámasztva, hogy megérti az ember, még ha csak a töredékét ismeri is a világnak.
Hiányzott egy-két univerzum, például Banks világa, párat hiányoltam, aztán később rájöttem, azokat inkább szociálpszichológiai szempontból lehetett volna elemezni, mint például az Equillibrium vagy a Logan futása.
A fülszövegnek abban igaza volt, hogy olvasva elkezdtek előjönni az említett könyvek és filmek, pedig egészen eddig erősen kételkedtem abban, hogy én valaha egynél több Star Trek részt láttam volna…

Két bajom volt a könyvvel azon kívül, hogy még olvastam volna szívesen.
Az egyik, hogy az első öt fejezet önmagukban és együtt is egy kerek egészet adnak ki, aztán úgy éreztem, meg vannak írva a fejezetek, de! Összecsapottabbnak éreztem, mint a könyv elejét. Nem tudom, miért, de kevésbé éreztem egységesnek.
A másik, és ezt tartom nagyobb hibának, hogy hol a pékben volt a lektor?!?!?! Piszok rossz, amikor a mondat eleje mást jelent, mint a vége, mást támaszt alá, mint amit alá akar támasztani, hiányoznak betűk, a központozás, és valahol az elveszett betűk felbukkannak, mert megjelennek egy-egy szó végén.
(én költenék az utóbbira, és tennék a karácsony vagy könyvhét okozta határidő-pánikra)

Ajánlom
Azoknak, akik szeretik a sci-fit, és talán vagy sem belegondoltak kedvenc történeteikbe ebből a szempontból.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése