2017. január 23., hétfő

Pozitív emberek



A hétvégén furcsa élményben volt részem két ízben is. Két energiabombával találkoztam, akik körülbelül két perc után feltöltöttek a napi punnyadtságomból.


Amikor az kerül szóba, hogy élet, általában egy malom jut eszembe. Őrölünk napi x órát, aztán fáradtan hazaesünk. Mesterséges környezetből mesterséges környezetbe vándorlunk. Az egyikben y megfelelési kényszerünk van, a másikban z. Egész évben, egész életünkben ezt csináljuk, s csak nagy ritkán tudunk malomtulajdonosok lenni, vagy ritkán látjuk a terméket, amit előállítottunk.
Csak kesergünk azon, hogy értelmetlen, amit csinálunk, hogy máskor, máshol kellene lennünk.

Amikor a boldogság jön témának, akkor egy ismerősöm sógora jár az eszembe, akivel egyszer arról beszélgettem, mi az, meddig fenntartható, én annak érzem-e magam? A boldogság 0-24-ben nem fenntartható állapot a hét mind a hét napján. Az egy állapot, amit újra és újra el akarunk érni, és az számít, hogy két csúcspont között hogyan gondolkodunk, vagy hogyan éljük az életünket.


Szokták mondani, aki nem optimista, az pesszimista, és aki realista, az is pesszimista.
De szerintem az, hogy tervekkel állsz a dolgok elébe, az nem azt jelenti, hogy borúlátó vagy. Persze, lehetsz az, de az meg, nem feltétlenül rossz.

Engem szeretnek egy emóssal összehasonlítani, vagy olyannak látni, aki nem boldog. Nem érzem, hogy depressziós lennék, vagy csak a dolgok sötét oldalát látnám, még csak azt sem mondom, hogy fáj a világ. Nem agonizálok folyton, viszont az agyalós időszakaim és a melankólia közé hajlamosak az emberek egyenlőség jeleket tenni.
Aláírom, furcsa személyiség vagyok. Azt is, hogy ha két ember beszélget, a problémák előbb jönnek szóba, mint fulladnak a dumálgatások sírásig röhögésbe. A jót megéled, a rosszat kiadod. Így van ez nálam is.

S amikor éppen rossz periódusban vagy, mert nem aludtál eleget éjjel, mert még csak egy kávét ittál, mert felcsesztek korán reggel, jön egy ember, aki szó szerint berobban az életedbe, és ahogy ránézel, a hangjától, a testtartásától, a rezgéseitől vidáman látod a napodat.
Amikor jön egy olyan illető, akinek egy terve van, és nem gondol arra, hogy „mi van akkor, ha nem”. Akinek a szótárában nincs nem szócska.

El nem tudom mondani, milyen nulladik típusú találkozás volt ez. Mert beszélgettem már magukat pozitívnak valló emberekkel, viszont ennek a srácnak a lényéből áradt ez a dolog. Jó kedvem lett tőle, s az, hogy egy kvázi hasonszőrrel beszélgethettem, felemelő élmény volt.


A másik pedig, a fodrászom.
Az hagyján, hogy imádom, amikor mosásnál masszíroz is, meg ellát jó tanácsokkal, és nem azt mondja, hogy vesztem a hajkoronám. De bemenni hozzá a szalonba, felemelő élmény, mert az a nő kétszázzal pörög. Hihetetlen, mennyi buktató van az életében, mégis, a hangja, a lénye olyan, hogy már csak beszélgetni is bejárnék hozzá, mert feltölt. Az, hogy pörög, mint nyuszi a turmixban, az csak hab a tortán.

Számomra ez azért jó és fontos, mert nem vagyok kint a gödörből. Ha szabad ezt mondanom, a barátnőm még nagyobb gödörben van, és nem direkt húzzuk le egymást, de hogy is mondjam. Gyakorlatilag testvéri szeretetet van köztünk, és bár tudunk jóízűeket röhögni, mégis ott van a másik féltése, és ez valahogy rányomja bélyegét az alaphangulatra mostanság, plusz a napi stressz, amik miatt valahogy nem érzem úgy, hogy felhőtlen lenne minden.
De a srác és a fodrászom valahogy a puszta lényükkel feldobják a napom, és amikor az utóbbira gondolok, elmosolyodom. – Valószínű, ki fogom próbálni a fodrászkodást, mert beszéltünk róla, és mondta, gyakorolhatok nála. Az első igazán pozitív, önzetlen élményem volt ez ebben az évben*.

A srác pedig, barátnőm potenciális lakótársa, s remélem, ragad majd rá valami abból a töltetből, amennyi ebben a fiúban benne van.
Hihetetlen.

S rajtuk láttam igazán, hogy mi az, hogy kisugárzás. Ugye, sokat halljuk, a belső átüt a külsőre is, és ezáltal tudsz adni másoknak. Rengetegen csak megjátsszák, vagy csinálni akarják, de nem megy.
Amikor egy emberre nézek, látom őt.
Aki tényleg pozitív, arra emlékszem, és az emlék is pozitív. Aki csak az akar/próbál lenni, ott az emlék… nos… lopok Giorgio Armanitól. „Az elegancia nem azt jelenti, hogy észrevesznek, hanem azt, hogy emlékeznek rád.”
Ez a pozitív kisugárzású emberekre is igaz. Mert őket nem csak meglátjuk, hanem emlékszünk is rájuk. A kisugárzásuk nyomot hagy.


*Egy időben fodrász akartam lenni, és a saját hajamon kívül máséval nagyon nem szöszöltem. Vágtam Mr.A haját, festem a sajátomat, és a barátnőimén frizurákat (kontyok, fonatok) készítek. Livi pedig, most úgy csinálta meg egy vendég haját, hogy mondta, mi micsoda, mit miért csinál, s majd mit vigyek magammal, lehetnék a tanítványa. Mindenképpen ki fogom próbálni, milyen. Kíváncsi vagyok.

4 megjegyzés:

  1. gondolkoztam, hogy mit írjak ide és egy ideig csak a ":)" szmájli jutott az eszembe, de amúgy annyira szeretem az ilyen embereket, annyira fel tudnak tölteni még órákkal később is mosolyogva tudsz rágondolni egy 10 perces találkozásra is

    VálaszTörlés
  2. Kellenek ezek az emberek az életedbe, úgy látom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem hasonló emberek mindenkinek az életébe kellenek, de valahogy jó, hogy benne vannak és annyira vannak benne, amennyire. :)

      Törlés