2017. január 7., szombat

Másoké meg az enyém



Esküszöm, nem értem az embereket. Próbálkozom azzal, hogy megértsem őket, választ találjak a miértjeikre, csak éppen vannak olyan momentumok, amiket nem tudok lenyelni. Jelesül, amikor valaki nem tud örülni a másikkal együtt. Egyből vészmadárkodik, megmondja a tutit, húzza a száját, megjegyzéseket tesz.

Az természetes, hogy te ott állsz mellette jóban is, és rosszban is. De ha rólad van szó, akkor hirtelen mindenki jobban, tisztábban látja a helyzetet, és csak a te érdekedben előhúz egy piszok alattomos ütőkártyát, amivel még csak fel sem fogja, talán pont ő az, aki megforgatja a kést a szívedben.
Nem csak párkapcsolatra értem ezt. Barátságokra is, bármilyen emberi kapcsolatra, bár én pasik kapcsán kapom sokszor, és most utóbb arra, hogy lett munkám, és ott dolgozom, ahol.


Igen, én tettem egy lépést ősz elején, és nem volt munkám, de most lett. Lehet, hogy nem a legjobb, de én a kihívást látom benne, és a fejlődési lehetőséget. Nem szeretnék beleragadni az eddigi állapotba, és rettentően tudtam örülni annak, hogy a régi főnököm megkeresett. Alapvetően szeretek vele együtt dolgozni, és ha az emberek figyeltek volna rám, akkor tudnák a döntéseim okát. De mindegyik csak pofát vágott, hümmögött, és nem szólt bele, de azt azért hozzátette: biztos, jó lesz.
Minek várjak a nagy lehetőségre, amikor azon számolok, mikor mit vegyek meg, mikor fogy el a zsém, és nem akarok kölcsönpénzből élni, meg másokra utalva? Várjam a nagy kiugrási lehetőségemet, ami lehet, hogy sosem jön el? Várjak arra, hogy tudom, ha várok, úgysem fogom meglépni?
És rengeteg estét bőgtem át ezek miatt, de persze, a szájhúzogatók hol is voltak?
Ja, tényleg. Várták a jobb lehetőségüket.

Arra akarok kilyukadni, hogy egy ember, miért nem tudja megérteni a másikat? Miért nem képes vele együtt örülni? Tekintsünk el attól, mennyi részletet tud, és mennyit hall meg abból, amit mondok. De úgy érzem, sok olyan személy vesz körbe, akik azért nem örülnek velem együtt, mert a lehetőségeimben a saját hiányosságaikat látják.
Amúgy, ha tényleg figyelnének néha arra, amit mondok, akkor pontosan tudnák, hogy érzek, milyen kétségeim vannak, és pár bátorító szóval lennének irányomba.

Eltértem. Bocs, eddig ez egy indulatírás volt.


Tudom, hogy piszok nehéz más boldogságának örülni, mert rettentően irigyek vagyunk. Nem látjuk át, hogy az ránk milyen hatással lehet. Csak kesergünk a saját szardombunkon, és köpködünk a másik sikerére. Lehúzzuk magunkat, őt, nemhogy támogatnánk, és segítenénk.
Egy időben én is voltam ilyen. Féltékeny. Kétségtelen tény, ha az ember feje felett összecsapnak a hullámok, húzza el mindenki a csillámpónis valagát a vérbe. Aztán megtanultam máshogy nézni a dolgokat. Próbálok erőt meríteni más boldogságából.
Mert úgy érzem, a barátaim sikerében nekem is van egy mini szelet – jelesül, doppingolhatom magam azon az elven, ha neki is megy, nekem is fog.

Ez a visszaadás.
Vekenghetnék azon, hogy a 28éves barátnőm egy tündéri kislánynak adott életet a napokban. Hogy a legjobb barátomnak jól működő párkapcsolata van. Hogy egy agyatlan blogot többen követnek. Hogy egy nemrégiben megismert ember a hobbijának élhet, azt csinálja, amit szeret. Velük szemben itt vagyok én, aki menetel a harminc felé, se kutyája, se macskája, csak maroknyi követője van, és olyan munkát végez, ami talán nem komfortos neki. Itt ülök egy tányér szottyos sajtos-tejfölös tészta felett.
De nem teszem.
Megbecsülöm a követőimet, legyetek akárhányan is. Babázok a barátnőim gyerekével, és kiélvezem az egyedül töltött napokat. A munkámban meg a lehetőségeket keresem, a fejlődést… a kajám meg kivételesen jól sikerült. ;)


De, ha valaki közel áll hozzám, akkor mellette állok, és örülök, aminek ő örül.
Az nem normális, hogy történik velem valami jó dolog, és nem akarom senkinek sem elújságolni, mert ők képtelenek arra, hogy felfogják, mit mondok. S ez pusztán azért van, mert a saját keserűségüket látják az én árnyékomban.

Néha örülnék pár jó szónak, ölelésnek, egy bolondos képnek. Én értem, hogy más nem tud vagy akar fejlődni, mert a változás ijesztő, vagy nincsenek meg a lehetőségei. De az vagy nem az ő útja, vagy más megvalósítás felé kell fordulnia. Azt is megértem, hogy félt engem.
Csak éppen, nincs mellettem. Nem hallgat meg, nem támogat, csak szajkózza a negatív oldalt, amivel már így is tele van a padlás.

Utálom, hogy mindenki csak magával van elfoglalva, és esélyem sincs a magyarázatokra.
Kicsit olyan ez, mintha azt mondanák a szájukkal: legyél boldog, nincs okod panaszra.
De valójában ezt gondolják: meg ne próbáld! Boldog vagy? Rohadjon ketté a májad.

Belehalnának pár perc hallgatásba vagy beszélgetésbe… de ennek tükrében, azon vagyok leginkább meglepődve, hogy miért csodálkoznak rá arra, hogy nem bízom bennük?

Nyilván, nem megy ez mindenkinek… de hogy senkinek se… ez már gáz.
Őket ignorálva a saját hősömmé válok.

6 megjegyzés:

  1. Ha jól értem, azért dolgozol egy nem is rossz munkahelyen, hogy pénzt keress? ☺ Hallatlan. Mindenki más meg karriert épít körülötted? Vagy nem? Nekem egy hatórás melóm van, kis cég, kevés munka, legutóbb megkaptam, hogy azért kapok pénzt, hogy ott ülök, mindezt lesajnálva. Mert megszakadni 10 órában naponta biztos jobb, mi? Vagy hogy miért nem a szakmában dolgozom? Jaaa, hát én keresek ott is állást, a kedves kérdező meg minden du. mehet 4-kor a gyerekeimért a suliba és hatig szittelheti őket. Ja, nem akarja. Többet nem kérdezte a melóváltást. Egyébként meg nekem jó ott, neki miért nem?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogy kinek mi a baja ezzel, fogalmam sincs, csak találgatni tudok. De picit olyan, mintha savanyú lenne a szőlő. Csak tudod, ezzel engem is elkedvtelenítenek, és még mélyebb kételyek közé kergetnek. Ez mostanra odáig fajult amúgy, hogy az egyik megkérdezte, ki mond ilyeneket, a másik meg csak bekóstolgatott.

      Törlés
  2. A magánéleti dolgok, gyerek, férj kiszámíthatatlan. Sok a válás, főleg 10+ éves kapcsolatoknál látom ezt. Jobb nem sietni. Kívárni, igazából nincs késő sosem a boldogsághoz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én azt tudom, hogy ez így van, az csak egy példa volt eme kaotikus írásomban arra, hogy szomorkodhatnék egy halom dolog miatt, de inkább azt nézem, majd egyszer nekem is lesz.

      Törlés
  3. Szerintem a legtöbben megtapasztalják mindazt, amin most te mentél keresztül. Mindig vannak olyan "barátok", akiknek savanyú a szőlő, aki nem tud örülni a boldogságodnak, sikerednek. Nem leszek álszent, néha, mikor a körülöttem lévők sorra érnek el sikereket én is kicsit elszontyolodom, de csak azért, mert nekem ezekben MÉG nincs részem, viszont velük sosem éreztetném mindezt. A legtermészetesebb dolog, hogy örülök a szeretteim boldogságának, hiszen attól nekem is jobb kedvem lesz. Sajnos önző világban élünk, ahol ritka madár az olyan barát, aki veled együtt tud örülni. Mondjuk én szerencsés vagyok, csupa olyan emberrel veszem magam körbe, akik örülnek az én sikereimnek is, és természetesen én is örülök mindannak a boldogságnak, amikben nekik van részük :)
    Szerintem minden ember érzi, ha váltania kell, csak van, aki nem meri megtenni a lépést. Te megtetted és ezért senki nem hurroghat le. Nehogymár te érezd magad rosszul azért, mert váltottál egy jobb jövő reményében.

    VálaszTörlés