2017. január 9., hétfő

Írói bénázások



Amikor valaki megkérdezi, mit csinálok szabadidőmben, rendszerint érkezik a válaszom, szinte gépiesen: filmet nézek, kirándulok, sütök-főzök, olvasok, írok. Az utolsó szóra mindenki felkapja a fejét, és általában ezek a válaszok érkeznek:
a) Aha / Ahham / Ahá!
b) Ú, az biztos jó dolog!
c) Milyen érdekes!
d) Én is próbáltam, de nem ment. Abbahagytam.
e) Fülét-farkát behúzva elsomfordál.
S csak a legutolsó esetben kérdez vissza, hogy mit, hol, hogyan?


Aztán, amikor elmondom, hogy blogot írok, honlapot vezetek, akkor rögtön tudni akarja, hol érheti el. Csak tudnám, miért?

Ugyanis, ennek három végkimenetele van az esetek többségében:
1) Követni kezd, de egy idő után rájön, hogy ő nem olvasó ember / nem érdeklődik irántam.
2) Nem kezd el követni, és rendre megkérdezi, hol írok, hol érheti el, vagy folyamatában arról biztosít, még nem volt ideje ránézni, vagy továbbra is csak elfelejt.
3) Követni kezd, és elkezd aggódni, mikor írok róla, s ha sejti, hogy róla van szó, akkor támad vagy menekül.

Nos, erre szoktam azt mondani, író emberként, én megírom, ami velem történik, igaz, nem mindent, de csak az barátkozzon velem, aki ezt el tudja fogadni.
Nekem sem poén folyton arra válaszolgatni, hogy „ezt most rólam írtad?”, s egy idő után rám ragasztja a paranoiáját. Ebből jött ki az, hogy valahol fáj, hogy az ismerőseim olyan, mintha nem támogatnának, illetve, ezért tölt el félelemmel a mai napig, ha megadom egy ismerősnek az elérhetőséget. Mit fog hozzá szólni… stb., stb., stb.
Adom hozzá az arcom és a nevem, nem könnyű, piszok nagy felelősség, s mindig ott van a kisördög az ismerősökkel szemben. Ki, mikor, miért fog megsértődni, mit mondhatok ki (mert ha nem tehetem, felrobbanok), aztán mindig arra lyukadok ki, inkább magamhoz leszek hű, mint másokhoz. Azok úgyis ismerik a véleményemet, ha meg bántja őket, akkor szálljanak magukba.


Nem tudom, miért alakult így, de azt vettem észre, egy író ember sok esetben csodabogárnak számít. A többséghez képest kevesen művelik, s még kevesebben teszik ezt jól. A többség pedig, vagy érdeklődik, vagy nem. Ám, ha kimondod, írni szoktál, néznek, mintha azt jelentetted volna ki, a mészkőrétegben találtál aranyat.
Ezt amúgy azért nem értem, mert én nem tudok szónokolni. Lámpalázas vagyok, írásban vagyok a szavak embere, nem szereplésben. A kreatív szófosásból diplomázókat mégsem nézik meg maguknak mások, nem csodálkoznak rájuk, elfogadják, hogy van, kicsit jobb, mint az átlag, és kész.

Világéletemben befelé élő voltam, talán ezért is kommunikálok inkább írásban. Régebben nem szerettem szavakban konfrontálódni, ezért a face-to-face harcaimban a reakcióidőm hihetetlenül belassul. Mára ez annyiban változott, hogy többet pofázok, és akivel tudom, meddig mehetek el, szívesen beszélgetek. Viszont még mindig az írás az elsődleges kommunikációs formám.
A terápiám, a lelki békém, az önkifejezésem.

S mivel rengeteget írok, kevés a segítségem, a támogatásom. Ahelyett, hogy tanácsokkal látnának el, egyre többen mondják, kezdjek el videózni, mert szívesebben hallgatnak, mint olvasnak – hajrá, előre az irodalom haláláért!
De azt meg én nem akarom, mert nem az én műfajom. Úgyhogy, visszatérő vendég lesz nálam ezentúl egy kis önsegítés, jelesül, hogyha problémákba ütközöm, akkor itt írni fogok róla. Talán meghallja valaki, talán reagál rá valaki. Remélem, másnak is segítségére lesz. Ha meg nem, legalább én tisztábban fogok látni.

10 megjegyzés:

  1. Szia!
    Sajnos ezek szerinte nálad is folyamatosan előjön ez a dolog... :(
    Nem hinném, hogy a vlogolás sokkal jobb mint az írás - sőt. Lehet furcsán fog hangozni, de én életemben talán öt-hat vlogot ha meghallgattam (Trish videóit), az összes többitől menekülök. Nagyon jól teszed, hogy nem hagyod, mások rád kényszerítsék a vágyaikat, elvárásaikat. Hogy nem állsz be a divatba, inkább megmaradsz önmagadnak. (Például ezért is szeretem olvasni a blogod.)
    Szóval, ha ilyenekről írsz, igyekszem írni hozzá, remélem, tudok majd segíteni. :) (Ahogy egy kedves barátom szokta mondani: Mi, csodabogarak tartsunk össze! :) )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Hm, egy ember van, akit folyamatosan nézek, a többieket csak akkor, ha érdekel a cím alapján és szánom-bánom, de hamar elunom őket.
      Köszönöm szépen a segítséget előre is! :)

      Törlés
  2. Hogyhogy nem azt kérdezi a többség, hogy mit írsz? De fura. Jaj, nagyon örülök, hogy nem vlogolsz, azokat mindig elteszem későbbi megnézésre a távoli jövőbe.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A mit írsz problémás amúgy, mert ha megkérdezi valaki, elmondom, de nem tud mit kezdeni az információval, bár gondolom azért, mert nem ez az érdeklődési köre. De van egy másik csoport is, aki cikizni kezdi vagy megjegyzéseket tesz rá.
      Én keveseket nézek állandóan, valahogy nem jönnek be annyira. Én is mindig tolom, aztán fél évvel később rájövök, hogy ja, tényleg, félretettem későbbre.

      Törlés
    2. Ha meglátom, hogy egy videó 20 perc, akkor már megrémülök, mert azért az elég sok idő, főleg, hogy csak otthon tudok videót nézni. Egy blogger írta nekem, hogy azért jobb a videó, mert közben tud mást is csinálni, szóval nem tapad a képernyőre, hallgatja. (???) Szerintem olvasni gyorsabban lehet, kivéve, ha Szirmai Gergelyt nézem, ő olvasási sebességgel beszél, azért szoktam megnézni. De olvasni jobb, mert saját tempóban dolgozom fel a szöveget, ha már élvezetből olvasok blogot.

      Törlés
    3. Őt én is nézem, szeretem is. :)
      Nem tudom, én szeretek olvasni, s ahogy mondod is, szeretek odafigyelni az íróra, a tartalomra. A hangoskönyveket is azért nem szeretem, mert közbe mást csinálok, abba belemerülök, akkor meg minek? Persze, egy-két videó bitang hosszú tud lenni.

      Törlés
  3. Mindig jobban szerettem olvasni, mint nézni, nekem jobban igénybe feszi az agyam, és úgy érzem, több szabad terem marad. Az számomra is fura, amit Adri írt... Vagy csak magamból indulok ki, kapásból a téma/műfaj/bármi ezzel kapcsolatos lenne az első kérdésem, ha meghallanám, h valaki ír. Ezért a felsorolásod így magamban nem nagyon tudom hova tenni, viszont én úgy vagyok vele, h értelmes ember le kellene, h tudjon reagáljon egy dolgot akkor is, ha kívűl esik az ízlésén. Hozzak egy tök ismert példát, én nem kimondottan szeretem a Quimby-t. Hallgatni. Viszont a szövegeik sok esetben elmennek kvázi költészetnek, ill. lehet azonosulni, ha nem is úgy van egyberakva, ahogy nekem lecsúszik. Ugyanez Szabó Balázs, mondjuk az Apám a vadludakkal. Nagyon szeretem, meghallgatni nem tudom. De elismerem. De ha nem találnék benne semmit, az sem azért lenne, mert fúj, folk, tuti, hogy szar. Nálam ugye a rajz van ilyen helyen az életemben, mint neked az írás, én elmagyarázni sem nagyon tudom, stílusom sincs, de legyen már az ember barátaiban annyi, hogy támogatják a törekvéseit, és legalább megpróbálják befogadni az infókat. De ez másra is érvényes... Nálam állandó a bekövet-kikövet dolog, a magam részéről alaposan át szoktam nézni egy-egy blogot/instát, h tudjam, tényleg kell-e ez nekem. Blogot keveset követek, még ritkábban írok, de mindegyik tartja a színvonalat szerencsére... No mindegy, inkább befejezem, kicsit szétszórt vagyok, ne haragudj, annyit még hozzátennék azért, hogy az olvasod nem egy tagjára, köztük rám is számíthatsz, ha tudunk valamiben segíteni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem azzal sem tudnak sokan mit kezdeni, hogy a saját kedvedért csinálsz valamit, szabadidődben, esetleg költesz is rá. A sport még elmegy, mint hobbi, de úgy általában a hobbival rendelkező emberekre furán néznek, ha kilóg a mozi-sport-olvasás szokásos körből.

      Törlés
    2. Lehet, én vagyok rossz emberekkel körbevéve. Ám általában merednek rám, és bólogatnak, látni rajtuk, nem tudnak mit kezdeni az információval. A példáddal egyet értek.
      Érdekes módon, a rajz kapcsán ez sosem jött elő.
      Köszönöm a segítséget előre is! :)

      Törlés
    3. Engem tényleg az írás kapcsol ki. A baráti körben viszont nem egy olyan ember van, aki szerint csak itthon ülök és szottyadok, ahelyett, hogy hülyére innám magam valamelyik szórakozóhelyen, és "ismerkednék" fűvel-fával.
      Amúgy tényleg vannak olyan emberek, akiknek nincs hobbija, és ezáltal nem is tudja, milyen ez, más miért csinálja. Vagy, ha van is, az nincs jelen aktívan az életében.

      Törlés