2017. január 6., péntek

Hemümön át a világ: Az igazság fáj



Oh, mennyiszer rettegtem az igazságtól! Megírtam egy üzenetet, és nem néztem rá órákig, napokig, csak, hogy ne kelljen szembenéznem vele. De ugyanezen okból inkább az elhallgatást választottam, mint az őszinte játékot. Az igazmondásra sokszor rá is fáztam, mert hiába igazolt engem az idő, akkor éppen én voltam a gonosz. S emberként sokszor választjuk ezt az utat, mert nem akarunk rosszak lenni.
Mindemellett, a nők szeretnek tetszelegni az igazság bajnokának szerepében anélkül, hogy felmérnék, az igazság mindenki számára mást jelent.


Az ember, mint olyan, valamilyen oknál fogva szeret elkendőzni. A pöttyeinket lealapozzuk. Ha ronda a frizuránk, kalapot húzunk rá. Ha sérült a padlónk, jöhet a szőnyeg. Ha égett a hús, majd eltünteti a mártás. Könnyebb nem tudomást venni az igazságról, mert másként az ott virít, beleröhög a képünkbe, és arra való, hogy megfélemlítsen.

Arra ösztökél, hogy bénulj meg ahelyett, hogy megpróbáld kijavítani vagy újra elkezdeni. Csinosítod, ami van, miközben próbálsz nem tudomást venni arról, hogy valami elromlott, valami nem működik.

Azért halogatunk dolgokat, beszélgetéseket. Azért írunk inkább üzenetet a párunknak, semmint leülnénk beszélni vele, s azért alakítjuk úgy az életünket, hogy a problémákat görgethessük magunk előtt, mert az igazság ijesztő. Félünk tőle, ezért tisztes távolságban tartjuk magunktól.

Egy párkapcsolatban nem akarjuk bántani a másikat, mert te az enyém vagy, én a tied. Az őszinteség meg csak szétbarmol mindent, és magyarázkodásra késztet.
Az igazság két dologból áll. Csak akkor tudsz őszinte kapcsolatot kialakítani egy másik emberrel, ha nem hazudsz magadnak. Az igazság fáj, hiszen rájössz, te is csak egy ugyanolyan gyarló ember vagy, mint a többi.

Tételezzük fel, van egy párunk. Folyik az életük, történnek az események, de A és B nem úgy értékeli ezt, ahogy valójában van. Jeleket keresnek, kódolnak, bele- és megmagyaráznak. Elsiklanak a tények felett, mert félnek velük szembenézni. Például, ha nem figyel A eléggé B-re, az indokokat gyárt a miértekre ahelyett, hogy észrevenné a nyilvánvalót. B is cselekvésnek indul – általában jön a C variáns -, és mindent A-ra hárít, meg a kifogásokra. S szép lassan hazudni kezd magának, majd a másiknak… aztán visszaigazolást keres C-nél (másik fél, vagy egyet értő barát). Teszi ezt úgy, hogy mindenáron akarja az őszinteséget, de az okokat kideríteni, a miértekre rájönni már „fáradt”.
A pedig, lehet, nem az a típus, aki minden percéről be akar számolni. S a túlzott őszinteség is lehet romboló hatású.


Rettentően tartunk a másik reakciójától. Ha félünk, akkor megette a fene. Úgy tartom, legyek utált a kimondott szavaim miatt, de legyek hű önmagamhoz, minthogy legyek genyó a tetteimért, és szar alak a hazugságokért.

Az események megtörténnek. Minden igazságnak minimum két oldala van, és ez adja ki, ami tényleg van. Ha félsz, menekülsz. Ha menekülsz, álcát húzol. Ha Mátyást játszol, hazudni kezdesz.
Tehát, a fájdalmat te generálod azzá az igazságból, nem a másik ember.

Jobb kihúzni a tüskét, mielőtt begennyesedik. Sok ismerős tűr és tűr, aztán robban. Biztos, jobb ez, mint folyamatában tisztázni a dolgokat? Biztosan nem.
Igen, kellemetlen minden „beszélnünk kell” kezdetű beszélgetés, de az apró hibák nem lesznek „valódi” okok, nem őrlődsz folyamatosan, és nem látsz rémeket minden sarokban. – A másik úgyis képtelen lesz értelmezni azt a bombát, amit varázsoltál magadból.

S a felelősség ott kezdődik, mennyire szereted és tiszteled magad, s mennyire a másikat. Megéri-e nem látni azt, ami van, mint szembemenni vele? Az érzelmi zsarolás pedig, amivel ezt általában kezeljük, csak odázás, kendőzés, a legrosszabb választás.

Mindemellett, az emberek többsége merő félelemből van a másik mellett, és úgyis megmagyarázza, hogy de nem is, ők szeretik egymást. Nézz magadba! Amikor A kimondja, hogy véget akar vetni a kapcsolatnak, akkor te talán nem sírtad vissza magad hozzá abban a reményben, hogy meg lehet még menteni? Dehogynem! De miért?
Mert elképzelhetetlen a számodra az érzelmi önállóság. Félsz egyedül lenni. Üdv az újabb hazugsággyárban!

Ha nem vagy biztos magadban, a másik a támaszod lehet, de nem a szerelmed. Ha ő a te biztonságod, nélküle bizonytalan leszel. S innentől az már nem párkapcsolat, csak egymás mellett létezés.


A másikat mindig úgy választjuk, mit látunk benne magunkból. Ő mindig tükröt fog tartani nekünk magunkról. Szóval, ha hazudozni kezdesz, és félni, akkor voltaképpen önmagaddal teszed ezt. Megéri?


Az igazság fáj
2. évad 2. rész
SATC: the awful truth

2 megjegyzés:

  1. Na most eléggé elgondolkodtattál, lehet, valamiről nem tudok, ami velem történik, vagy mi?
    Sok válás/szakítás van a környezetemben és ami közös benne, hogy a pár férfi tagja számára derült égből villámcsapás ez a történés. (De ők azok, akik hamarabb találnak új párt, a mostani két hetes eset.) Szóval biztos vannak önáltató társfüggők, ez nem nemfüggő, de ha nekik ez jó, ki vagyok én, hogy beleszóljak, hm? Ha nem lesz jó, változtatnak, szólnak, esetleg van valamik okuk, amit nem teregetnek ki és ez kívülről úgy látszik, hogy ész nélkül ragaszkodnak a másikhoz, közben meg csak nem tudnák egyedül fizetni a rezsit.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amúgy furcsa, ait írsz, mert nálam is az a helyzet, hogy a férfi fél nem érti, mi történik. Bár én ezt valahol a kényelembe beleszokásnak tartom, és a normális kommunikáció hiányának.
      Tény és való, hogy ez nem nemfüggő. Nekem az a tapasztalatom, hogy ez a felszínen jó, persze, én se szólok bele senki életébe, mindenki úgy főz, ahogy tud meg akar.

      Törlés