2017. október 18., szerda

Jane Yolen: Csipkerózsa



A borító megfogott, talán harmadszori nekifutásra landolt a kosárban egy antikváriumban. S legalább ennyiszer néztem rá, mire kezembe vettem. Eleinte olvastam is, meg nem is, aztán gyorsan az ágyhoz ragadva maradtam. Nem hosszú, nem erőltetett, és nem annyira hatásos, mint amennyire sokan a témától várnák.
Ez egy kissé hosszú és őszinte ajánló lesz.

2017. október 17., kedd

Nagykifli - A szürreális, normális



Jó leckét kaptam az élettől az elmúlt napokban. Nem, egyáltalán nem rosszat. Sőt. Azt hiszem, megérte ráfognom a shot gunomat a Sorsra, vagy Flidais hallgatott meg az erdőben, nem tudom.
Csak azt, hogy pár hete még sírva röhögtem a „válassz egy tortát, megmondom, mi vár rád a jövőben” típusú, unaloműző bejegyzések végkifejletében: mind azt írta, megismerek valakit, nagy szerelem jön, júúúújdejólesznekem.

2017. október 1., vasárnap

Kirándultam, eltévedtem



Napok óta azt érzem, mennem kell. Mindegy hova, csak ne itthon üljek a négy fal között, mert be fogok csavarodni. Ha jól belegondolok, nincs olyan nagy egetverő problémám, pusztán elegem van az emberekből, hogy itthon punnyadok, amikor élvezhetném a természet nyújtotta lehetőségeket is.
Csak éppen, apu elvan – utóbb nyaralni volt -, Andris kipiheni, hogy pihen egész héten, a munkatársamnak semmire nincs ideje, más ugye, nem itt él, vagy pedig, olyan emberek vesznek körbe, akik nemhogy kirándulni nem mennek el, de az is fizikai fájdalmat jelent nekik, hogy a szobából elmenjenek a boltig.

Így jutottam arra az elhatározásra, nekivágok ezúttal egyedül az erdőnek.

2017. szeptember 29., péntek

Sherrilyn Kenyon: Szenvedélyes éjszakák



„Sötét vágyak vadásza 9.”

Fogalmam sincs, hogy hol láttam, de azonnal berezonált a vezérhangya az agyamban, hogy nekem kell ez a könyv. Halomban várnak az olvasatlan kötetek a polcaimon, mégis van olyan, ami felülírja az összes többit. Aztán ezekkel leülök, fogom a kis kakaómat, és úgy, ahogy vagyok, befalom az oldalakat szép sorrendben. Most is ez történt, mert még a buszmegállóban állva is olvastam a tűző napon, mert nagyon fúrta az oldalamat a kíváncsiság.

Persze tudtam, hogy ezzel a kötettel is úgy fogok járni, mint a Síron túli szeretővel. Azért fog a szívemhez nőni, mert egyrészt a főszereplőt „akarom”, másrészt, mert megint egy olyan életszakaszban vagyok, amikor sokat jelentenek a kinyomtatott sorok.

2017. szeptember 28., csütörtök

Darkling TAG



Az utóbbi időben rettentően kevés blogot olvasok. Rendszeresen legalábbis csak azokat, akikre régóta fel vagyok iratkozva, újakat gyakorlatilag nem. A minap azon is mosolyogtam, hogy egyetlen YT-csatornát bámulok, ha van rajta valami új, a többit nem bírom végignézni. Nem bírok ki egy 10-30 perces videót úgy, hogy ne kezdjek neki valaminek, akkor meg már nem arra figyelek. S sok blog is olyan lett, hogy átpörgetem, mert termékteszt, meg termékteszt, meg termékteszt, ami valahol hasznos, csak éppen, én azokat nem használom.

Szóval, a kis világom eléggé beszűkült, és ahol ezt a TAG-et is kiböktem, ott is írtam, hogy tőle lopkodom most ezeket. Szóval, a Perelin blognak köszönöm, hogy serényen töltöget, mert így néha én is felelek a kérdésekre.

Ami ez esetben azért volt mulatságos számomra, mert én nem tudom magam bekategorizálni, billegek a rocker vagy metálos között – fingom nincs a különbségekről -, de goth utoljára gimiben voltam, ha voltam igazán egyáltalán. Attól meg, mert szeretem ezt a fajta zenét is, meg van fűzőm, nem tenném bele magam ebbe a csoportba.
Szóval, ennek tükrében jöjjenek a válaszok.

2017. szeptember 25., hétfő

Body szubjektív 2.



Megszenvedtem a második etappal. Igazából nem szeretném csűrni-csavarni a fogadd el magad témát, szerintem múltkor átment a lényegi üzenet. Remélem.

Most csak kiegészíteném azt, amit korábban írtam.

2017. szeptember 24., vasárnap

Charles Willeford: Springer testvér fekete miséje



Múltkor, amikor császkáltunk a városban, beszédültünk a kedvenc antikváriumunkba, hátha találunk valami kis morzsát magunknak. Persze, amikor nincs pénzem, akkor tuti, hogy dömping van jó könyvekből, így ez, és egy másik olcsó regény jött haza velem.

Tény és való, hogy a fekete mise szópáros fogta meg magának a szemem, utána a fülszövegtől kezdtem heves mosolygásba, és sétatársam orra alá dugtam azzal, hogy ez a regény a fülszöveg első négy mondata alapján az én életem regénye is lehetne. S mivel elég szerencsétlennek tűnt, be is tettem a kosárba.

2017. szeptember 23., szombat

Body szubjektív 1.



Eddig nagyon nem foglalkoztam vele, mert valahol nem érintett meg, de ami az utóbbi időben szemet szúrt, az a pozitív test mozgalom. Mondjuk, negatívban eléggé hülyén néznénk ki a magunk kis két dimenziójában. Viccet félretéve, a pozitív test mozgalmáról egyre inkább az jut eszembe, ezt is, mint a többit kezdjük kicsit kifordítani önmagából. Én személy szerint azt látom, hogy van egy halom olyan lány, akik lobogtatják ennek az egésznek a zászlaját, de nem azért, mert ők ezt elfogadják, hogy magukat, a testüket tisztelik, hanem azért, hogy mások tegyék ezt. Aztán, miután kitették a képet, vélhetően elvonulnak bőgni egyet.

2017. szeptember 21., csütörtök

AZ



Én: Eljössz velem moziba?
Andris: Mit nézünk?
Én: Azt.
Andris: Mit?
Én: Az AZ című filmet.
Andris: Miért kellek én ahhoz? Nem is látványfilm.
Én: Mert egy k**va nagy emberevő, gonosz bohóc van benne, és félni fogok.

Így is lett. Nem maga a film félelmetes annyira, hanem a tudat, hogy egy teremben vagyok egy bohóccal. A csigáktól is irtózom, szóval, igen. Némiképpen ez elfogult ajánló lesz… ez az AZ egy könyv King bácsitól, amit igazán szeretek.

2017. szeptember 18., hétfő

Hemümön át a világ: A szingliket lelövik, ugye?



De le ám!
Valaki kimondja, valaki nem, de mindenkinek van egy elképzelése a szingli nőkről. Valaki elítéli őket, más szánja, más cikisnek tartja, s megint más élvezi, kalapot emel. Mint egyedülálló oldalborda a másik oldalról nem nyilatkozom. Nem is szeretnék. Ez az oldalborda dolog is olyan, hogy azt feltételezi, nem is tudok létezni a gazdatest nélkül, így a sárból gyúrt párosra szavazok. Ugyanakkor, a többi csontparazita ezt előszeretettel köpködi meg, mert az egyedülálló egy furcsa csodabogár: túlél minden nap önerőből, önmagára támaszkodik, s mély depressziójában ő a gaz csábító, aki minden szembejövő pasit a combjai közé szorít, függetlenül attól, hogy az illető kapcsolatban van, vagy sem.

Vigyázat, erősen szubjektív bejegyzés lesz.

2017. szeptember 16., szombat

Üzenet a fiatal énnek



BlackFairy vetette fel, mi lenne, ha üzennék fiatalkori önmagamnak. Sokszor eljátszottam már a gondolattal, mi lenne, ha megpiszkálnám a sors kerekét. Sok olyan változás lépne mozgásba, amitől én nem lennék én, és nem lenne ez a levél sem.
Nem szeretnék más ember lenni, így azt sem szeretném, ha máshogy tennék dolgokat.
14-16 évesen visszahúzódó voltam, megvesztem mások szeretetéért. Álmodozó voltam, s ez mind kihatott az életemre. Némelyik a mai napig. Mondogatom magamnak, mit csinálnék másképp, de a szívem mélyén nem változtatnék semmit. A személyiség-fejlődésem így van rendjén.

2017. szeptember 15., péntek

Füvészkert



Úgy döntöttem, idén szeretnék olyan helyeken kalandozni, ahol még nem jártam, s mivel most csak hétközben tudunk összefutni, a választásunk a Füvészkertre esett. Múlt héten is eloldalogtunk az ELTE botanikus kertjéhez, csak pont rossz időben értünk oda, ezért erre a hétre halasztottuk.

Másfél órát tekeregtünk benne, mondjuk, jó társaságban repül az idő. Mire átrágtuk magunkat a nézett filmeken, az olvasott könyveken, és megvitattunk pár elméleti sci-fis dolgot, azt vettük észre, a kert végére értünk.

Igazi kis nyugalom szigete a város szívében annyi zöldséggel, amennyit elsőre talán be sem tudsz fogadni. Majd jövőre visszajövünk tavasz végén, nyár elején, mert bár így is voltak virágzásban levő növények, azért több volt a zöld.

2017. szeptember 13., szerda

Instant ökörnyál



Szombaton ablakcsere volt nálunk, ami azt vonta maga után, hogy a délutánunkat takarítással töltöttük el. Csak tudnám, minek a takarófólia a szakembereknek, ha nem használják rendeltetésszerűen?! No, de este valami könnyűre vágyva, betermelünk egy-egy pizzát, somlóit és ittunk egy kis agyzsibbasztó cidert. Jó kajához viszont, dukál a szuper szombat esti program, az X-faktor válogató.

Bevallom, ameddig lehet röhögni a hülyéken, addig szoktam magam szórakoztatni vele, már, ha el nem felejtem, hogy megy. Hihetetlen, hogy az emberek mennyire bekajálták és életük részévé tették a „valósítsd meg önmagad” szólam minden betűjét. Évről évre csak fogom a fejem, hogy van ember, aki a rémes kárálásáról elhiszi, hogy ő tud énekelni? Elmebeteg vagy ennyire buta, netán süket, esetleg fizettek érte, nem tudom, mindenesetre, botrány néha.

2017. szeptember 12., kedd

Önismereti TAG



No, most, hogy felkentem a hajfestéket*, gondoltam, kitöltöm a Perelin blogon olvasott önismereti kis kérdéssort. Addig se röhögök azon, hogy úgy festek ebben a pillanatban, mint egy Clive Barker regényből szabadult pokolszökevény, aki nemrég gyilkolt, és a ruhájára fröccsent áldozatának vére. Imádom a vörös hajfestés minden mozzanatát. Azt már kevésbé, hogy nem találom sehol az eddigi színt, így kénytelen vagyok valami újat keresni.

Ám, most nem ez a lényeg. Elütöm töltögetéssel a következő fél órát.

2017. szeptember 5., kedd

Az én jeleim, az én meséim



XY: Van tetoválásod?
Én: Nincs.
XY: Miért nincs?
Én: Mert annyi minta tetszik, hogy nem lenne rajtam elegendő bőrfelület a felvarrásukhoz, ezért félő, a szemgolyóm hátulján is tinta lenne.

Hangzott így egy beszélgetés egészen eddig. Ez igaz volt. Rengeteg minta volt tetszetős számomra, hirtelen jelentett valamit, érzelmi felindulásból varrattam volna. Volt olyan is, ahol nem bíztam meg a tetováló szakiban, és olyan is, ahol a tű és a tinta volt kétes számomra.
Viszont, most nyáron bekattant ez a régóta dédelgetett dolog. Először csak azt vettem észre, egyre több tetovált embert nézek meg az utcán, mígnem a strandon is kocsányon lógó szemekkel vizslattam a tetovált férfiakat. Nem a testüket, a mintákat rajtuk. Merő lázadásból, vagy én nem tudom, megfogalmazódott bennem a gondolat, nekem idén tetoválásom lesz. Helyből kettő.

2017. szeptember 4., hétfő

Gabriella Eld: Remények Jordan számára



„Ikercsavar krónikák II.”

Nem is tudom, hol kezdjem.
Talán ott, hogy ide a következőt! Most! Azonnal!
Ez is azon kevés könyvek egyike, melynek a világába teljesen bele vagyok bolondulva, legalább úgy promózom, mintha a sajátom lenne. Nem tudtam letenni, akár még a fejemen pörögve is olvastam volna. Egyszerre akartam a kötet végére érni hamar, és szerettem volna, hogy minél tovább tartson a történet.

2017. szeptember 1., péntek

Makk Károly emlékére


Furcsa, mert valamelyik nap írtam az átcímkézendő nők a nagyvilágból rovatomat, és egyáltalán nem a francia színésznőről szerettem volna írni, hanem Dajka Margitról, mert azelőtt megnéztem a Liliomfit. Erre a minap hozták a hírt, hogy a film rendezője itt hagyott minket.

Hazudnék, ha azt mondanám, ismerem a munkásságát, mert nem.
Szóval, amolyan emlékféle lesz ez itt most.

2017. augusztus 31., csütörtök

Bűn és tudatlanság



Nem vagyok sem vallásos, sem hívő, hadilábon állok az egyház nevű huncutsággal is. Nincs gyerekem sem természetes úton, sem művi úton, sem sehogy máshogy. Mégsem tudom megállni szó nélkül ezt a bolondériát, ami a lombikprogram körül megy.

2017. augusztus 30., szerda

Mr. A és az ő igazságai



Már azt hittétek, mi, hogy soha többé nem hallotok felőle?

Néha-néha visszatér majd köreinkbe észt osztani. Tulajdonképpen, nagyon sokat találkozunk azóta is, hogy nem vagyunk együtt. Gyakorlatilag heti egy burgerezésre összeülünk, hogy aztán irdatlan távot gyalogoljunk le a városban. Andris (ex Mr.A) meg én is olyanok vagyunk, akik nem találják teljesen a helyüket a világban, és kellenek a közös találkozók a szellemi fellendüléshez. Vannak témák, amiket csak mi tudunk megbeszélni, és rajtuk röhögni. Szóval, ha láttok a városban két hülyét, akik hangosan görnyedve nevetgélnek gyaloglás közben, azok mi leszünk. :)

Ez most kissé rendhagyó férfiszemmel lesz.

2017. augusztus 28., hétfő

Magas, szőke nő: Mireille Darc



Nem ezt terveztem, de úgy döntöttem, megírom ezt a posztot, addig se akarom vakargatni a lábamat. Gyógyul a tetoválás, aztán, mióta leszedtem a műbőrt kezdek megvadulni. Nos, ennyit a személyes intróról.

Ma hallottam a rádióban, hogy eltávozott közülünk Mireille Darc. Őszintén szólva, nem ismerem a munkásságát, az alakításait, semmit sem tudtam róla, de pont ezért kicsit nézelődtem, és így állítok emléket neki.

2017. augusztus 27., vasárnap

A lelkiállapotom: okéjjj



Nyár elején szabadságra mentem. Nem volt a szó szoros értelmében vett szabi, mert lelkesen írogattam a mai, valamikor kitevésre váró posztjaimat, pusztán nem volt kedvem akkor a nagyvilág elé tárni, mi is az én bajom tulajdonképpen.

2017. augusztus 25., péntek

Szigligeti vár



Odafelé tartva pont mondtam apunak, hogy a legélénkebb emlékem Szigligetről, pedig előszeretettel mentünk kikapcsolni oda gyerekkoromban az, amikor az unokatesóm anyukája vigyázott rám, és átmentünk busszal oda fürdeni. És, ennyi. Akkora snitt van a fejemben erről, hogy az félelmetes. Tavaly voltunk süllőfesztiválon itt, akkor már szemeztem a rommal, valamiért mégsem indultunk neki.

Most, amikor vasárnap elindultunk, esett az eső. Vittem váltás túracipőt, mert nálunk sosem lehet tudni, mikor kezdünk neki az erdei bóklászásnak. Napközben már sütögetett a napocska, ám, amikor elkezdtünk a várhoz felkapaszkodni, éreztem, hogy a hosszú fekete nadrág, és a hosszú ujjú felső erőteljes hiba volt.
Félúton megálltam lihegni, mert ha őszinte akarok lenni, három hónapja egy fűszálat se tettem keresztbe, viszont égetőbb gond volt a sötét, meleg ruha verőfényes napsütésben.

2017. augusztus 24., csütörtök

Kinizsi-vár



A második megállója a sajátos apja-lánya napnak Nagyvázsony volt. Autópályán mentünk oda, és akárhányszor láttam egy bizonyos táblát egy bizonyos felirattal, kiabálni és mutogatni kezdtem, ami csak akkor vált igazán parádéssá, amikor elhaladtunk egy autó mellett, és a vezető mutogatni kezdett, hogy miért tartom fel neki ordítva a középső ujjamat. Mire mutogattam, hogy nem neki szól.

Ja igen. Lehúzott ablakkal repesztettünk, mert egyikünk se bírja hosszútávon a klímát. Ettől viszont bedugult egy idő után a fülem. Akkor zárt ablakokkal haladtunk, és Iron Maident hallgattunk. Jó lehetett száznegyvenes tempónál két hülyét látni, akik rázzák a fejüket, mint a rumbatököt.

Közben elkezdtünk beszélgetni arról, hogy hova kellene még nem is feltétlenül idén elkirándulni.

Nagyvázsonyban is voltam már, bár emlékeim annyira megkopottak, hogy több kiló por és pókháló keveredik rajta. Valamikor akkor voltam ott, amikor még igencsak kislány voltam.
A Kinizsi-várban pedig, most jártam először.

2017. augusztus 22., kedd

Öskü rotunda



Egy apa-lánya nap keretein belül pár helyet végigjártunk Világapával, és arra gondoltam, hogy ha nem is minden mozzanatát, de egy-két dolgot megosztok veletek az „ismerd meg szép hazádat” égisze alatt. Mivel, ismertek, jó pár kép készült, most szétszedném a bejegyzést részleteire.

Azért is jó ez, mert legalább változtatok a kirándulós bejegyzéseken, nem lesz annyira ömlesztett és hosszú, mint szokott lenni. A szórakozást és az ismereteket azért igyekszem jobban keverni a jövőben, mint eddig.

Másrészt, rájöttünk, az ország keleti részében nem nagyon bóklászunk, igyekszünk ott is nézelődni a jövőben potenciális cél miatt. Jöhetnek kommentben az ötletek.

Első boxkiállásunk Öskü volt, ahol a kerektemplomot vettük szemügyre.

2017. július 27., csütörtök

Nő vagyok... vagy mi



Gubóztunk. Mindig kihasználom, ha Ádám itthon van. Átjön, dumálunk, eszünk, iszunk. Most csak tévéztünk néma csendben. Hozzábújtam, átkarolt, ujjait a derekamon kulcsolta össze. Egyenletesen lélegzett. Tulajdonképpen, azon kevés emberek egyike, akihez szeretek odabújni, megölelni, néha már magamtól adok neki puszit. Csak akkor rándult össze, amikor én is, ugyanis, a teljesen romantikus, ámde totálisan balga Anaconda című horrornak titulált valami, valahanyadik részét néztük. Ujjammal csavargattam az egyik hosszú, fekete tincsét.
- Elbizonytalanodtam. – motyogtam ásítva, amikor reklám volt, és amint meguntam a fejemben kavargó gondolatokat.
- Szexuális téren? – utalt egyik kedvenc filmünkre.
- Hülye. Nem. – pillanatra elhallgattam. – Hanem, hogy tényleg nő vagyok-e? Lányos lány, vagy lányos nő, nőies nő, vagy nőies lány, vagy valami. Érted?
- Mondanám, hogy igen, de nem. Mire gondolsz?
- Hogy külsőre persze az vagyok, de bennem nincs semmi csajos. Tudod. Csicsergés, meg nem teszem-veszem magam, meg úgy érzem, nincsenek lányos dolgaim.
Mély levegőt vett, emelkedett vagy fél métert a fejem a mellkasával együtt.
- Na ide figyelj, kisbogár. Be nem áll a szád, ha olyanod van, néha imádkozom egy szájpecekért, szóval, ha ez a nőiség mércéje, akkor átmentél. De teszed-veszed magad, csak nem látványosan, és de igen, vannak lányos dolgaid.
- Tényleg?
- Igen.
- Mik?
Puszit nyomott a fejem búbjára, és elregélte, amit az alábbiakban szedtem pontokba, a könnyebbség kedvéért E/1.-ben.

2017. július 25., kedd

Mackóval az élet



Volt egy lakótársam egy hétig, Frigyes, a vak spániel személyében. Nekem annyira nem illik rá a neve, hogy taktikusan Macinak vagy Mackónak neveztem. Vigyáztam már állatkákra a baráti körben, tőle mégis egy picit tartottam, mert nem lát. Ilyen helyzetben még életemben nem voltam, s gondoltam, ha esetleg más is kerül ilyenbe, akkor most olvashat róla egy kicsit, saját tapasztalatok alapján.

2017. július 23., vasárnap

Tiszadobi Andrássy-kastély



Hétvégén hivatalosak voltunk Tiszadobra, mert házasodott egy rokon. S mivel olyan messze kellett menni a világ pélójának kicsi szegletébe, gondoltuk a családdal, megnézzük az Andrássy-kastélyt, mint szabadfoglalkozás két program között.

Sok időnk nem volt ott csámborogni, mert majdnem zárás előtt voltunk már, úgyhogy valószínűleg, vissza fogunk menni majd oda valamikor, hogy rendesen körülnézzünk.

Eldöntöttem, ez lesz a nyári rezidenciám, ha egyszer világuralomra török, mert olyan dög meleg volt kint, hogy amikor beértünk, mondtam az egyik tárlatvezetőnek, hogy ha nem is tudok körbemászkálni, a lépcsőt már szeretem, mert hűvös.

2017. július 9., vasárnap

Viki, hopp!



Az utóbbi pár hét piszok nehéz volt lelkileg. Történt pár olyan dolog, amit minden jel szerint nagyon nehezen dolgozok fel. Egy ember pedig elintézte, hogy mindennek tetejében totálisan megpadlózzak. Ezért heveny, kétoldali emberundorban tengetem a mindennapjaimat. Ebbe a szerencsétlen nihilbe érkezett meg Viki, aki szabira jött haza. Féltem egy kicsit, mert ő még a mételyes oldalt nemigen látta élő-show keretein belül. Tudjátok, nem szerettem volna lehúzni, mégis vártam haza, mert ő azon kevesek egyike, aki ismer, mint a rossz pénzt.

2017. június 13., kedd

Off: Magamba záródom



Nos, aki nem követ Facebook-on, az nem tudja, de elég volt most egy időre. Kicsit hallgatásba vonulok, vagy szünetre megyek, kinek hogy tetszik.

Az az igazság, hogy tegnap jöttem rá arra, hogy a kis lila-fekete világom nem bír el mindent, sok minden nekem fontos dolog látja kárát a mindennapjaimnak, s mivel érzelmi író vagyok, semmi kedvem nincs ahhoz, hogy rátekeredjek egy-egy témára, az unalomig ismételjem, másfelől, momentán semmi újdonságot nem tudok adni nektek, amit ti, mint Olvasóim megérdemelnétek.

Rengetegszer kezdtem úgy a bejegyzéseket, hogy „bocsánat, de”. Rengetegszer írtam, hogy a törlésen gondolkodom. Rengetegszer agyaltam azon, miért jó az abbahagyás és az újrakezdés.

Most úgy gondolom, el kell mennem kicsit, mert tartozom magamnak, nektek, a blognak annyival, hogy nyomok most egy megálljt az egészre.
Nem zárok be, nem törlöm, fogalmazzunk úgy, hogy velem együtt a blog is, és a honlap is vérátömlesztés alatt lesz.

Nem mondom, hogy nem lesznek random bejegyzések, ha eszembe jut valami halaszthatatlan közölnivaló, viszont nem tudom, ez a szünet mennyi időt fog felölelni. Napokat, heteket vagy hónapokat. Töltekezni szeretnék, mert úgy érzem, elfáradtam, és nem bírom.
S annál nincs rosszabb, amikor a hobbi kötelességgé válik.

Nem találom a hangom, az agyam, a gondolataim, az ihletem, az energiám.
Kliséből szórakoztatni pedig, nem szeretnék, és nem is tudok.

A döntés a tietek. Kitartotok egy kicsit a szünet alatt, vagy sem. Instán megtaláltok, Facebook-on is, a levelekre is válaszolok. Csak kell egy kis áramszünet.

Jó nyarat mindenkinek!
Pusszantás,
D.

2017. június 10., szombat

Hemümön át a világ: Defektesek



Olyan ritkán írok, hogy néha azon kapom magam, elfelejtettem, hogy is kell csinálni. Azt azért halkan megjegyzem, hogy az utóbbi időben más volt az életfeladatom, azzal és azokkal most szívesebben foglalkoztam.
Ez a pici monológ rajtuk keresztül csatlakozik a mai témánkhoz.

Ugyanis, arra jöttem rá általuk, hogy mindenki defektes. A legtöbb esetben annyira félünk a rossz dolgokról, hogy közben lemaradunk a jókról is, esetenként a saját életünkről, elfogy az időnk, aztán csak ott állunk meggyötörve az út szélén, hogy hohó. Hogy mire gondolok pontosan?
Arra, hogy olyan színes az utunk, hogy a végén észre sem vesszük, hogy mi magunk is defektessé válunk.

2017. június 1., csütörtök

A galaxis őrzői vol. 2.



Még adós vagyok ezzel a filmmel, amit lassan most már két hete láttam.

Bár lenne egy válogatáskazim walkmannel, és elmehetnék egy másik bolygóra. De komolyan, néha ezt kívánom. Valahogy összekertészkednék magamnak egy Grootot, és élném űrkalózi világomat.

Főleg, amikor megtudod, hogy a kisfilm után is van még egy kisfilm, úgyhogy gyakorlatilag életemben először ültem végig egy stáblistát. Vagyis, az első kettőnél még ültem, a harmadiknál már álltam a mozi személyzete mellett. Hiába, néha béna amatőr tudok lenni.

Lehet, hogy ez is picit spoileres.

2017. május 29., hétfő

Alien: Covenant



Mikor? Mikor tanulják meg az emberek a két legfontosabb dolgot, ha idegen bolygóra mennek?
1) Nem válunk szét, főleg, ha hullanak a társaink.
2) Nem nézünk bele tojásokba.
Mondjuk, ezt most már kiegészíthetjük a harmadik legfontosabb dologgal.
3) Ne higgy a robotoknak.

Megveszek az Alien könyvekért és filmekért, szívfájdalmam, hogy nem mernek a jó sztorikhoz, ötletekhez hozzányúlni, hanem maradni akarnak a kaptafánál, mintegy biztonsági játék. Ezt a filmet is nagyon vártam, mégis féltem tőle.
Picit SPOILERES bejegyzés lesz.

2017. május 28., vasárnap

Visszatérés



Ez a cím olyan, mint egy rossz Vámpírnaplók rész alcíme. Hiába, kiestem a gyakorlatból.

Rettentően rossz blogíró voltam az utóbbi egy hónapban. A baj csak az – illetve nem baj -, hogy az írás, mint olyan, meg sem fordult a fejemben, egyáltalán nem hiányzott. Egyrészt volt egy munkahelyváltásom, másrészt elkezdtek jó irányt venni a magánéleti dolgaim, és mivel azok hajtásával voltam elfoglalva, valahogy mind a honlap, mind a blog háttérbe szorult. Ezekről annyira írni nem szeretnék, tudja, aki tudja. Úgyhogy, két filmmel vagyok még adós nektek – A galaxis őrzői, Alien: Covenant -, illetve voltam múlt héten hétvégén Körmenden Olcsinál.

2017. május 16., kedd

Retró túra



Szombaton voltunk egy kis retró túrán Gyöngyösön. Azt gondolom, annak mindenki utána tud nézni, aki szeretne rajta részt venni, hogy miként megy ez. 130 éves a mátrai turizmus, és ennek köszönhetően egy élménnyel gazdagabb lettem.

Amikor apuék közölték, hogy mi bizony kalandozni megyünk, akkor nem tudtam mire vélni, mitől is lesz retro a történet. Aztán persze kiderült, és volt Manci néni, kiskacsák, betyárok, kilátóvá vált olajfúró, és nem kevés jégeső.

2017. május 12., péntek

Szabó Győző: Toxikoma



„Tíz év drogvallomásai”

De drogos! Szétszívta az agyát! Képtelen normális gondolkodásra! Gyerekes hülye! Megint betépett! Szétcsúszott! Ezek a mondatok, időről-időre visszatérnek a telefonbeszélgetéseinkbe. Múltkor mondtam barátnőmnek, gyakorlatilag nincs olyan ismerős, aki ne inna vagy füvezne újabban. Főleg az utóbbi. Vagy csak jobban keressük és megtaláljuk ezeket az embereket, mert valami miatt rá fókuszálunk?

Lehet jajongani, lehet sajnálkozni, sőt, leköpni is a függőket, de előbb álljunk a tükör elé, és mondd ki őszintén, te nem vagy függő. Ha megtetted, most hazudtál egy nagyot. Mert a drog az rossz, fúj, de a kávé és a cigi, vagy netán a folyamatos partnerkeresés rendben van.

2017. május 7., vasárnap

Filmturmix



A héten főleg a felírt sorozatomat néztem (A kór), meg azokat a filmeket, amik a tévében voltak. Valahogy nem találtam semmit, ami így hirtelen érdekelt volna. Írtam is, olvastam is, és azon gondolkodtam, hogy moziba akarok menni, csak kedvenc mozizós társam nem jelentkezik. Most azon gondolkodom, ha szerdáig nem böfög valamit, elmegyek a Galaxis őrzőire egyedül. Aztán két hét múlva Alien, már láttam a plakátokat – kell egy olyan nekem… plakát is, lény is -, és azon röhögtünk, hogy levideóztuk egymásnak azt, amelyiket láttuk útközben a buszról, vagy a villamosról.
Igen, függők vagyunk.

No, de újra vasárnap, újra filmek.

2017. május 4., csütörtök

2017. április 30., vasárnap

Aranyköpetek # 7.



Gyilkoljuk reggel kicsit az agysejteket.
Hogy jól kezdődjön a vasárnap. Kellemes hétvégét mindenkinek!
 

2017. április 27., csütörtök

Neil Gaiman: Északi mitológia

Az északi mitológia szívem egyetlen csücskének csúcsragadozója. Akárhányszor visszatérek ebbe a világba, kiszorít onnan minden mást, pedig ez a csücsök egy igen nagy csücsök, aki ismer, az tudja ezt.
Alapvetően szeretem a mitológiát, legyen az bármilyen, de valahogy nekem mégis az északi nőtt a szívemhez, no meg, Loki. És nem, nem a képregény, vagy a Thor-filmek miatt, és köze nincs a Vikingek című sorozathoz, szerelmem már jóval korábban szárba szökkent.

Így kérdés sem volt, hogy amikor a fesztiválon megláttam, egyből rányúltam.

2017. április 24., hétfő

Szombaton Szegeden



Szombaton voltunk Szegeden a családdal, mint már csepegtettem erről információt, képet itt-ott. Az úton odafelé azon gondolkodtam, ahol én évekkel ezelőtt voltam az ismerőseimmel, az Szeged volt, vagy Szolnok? Amikor megláttam a víztornyot, akkor jöttem rá, hogy az bizony, Szolnok volt, úgyhogy, kénytelen-kelletlen voltam rádöbbenni, hogy én még az életben nem voltam Szegeden.

Nagyon kis cukorborsó város, annyira egységes, és szép. Az előbbi fogott meg leginkább, hogy bár vannak modern és régebbi épületek, a városkép egységes. Majd megyünk még elméletileg szerintem, gyűjtögettem akkorra is megnéznivalót magamnak.

2017. április 23., vasárnap

Filmturmix



Miközben tegnap Szegeden cirkuláltam, rájöttem, hogy abszolút rapszodikus viszony alakult ki bennem a filmnézés, az írás és az olvasás kapcsán. Rohadtul tud nyomasztani, hogy hanyagolok mások miatt olyan dolgokat, amik engem életben tartanak. A hétköznapokon dolgozom, és amikor hazajövök, akkor torna, főzés, telefonok, s mire odajutnék, hogy leülök, ragad le a szemem. Azért vezetem újabban hányaveti módon ezt a felületet is.
Tegnap este megnéztem egy filmet, és örültem neki. Ma reggel elkezdtem olvasni a Neil Gaiman könyvemet, amit a könyvfesztiválon vettem, és ennek is örültem. Apró boldogságcseppek az életben.

Mert ugye, bár elmondtam mindenkinek, a hétvége csak az enyém, nincs szabadidőm, amit magamra tudnék fordítani. Valaki mindig duruzsol a fülembe, mert úgy van vele, hogy csak őrá nem vonatkozik az, hogy hagyjon békén mindenki. Ebből meg az lett, hogy nem változik semmi. Eddig nem voltam bunkó, de most már az leszek. Ha nem ért senki a szép szóból, akkor más eszközökhöz folyamodok. Nem veszem fel a telefont, ha nem akarom, aztán vagy megérti, vagy nem.

Így esett, hogy a mai hét film helyett csak négyet hozok. Minél tovább húzom, annál keservesebb lenne a dolog, és annál inkább fakulnak meg a benyomások, amiket hozzájuk csepegtethetnék. Úgyhogy, ha egy film lesz, akkor annyi, ha több, akkor annyi. Bocs, srácok!

2017. április 19., szerda

Körmös kálvária



Nagyon nehéz megfelelő embert találni a szépségem ápolására. Különösen kényes vagyok régóta a hajamra, nem szeretek akárkit a közelébe engedni, ezért is örülök a mostani fodrászomnak, mert ha azt mondaná, guanót kenjek rá, kérdés nélkül megtenném.
Több mint egy éve simán beleültem a nyugiba a manikűrössel is, viszont idén kiderült, nincs velük szerencsém.
Kétszer váltottam embert ebben az évben, pedig még csak április van.

Akartam várni ezzel a bejegyzéssel addig, ameddig ki nem teszi Körmös3 magához a képet a volt és a jelenlegi állapotról, ám ez most elmarad, mert ő is csúszásban van, így anélkül írom meg.

2017. április 13., csütörtök

Vitányvár



Múlt vasárnap voltunk ismét kirándulni. A nap elején még nem sejtettem, hova fogunk menni, és kicsit olyan is volt az idő, hogy nem tudtam eldönteni, féljek az esőtől vagy sem, jó ruhát hoztam magammal, vagy túl alul fogok öltözni, és befagy a hegytetőn majd a fenekem, és hasonlók.

Megvolt a szokásos vasárnapi ebéd, és izgalommal telve öltöttem magamra a nem szokványos túracuccomat. Előző nap, szombaton, a kvázi húgom diplomaosztója után egy barátommal cirkuláltam egy sort a városban. Kimentünk a Margitszigetre, gyalog az Astoriától oda, majd onnan a Corvin-negyedig. Igen, elmeháborodottak vagyunk, hogy harminc méternél többet megyünk lábbusszal, de mi szeretjük. Annak ellenére, hogy szeles volt az idő*, mégis szakadt rólam a víz a kabát alatt. El is döntöttem, ha másnap ilyen idő lesz, én bizony rövid nadrágban megyek kóborolni, meg a nyári túra felsőmben.
Aha.
Meg, ahogy azt a kisvámpír elképzeli.

2017. április 11., kedd

A költészet napja

1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én tartjuk itthon a költészet napját.
Ennek tiszteletére vagy margójára, gondoltam, egy kis magyar verset karcolok ide. Mondjuk, nem saját, mert az én tehetségem maximum a kamikaze haikuk írásáig terjed.

Igazából tavaly kimaradt, azelőtt azt hiszem, több verssel is megdobáltalak titeket.
Most csak eggyel, mert reggel óta ez jár valamiért a fejemben.

2017. április 10., hétfő

A szépség és a szörnyeteg

Utálok minden bejegyzést úgy kezdeni, hogy meg vagyok csúszva mindennel, pedig így van. Múlt szerdán voltunk munkatársakkal moziban, és vasárnap délelőtt még úgy gondoltam, túra után jó kislány leszek, és megírom a bejegyzés, majd kiteszem. Aha. Olyan hulla lettem, meg pakolgatni is kellett itthon, hogy valahogy elmaradt.

A mozi ötlete amúgy egyszer csak kipattant a fejünkből, és ezt vágtam rá, hogy nézzük meg. Kellett egy kis mese, fantasy vagy romantika a lelkemnek, illetve, most más nem volt, amit szívesen megnéznék a többiekkel, amúgy persze, lenne film. Élet és hasonlók.

2017. április 3., hétfő

A név kötelez?



Furcsa dolog ütött szöget a fejembe, ami valószínű, azért furcsa, mert eddig nem gondoltam bele. A nagy sorozatomat most parkoló pályára tettem, és nekikezdtem egy új történetnek, ami mondjuk rá, Budapesten játszódik. A szereplőim viszont minduntalan angol nevekkel jelennek meg előttem, ami azért nem jó, mert hogy a viharba lehetne egy magyar városban ennyi külföldi nevű szereplő?!

Egyszer még régebben egy rokonom mondta, hogy nem tud magyar könyvet olvasni, csak angolt. Akkor legyintettem rá, mert mekkora hülyeség ez már? Aztán most, hogy közel hasonló dilemmába kerültem, elgondolkodtam.
Csak nem az olvasó, hanem az író oldaláról.

2017. április 2., vasárnap

Az akárhol bárhol



Eltévedtünk, ismét. Mondjuk, ez nem nagy feladat, főleg, hogy hiába nézzük meg az útvonalat, megyünk, amerre látunk, ám minden kirándulás úgy jó, ahogy van.

Most is gondoltunk egy nagyot, hogy ebéd után elmegyünk kirándulni valahova. Választásunk Sukoróra esett, ott is a körsétára. A nagyobbik karikát akartuk megtenni, de csak a kisebbikre futotta, mert a leírásban szereplő jelzéseket nem találtuk, térképen pedig, képtelenek voltunk belőni, mi hol van, de főleg, hogy mi hol vagyunk.

2017. március 31., péntek

Apci tengerszem



Nem is tudom, mióta van tervbe véve Apc, csak valahogy az időjárás nem akarta, hogy odamenjünk. Most is remegtem valahol, hogy legyen jó idő, mert sajnos arról volt szó, hogy felhős-esős lesz a történet. Viszont reggel arra keltem vasárnap, hogy hétágra süt a nap, ezért gyorsan besuvasztottam a túratatyómba a ruháimat, öltöztem, és száguldottam apuékhoz.

Sosem voltam Apcon. Őszintén bevallom, eddig nem is hallottam a településről. Izgalommal vágtam neki az útnak, már csak ezért is. Amúgy Hatvan után van nem sokkal, Heves megyében. Olyan tipikus falu, de aranyos helynek tűnik így első ránézésre.

2017. március 22., szerda

John Scalzi: Vének történetei és más írások



Szeretem az ilyen kis összefoglaló jellegű könyveket, a kiegészítő köteteket. Sokszor valahogy ezektől kapok igazán átfogó képet, vagy ezek miatt kerülnek helyükre a dolgok. S bármennyire nem volt szükségem erre a kötetre, illetve, akármennyire nem számoltam bele a keretbe, ám amikor megláttam, akkor muszáj volt rámarkolnom, és kis csúszással, de meghoztam nektek.

Imádom Scalzit, kedvelem a világát, a humorát, és ez is kedvenc kötet lett.