2017. június 13., kedd

Off: Magamba záródom



Nos, aki nem követ Facebook-on, az nem tudja, de elég volt most egy időre. Kicsit hallgatásba vonulok, vagy szünetre megyek, kinek hogy tetszik.

Az az igazság, hogy tegnap jöttem rá arra, hogy a kis lila-fekete világom nem bír el mindent, sok minden nekem fontos dolog látja kárát a mindennapjaimnak, s mivel érzelmi író vagyok, semmi kedvem nincs ahhoz, hogy rátekeredjek egy-egy témára, az unalomig ismételjem, másfelől, momentán semmi újdonságot nem tudok adni nektek, amit ti, mint Olvasóim megérdemelnétek.

Rengetegszer kezdtem úgy a bejegyzéseket, hogy „bocsánat, de”. Rengetegszer írtam, hogy a törlésen gondolkodom. Rengetegszer agyaltam azon, miért jó az abbahagyás és az újrakezdés.

Most úgy gondolom, el kell mennem kicsit, mert tartozom magamnak, nektek, a blognak annyival, hogy nyomok most egy megálljt az egészre.
Nem zárok be, nem törlöm, fogalmazzunk úgy, hogy velem együtt a blog is, és a honlap is vérátömlesztés alatt lesz.

Nem mondom, hogy nem lesznek random bejegyzések, ha eszembe jut valami halaszthatatlan közölnivaló, viszont nem tudom, ez a szünet mennyi időt fog felölelni. Napokat, heteket vagy hónapokat. Töltekezni szeretnék, mert úgy érzem, elfáradtam, és nem bírom.
S annál nincs rosszabb, amikor a hobbi kötelességgé válik.

Nem találom a hangom, az agyam, a gondolataim, az ihletem, az energiám.
Kliséből szórakoztatni pedig, nem szeretnék, és nem is tudok.

A döntés a tietek. Kitartotok egy kicsit a szünet alatt, vagy sem. Instán megtaláltok, Facebook-on is, a levelekre is válaszolok. Csak kell egy kis áramszünet.

Jó nyarat mindenkinek!
Pusszantás,
D.

2017. június 10., szombat

Hemümön át a világ: Defektesek



Olyan ritkán írok, hogy néha azon kapom magam, elfelejtettem, hogy is kell csinálni. Azt azért halkan megjegyzem, hogy az utóbbi időben más volt az életfeladatom, azzal és azokkal most szívesebben foglalkoztam.
Ez a pici monológ rajtuk keresztül csatlakozik a mai témánkhoz.

Ugyanis, arra jöttem rá általuk, hogy mindenki defektes. A legtöbb esetben annyira félünk a rossz dolgokról, hogy közben lemaradunk a jókról is, esetenként a saját életünkről, elfogy az időnk, aztán csak ott állunk meggyötörve az út szélén, hogy hohó. Hogy mire gondolok pontosan?
Arra, hogy olyan színes az utunk, hogy a végén észre sem vesszük, hogy mi magunk is defektessé válunk.

2017. június 1., csütörtök

A galaxis őrzői vol. 2.



Még adós vagyok ezzel a filmmel, amit lassan most már két hete láttam.

Bár lenne egy válogatáskazim walkmannel, és elmehetnék egy másik bolygóra. De komolyan, néha ezt kívánom. Valahogy összekertészkednék magamnak egy Grootot, és élném űrkalózi világomat.

Főleg, amikor megtudod, hogy a kisfilm után is van még egy kisfilm, úgyhogy gyakorlatilag életemben először ültem végig egy stáblistát. Vagyis, az első kettőnél még ültem, a harmadiknál már álltam a mozi személyzete mellett. Hiába, néha béna amatőr tudok lenni.

Lehet, hogy ez is picit spoileres.

2017. május 29., hétfő

Alien: Covenant



Mikor? Mikor tanulják meg az emberek a két legfontosabb dolgot, ha idegen bolygóra mennek?
1) Nem válunk szét, főleg, ha hullanak a társaink.
2) Nem nézünk bele tojásokba.
Mondjuk, ezt most már kiegészíthetjük a harmadik legfontosabb dologgal.
3) Ne higgy a robotoknak.

Megveszek az Alien könyvekért és filmekért, szívfájdalmam, hogy nem mernek a jó sztorikhoz, ötletekhez hozzányúlni, hanem maradni akarnak a kaptafánál, mintegy biztonsági játék. Ezt a filmet is nagyon vártam, mégis féltem tőle.
Picit SPOILERES bejegyzés lesz.

2017. május 28., vasárnap

Visszatérés



Ez a cím olyan, mint egy rossz Vámpírnaplók rész alcíme. Hiába, kiestem a gyakorlatból.

Rettentően rossz blogíró voltam az utóbbi egy hónapban. A baj csak az – illetve nem baj -, hogy az írás, mint olyan, meg sem fordult a fejemben, egyáltalán nem hiányzott. Egyrészt volt egy munkahelyváltásom, másrészt elkezdtek jó irányt venni a magánéleti dolgaim, és mivel azok hajtásával voltam elfoglalva, valahogy mind a honlap, mind a blog háttérbe szorult. Ezekről annyira írni nem szeretnék, tudja, aki tudja. Úgyhogy, két filmmel vagyok még adós nektek – A galaxis őrzői, Alien: Covenant -, illetve voltam múlt héten hétvégén Körmenden Olcsinál.

2017. május 16., kedd

Retró túra



Szombaton voltunk egy kis retró túrán Gyöngyösön. Azt gondolom, annak mindenki utána tud nézni, aki szeretne rajta részt venni, hogy miként megy ez. 130 éves a mátrai turizmus, és ennek köszönhetően egy élménnyel gazdagabb lettem.

Amikor apuék közölték, hogy mi bizony kalandozni megyünk, akkor nem tudtam mire vélni, mitől is lesz retro a történet. Aztán persze kiderült, és volt Manci néni, kiskacsák, betyárok, kilátóvá vált olajfúró, és nem kevés jégeső.

2017. május 12., péntek

Szabó Győző: Toxikoma



„Tíz év drogvallomásai”

De drogos! Szétszívta az agyát! Képtelen normális gondolkodásra! Gyerekes hülye! Megint betépett! Szétcsúszott! Ezek a mondatok, időről-időre visszatérnek a telefonbeszélgetéseinkbe. Múltkor mondtam barátnőmnek, gyakorlatilag nincs olyan ismerős, aki ne inna vagy füvezne újabban. Főleg az utóbbi. Vagy csak jobban keressük és megtaláljuk ezeket az embereket, mert valami miatt rá fókuszálunk?

Lehet jajongani, lehet sajnálkozni, sőt, leköpni is a függőket, de előbb álljunk a tükör elé, és mondd ki őszintén, te nem vagy függő. Ha megtetted, most hazudtál egy nagyot. Mert a drog az rossz, fúj, de a kávé és a cigi, vagy netán a folyamatos partnerkeresés rendben van.

2017. május 7., vasárnap

Filmturmix



A héten főleg a felírt sorozatomat néztem (A kór), meg azokat a filmeket, amik a tévében voltak. Valahogy nem találtam semmit, ami így hirtelen érdekelt volna. Írtam is, olvastam is, és azon gondolkodtam, hogy moziba akarok menni, csak kedvenc mozizós társam nem jelentkezik. Most azon gondolkodom, ha szerdáig nem böfög valamit, elmegyek a Galaxis őrzőire egyedül. Aztán két hét múlva Alien, már láttam a plakátokat – kell egy olyan nekem… plakát is, lény is -, és azon röhögtünk, hogy levideóztuk egymásnak azt, amelyiket láttuk útközben a buszról, vagy a villamosról.
Igen, függők vagyunk.

No, de újra vasárnap, újra filmek.

2017. május 4., csütörtök

2017. április 30., vasárnap

Aranyköpetek # 7.



Gyilkoljuk reggel kicsit az agysejteket.
Hogy jól kezdődjön a vasárnap. Kellemes hétvégét mindenkinek!
 

2017. április 27., csütörtök

Neil Gaiman: Északi mitológia

Az északi mitológia szívem egyetlen csücskének csúcsragadozója. Akárhányszor visszatérek ebbe a világba, kiszorít onnan minden mást, pedig ez a csücsök egy igen nagy csücsök, aki ismer, az tudja ezt.
Alapvetően szeretem a mitológiát, legyen az bármilyen, de valahogy nekem mégis az északi nőtt a szívemhez, no meg, Loki. És nem, nem a képregény, vagy a Thor-filmek miatt, és köze nincs a Vikingek című sorozathoz, szerelmem már jóval korábban szárba szökkent.

Így kérdés sem volt, hogy amikor a fesztiválon megláttam, egyből rányúltam.

2017. április 24., hétfő

Szombaton Szegeden



Szombaton voltunk Szegeden a családdal, mint már csepegtettem erről információt, képet itt-ott. Az úton odafelé azon gondolkodtam, ahol én évekkel ezelőtt voltam az ismerőseimmel, az Szeged volt, vagy Szolnok? Amikor megláttam a víztornyot, akkor jöttem rá, hogy az bizony, Szolnok volt, úgyhogy, kénytelen-kelletlen voltam rádöbbenni, hogy én még az életben nem voltam Szegeden.

Nagyon kis cukorborsó város, annyira egységes, és szép. Az előbbi fogott meg leginkább, hogy bár vannak modern és régebbi épületek, a városkép egységes. Majd megyünk még elméletileg szerintem, gyűjtögettem akkorra is megnéznivalót magamnak.

2017. április 23., vasárnap

Filmturmix



Miközben tegnap Szegeden cirkuláltam, rájöttem, hogy abszolút rapszodikus viszony alakult ki bennem a filmnézés, az írás és az olvasás kapcsán. Rohadtul tud nyomasztani, hogy hanyagolok mások miatt olyan dolgokat, amik engem életben tartanak. A hétköznapokon dolgozom, és amikor hazajövök, akkor torna, főzés, telefonok, s mire odajutnék, hogy leülök, ragad le a szemem. Azért vezetem újabban hányaveti módon ezt a felületet is.
Tegnap este megnéztem egy filmet, és örültem neki. Ma reggel elkezdtem olvasni a Neil Gaiman könyvemet, amit a könyvfesztiválon vettem, és ennek is örültem. Apró boldogságcseppek az életben.

Mert ugye, bár elmondtam mindenkinek, a hétvége csak az enyém, nincs szabadidőm, amit magamra tudnék fordítani. Valaki mindig duruzsol a fülembe, mert úgy van vele, hogy csak őrá nem vonatkozik az, hogy hagyjon békén mindenki. Ebből meg az lett, hogy nem változik semmi. Eddig nem voltam bunkó, de most már az leszek. Ha nem ért senki a szép szóból, akkor más eszközökhöz folyamodok. Nem veszem fel a telefont, ha nem akarom, aztán vagy megérti, vagy nem.

Így esett, hogy a mai hét film helyett csak négyet hozok. Minél tovább húzom, annál keservesebb lenne a dolog, és annál inkább fakulnak meg a benyomások, amiket hozzájuk csepegtethetnék. Úgyhogy, ha egy film lesz, akkor annyi, ha több, akkor annyi. Bocs, srácok!

2017. április 19., szerda

Körmös kálvária



Nagyon nehéz megfelelő embert találni a szépségem ápolására. Különösen kényes vagyok régóta a hajamra, nem szeretek akárkit a közelébe engedni, ezért is örülök a mostani fodrászomnak, mert ha azt mondaná, guanót kenjek rá, kérdés nélkül megtenném.
Több mint egy éve simán beleültem a nyugiba a manikűrössel is, viszont idén kiderült, nincs velük szerencsém.
Kétszer váltottam embert ebben az évben, pedig még csak április van.

Akartam várni ezzel a bejegyzéssel addig, ameddig ki nem teszi Körmös3 magához a képet a volt és a jelenlegi állapotról, ám ez most elmarad, mert ő is csúszásban van, így anélkül írom meg.

2017. április 13., csütörtök

Vitányvár



Múlt vasárnap voltunk ismét kirándulni. A nap elején még nem sejtettem, hova fogunk menni, és kicsit olyan is volt az idő, hogy nem tudtam eldönteni, féljek az esőtől vagy sem, jó ruhát hoztam magammal, vagy túl alul fogok öltözni, és befagy a hegytetőn majd a fenekem, és hasonlók.

Megvolt a szokásos vasárnapi ebéd, és izgalommal telve öltöttem magamra a nem szokványos túracuccomat. Előző nap, szombaton, a kvázi húgom diplomaosztója után egy barátommal cirkuláltam egy sort a városban. Kimentünk a Margitszigetre, gyalog az Astoriától oda, majd onnan a Corvin-negyedig. Igen, elmeháborodottak vagyunk, hogy harminc méternél többet megyünk lábbusszal, de mi szeretjük. Annak ellenére, hogy szeles volt az idő*, mégis szakadt rólam a víz a kabát alatt. El is döntöttem, ha másnap ilyen idő lesz, én bizony rövid nadrágban megyek kóborolni, meg a nyári túra felsőmben.
Aha.
Meg, ahogy azt a kisvámpír elképzeli.

2017. április 11., kedd

A költészet napja

1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én tartjuk itthon a költészet napját.
Ennek tiszteletére vagy margójára, gondoltam, egy kis magyar verset karcolok ide. Mondjuk, nem saját, mert az én tehetségem maximum a kamikaze haikuk írásáig terjed.

Igazából tavaly kimaradt, azelőtt azt hiszem, több verssel is megdobáltalak titeket.
Most csak eggyel, mert reggel óta ez jár valamiért a fejemben.

2017. április 10., hétfő

A szépség és a szörnyeteg

Utálok minden bejegyzést úgy kezdeni, hogy meg vagyok csúszva mindennel, pedig így van. Múlt szerdán voltunk munkatársakkal moziban, és vasárnap délelőtt még úgy gondoltam, túra után jó kislány leszek, és megírom a bejegyzés, majd kiteszem. Aha. Olyan hulla lettem, meg pakolgatni is kellett itthon, hogy valahogy elmaradt.

A mozi ötlete amúgy egyszer csak kipattant a fejünkből, és ezt vágtam rá, hogy nézzük meg. Kellett egy kis mese, fantasy vagy romantika a lelkemnek, illetve, most más nem volt, amit szívesen megnéznék a többiekkel, amúgy persze, lenne film. Élet és hasonlók.

2017. április 3., hétfő

A név kötelez?



Furcsa dolog ütött szöget a fejembe, ami valószínű, azért furcsa, mert eddig nem gondoltam bele. A nagy sorozatomat most parkoló pályára tettem, és nekikezdtem egy új történetnek, ami mondjuk rá, Budapesten játszódik. A szereplőim viszont minduntalan angol nevekkel jelennek meg előttem, ami azért nem jó, mert hogy a viharba lehetne egy magyar városban ennyi külföldi nevű szereplő?!

Egyszer még régebben egy rokonom mondta, hogy nem tud magyar könyvet olvasni, csak angolt. Akkor legyintettem rá, mert mekkora hülyeség ez már? Aztán most, hogy közel hasonló dilemmába kerültem, elgondolkodtam.
Csak nem az olvasó, hanem az író oldaláról.

2017. április 2., vasárnap

Az akárhol bárhol



Eltévedtünk, ismét. Mondjuk, ez nem nagy feladat, főleg, hogy hiába nézzük meg az útvonalat, megyünk, amerre látunk, ám minden kirándulás úgy jó, ahogy van.

Most is gondoltunk egy nagyot, hogy ebéd után elmegyünk kirándulni valahova. Választásunk Sukoróra esett, ott is a körsétára. A nagyobbik karikát akartuk megtenni, de csak a kisebbikre futotta, mert a leírásban szereplő jelzéseket nem találtuk, térképen pedig, képtelenek voltunk belőni, mi hol van, de főleg, hogy mi hol vagyunk.

2017. március 31., péntek

Apci tengerszem



Nem is tudom, mióta van tervbe véve Apc, csak valahogy az időjárás nem akarta, hogy odamenjünk. Most is remegtem valahol, hogy legyen jó idő, mert sajnos arról volt szó, hogy felhős-esős lesz a történet. Viszont reggel arra keltem vasárnap, hogy hétágra süt a nap, ezért gyorsan besuvasztottam a túratatyómba a ruháimat, öltöztem, és száguldottam apuékhoz.

Sosem voltam Apcon. Őszintén bevallom, eddig nem is hallottam a településről. Izgalommal vágtam neki az útnak, már csak ezért is. Amúgy Hatvan után van nem sokkal, Heves megyében. Olyan tipikus falu, de aranyos helynek tűnik így első ránézésre.

2017. március 22., szerda

John Scalzi: Vének történetei és más írások



Szeretem az ilyen kis összefoglaló jellegű könyveket, a kiegészítő köteteket. Sokszor valahogy ezektől kapok igazán átfogó képet, vagy ezek miatt kerülnek helyükre a dolgok. S bármennyire nem volt szükségem erre a kötetre, illetve, akármennyire nem számoltam bele a keretbe, ám amikor megláttam, akkor muszáj volt rámarkolnom, és kis csúszással, de meghoztam nektek.

Imádom Scalzit, kedvelem a világát, a humorát, és ez is kedvenc kötet lett.

2017. március 19., vasárnap

Filmturmix



Nem volt időm és energiám friss filmekre sajnos, de ami még tavalyról maradt, talán kettőt hagytam bene, a többiről úgy határoztam, szóra sem érdemesek.

Ám tegnap megnéztem a Nyomorultak című filmet, még a Liam Neeson főszereplésével készültet, s mint anno, most sem tudtam elkapcsolni. Ezt a verziót szeretem, s bár ritkán látom, odaszegez a tévé elé. Este pedig, pötyögtem, és azon vigyorogtam, mekkora álszentség már, hogy kivágnak 10-20 perceket egy filmből azért, hogy ne legyen vér, meg erőszak a képernyőn. Nem mindegy? Előbb-utóbb úgyis mindenki találkozik a kettővel, és bár ez a mű-túlféltés idegesítő, észre sem veszik, hol tartanak már a porontyok.
Szóval, nem kell vágogatni a filmeket (… persze, tudom… valahol a jogdíjak…)

2017. március 18., szombat

Cipők és nadrágok



Két hete úgy gondoltam, hódolok a női hóbortnak, és veszek magamnak nadrágot meg cipőt. Alapvetően, ha posta, kajálda, mozi és klotyó nem lenne a plázákban, nem mennék be egyikbe sem. Ám a szükség nagy úr, s mit ne mondjak, mindent vettem, csak amiért mentem, azt nem.

2017. március 16., csütörtök

Befelé figyelek



Vagy legalábbis, próbálok… azaz, bárhová, csak ne a külső hatásokra.

Sosem gondoltam volna, de hétfő óta meditálok. Vagy, leginkább meditfekszem. Elalvás előtt, amikor elengedtem a napomat, akkor fél órát befelé figyelek. Akik ismernek, azok tudják, hogy hadilábon állok bizonyos dolgokkal, és amikor bárki azt mondta nekem, jó lenne, ha meditálnék, legyintettem, hogy áh, én nem tudok kikapcsolni, illetve, annyira pörgök, hogy számomra lehetetlen.

Nem vagyok az a tipikus egyhelyben ülő, figyelő létező, lótuszülésben mindig is azt vártam, mikor töröm ki a térdem, és sokszor csak vigyorogtam, kinek van erre 10 perce, egy órája?! Nekem tuti nincs.
Viszont, most a test jelzett, hogy muszáj megállnom.

2017. március 15., szerda

Félelmek az írással kapcsolatban



Vannak félelmeim az írással kapcsolatban. Szinte csak azok vannak, és erre akkor jöttem rá, amikor megbíztam egy ismerősömben, és bevallottam, ő is szerepel az egyik történetben, és a megértés szikrája nélkül szétfricskázta az egészet.
Nálam a félelem és az írás kéz a kézben jár.

Illetve, nem is az írás maga, mert annak örülök inkább, amikor száguldanak az ujjaim a klaviatúrán, viszont a kész mű – legyen az fióknak írt regény vagy bejegyzés – kezemből való kiadása, annak fogadtatása és nem mellesleg a két írás között eltelő időben megélt pause le tud ültetni a padlóra.
Gondolok itt a hosszabb-rövidebb ihlethiányra, a vélemények elmaradására.

2017. március 11., szombat

Gabriella Eld: Emlékek Jordan számára



„Ikercsavar Krónikák 1.”

Annyira szőke tudok lenni, hogy az valami hihetetlen. Történt ugyanis, hogy este úgy döntöttem, ha már írni nem, olvasni azért fogok. Ledobtam a könyvet az ágyra. Megfürödtem, piszmogtam, és utána 15-20 percig kerestem a könyvet a polcon, a táskámban, mindenhol, míg végül belenyugodtam, hogy bent hagytam az irodában. Megráztam a paplant, és kiesett belőle. Ugyanis, pont ugyanolyan színe volt, mint az ágyneműmnek, szó szerint beleveszett, és annyira kész voltam, hogy a fekete betűk se ütötték meg a szemem.

No, ezután a kis balfék inro után, lássunk neki.

2017. március 10., péntek

Türelem



Rajtam van a tavaszi fáradtság.
Azért sincs bejegyzés. Meg, mert kitaláltam, hogy rajzolni akarok a bejegyzésekhez, csak baromira nincs időm, energiám és kedvem, mire odáig jutok esténként, hogy leülök a kanapéra, és csak vagyok.

Olvasni sincs agyam.

Amúgy tényleg. Érik bennem egy másik fejléc, illetve szeretnék saját illusztrációkat használni a bejegyzésekhez, melyek amúgy is lassan készülnek újabban, mert nem találom a szavakat. Van egy-kettő elkészítve, azokhoz már csak firkálni kellene valamit.

Ám az utóbbi időben mindig vagyok valahol, valakivel, valakire mindig figyelni kell, valaki megeszi az életemet, valaki széttolja a fejemet. Bőven kitöltik az agyamat, és egyre jobban érzem, hogy szükségem van legalább csak egy napra, amikor nem duruzsol senki a fülembe, és foglalkozhatok a kedvteléseimmel, nem pedig emberekkel.

Nem vagyok a padlón, meg semmi ilyesmi nincs, de mire eljutnék az inspirációig, valaki mindig jön és mondja, mondja, mondja. Ha meg nem vagyok elérhető és mondani akarja, akkor meg számon kérnek, hogy miért is akarok én önálló életet?!

No, nem erről akartam írni. Lassan készülnek a bejegyzések, saját rajzokkal. Türelem. :)



2017. március 6., hétfő

A nagy kopasz és a templomrom



Végre, végre, végre! Már nem sír a túracipőm, hogy nem használom, ugyanis tegnap apuékkal úgy döntöttünk, ha nem szakad ránk az égi áldás, akkor elmászkálunk bóklászni valahova. Így is tettünk.

Elsődleges úti célunk Telki volt, ott is egy kilátó, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve, tovább mentünk Zsámbékra templomromot nézni, ám ott elmosta terveinket az eső, illetve, zárva is volt. De, kezdjük az elején.

2017. március 1., szerda

Sütő Enikő: Törékeny szerelem



„Sötét mennyország 1.”

Soha ne mondd egy szerzőnek, hogy hamarosan írok a másik könyvedről is, főleg, ha tudod, hogy saját magad alá havazódsz. Ég a pofám, de, ami késik, az eljön egyszer.

Néha kell ilyen műfajból is válogatni, hogy legyen, ami gondolatot ébreszt, viszont ezt elkezdtem már egyszer, szégyen szemre be is fejeztem, ám annyi minden közbejött, hogy eltolódott az ajánló kitétele annyira, hogy azt se tudom, az első körös jegyzeteimet hova kevertem a tonnányi papírom között.
Újraolvastam, pedig ilyet nagyon nem szoktam csinálni.
Érdekes élmény volt.

2017. február 28., kedd

Game over, man, game over!

Szerintem, aki ismer, annak nem titok, hogy A bolygó neve: Halál című film a szívemhez legközelebb álló alkotás. Kívülről, oda-vissza tudom a történetét, a szövegeket. Azt már jóval kevesebben tudják, hogy a kedvenc tengerészgyalogosom Hudson volt. Igaz, még most is az, én, személy szerint nagyon szeretem Bill Paxtont, és ezért is vagyok nagyon szomorú, mert 61 éves korában elment közülünk.

2017. február 27., hétfő

89. Oscar-gála



Idén nem kakukkoltam végig a gálát, sőt szégyenszemre valahol el is felejtettem, mikor van. De ezt úgy kezelem, mintha nem ismertem volna be.
Ennek ellenére, a szokásos kis körképet felkarcolom magamnak a blog lapjaira, már csak azért is, hogy tudjam, mit kell iszonyatosan hamar pótolnom, habár a megnézendő filmjeim listája valahogy nem akar csökkenni.

2017. február 26., vasárnap

Filmturmix



Rendesen elmaradtam az utóbbi időben. Nem csak a bloggal, hanem úgy általában mindennel.
Nem sorrendben írom most a filmeket, mert még karácsonyról maradt bőven tétel a listán, de most nem volt őket kedvem kivesézni. Egy-kettő annyira megmaradt, hogy azt se tudom, mit akartam írni róla.
Tegnap is ahelyett, hogy friss filmre fanyalodtam volna, vagy bármely régebbire, ami fent porosodik a polcon, leültem nézni a Ragadozókat, aztán úgy maradtam.

Most is azon kattogok – amikor ezt körmölöm -, hogy hallgassak zenét és csináljak jegyzeteket, vagy nézzek filmet és fél szemmel készítsek jegyzeteket?!

2017. február 25., szombat

Zsezsegnek a zsigerek



Nem tudom, hogy az első tavaszkás napsütés miatt, vagy azért, mert a természet már javában hívja az elemi ösztönlényemet, de egy hete rajtam van a mehetnék. Mindegy, hogy hova, csak el. Míg mások a D-vitamin hiányától szenvednek, én attól, hogy már nagyon mennék túrázni, kirándulni.

2017. február 11., szombat

A sötét ötven árnyalata



Bele akartam először tenni a holnapi Filmturmixba, de rájöttem, inkább egy egész bejegyzést kap. A fikaáradat nem fér el hat sorban… sajnos.

Idén sem az én pénztárcámnak fájt a két mozijegy, ugyanis Évi barátnőm állt elő az ötlettel, nézzük meg a filmet. Valahogy így zajlott a telefonbeszélgetés.
Évi: Valentin-nap lesz.
Én: Tudom.
Évi: Szeretsz?
Én: Mmmmmm, jah.
Évi: Mégis, mennyire?
Én: Attól függ, mit akarsz?
Évi: Eljönnél velem megnézni a sötétötvenet?
Én: Annyira nem szeretlek.

Az elején még reméltem, ez sötétebb lesz, mint az előző rész. Aha. Sötétebb is. Bárgyúbb, butább, ostobább. A vége felé már látványosan szenvedtem.
(aki szereti, az inkább ugorja át a bejegyzést most)

2017. február 7., kedd

Aljas horoszkóp



Mindig meg tudok lepődni, és jót vigyorogni a saját hülyeségeimen, hát még másokén. Főleg, ha profán vagy vulgáris, persze ezeket sem tudom, csak kis mértékben elviselni.

Amikor ráakadtam az aljas horoszkópra, kíváncsian nyitottam meg, aztán a saját jegyemen sírásig röhögtem. Rettentően szemét, és nagyon kioszt egy-két jegyet, de lett légyen bármilyen is, van benne igazság. Főleg Bak részen… meg a sajátomon is… meg az Ikrekén is.

Bár, lehet, én ismerek ezekből a jegyekből túlnyomó többségében silány embereket… nem tudom.

2017. február 5., vasárnap

Aranyköpetek # 6.



Kicsit elmaradtam az utóbbi napokban… hát, ennyit az újévi fogadalmakról. Mást írtam, nem volt kedvem, témám, meg úgy semmim se, hogy befejezzem, amit elkezdtem, bőven volt, ami lekötötte a tekervényeket odabent.

S most megint az a bajom, hogy a legtöbb poént nem tudom átadni, mert hosszú-hosszú magyarázatra szorulnak. Illetve, amiket eldurrogtattam Facebookon, azokat nem másolnám be ide.

2017. február 2., csütörtök

Tévelygések a szépségben



Láttam egy videót a női magazinokról, és eszembe jutott pár gondolat.

A videót megnézheted ITT, de azért összefoglalom pár szóban.
Úgy kezdődik, hogy két beauty magazint széttépnek tartalom-reklám alapján, és kiderül, hogy tetemes hányaduk termékreklámozás, s elmondják, hogy ezek a magazinok arra jók, hogy aki megveszi, az érezze rosszul magát.

No, ezt megnéztük az egyik kollégámmal, aztán dumálgattunk róla kicsit. Hozzáteszem, szerintem ez az az örök téma, ami sosem fog kimenni a divatból. Veszett nagy biznisz van benne.

2017. január 31., kedd

TMI TAG



Most, hogy betúrtam egy NeoCitrant, úgy érzem, még nem vagyok teljesen alvásra kész. Amikor ezt írom, 21:58 van, és kicsit fáradtnak érzem magam, de valószínű azért, mert nagyon nem ettem az elmúlt napokban – nem bírtam, és semminek nem volt íze -, és ma sikerült túlterhelni magam.
Amúgy lenne bejegyzésem, csak megint morgóblognak éreztem magam.

Szemeztem már ezzel a kérdéssorral, de valahogy nem éreztem a csít, hogy ki szeretném tölteni. Aztán most, hogy elüssem az időt, így vasárnap este, gondoltam, megcsinálom, hátha egy idő után leragad tőle a szemem.

Köszi, Black Fairy. :)