2016. december 8., csütörtök

Neil Gaiman: Sosehol



Amennyire az író ép elméjének megőrzésére szolgált ez a mű, ahhoz képest az olvasó is elgondolkodik azon, ez az élet, amit normálisnak nevezünk, vagy az a kifordított világ, amit csak sejtünk mennyire lehet valóságos, és mennyire élhető a számomra? S ha egyszer belekóstolsz abba, amit nem ismersz, akkor utána vágyod-e azt, ami normális?

Nem tudtam folyamatosan olvasni, mert bármennyire gördülékeny, nem akartam, hogy vége legyen, s végül tegnap este befejeztem. Piszkálta a fantáziámat jó sok minden.


Fülszöveg:
A VILÁG ÉS AMI ALATTA VAN

Richard Mayhew egy fiatal üzletember jó úton a fényes karrier, szép feleség és kellemes élet felé… Ami mind semmivé lesz, amikor egy bajba jutott lány segítségére siet. Jótette jutalmául a hétköznapi Fenti Londonból átkerül a baljós sötét Lenti Londonba, az elveszett idők, elveszett helyek és elveszett emberek bizarr világába.
Különös társaságba csöppen: Ajtó – a lány, akin segített – nemesi származású és szülei gyilkosát keresi; de Carabas márki kétes szívességeket behajtva éli még kétesebb életét; Vadász a világ legnagyobb szörnyeit hajszolja. A csatornák és metróalagutak labirintusában velük kell boldogulnia Richardnak, hogy segíthessen másokon és így segíthessen magán is.
Vajon megleli-e azt az életet, amelyet már jóval korábban elveszített, mint hitte?


Eredetileg: Neil Gaiman – Neverwhere (1996)
Kiadó: Agave Könyvek (2007)
Fordította: Pék Zoltán
Oldalszám: 268
Műfaj: fantasy

Kedvenc  idézeteim:
1)
- Szerzetesek – töprengett Richard. – Fogadok, ha megmondjuk, hogy egy angyalnak kell, simán odaadják a szent kulcsot. Sőt, bónuszként még hozzádobnak egy mágikus konzervnyitót meg egy zsolozsmázó dugóhúzót.

2)
- Lady Ajtó vagyok. Portico lánya az Arch-házból.
- Vadász vagyok. A testőre.
- Richard Mayhew. Vizes.

3)
- Azt mondtad, hogy Lucifer is angyal volt.
(…) – Lucifer? Lucifer egy idióta volt. Végül a nagy semmi ura lett.
- Te meg két bandita és csomó gyertya ura?

4)
- Gondolod, hogy észre se veszik, hogy visszatértél? – vigyorgott a márki. – „Hoppá, még egy angyal! Nesze, fogd a hárfát, és nyomjuk a hozsannát”?

Gondolatok
Hogy Richardnak mennyire fényes az élete, az vitatható, mert szerintem ő az, akire a kívülálló azt mondja, ej, de tökéletes. Tökéletes a munkája, az egzisztenciája, a nője és még ő maga is, belül azonban korántsem ennyire parádés. Főleg, ahogy Jess bánik vele – egy ilyen zsarnok, házsártos, kényes és hisztis nőt viseljen el az öreg ördög, de mentsék meg tőlük az élő férfiakat.
Megmondom őszintén, Jessicát odaadtam volna a két banditának.

Ha már banditák. Mr. Croup és Mr. Vandemar abszolút kedvencemmé váltak, az ő jeleneteiken jókat tudtam mosolyogni, főleg, amikor elvesztek a saját logikájukban, kijavították egymást, vagy amikor kínozni/megölni készültek valakit, és az a gyermeki izgalom, ami felcsillant bennük, hát az haláli.
Vadász végig ellenszenves volt, vele nem tudtam mit kezdeni. Ajtó nem idegesítő, sőt, a maga nemében vakmerő, találékony, és úgy gondolkodik előre, hogy nem is sejted a későbbi következményeit a megtörténő eseményeknek.
Richard helyében abszolút úgy reagáltam volna, ahogy ő is sokszor. Annyira reális karakter, hogy az valami félelmetes, mert rendre úgy viselkedik, ahogy én is tettem volna (miután alaposan kihisztizem magam).

A világ felépítése, a benne élő elveszett lelkek és fajok, a helyszínek, a Lebegő Vásár, mind-mind rémálomszerűen varázslatos, magával ragad. Jól van felépítve, és amikor már azt hiszed, rájöttél valamire, akkor végül, amikor leesik a fatantusz, akkor rájössz, valamerre nagyon elkóboroltál.

Számomra van Gaiman írásaiban valami, amitől olvasás közben azt érzem, valójában filmet nézek. Megelevenedik előttem minden leírt szava, számomra a történetei felnőtteknek szóló tündérmesék.
Abszolút el tudnám képzelni, ha van egy Alsó Világ, vagy párhuzamos sík a mienk mellett, az ilyen.

Sok embernek talán hangulatfüggő ez a kötet. Nekem is valószínűleg, azért esik a szeretem kategóriába, mert jókor kaptam el annak idején, és mindig akkor olvasok tőle, amikor azt érzem, szeretném.
Ez pedig, kezdő kötetnek pont jó, mert izgalmas, szerethető, fantasztikus (=gaimanisztikus).


Az egész lenti világ bipoláris, mint az ember. Legalábbis, mélyen magamba néztem a kötet letétele után. Néha keménykedek, de azért van szívem. Néha pokróc vagyok, máskor igénylem mások érintését. S hiába nem csípik a lentiek a fenti embereket, azért kell nekik, hogy megpiszkálja őket valaki, s fordítva. Viszont, kétségtelen tény, hogy ezer meg ezer lepellel takarjuk el, ami igazán bennünk van.

Személy szerint én a bennem élő Lenti világban szeretek kalandozni, s bármikor ki kell onnan jönnöm, hogy a normálisat, az unalmasat éljem, nem találom benne a helyem. Sokszor arra gondolok, végérvényesen ott kellene maradnom, mert az az én igazi helyem, hiszen, ahogy a regényben is mondják, aki egyszer lekerül, az többé nem megy vissza.

Plusz, talán Richard a leghősebb hős, akit valaha könyvben olvastam. Különösebb magasztos cél nélkül, önzetlenül megy előre, míg a többi karakterben ott van az összes emberi gyarlóság.
Mit teszel meg, és hogyan, hogy elérd a célod?
Ha segítséggel is, de kinyitsz egy ajtót, akkor rajtad áll, átlépsz-e rajta, vagy sem. Minden az ajtókról szól. Becsapkodják körülötted, terelnek vagy jóval kecsegtetnek. Csak győzd őket megtalálni és dörömbölni rajtuk.

Egy apró hibája, bár az is csak az én szememben, hogy a Fenevadat túl hamar elintézték. De annyi baj legyen.

S az is biztos, hogy átértékelem ezentúl a metrózást. – Vajh’ itthon miért lehet pillangó a Pillangó utca, vagy pöttyös a Pöttyös utca megálló?!...

Ajánlom
Ezt a borongós, mégis mosolygós embereknek, akik nem találják helyüket a világban. Azoknak is, akik úgy gondolják, már megtalálták, de… Szóval, azoknak, akiknek az életében van egy „de”.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése