2016. november 15., kedd

Elektrák, Hófehérkék, Arachnék

Zsófi bejegyzése a nők közti barátságokról, azok nehézségéről beette magát az agyamba. Azt írtam neki kommentben, hogy én azokkal vagyok el jól, akik tőlem valamennyire különböznek, illetve, hogy ez amolyan evolúciós-ösztönös dolog.

Sok lánnyal, akivel mondhatni egyívásúak vagyunk, sokáig nem jöttünk ki jól. Ideig-óráig elvagyunk, aztán megkezdődik a cicaharc, kritizálni, méregetni kezdjük a másikat, és a végén az ítélkezés veszekedésig fajul.


Hogy miért van az, hogy a férfiak összetartóbbak majdnem minden téren, mint a nők, úgy gondolom azért, mert annak idején igazi férfias csapatmunka kellett egy mamut levadászásához, míg a nők bogyógyűjtés közben azt méregették, ki miként lépett serdülőkorba, és hozzá képest én milyen vagyok, vajon a csípője miatt engem fog választani az ifjú titán párjául, vagy nem. Ugyanis, a legtöbb összezörrenés, durcizás azért van, mert hogy néz ki a másik, mennyivel populárisabb. Mindenki a fajfenntartásra hajt, és a férfiak is vizuális típusok, következésképpen, azt fogják választani, aki az ösztöneiknek megfelel.

Másrészt viszont, amikor kinyílt már a tudatunk, olyan óvodáskor környékén, akkor versenyezni kezdtünk az apa szeretetéért. Nehogy már anyut jobban szeresse, mint engem. Később viszont, előtérbe kerül, hogy anyánkkal mérjük össze magunkat. Mennyiben jobb, másabb, mint mi, plusz, ő a példakép, az őstojás a nőiségünk beteljesüléséhez. S a srácok különbözni akarnak tőle, mert ők fiúk, az anyu meg nő.
Ezzel ellentétben a lányok végig azonosulnak az anyjukkal, és rengeteg külső-belső konfliktust élnek át, ami kihatással van a későbbi életükre.

Ezért lehet az, hogy vannak olyan tulajdonságok, érzések, gondolatok, értékek, amiket a nők imádnak hangoztatni. Összetartás, bele- és együttérzés, segítés, elfogadás, megértés. Ezt mindenki kiemeli, mennyire fontos, és mindenki tudatában van, mennyire fontosnak kellene lennie. Ezzel szemben, ha csak végigsétálunk az utcán, megnézzük a másik nőt, a párját, leírjuk vagy felmagasztaljuk, s anélkül, hogy ismernénk, megítéljük.
Bárhol vagyunk, bárkik vagyunk, ez megtörténik, néha hangot is adnak neki – fórumokon pl. -, ami hihetetlen indulatokat tud gerjeszteni.
Az egyik típusnak határtalan lesz az egója – én csinálom a legjobban, nekem mindent szabad -, a másik típus a padlóra ül – semmire sem vagyok jó az ő tökéletessége mellett.



A nők egy másik emberhez képest tudják meghatározni, hogy kik is ők. Visszautalva a korábban írtakra, a srácok leválnak, a nőknek ott a példa, s ott is marad. Ezért a társas érintkezésben sérülékeny felek, érzékenyebben reagálnak mind a másik nemmel való kapcsolatra, mind az azonos neművel való kapcsolatra.



Érésünkben talán az a legnyomasztóbb gondolat, amikor azt érezzük, elfogyott az út. Legyen szó iskoláról, munkahelyről, a hobbinkról, ha áll valaki felettünk, eggyel magasabb lépcsőfokon, már elvágták az egészet. De, ha még el is fogadjuk a méhkirálynőt, akkor meg azért versengünk, és tapossuk le a másikat, hogy beférjünk az udvartartásba.
Ezért reszelnek leginkább a nő-nő barátságoknak.

Pont ezért mondom azt, hogy a barátnőim azért képesek a barátnőim lenni, mert nem ugyanazon a lépcsőn gyalogolunk fölfelé, és még így is különböző szinteken állunk az életünkben, amiért van felnézi a másikra, amiért tanulni tudunk tőle, amiért tudjuk, melyikünk mikor tud segíteni, és nem az a fontos, hogy öljük egymást a jobb pozícióért.
Egy barátságban sok függ a személyiségünktől, a gondolkodásunktól, még az iskolázottságunktól is, de főleg attól, milyen közös élettörténetünk van. Hol, mikor és hogy léptünk be a másik életébe, mert minél inkább ínségben találkoztunk, annál inkább ragaszkodunk a másikhoz. A barátságok fenntartását is ez határozza meg szerintem, s amikor csak az egyik fél „függő”, akkor idővel kiszakadunk egymás életéből.

Minél kevesebb a közös pont, annál kevésbé fogunk összeugrani, mert nem adódik lehetőség a versengésre. Mivel kell a folyamatos megerősítés, másokhoz mérjük magunkat. Általában, kihez? Aki ott van. Az meg a barátnőnk.
Nyilván nem arról beszélek, hogy én az elvetemült gondolkodásommal keresek egy misspi-t, és öribarik leszünk. Hanem arról, hogy az alapvető dolgokban egyezünk, de vannak területek, ahol egymás hézagait tömködjük be.



Persze, a sok mellékhatás között nemcsak negatív van, fellelhető pozitív is. Pláne, ha az illető le tud jönni az önbizalomhiány nevű doppingszerről. Ha van egy jó alap, akkor kevésbé fogunk reagálni a külső behatásokra, és a versenyszellem is máshova terelődik. Nem a barátságaink mennek rá, hanem talán előre tudunk lépni az iskolában, vagy a munkában.

Szóval, kicsi Elektrák, Hófehérkék és Arachnék. Önmagunkhoz mérjük magunkat, ne folyton a másikkal legyünk elfoglalva. De ha mégse megy, akkor jusson eszünkbe: ő tett azért, mert elért valamit, nekem is tennem kell, mert a mostani önmagam nem tetszik. Ne azért, mert „olyan vagy jobb akarok lenni, mint ő”.
Sosem a győzelem a fontos – hah, na persze! -, hanem az oda vezető út. Mit érsz el azzal, ha áttrappolsz a másikon?

12 megjegyzés:

  1. "a legtöbb összezörrenés, durcizás azért van, mert hogy néz ki a másik, mennyivel populárisabb"-ettől én kifekszem. Jó sokáig sikerült elkerülnöm a tényleges női társaságot, akik állandóan a külsőmet vizslatják, de hát sógor megházasodott és jött a nő. Minden egyes alkalommal a külsőmmel van elfoglalva. Egy nálam sokkal-sokkal szebb lány. Érted, ő tényleg szép, fiatalabb is, engem nagyon nem érdekel az öltözködés, aztán állandóan velem van elfoglalva. Nekem ez sosem volt téma. A lakkozás az hobbi, azt is magamnak csinálom. Egyébként olvastam az eredeti cikket, hadd cáfoljam meg, a férfiak igenis szóvá teszik a rúzst, a ruhát, a manikűrt. Eléggé le is szoktam döbbenni ezen. Ilyet hallani, hogy de jó ez a nadrág. (??)
    Sajnos a nők versengenek, és ami szerintem szánalmas, azért versengenek, hogy kapósak legyenek, nem magukért, hanem, hogy tetszenek a hímeknek, hát erre nem tudok mit mondani. Amikor szingli voltam, állandóan azt hallgattam az akkori albitársamtól, hogy őt mennyien feleségül akarták kérni és leszólítják utcán, hogy járjanak vele (a pszichopaták).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Volt olyan az egyik exem baráti társaságában, hogy a csajok azért fogadtak el, mert nem tartottak magukhoz mérten csinosnak, ezáltal ellenfélnek sem. Számukra valaki azért volt ellenszenves, mert jobban nézett ki, jobban álltak rajta a ruhák…stb. Egy kerti partin ott mutogatták nekem a képet, hogy most nézzem meg, mennyire ronda. Meglepődtek, amikor azt mondtam, nem mondok véleményt, mert nem ismerem, és az egy kétségtelenül rosszul sikerült kép.
      De volt olyan is, ahol a lánytól egyenesen megsavanyodtam, annyira nem tudott mit kezdeni egy másik nővel, így nem erőltettem az azonos közegbe járkálást vele.

      Most, nemrég jártam úgy, hogy haver átjött, és kikezdte a hajam, hogy növesszem le a vöröset, és vágjam rövidre, mert ami most van, az már mégis milyen, ja, és a műkörmömet is szedessem le, mert undorító. Mondom, ki vagy te nekem, hogy ilyesmit mondasz? Az exeim közül addig rúzsozhattam magam, ameddig nem akartam őket megcsókolni. Ha együtt töltöttünk egy napot, a Labellóra is fújoltak. Viszont, van olyan, akit nem érdekel.

      Pont ezen járt tegnap a fejem, hogy önmagában a versengés jó, ha azért történik, hogy előrébb lépjek, teljesítsek, viszont amikor ez egy másik ember kárára megy, vagy azért, hogy jobban eladjam magam – főleg testben -, akkor nem látom értelmét.

      Törlés
    2. Sokszor megfigyelhető a szép lány-csúnya lány barátság, egyik mindig teper. Fősulin volt olyan páros, hogy szemmel láthatólag a barátnőjét majmolta a csaj, egyforma ruhákat vettek, persze nem áll a másikon olyan jól. Én nem tudok a nőkkel mit kezdeni. Főzés nem érdekel, más kölyke sem, szépségápolási igényemet kiélem a neten, na most mi marad a téma? :D

      Törlés
    3. Érdekes, amit írsz az exekről, nálam szerették a sminket, lakkot, ha kirittyentettem magam. Hajam már volt szőke csíkos meg vörös, fekete és barna, mindenféle hosszban, de sosem gondoltam, hogy más úgy gondolja, azért nézek ki úgy, hogy neki tetsszek. Elsősorban a saját fejem után szoktam menni. Bár egyszer volt egy pasi, aki megjegyezte, hogy még épp jó hosszúságú a hajam, teljesen ledöbbentem, épp udvarolni kezdett, hát nem volt hosszú kapcsolat. Még jó, hogy a centit nem hozta.

      Törlés
    4. Még az első gondolathoz: nem vagy elég csinos, nem vagy ellenfél, hahaha, szerintem ezt a nők nem tudják felmérni elég jól :)

      Törlés
    5. Biztos van olyan téma, amit meg tudtok találni. :)
      Gondolom, ahány ember, annyi féle. Eléggé önfejű vagyok ahhoz, hogy azt csináljam, ami nekem tetszik, és nem azt, ami másoknak. Ha így tennék, se szőke, se vörös nem lettem volna.
      Szerintem van bennük egy kisebbrendűségi érzés magukkal kapcsolatban, és a lehető legkönnyebb kapaszkodót próbálják megfogni... és ez a külső.

      Törlés
  2. Én nem nagyon értek egyet semmi itt leírttal. Mármint elismerem, hogy ez létező jelenség, habár az én személyes kapcsolataim sosem voltak ilyenek. Sőt, szerintem amit te leírsz, az egyáltalán nem is barátság, én legalábbis nem hívnám annak. Ha mindig őszintén tudsz örülni a másik sikereinek, az barátság, minden más nem az.
    Egyáltalán nem gondolom, hogy ilyen éles különbség lenne a nők és a férfiak barátsághoz való viszonyában. Mindenki a fajfenntartásra hajt? Szerintem embernek lenni ennél sokkal több.
    Hogy a nők valami természettől adódó módon érzékenyebbek? Maximum az évszázadok alatt kialakult szociális minták miatt inkább hajlamosak kifejezni (szóban) az interperszonális konfliktusokban az érzéseiket. Azt, hogy az ilyesmit valóban érzékenyebben élnék meg, nem látom bizonyítottnak, legalábbis az én életemben látott példák nem ezt tükrözik, így biztosan nem tudom elfogadni az általánosítást.
    Talán kicsit ellenségesen hat ez a bejegyzés, de csak tényleg legteljesebb egyet nem értésemet akartam kifejezni a gondolatokkal kapcsolatban, és csak annyiban személyes, hogy nyilván a poszt a te gondolataidat tükrözi, ez a komment meg az enyémeket, és hát nem igazán egyeznek, ez előfordul.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem vettem támadásnak, az akkor lenne, ha névtelenül írnál bunkó hangvételű megjegyzést, így csak egy vélemény, amit természetesen elfogadok.
      Viszont úgy gondolom, ez a jelenség minden kapcsolatban benne van, mindenki találkozik vele, viszont egy barátságban nem lesz belőle vérre menő küzdelem.
      Az embernek levés mindenkinél mást jelent, és más kapja a hangsúlyt. Ahogy te is, én is más tapasztalatokat gyűjtöttünk eddigi életünk során, és valószínű, mást is fogunk megtapasztalni.

      Törlés
    2. Embernek lenni sokkal több,de nem szabad elfelejteni hogy igenis van az emberekben egy un. ösztön. Lehet,hogy a mostani világunkban már nem ez a fő dolog,de csendesen ez is ott van mindenki életében és tudat alatt zajlik le (például,hogy a nő mi alapján választ párt- sok mindent meg tud fogalmazni,de van ami tudat alatt zajlik) De ez természetesen saját vélemény.
      Én sok mindennel egyetértek,mert valóban,ha két nagyon egyforma nő találkozik -a saját példáimból kiindulva- nagyon is vérengzés meg ellenségeskedés lesz. Sajnos. Engem is dobott már el olyan ember,akire azt hittem,hogy barát,csak azért,mert szerinte én "rivalizálok" vele. A gondolat írmagja se volt meg bennem sose,hogy olyannak kezdjek versengeni,akit a barátomnak tekintek,szóval nyilván a leányzó magából indult ki.

      Törlés
  3. Nekem az a tapasztalatom, hogy csupa olyan embert mondhatok a barátnőmnek, akik nagyban különböznek tőlem, és ezt nagyon jó dolognak tartom. Amennyire vissza tudok emlékezni sosem ment közöttünk rivalizálás, mert tényleg mind a létező legkülönfélébb emberkék voltunk és vagyunk. Persze vannak hasonlóságok, de azok csak összekovácsoltak minket. Külsőségek terén mindig is én voltam a rút kiskacsa minden barátnőm mellett és persze szerettem volna olyan szép lenni, mint ők, de ezért sosem fúrtam volna őket, még magamban sem. Igazság szerint elég szép életem van ahhoz, hogy ne érezzem rosszul magam ilyen dolgok miatt. Nem mondom, hogy amit leírtál ne lenne valós jelenség, láttam másoknál, de szerencsére engem ez elkerült. Rám nem volt oka senkinek féltékenykedni, én pedig nem vagyok olyan típus, aki méricskélne másokat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A hozzászólásod első felével egyet értek, mert én is pontosan így vagyok vele. A másodikat is elfogadom – bár kétlem, hogy te rút kiskacsa lennél -, viszont ez intelligencia kérdése.
      Akikkel tartós a barátságunk, ott nincs rivalizálás, de rengeteg olyan embert ismertem/ismerek, akik brutálisan szenvednek a versengésben. Sőt, vannak bloggerek is, akik beleesnek ebbe a hibába a többi bloggerrel szemben, mert ez nem csak a barátságokra igaz, hanem a hobbira és a munkára is.
      Talán szerencsés vagy, talán máshogy állsz hozzájuk, talán jó színészek.

      Törlés
    2. Ez a bejegyzés nem arról szólt, mitől ember az ember, mert nyilván, nem csak ettől, és erről hosszasan lehetne vitázni vagy értekezni, de a választásainkat nagyban befolyásolják az ösztönök, melyek sok esetben állatiak, egyszerűek, mint egy szög, és ezt írtam le a bejegyzésben. Mert akármennyire is próbálunk tudatos döntést hozni, azért az ösztönök nagyban hozzájárulnak a párválasztáshoz, és igenis fontos tudat alatt a jó gének átvitele. Alapvetően megnézed, mit tud hozzáadni a leendő utódhoz – még ha ezt nem is mondod ki -, s ugye, ott van az a fránya kémia is.
      Nekem az a tapasztalatom, hogy ami a párválasztásnál működni látszik, az a barátságban annyira nem. Aki rivalizálni kezd egy másik emberrel, az magából indul ki, és voltaképpen nem veled van baja, hanem nem megfelelő az önbecsülése, és ezeket a dolgait a másikra vetíti ki.

      Törlés